A MEOSZ elnöke haladéktalanul fellépett a fogyatékos személyeket segítő intézkedési terv végrehajtása érdekében

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkárhoz valamint a fővárosi és megyei védelmi bizottságok kormánymegbízott elnökeihez fordult az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatására vonatkozó Intézkedési Terv végrehajtása érdekében. A MEOSZ elnöke a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán a több százezer mozgáskorlátozott ember érdekében és védelmében kérte az érintetteket, hogy haladéktalanul tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Szövetségünk tapasztalatai szerint ugyanis az érintettek továbbra sem rendelkeznek információval arról, hogy melyek azok a telefonszámok, ahol szükség esetén jelezhetnek, illetve milyen formában kaphatnak segítséget.  Kovács Ágnes reményét fejezte ki, hogy az államtitkár támogató együttműködésével segíti az Intézkedési Tervben foglaltak végrehajtását azért, hogy a koronavírus veszélyhelyzet alatt azok a családok, ahol mozgáskorlátozott vagy fogyatékosságban érintett ember él, időben megkapják az egyéni szükségleteikhez igazodó ellátást, segítséget.

A MEOSZ elnökeként a több százezer mozgáskorlátozott ember érdekét és védelmét képviselve a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán kötelességem, hogy közösségünk tagjainak biztonságát szem előtt tartva fellépjek az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatására vonatkozó Intézkedési Terv végrehajtása érdekében – hangsúlyozta Kovács Ágnes a dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkárnak írt levelében. Kovács Ágnes (A MEOSZ elnökének dr. György István államtitkárhoz írt levele itt olvasható)  örömét fejezte ki, hogy a  kormány a MEOSZ kérésére kiterjesztette az idős emberek védelmében bevezetett intézkedéseket az otthonukban élő mozgáskorlátozott, illetve fogyatékos emberekre is, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az érintettekhez a kellő információ hiányában a mindennapokban nem jut el segítség.

A MEOSZ elnöke ezért arra kérte a területi közigazgatásért felelős államtitkárt, hogy keresse meg a fővárosi és megyei védelmi bizottságok kormánymegbízott elnökeit azzal, hogy utasításaikkal mozdítsák elő, hogy a védelmi bizottságok illetékességi területéhez tartozó valamennyi önkormányzatnál biztosított legyen olyan telefonszám, illetve egyéb elérhetőség, melyen az érintettek a jelzést megtehetik.  Kérte továbbá azt is, hogy jelezze a kormánymegbízottaknak, hogy az Intézkedési Tervnek megfelelően vegyék fel a kapcsolatot a MEOSZ-szal és az illetékességi területükhöz tartozó tagegyesületekkel.

A MEOSZ elnöke továbbá arra kérte az államtitkárt, hogy fellépésével támogassa a védelmi bizottságokat és az önkormányzatokat abban, hogy folyamatosan működjenek együtt a vészhelyzetben indokolt feladatok ellátásában a MEOSZ-szal és tagszervezeteivel. Az Intézkedési Terv végrehajtása érdekében tett intézkedéseiről pedig írásban tájékoztassa Szövetségünket.

Kovács Ágnes ezzel párhuzamosan az Intézkedési Terv végrehajtása érdekében megfogalmazott kéréseket levélben közvetlenül is megküldte a fővárosi és megyei védelmi bizottságok kormánymegbízott elnökeinek. (A MEOSZ elnökének dr. Sára Botond Attila kormánymegbízotthoz írt levele itt olvasható) A MEOSZ az Intézkedési Tervben foglalt feladatok végrehajtása érdekében a Védelmi Bizottságtól azt kéri, hogy az illetékességi területükhöz tartozó valamennyi önkormányzatot szólítsák fel egy jelzőrendszerhez tartozó telefonszám, illetve egyéb jelzésre alkalmas elérhetőség biztosítására. A telefonszámról és az elérhetőségekről küldjenek közvetlenül értesítést a MEOSZ részére (koronavirus@meosz.hu ) annak érdekében, hogy azokat a honlapunkon (www.meosz.hu) elérhetővé tegyük tagjaink számára. Továbbá, hívják fel az önkormányzatokat arra, hogy keressék meg a hozzájuk területileg legközelebb álló MEOSZ tagszervezetet, mellyel a veszélyhelyzet alatt folyamatosan kapcsolatot tudnak tartani.

Budapest, 2020. április 3.

Azóta történt

Magyarország Kormánya elindította a „Közös ügyünk a zöldenergia” online párbeszédet. A felmérésben egyebek között a zöldenergia megtermelésének és…
Március 15-én akadálymentes körülmények között hallgathatják meg Orbán Viktor miniszterelnök beszédét a Magyar Nemzeti Múzeumnál a mozgáskorlátozott emberek…
A 2024. március 1-jén életbe lépett új tarifarendszerrel ­ – ami az elmúlt évtizedek legnagyobb változását jelenti a…

Előzmények

  Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása céljából Magyarország területére kihirdetett veszélyhelyzet, mint különleges jogrend alatt az…
Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében Magyarország területére kihirdetett veszélyhelyzet, mint különleges jogrend alatt már számtalan…
A magyar munkajogi szabályozás a fogyatékos gyermeket nevelő szülők mellett szélesebb munkavállalói kör számára is biztosít némi kedvezményt.…