A MEOSZ tanulmánybemutatója az ombudsmani hivatal honlapján

– Fontos, hogy az ombudsman és a rendkívül magas színvonalú érdekvédelmi, szakmai szövetség – a MEOSZ – fellépjenek a fogyatékossággal élő emberek helyzetének javításában – mondta el Borza Beáta, az AJBH főosztályvezetője.

Tíz évvel a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálása után jogszabályokban már gazdagok vagyunk, de a bennük foglaltak teljesüléséért éppen az érintettek érdekében az államnak és a társadalomnak még sokat kell tennie – fogalmazta meg az ombudsman hivatalában tartott tanulmány-bemutatón Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke. A tanulmányban is és a rendezvényen is most először maguk a mozgáskorlátozott emberek foglalták össze ilyen formában az oktatásban, az egészségügyben, a munkavállalásuk a lakhatásuk, a közlekedésük során átélt mindennapi tapasztalataikat, ezekre alapozva az őket körülvevő rendszerrel kapcsolatos kritikáikat és a megoldások felé mutató javaslataikat.  A MEOSZ Önrendelkező Élet Munkacsoportjának tanulmányával a tényfeltáró és kezdeményező munka csak megkezdődött – foglalható össze több megszólaló mondanivalójából.

Az alapvető jogok biztosa nevében Borza Beáta, az AJBH Esélyegyenlőségi és Gyermekjogi Főosztály vezetője a mindenkit megillető emberi méltóság lényegéhez tartozóként mutatta be az önrendelkezés követelményét. Azt, hogy minden tekintetben rendelkezhetünk a dolgainkkal, a szándékainkkal, az érzéseinkkel, a testünkkel, bírjuk a döntés szabadságát, és választhatunk. Ezért is fontos, hogy az alapjogokat védő ombudsman és a rendkívül magas színvonalú érdekvédelmi, szakmai szövetség – a MEOSZ – a maguk eszközeivel egymást kiegészítve is fellépjenek a fogyatékossággal élő emberek helyzetének javításában. Ezt szolgálja a most megjelent, társadalmi látleletként is értékelhető tanulmány és az azt bemutató rendezvény is.

A megszólított államot képviselő Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos – egyetértve a társadalmi szemléletváltás szükségességével – jogosnak nevezte a tanulmányban sorolt problémákat. Együttműködést, együttgondolkodást ígért, és kilátásba helyezte az elavult jogszabályok áttekintését.

A MEOSZ Önrendelkező életet élni – Kritikai észrevételek a mozgáskorlátozott emberek önálló életvitelének lehetőségeiről című tanulmánya itt olvasható.

 

(Forrás: ajbh.hu)

Azóta történt

Az alapvető jogok biztosa szerint a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor a…
Márciustól minden hónap utolsó szerdáján online tájékoztató előadást tartunk a mozgáskorlátozott emberek életét leginkább érintő témák kapcsán. Elsőként,…
Előreláthatóan 2024 utolsó negyedévére készül el az a fejlesztés, ami lehető teszi, hogy a személyesen megjelenni nem tudó…

Előzmények

A magyar államnak ténylegesen el kell köteleződnie a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény mellett és fel kell gyorsítania…
Mint ismeretes, van egy uniós irányelv, amely az utasjogokról rendelkezik, és amely a jelenleginél több jogot, szolgáltatást biztosít…
Hazánk eddigi legjelentősebb szállásfejlesztési programjában kiemelten figyelni kell arra, hogy megvalósuljon az épületek, a közösségi terek és a…