A MEOSZ rezsivédelmet kér a civil szervezeteknek és a fogyatékossággal élő embereket ellátó civil fenntartású intézményeknek

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a kormányhoz fordult, mert veszélybe kerültek a civil szervezetek, különösen a fogyatékossággal élő emberek ellátásáról gondoskodó egészségügyi és szociális alap-, illetve szakellátást működtető valamint köznevelési intézményt fenntartó civil szervezetek szolgáltatásai. A közelmúltban hatályba lépett kormányrendelet értelmében ugyanis 2022. július 2-tól nem kaphatnak rezsivédelmet, így villamosenergia- és gázfogyasztásuk költségeit a továbbiakban emelt áron kell megfizetniük, azoknak a civil szervezeteknek, akik például fogyatékossággal élő, tartósan beteg, idős, egyedül élő, hajléktalan vagy egyéb ok miatt szociálisan hátrányban lévő emberek ellátásáról gondoskodnak. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke azt kérte, hogy a civil szervezetek, különösen a civil fenntartású szolgáltatást nyújtó intézmények lakossági fogyasztónak minősüljenek hasonlóan az önkormányzati és állami bérlakásban, valamint szállóférőhelyen élők felhasználási helyeinek üzemeltetőihez.

Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke 2022. július 19-én kelt levelében arra hívta fel Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Varga Mihály pénzügyminiszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter figyelmét (a MEOSZ elnökének a kormányhoz írt levele itt olvasható), hogy a civil szervezetek, különösen a civil fenntartású szolgáltatást nyújtó intézmények villamosenergia és gáz felhasználása meghaladja az átlagfogyasztást figyelemmel az ellátandó emberek szükségleteire. Például magasabb fogyasztást eredményez a fogyatékos állapot miatt szükséges és az ellátását biztosító berendezések energiaszükséglete, illetve a fogyatékossággal élő emberek szükségletei megkövetelik a helyiségek magasabb hőmérsékleten tartását. Mindez nem luxusból, hanem az állapotuk romlásának megelőzése, méltóságuk megőrzése céljából. Sajnálatos módon az országban több helyütt előfordul, hogy ezeknek az intézményeknek nincs a közelükben hozzáférhető alternatívájuk, ezért a szolgáltatások megszűnése, intézmények bezárása azt jelenti, hogy az érintettek nem fogják megkapni a szakszerű, állapotukhoz igazodó és számukra, valamint családjaik számára elérhető ellátást. Ezen kívül számtalan olyan szolgáltatás is működik a fogyatékossággal élő emberek számára, amelyeket civil szervezetek nem intézményes keretek között nyújtanak. E szolgáltatások és intézmények működésképtelensége esetén hatalmas teher fog nehezedni a magyar állam „vállára”.

A MEOSZ ezért a kormányrendelet módosítását kezdeményezte; azt kéri, hogy a rezsivédelem vonatkozó szabályai legyenek érvényesek a civil szervezetekre, különös tekintettel az általuk fenntartott egészségügyi és szociális alap-, illetve szakellátását működtető valamint köznevelési intézményekre is. Mindezt annak érdekében, hogy a civil szervezetek és a fenntartásukban működő intézményeik valamint az általuk becsatornázott szaktudás által az érintettek – különös tekintettel a mozgáskorlátozott, illetve más fogyatékosságban érintett emberekre – egészségi állapotukhoz, egyéni szükségleteikhez és élethelyzetükhöz igazodó ellátásban részesülhessenek.

Budapest, 2022. július 20.

Azóta történt

Az alapvető jogok biztosa szerint a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor a…
Márciustól minden hónap utolsó szerdáján online tájékoztató előadást tartunk a mozgáskorlátozott emberek életét leginkább érintő témák kapcsán. Elsőként,…
Előreláthatóan 2024 utolsó negyedévére készül el az a fejlesztés, ami lehető teszi, hogy a személyesen megjelenni nem tudó…

Előzmények

Kovács Ágnes hivatalos fotó
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2022. július 14-én Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult annak érdekében, hogy a…
Az épített környezet akadálymentességének hiánya miatt súlyosan és rendszerszinten sérül a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréshez való…
Az Európai Fogyatékosügyi Fórum (angol rövidítésben: EDF) nemrég jelentette meg átfogó jelentését az európai parlamenti és tagállami önkormányzati…