A MEOSZ nemzetközi szinten is aktívan lép fel a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megteremtése érdekében

Az European Disability Forum most készíti harmadik emberi jogi jelentését az egyenlőség és hátrányos megkülönböztetéstől való mentesség kérdéskörében. Ahhoz, hogy megfelelő és naprakész információkat szerezzen, egy kérdőívet küldött ki az Európai Unió tagállam tagszervezetei részére az Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény 5. cikkének tagállami végrehajtásával kapcsolatban.

A kérdőívben feltett kérdések a tagállamokban fennálló jogi szabályozás, illetve az általános gyakorlati tapasztalatok mellett a tagszervezetek véleményére, azok érdekérvényesítési céljaira is kitértek.

A MEOSZ a kérdőívre adott válaszában felhívta a figyelmet a hazai jogi környezet hiányosságaira és az abból adódó gyakorlati problémákra. Hangsúlyozta, hogy bár léteznek állami programok a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségének megteremtésére, azonban ezek végrehajtását nem ellenőrzik, és azok eredményeit nem értékelik kellőképpen ahhoz, hogy a helyzet pozitívan változhasson. Kiemelte, hogy célja a fogyatékos személyek egyenlőségének megteremtése és mindenfajta hátrányos megkülönböztetésének felszámolása. Beszámolt arról is, hogy a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést javítását célzó jelenleg futó két uniós projektjével is az esélyegyenlőség megteremtését kívánja elősegíteni.

 

A kérdőívre adott válaszaink az alábbi linken érhetők el.

 

Budapest, 2018. július 3.

Azóta történt

Kovacs Agnes hivatalos foto
Budapest Főváros Önkormányzata és Magyarország Kormánya megtisztelő felkérésének eleget téve a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége részt vesz a…
Az Alkotmánybíróság döntött a Kúria beadványa nyomán a korábbi rokkantsági nyugdíjasok új ellátását illetően. Az Alkotmánybíróság szerint nem…
A MEOSZ kezdeményezésére ismételten egyeztetést tartottak a Miniszterelnökség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az…

Előzmények

A KézenFogva Alapítvány harmadik alkalommal hirdeti meg a “KézenFogva nevelőszülői díj 2018” pályázatot, amelyben olyan nevelőszülőket kíván díjazni,…
Az érdekvédelmi szervezetek szerint sürgetően szükség van az ápolási díj rendszerének felülvizsgálatára, ezért ismét benyújtották erre vonatkozó javaslataikat…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) közösen a kormány elé terjesztette…