Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul az M3-as metró ügyében a MEOSZ

A magyar állam, Budapest Főváros Önkormányzata és BKV Zrt. az M3-as metró részleges akadálymentesítésével megsértette a fogyatékossággal élő személyekkel szemben az egyenlő bánásmód követelményét, ezért a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) eljárást kezdeményez ellenük az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége úgy ítéli meg, hogy az M3-as metró fővároson túlmutató, országos jelentőségű beruházása kapcsán olyan szemlélet bontakozik ki, mely szerint az emberi jogokat, a fogyatékos emberek jogos igényeit megelőzik a gazdasági szempontok. A szövetség több alkalommal jelezte, hogy az akadálymentesítés követelményének figyelmen kívül hagyása hazai és nemzetközi jogszabályokat, vállalásokat sért. A projekt ráadásul uniós forrásból valósul meg, ahol szintén meg kell felelni a hozzáférhetőségi követelményeknek, a részleges akadálymentesség nem elfogadható. A jogszabályi kötelezettségek betartatásában a kormánynak mint a végrehajtó hatalomnak felelőssége van.

Az M3-as metró ügye országos jelentőségű, hiszen a mozgássérült emberek ellátása Budapest-központú, számos szolgáltatást – például az egészségügy, a rehabilitáció, az oktatás területén – kizárólag itt tudnak igénybe venni. De a teljes körű akadálymentesítés a külföldről idelátogató turisták közlekedését is nagymértékben megkönnyíti. A jelenlegi tervek szerint a húszból nyolc állomás a felújítás után sem lesz akadálymentes. A kimaradó megállók jelentős közlekedési csomópontokban, fontos egészségügyi intézményeknél, lakótelepeknél találhatók, többségük a belvárosban, ezért sem engedhető meg, hogy a következő 30-40 évben az utasok jelentős része ne érhesse el ezeket metróval. A MEOSZ többször jelezte azt is, hogy az akadálymentesítés nemcsak a mozgássérült emberek miatt szükséges, hanem a kisgyermekes, babakocsival közlekedő családok és a nehezen mozgó idős emberek miatt is.

A probléma megoldása érdekében a szövetség október 30-ára megbeszélésre hívta az érintett feleket, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, a Főpolgármesteri Hivatalt, a BKV Zrt. metró felújításért felelős projektigazgatóságát, az érintett kerületek polgármestereit, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát. Az egyeztetés résztvevői egyöntetűen támogatták az M3-as metró teljes körű akadálymentesítését, de elhangzott, hogy a beruházásra rendelkezésre álló jelenlegi források erre nem elegendőek.  A tanácskozáson a MEOSZ javaslatot tett egy munkacsoport felállításra, melynek feladata lenne, hogy állomásról állomásra megvizsgálja, milyen műszaki megoldásokkal lehet akadálymentesíteni a most kimaradó megállókat, gondoskodik arról, hogy elkészüljenek a részletes tervek, és ezek alapján ismertek legyenek a pontos költségek is. A munkacsoportot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Főpolgármesteri Hivatal, a BKV Zrt., az érintett kerületi önkormányzatok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a MEOSZ delegáltjai alkotnák. Kezdeményezésünket az egyeztetés résztvevői egyöntetűen támogatták.

A szövetség november 16-án levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Tarlós István főpolgármesterhez, amelyben kérte, támogassák a munkacsoport megalakulását. Emellett arra is kérte Magyarország miniszterelnökét, biztosítsa az M3-as metró teljes körű akadálymentesítéséhez hiányzó forrást, hogy a magyar állam eleget tudjon tenni vállalt kötelezettségeinek, és a mozgássérült, az idős emberek, a kisgyermekes családok a többi állampolgárhoz hasonlóan haszonélvezői lehessenek ennek a jelentős közösségi beruházásnak. Budapest főpolgármesterétől pedig azt kérte, tegyen meg minden szükséges intézkedést az akadálymentesítés hiánytalan megvalósítása érdekében. A levélre azonban ez idáig nem érkezett válasz, így a MEOSZ úgy döntött, hogy közérdekű igényérvényesítést nyújt be a magyar állam, Budapest Főváros Önkormányzata, a BKV Zrt. ellen, mert megsértették az egyenlő bánásmód követelményét a mozgáskorlátozott utasokkal szemben fogyatékosságuk miatt, amikor az IKOP-3.1.0-15-2015-00001 azonosító számú („Az M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukciója” című) nagyprojekthez kapcsolódó jogviszonyai során nem tartotta be az egyenlő bánásmód követelményét. A MEOSZ kérte az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, hogy kötelezze az eljárás alá vontakat a jogsértő állapot megszüntetésére és a jogszerű állapot fenntartására, vagyis az M3-as metró állomásainak

  1. külön-külön történő akadálymentesíthetőségének vizsgálatára,
  2. az akadálymentesíthetőség kidolgozására,
  3. az akadálymentesítés állomásonkénti költségvetésének kidolgozására,
  4. az akadálymentesítés elvégzésére,
  5. a költségek egyetemleges viselésére.

 

Budapest, 2017. december 15.

 

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége