A gyártóhoz és a NEAK-hoz is fordulhat, ha a szerviz szerint „kimerült a javítási keret”

A kerekesszékek javítása körül egyre több bizonytalanságra derül fény. A közgyógyellátással rendelt kerekesszék vagy moped javításért pl. egyes szervizek különféle díjakat számítanak fel. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint kihordási időn belül nem kérhető a javításért pénz, ha a recepten közgyógyellátás van bejelölve, ezért Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumától (EMMI) állásfoglalást kért az ügyben. Dr. Tóth László, az EMMI helyettes államtitkára a gyártó javítási- és cserekészülék biztosítási kötelezettségéről tájékoztatott, továbbá kérte, hogy a javítással kapcsolatos konkrét panaszokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) részére küldjék meg.

A kerekesszékek, mopedek javításáért egyes szervizek közgyógyellátás esetén is díjat (pl. kiszállási díj, kaució, stb) kérnek. A MEOSZ álláspontja szerint a kihordási időn belül kiszállási díj, kaució vagy más díj nem kérhető, ha a recepten közgyógyellátás van bejelölve. Gyakran előfordul olyan eset is, hogy a szerviz a „keret kimerülésre” hivatkozva visszautasítja a támogatással rendelt javítást.

A MEOSZ állásfoglalás kérésére Dr. Tóth László, az EMMI helyettes államtitkára azt a tájékoztatást adta, hogy egy termék javítására a kihordási időn belül legfeljebb a termék kiadásakor érvényes közfinanszírozás alapjául elfogadott ára ÁFÁ-val növelt összegének 130%-a fordítható, ezt meghaladó javítási igény esetén az eszközt a gyártó saját költségre köteles javítani vagy a kihordási idő végéig cserekészüléket biztosítani.

Ez alapján tehát amennyiben a szerviz „keret kimerülésre“ hivatkozva pénzt kér a recepten felírt javításért, vagy nem vállalja a javítást, akkor az érintettek az eszköz gyártójához is fordulhatnak javítás végett vagy cserekészülékért.  

Ha a szerviz kiszállási díjat, javítási díjat, kauciót vagy bármi más megnevezéssel pénzt kér a recepten felírt javításért, akkor az alábbiakat javasoljuk:

  • ellenőrizni, hogy a recepten be van-e jelölve a közgyógy jogcím
  • ellenőrizni, hogy esetleg lejárt-e a kihordási idő
  • a szervizt írásban (e-mailen vagy levélben) megkérdezni a díjfelszámítás okáról (leírás és iratminta a MEOSZ honlapon
  • ha a szerviz „keret kimerülésre” hivatkozik, ellenőrizni, hogy javításra mennyi támogatást kapott az eszköz (leírás és iratminta)  a MEOSZ honlapon) és a gyártóhoz fordulni javítás/cserekészülék végett
  • az esetet bejelenteni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő részére (cím: 1139 Budapest, Váci út 73/A ).

A gyógyászati segédeszközök javítási díjával kapcsolatos MEOSZ álláspontról a https://www.meosz.hu/blog/bizonytalansagok-a-kerekesszekes-javitasa-korul/ oldalon olvashat bővebben, a https://www.meosz.hu/segitseg-kozgyogyellatottaknak/ oldalon pedig letölthető iratminták is segítséget nyújtanak a fent felsorolt lépések megtételéhez.

Budapest, 2021. május 10.

Azóta történt

Márciustól minden hónap utolsó szerdáján online tájékoztató előadást tartunk a mozgáskorlátozott emberek életét leginkább érintő témák kapcsán. Elsőként,…
Előreláthatóan 2024 utolsó negyedévére készül el az a fejlesztés, ami lehető teszi, hogy a személyesen megjelenni nem tudó…
Egy tinédzser küzdelme, hogy balesete után kerekesszékesként is részt vehessen a tanórákon. Az életvidám 16 éves fiút 2022…

Előzmények

Kovács Ágnes hivatalos fotó
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fellépése nyomán Horváth Péter, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról biztosította…
A Magyar Közlönyben 2020. november 25-én jelent meg a Kormány gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI.…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tisztelettel köszönti közösségének minden tagját a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából!