Felkészült, lelkiismeretes és elkötelezett szakember volt. Határtalan energiával végzete a munkáját a Humanitás főszerkesztőjeként, számtalan jótékonysági szervezet önkénteseként és a Bice-bóca Alapítvány kuratóriumi tagjaként.
Ember volt, nagybetűvel, aki emberségével és tudásával szolgálta és segítette a fogyatékos emberek ügyét, szívén viselte sorsukat. Mindig és minden helyzetben számíthattunk rá, ismerős és ismeretlen egyaránt. Végtelen szeretete és segíteni akarása révén minden problémára talált megoldást. Tanácsokat adott és vigaszt nyújtott a kilátástalannak tűnő helyzetekben.
Hatalmas szíve volt. Tele szeretettel, törődéssel és gondoskodással. Ő nemcsak akart, de tett is a jóért. Legtöbbször észrevétlen, a háttérben maradva. Nem magát akarta láttatni, hanem azt, amit szívből, szeretetből tett. Mérhetetlen szakmai hozzáértéssel és alázattal.
Hevesen dobogott a szíve, ha egy-egy álom valóra vált, s ez adott neki lendületet az újabb kihívásokhoz. Szívének dobbanása azonban egyszer csak elcsendesedett. Épp oly észrevétlen, ahogy a mindennapi csodákat valóra váltotta. A kis, és az azóta felcseperedett Bice-Bócákét, az élhetőbb életért küzdő mozgáskorlátozott emberekét.
Ez a szív most megállt. Bea elment…
Elment. Csak a döbbenet és a fájdalom maradt. Az a végtelen űr, amit maga után hagyott.
Drága Bea!
Tele voltál tervekkel, ötletekkel és tettvággyal. Fáradhatatlanul jöttél-mentél. Nekünk így maradsz az emlékeinkben. Vidáman, mosolyogva, pörögve.
Nyugodj békében Bea, legyen könnyű az utad!
A MEOSZ elnöksége őszinte részvétét fejezi ki, és osztozik a család fájdalmában.