Az M3-as metró akadálymentesítésének elmaradása: a fogyatékos emberek nem másodrendű magyar állampolgárok

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elfogadhatatlannak tartja Budapest Főváros Önkormányzata, a magyar kormány hozzáállását az M3-as metró akadálymentesítéséhez, hogy a mozgásukban korlátozott és fogyatékos emberek életén kívánnak spórolni. Az akadálymentesítés elmaradásával a magyar állam nyílt üzenetet küld a magyar fogyatékossággal élőknek, a babakocsival közlekedő kisgyermekes édesanyáknak és az idős embereknek, hogy másodrendű állampolgárok.

(A cikk alján megtalálhatóak az időközben beérkezett válaszok!)

Az M3-as metróvonal akadálymentesítésének elmaradása több hazai és nemzetközi jogszabályban deklarált jogokat sért. Sérti Magyarország Alaptörvényét, amely kimondja, hogy Magyarországon mindenki egyenlő, és tilos mindenfajta – közte megemlítve a fogyatékosság szerinti – megkülönböztetés. Ráadásul Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti, illetve védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékos embereket. Sérti a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvényt, mely rögzíti a közlekedési eszközökhöz való hozzáférést és biztonságos használatához való jogot, emellett szembemegy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvénynek, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek. De az akadálymentesítés elmaradása sérti a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény számos cikkét is. A CRPD ratifikálásával hazánk vállalta, hogy megfelelő intézkedésekkel segíti elő a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelét, az élet valamennyi területén történő teljes körű részvétel lehetőségét, illetve, hogy másokkal azonos alapon biztosítja a fogyatékossággal élő személyek számára a fizikai környezethez, a közlekedéshez való hozzáférést.

A MEOSZ állásfoglalása szerint amennyiben az M3-as metró beruházása során a magyar állam nem tesz eleget akadálymentesítési kötelezettségeinek, úgy hátrányosan megkülönbözteti a fogyatékossággal élő embereket, és emiatt Magyarországot nemzetközi szintéren elmarasztalhatják majd. Az ENSZ CRPD Bizottsága, mely jelenleg hazánkat monitorozza, az M3-as metró akadálymentességére vonatkozóan is tett fel kérdést a kormány számára.

A szövetség sérelmezi továbbá: úgy születnek meg döntések, hogy abba a fogyatékos személyek érdekképviseleteit nemcsak érdemben nem vonják be, de még nem is tájékoztatják, holott az akadálymentesítés a fogyatékos emberek ügye. A CRPD-egyezmény szerint, amely rögzíti a „Semmit rólunk, nélkülünk!“ elvét, Magyarország köteles a fogyatékos embereket és érdekvédelmi szervezeteiket aktívan, érdemben bevonni minden, az őket érintő helyi, regionális és nemzeti szintű folyamatokba a probléma felismerésétől kezdve a stratégiaalkotáson, tervezésen, végrehajtáson, monitoringon és értékelésen át az újabb problémák felismeréséig és meghatározásáig.

Kovács Ágnes elnök kijelentette: Magyarországon nem valósulhat meg olyan beruházás, amely nem szolgálja minden magyar állampolgár hozzáférhetőségét. A magyar állam a „spórolás szándékával” nem zárhat ki a közösségi közlekedésből fogyatékos magyar állampolgárokat. Ez egy olyan kötelezettség, melyet a magyar állam önként vállalt, és többszörösen is azt kommunikálja, hogy elkötelezett ebben, sőt, jogalkotásában is az elkötelezettségéről tesz tanúbizonyosságot. Amennyiben az akadálymentesítés mégis elmarad, azzal a magyar állam azt a nyílt üzenetet küldi a magyar fogyatékossággal élőknek, a babakocsival közlekedő kisgyermekes édesanyáknak és az idős embereknek, hogy másodrendű állampolgárok. Szövetségünk elkötelezett abban, hogy hazánkban megvalósuljon a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés, ezért a fogyatékossággal élő emberek érdekében kizárólag egyetlen megoldást tudunk elfogadni, és ezt a magyar állam is vállalta: ha minden megálló teljes körű akadálymentesítése megvalósul. Ez emberi jogi kérdés és nem pénz kérdése.

A MEOSZ állásfoglalása az M3 metró felújításáról

Budapest, 2017. június 23.

 

 

Frissítés:

Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága válasza
A BKV Metró Felújítási Projekt Igazgatóság válasza
A Miniszterelnöki Kabinetiroda válasza
Kispest polgármesterének válasza
Lázár János miniszter válasza
Újpest alpolgármesterének válasza

 

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége

Azóta történt

Hamarosan megkezdődik Budapest legforgalmasabb metróvonalának felújítása. Bár Magyarország több törvényben, nemzetközi egyezményben is kötelezettséget vállalt arra, hogy az…
Fotó: sciencehotel.hu
Hazánk eddigi legjelentősebb szállásfejlesztési programjában kiemelten figyelni kell arra, hogy megvalósuljon az épületek, a közösségi terek és a…

Előzmények

Önkéntesek és nagyvállalatok együttműködésével június elején indítja útjára országos információs akadálymentesítési mozgalmát a Route4U magyar startup csapat. Az…
A KézenFogva Alapítvány új képzési lehetőséget hirdet elsősorban szülők, hozzátartozók, támogatók és fogyatékos emberek számára, akik saját maguk vagy…
A MEOSZ – a Közlekedéstudományi Intézettel történő együttműködés keretében – elkészítette a közösségi közlekedés akadálymentességéről szóló állásfoglalását.