Elhunyt Gál Ottó

Türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegséget követően, életének 84. évében elhunyt Gál Ottó, a Mozgáskorlátozottak Dél-Alföldi Regionális Egyesületének örökös elnöke. Magas színvonalú szakmai munkával és példaértékű emberi alázattal képviselte a mozgáskorlátozott emberek közösségét.

Az 1976-ban bekövetkezett balesete után részese lett az akkoriban kezdődő, mozgáskorlátozott emberek önszerveződésének. 1981-ben alapító tagja, 1991-től 2012-ig elnöke volt a Mozgáskorlátozottak Dél-Alföldi Regionális Egyesületének. Miután leköszönt posztjáról, az egyesület új elnöksége az Örökös Elnök címet adományozta Gál Ottónak. Ezt követően is aktívan figyelte az egyesület munkáját, tapasztalatával, tanácsaival segítette utódait. Megtanította, hogy nap mint nap ki kell állni a mozgássérült emberek közösségéért, azért kell küzdeni, hogy egy olyan társadalomban élhessünk, amelynek a mozgáskorlátozott emberek is aktív részesei.

Évtizedeken át tartó munkája során végig hitte, hogy alázattal, kellő kitartással és szakmai felkészültséggel, minden akadály ellenére, komoly eredményeket lehet elérni a mozgáskorlátozott emberek érdekében. 2006-ban a MEOSZ Ember az emberért érem ezüst fokozatát vehette át.

Búcsúztatása 2019. november 7-én 14 órakor lesz Gyulán, az Új református temetőben.

Emlékét megőrizzük! Nyugodjon békében!

Mozgássérültek Dél-Alföldi Regionális Egyesülete

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége

GálOttó3

Előzmények

Chikán Csaba11
Türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegséget követően 2019. január 2-án, életének 76. évében elhunyt dr. Chikán Csaba, a…
Bea
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöksége fájdalommal tudatja, hogy munkatársunk, Ignácz Bea életének 63. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Szomorúan tudatjuk, hogy hosszan tartó küzdelmes betegség után, életének 64. évében váratlanul elhunyt Bábiczki Györgyné Szebellédi Julianna, a…