A MEOSZ a szakorvosi javaslatok érvényességi idejének meghosszabbítását kéri

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke dr. Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordult, hogy  a folyamatos ellátás biztosítása érdekében hosszabbítsák meg a szakorvosi javaslatok érvényességét a járvány második hullámában is.

A gyógyszer, gyógyászati segédeszköz szakorvosi javaslatra ugyanis nem vonatkozik az okmányok (pl. autók műszaki engedélye) érvényességének meghosszabbítása és már az első hullámban elrendelt könnyítés sem, ezért a MEOSZ elnöke haladéktalan intézkedést kért. ( A MEOSZ elnökének dr. Kásler Miklóshoz írt levele itt olvasható)

Az érintettek és a háziorvosok Szövetségünkhöz eljuttatott tapasztalatai szerint a szakorvosi javaslatot személyesen nem tudják beszerezni és erre a telemedicina sem nyújt elegendő megoldást. A mozgáskorlátozott emberek jellemzően más krónikus betegséggel is küzdenek, ezért a járványhelyzetben még inkább veszélyeztetett felhasználók további kockázatnak vannak kitéve, ha szakorvosi javaslatért el kell menniük. Az orvos-beteg találkozások és az egészségügyi ellátórendszer terhelésének csökkentése is a korábban kiadott szakorvosi javaslatok felhasználási idejének meghosszabbítását indokolná.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a fentiek alapján kérte az emberi erőforrások miniszterének intézkedését a szakorvosi javaslatok érvényességi idejének meghosszabbítására annak érdekében, hogy a járványveszélynek jobban kitett beteg vagy mozgáskorlátozott emberek ne kényszerüljenek szakorvoshoz, majd azt követően a háziorvoshoz menni, de mégis biztonságosan hozzájussanak a számukra már korábban is javasolt, szükséges gyógyszerekhez és gyógyászati segédeszközökhöz.

Budapest, 2020. november 24.

Azóta történt

Az alapvető jogok biztosa szerint a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor a…
Akinek a járvány miatt elhalasztott műtét következtében jár le a táppénze, az a MEOSZ közbenjárásának eredményeként immár kérheti,…
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) fellépése nyomán kormányzati intézkedés történt annak érdekében, hogy ne maradjon ellátás nélkül,…

Előzmények

Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása céljából Magyarország területére kihirdetett veszélyhelyzet, mint különleges jogrend alatt az emberek…
Tisztelt Gerincvelősérült Betegek! Mint a médiából is ismert, a koronavírus (Covid-19) járvány miatt Intézetünket járványkórházzá nyilvánították, az ambuláns…
A Kormány intézkedései alapján az egészségügyet érintő újabb könnyítések lépnek hatályba. Az intézkedések eredményeként egyes – patikában kiváltható…