Búcsúzunk Zöld Jánosnétól

Szomorúan tudatjuk, hogy Zöld Jánosné, az Erzsébeti-Soroksári Mozgássérültek Egyesülete elnöke március 9-én hajnalban, 77 éves korában örökre eltávozott közülünk.

Magdika 1990-ben kezdett tevékenykedni az egyesületben, melynek 1994-ben elnökévé választották, és amelyet azóta – kisebb megszakítással – vezetett. 1998-tól külsős képviselőnek választották meg a XXIII. kerületi önkormányzatban. Tevékenységéért és szociális munkájáért 1995-ben Soroksár Önállóságáért kitüntetésben, 2001-ben a Soroksárért Érdemérem kitüntetésben, 2005-ben a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetésben részesült.

Temetésére 2016. március 30-án, 16.30 órakor kerül sor a Soroksári Nagyboldogasszony templom urnatemetőjében (Budapest, XXIII. ker., Templom utca 111.)

Magdika, nyugodj békében, emléked megőrizzük!

Budapest, 2016. március 18.

Erzsébeti-Soroksári Mozgássérültek Egyesülete
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége

Azóta történt

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájó szívvel tudatja, hogy 2024. február 23-án türelemmel viselt súlyos betegség következtében elhunyt…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájó szívvel tudatja, hogy 2024. január 29-én hosszan tartó súlyos betegség következtében életének…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájdalommal tudatja, hogy életének 98. évében elhunyt Prof. Dr. Katona Ferenc a fejlődésneurológia…

Előzmények

Mély fájdalommal tudatjuk,hogy Erős Ferenc, a Mozgássérültek Bonyhádi Egyesületének az elnöke méltósággal viselt betegség után 2016.01.30-án, 64 éves…
A Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete alapítója és tiszteletbeli elnöke méltósággal viselt, hosszú betegség után életének 65. évében elhunyt.
Szomorúan tudatjuk, hogy Robotka Mária, a Mozgáskorlátozottak Mezőhegyesi Egyesülete volt elnöke életének 69. évében, november 20-án, örökre eltávozott…