A sztómazsák továbbra sem rendelhető eRecepten – létfontosságú gyógyászati segédeszközök hiányoznak az elektronikus rendelési körből

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége  ismételten prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult a mozgáskorlátozott emberek létfenntartásához nélkülözhetetlen gyógyászati segédeszközök rendelésének könnyítése érdekében. Korábbi fellépésünk nyomán ugyan egyes gyógyászati segédeszközöket már lehet eRecepten rendelni, azonban a bevezetett rendelkezés sajnálatos módon csak  rendkívül szűk eszközkörben teszi azt lehetővé. Ráadásul a bevezetett rendelkezés aligha segíti a fogyatékos emberek helyzetét, amennyiben személyesen meg kellene  jelenniük az orvosnál. A MEOSZ elengedhetetlennek tartja, hogy létfontosságú gyógyászati segédeszközök – így pl. sztómazsák, légzést segítő készülékek tartozékai, leszívókatéterek – is kerüljenek fel az eRecepten rendelhető körbe, illetve legyen egyértelműen szabályozva, hogy nem kell személyes jelenlét a listán szereplő eszközök és a támogatott javítás rendeléséhez.

Miközben a kormány már a járványügyi veszélyhelyzet kezdetén intézkedett arról,  hogy telefonos konzultáció során fel lehessen íratni gyógyszert és az eReceptet is bárki kiválthatta a patikában – lehetővé téve  hogy a beteg a járvány idején otthon maradjon és a gyógyszerét mégis megkapja – addig a fogyatékossággal élő emberek számára nélkülözhetetlen gyógyászati segédeszközökhöz való hozzáférés könnyítésére a járványhelyzet ellenére sem került sor.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) ezért már április első napjaiban  az emberi erőforrások miniszteréhez fordult a gyógyászati segédeszköz rendelés egyszerűsítését kérve ( korábbi cikkünk itt érhető el ) a könnyebb recept felíratás és kiváltás érdekében azért, hogy a járványveszélynek jobban kitett mozgáskorlátozott emberek a számukra nélkülözhetetlen, létfenntartásukhoz szükséges eszközökért se kényszerüljenek otthonukat elhagyni, és biztonságosan hozzájussanak a rendszeresen használt eszközökhöz.

A 2020 április elején benyújtott levelünkben azt kértük a felelős minisztertől, hogy

  • a gyse receptért ne kelljen elmenni az orvoshoz (rendelhető legyen eRecepten is gyógyászati segédeszköz)
  • a gyse recept többször kiváltható legyen
  • egyszerre több eszköz is kiváltható legyen (felírási maximumokat emeljék meg).

Fellépésünknek is köszönhetően 2020. május 1-jével néhány gyógyászati segédeszköz rendelhető ugyan elektronikus vényen, de javaslatainkkal ellentétben meglehetősen szűk körű a lista és fontos eszközök maradtak ki. Továbbá, sajnálatos módon a jogszabály a telefonos konzultáció lehetőségéről vagy orvos-beteg találkozó nélküli rendelésről mélyen hallgat. Ha gyógyászati segédeszközt eRecepten is csak személyes orvos-beteg találkozással lehetne rendelni, akkor ennek a május 1-jével bevezetett  intézkedésnek gyakorlatilag nem lenne érdemi könnyítő hatása.

A gyógyászati segédeszközök elektronikus vényen rendelhetősége előremutató intézkedés lehetne, azonban az új szabály több gyakorlati problémát is felvetett, amelyek mielőbbi megoldása nélkül az intézkedés valódi könnyítést csak kétségek közt hozhat. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke ezért 2020. május 6-án ismételten prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult a gyógyászati segédeszközöket használó fogyatékos emberek érdekében. (A MEOSZ elnökének levele itt olvasható) A MEOSZ elnöke egyúttal megküldte azoknak a  Szövetségünk által javasolt  létfontosságú gyógyászati segédeszközöknek a listáját, melyet papír alapon könnyített rendelésre (ezen eszközök listája itt érhető el) javasolt, valamint azokét, melyeket továbbra is indokoltnak lát eRecepten (ezen eszközök itt olvashatók) is rendelni.

Orvos-beteg találkozó kérdése

Ha a krónikus betegnek is orvoshoz kell mennie a rendszeresen használt eszközt felíratni, akkor nem érthető, hogy miben áll az eRecept könnyítése, hiszen a betegnek a gyógyászati segédeszköz felíratásához mindenképpen el kell hagynia otthonát. Amennyiben az eRecept bevezetése ellenére továbbra is személyes orvos-beteg találkozás lenne szükséges, akkor ennek az intézkedésnek az érintettek felé gyakorlatilag nincs érdemi könnyítő hatása, ez nem a beteg életét könnyíti, csak az egészségügyi szolgáltatók közti adatáramlást.

A jelenlegi jogi környezetben pusztán az elektronikus vényen rendelés önmagában nem elegendő, hiszen ha távkonzultáció során gyógyászati segédeszközt nem lehet rendelni, akkor az eRecept talán megkönnyíti néhány eszköz patikai kiváltását, de a felírás nehézségeire semmiféle megoldást nem kínál.

Miért pont ez a 22 eszközkör rendelhető elektronikus úton?

Fontos tudni, hogy nem minden gyógyászati segédeszköz rendelhető eRecepten, csak az a huszonkét eszközkör, amit a NEAK közleményben közzétett.

A NEAK közleményben nem szereplő gyógyászati segédeszközöket és valamennyi eszköz támogatott javítását sajnálatos módon továbbra is csak papír vényen lehet rendelni, ezért közösségünk nagy részének ellátáshoz való hozzáférése továbbra is megoldásra vár.

Felmerül a kérdés, hogy miért csak a filmkötszer rendelhető eRecepten, holott sebtípustól függően más-más kötszer lenne hatékony.

Miért nem rendelhetők eRecepten a légzést segítő készülékek tartozékai, ha az ultrahangos inhalátor rendelhető?

Miért nem rendelhetők eRecepten a kompressziós textíliák, a hasi sérvkötők, a leszívókatéterek, tracheostomiás segédeszközök? Ezek bármelyike kiszolgálható lenne patikában és vitathatatlanul létszükséglet a rászoruló emberek számára.

Talán nem szükséges részletezni, hogy a sztómaterápiás segédeszközök miért nélkülözhetetlenek, és hiányuk miért rendkívül kellemetlen. Mégsem rendelhető eRecepten sztómazsák. Milyen szempont szerint fontosabb eRecepten rendelni az ulrahangos inhalátort, mint a sztómazsákot?

A MEOSZ javaslatai

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a 2020. május 6-án megküldött levelében tájékoztatást kért a minisztertől, hogy várható-e az eszközkör bővítése, illetve a veszélyhelyzet megszüntetését követően is rendelhetők lesznek-e gyógyászati segédeszközök eRecepten. A MEOSZ korábbi javaslatait fenntartva a gyógyászati segédeszköz rendelés könnyítése érdekében az alábbiakat kérte:

  • személyes orvos-beteg találkozó nélkül (távkonzultációval) is rendelhető legyen gyógyászatai segédeszköz és annak javítása,
  • a kötszerek, légzést segítő készülékek tartozékai, kompressziós textíliák, sérvkötők, ortézisek, kanülök, tracheostoma-védők, sztóma eszközök, öblítőfecskendők és a leszívókatéterek is rendelhetők legyenek eRecepten, távkonzultációval is, és
  • ha létfontosságú eszközt papír alapú vényen rendelt az orvos, akkor:
    • a vény felhasználható legyen több alkalommal, vagy
    • egy vényre több alkalommal is legyen kiszolgáltatható az eszköz, vagy
    • a felírási maximumot emeljék meg.

Kovács Ágnes a mozgáskorlátozott emberek számára nélkülözhetetlen, létfenntartásukhoz szükséges eszközökhöz való hozzájutásuk biztosítása érdekében az emberi erőforrások miniszterének támogató intézkedését kérte, mert az eRecepttel május 1-jével bevezetett intézkedés a gyógyászati eszközökhöz való hozzájutást sajnálatos módon még a lényegesen lecsökkentett  eszközkörben is alig segíti.

Budapest, 2020. május 8.

Azóta történt

Hozzájuthat-e társadalombiztosítási támogatással a napi 24 órás ápolást igénylő, súlyosan mozgáskorlátozott, hangzó beszédre képtelen Zoltán Ágoston azokhoz a…
A Civil Érték Egyesület szervezésében 2024. április 20-án parasportnap lesz az Üllői Városi Sportcsarnokban. A rendezvényt a FOF2023-C-3371…
Magyarországon a lakásállomány töredéke akadálymentes, így a fogyatékossággal élő emberek számára alapjaiban hiányoznak az önálló, méltóságteljes életükhöz szükséges…

Előzmények

Rendszerszinten sérül Magyarországon a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelhez való joga – fogalmazta meg az ENSZ Fogyatékossággal Élő…
A mozgáskorlátozott fiatalok sokkal több kihívással szembesülnek a mindennapokban, mint nem mozgáskorlátozott társaik. Nem jutnak hozzá az önálló…
Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében a Kormány 2020. március 28-ától  kijárási korlátozást vezetett be. A…