Bice-Bóca ifjúsági közösségi tér indul

Bice-Bóca Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért Szolnokon és Budapesten integrált ifjúsági közösségi teret hozott létre, hogy segítse a 12-29 éves mozgássérült gyermekek és fiatalok aktív társadalmi részvételét: megszilárdítsa a közösségi hovatartozásuk érzését, csökkentse elszigetelődésüket, magányosságukat.

Célunk, hogy az új ismereteket adó, élményeket nyújtó színvonalas és változatos programokkal (előadások, készségek elsajátítása, játékok, mozi, sport, kirándulások, tábor) erős, összetartó közösség jöjjön létre. A fiatalok a megszokott komfortzónájukból kilépve a személyes megtapasztaláson, az ismeretlen helyzetek jelentette kihívásokon keresztül megismerik önnön erejüket, a sikereiken keresztül pedig nagyobb önbizalomra, önállóságra tesznek szert, így könnyebben teremtenek kapcsolatot. A közös programok és élmények hozzájárulnak a fiatalok szociális készségének fejlődéséhez, a társadalmi részvétel igényének erősödéséhez. A vidám szabadidős programokkal olyan élményt kapnak, melyek ép társaiknak mindennaposak, de számukra a hétköznapokban elérhetetlenek.

Idén a közösségi terek programjaiban részt vevő fiatalok közül húszan egy varázslatos hetet tölthetnek velünk térítésmentesen a fonyódligeti DAM Hotelben.

Aki szeretne csatlakozni a Bice-Bóca közösségi terek izgalmas, változatos, szórakoztató programokat nyújtó világához, kérjük, mielőbb jelentkezzen (adatait és pontos elérhetőségeit megadva)! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Bice-Bóca Integrált Ifjúsági Közösségi Tér:

1032 Budapest, San Marco u. 76.
Asztalos Ágnes: + 36 70 455 5479

5000 Szolnok, Czakó E. út 8/a.
Bíró Adrienn: + 36 70 332 3135

E-mail: bicebocaalapitvany@gmail.com

2016. május 30.

Bice-Bóca Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért