Az önrendelkező élet még mindig csak álom Magyarországon

Az önálló élet európai napján, melyet május 5-én ünneplünk kontinens szerte, ki kell mondanunk: Magyarországon ma, tíz évvel a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálása után, a mozgássérült emberek számára még mindig elérhetetlen álom az önálló, önrendelkező élet.

Az önrendelkező élet alapvető eleme, hogy a mozgássérült emberek szabadon eldönthessék: hol, kivel és hogyan akarnak élni, önálló életükhöz pedig milyen segítséget szeretnének igénybe venni. Ezzel szorosan összefügg az épített környezet, a közlekedés akadálymentessége, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, mint az egészségügy, az oktatás, a speciális támogató szolgáltatások. De nincs önálló élet megfelelő támogató technológiák nélkül sem, amelyek köre jóval szélesebb, mint a Magyarországon ma ismert gyógyászati segédeszközöké.

Hazánk tíz éve ratifikálta a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ-egyezményt, amellyel vállalta, hogy számos intézkedést tesz az önrendelkező élet feltételeinek biztosítása érdekében. Mindezt az egyezményt átható emberi jogi szemléletben, amely azt mondja: a fogyatékossággal élő emberekre nem pusztán a különböző támogatások címzettjeiként kell tekinteni, hanem úgy, mint jogalanyokra, akik számára egyenlő hozzáférést és egyenlő választási lehetőségeket kell biztosítani.

 

A MEOSZ Hajdúszoboszlón tartott küldöttközgyűlése megszavazta, hogy csatlakozzunk az Önálló Élet Európai Hálózatához (ENIL). Szövetségünk ezzel a csoportképpel ünnepli az önálló élet mozgalmat!

A MEOSZ Hajdúszoboszlón tartott küldöttközgyűlése megszavazta, hogy csatlakozzunk az Önálló Élet Európai Hálózatához (ENIL). Szövetségünk ezzel a csoportképpel ünnepli az önálló élet mozgalmat!

 

Az érintettek napi tapasztalatai azt mutatják, hogy e vállalások teljesítésében Magyarország jelentősen le van maradva. Sem a megfelelő lakhatási lehetőségek, sem a támogató szolgáltatások, sem a fizikai környezethez, közszolgáltatásokhoz való hozzáférés nem biztosított ahhoz, hogy egy mozgássérült ugyanúgy élhessen, mint bárki más. Megválaszthassa, hogy otthonban vagy albérletben élne, egyedül vagy segítséggel, hogy melyik busszal szeretne utazni, melyik iskolába szeretne járni, melyik színházba menjen, hogy egyáltalán el tudjon menni orvoshoz. Minderről a MEOSZ egy érintettekből álló munkacsoport bevonásával egy tanulmányt is készít, amelyet a közeljövőben nyilvánosságra hoz.

Az önálló élet európai napjának üzenete mindenkihez szól: mi mindannyian egyenlő tagjai vagyunk a magyar társadalomnak, attól függetlenül, hogy valaki fogyatékossággal él-e vagy sem. A világ így, velünk együtt sokszínű.

Budapest, 2017. május 5.

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége

Azóta történt

– Fontos, hogy az ombudsman és a rendkívül magas színvonalú érdekvédelmi, szakmai szövetség – a MEOSZ – fellépjenek…
A magyar államnak ténylegesen el kell köteleződnie a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény mellett és fel kell gyorsítania…
Mint ismeretes, van egy uniós irányelv, amely az utasjogokról rendelkezik, és amely a jelenleginél több jogot, szolgáltatást biztosít…

Előzmények

El kell ismerni az ápolást végzők munkáját és meg kell állítani az érintett családok elszegényedését, ezért az ápolási…
A MEOSZ felmérést készít a mozgássérült emberek foglalkoztatási helyzetéről, amely kérdésben egyébként az alapvető jogok biztosa is vizsgálódik.
A mozgássérült emberek hozzáférését is biztosítani kell a most induló országos vastagbélszűrési programhoz, és minden hasonló, népegészségügyi programhoz,…