Imre feleségével és két gyermekével Újfehértón lakik. Imre délelőttönként egy elektromos kerekesszékben üldögél, de délután már ezt is nehezére esik. A gyerekek iskolába járnak, felesége néhány hónapja reggel 5 órára jár dolgozni egy élelmiszerüzletbe, hogy napi négy órában ezzel is kiegészítse azt a kevés jövedelmüket, amit férje után kapnak.
Azt tervezték, majd átlag családként élik a mindennapokat. Gyerekek, munka, de másképp alakult. Megoldják. Felesége egyelőre még bírja. Mert az önzetlen szeretet sok mindenen átsegít.
-2001-ben vettem észre, hogy gyenge a kezem, elejtek dolgokat. Azt mondták valamiféle agyérbetegség. Gyógyszert is adtak rá. Meg sem fordult a fejemben, hogy félrediagnosztizáltak. Miért is gondoltam volna. Így gyerekeket is vállaltunk a feleségemmel. A második gyermekünk születése után azonban súlyosbodtak a tüneteim. Egyre nehezebb volt a járás, húztam a lábam is. Újabb vizsgálatok következtek, mikor is kiderült, hogy sclerosis multiplexem van. Amíg tudtam dolgoztam, de 2012-ben már minden erőm elveszett. Önállóan semmit nem tudok csinálni, a feleségem ápol a nap 24 órájában – fogalmazott Imre.
-Nem készültünk erre az élethelyzetre – folytatta – s lássuk be, erre nem is lehet. Fiatalon lettem beteg, így megtakarításunk sem volt. A gyerekek kicsik voltak, még most is iskolába járnak. A feleségem feladta a munkáját, mikor már nem tudtam magamról gondoskodni. A rokkantsági ellátás és a fogyatékossági támogatás nem volt elég ahhoz, hogy megéljünk. Feleségem kénytelen volt négy órában munkát vállalni, hiszen a gyerekekről is gondoskodni kell. Így hajnalban jár dolgozni, hogy reggel 9 órára hazaérjen. Addig bírom valahogy.
-Nem értem, miért ér kevesebbet az, hogy a feleségem ápol és nem az édesanyám. Látom, hogy nap, mint nap mennyi mindent tesz értem, mennyit dolgozik azért, hogy ellásson, és fenntartsa a családot. Nem tudom, meddig bírja még, nekem nehéz nézni azt, amit értünk tesz. Vajon az ő munkája miért ér kevesebbet a magyar államnak? Nagyon fáj, hogy így kezeli a feleségen magyar állam – fogalmazott Imre, aki reménykedik abban, hogy előbb-utóbb társa is méltó megbecsülésben részesül majd.
