Elhunyt Nász Margit

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájdalommal tudatja, hogy 2021. június 29-én 71 éves korában elhunyt Nász Margit a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete korábbi elnöke, a MEOSZ egykori elnökségi tagja, a Bice-Bóca Alapítvány volt kuratóriumi tagja.

Nász Margit a mozgáskorlátozott emberek mozgalmának egyik meghatározó alakja volt, a fogyatékos emberek iránti elkötelezett munkája révén számos mozgáskorlátozott ember élete vett új irányt. Súlyos fogyatékossága ellenére rendkívüli akaraterővel és munkabírással dolgozott. Hitet és erőt adott a kilátástalannak tűnő helyzetekben is. Közösségteremtő, újító törekvései helyi és országos szinten is segítették a mozgássérült embereket. Több cikluson át volt a Mozgássérültek Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Egyesületének elnöke, a MEOSZ elnökségi tagja, valamint számos alapítvány – köztük a MEOSZ által alapított Bice-Bóca Alapítvány – kuratóriumának tagja. Munkája során a fogyatékos emberek határtalan tisztelete vezérelte. Nevéhez fűződik egyebek mellett a Tiszakürti Fogyatékos Emberek Otthona, és a Támogató Szolgálatok létrehozása Szolnokon, Rákóczifalván. Komoly sikereket ért el a fogyatékos emberek munkába helyezését segítő programokban is. Sokat tett a fogyatékos emberek emberi jogainak érvényesüléséért a mindennapokban.

Az emberi jogok érvényesülése érdekében kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréseként 2007-ben az Emberi Jogokért Emlékplakettet vette át az Igazságügyi Minisztériumban. A MEOSZ megalakulásának 35. évfordulója alkalmából tartott jubileumi rendezvényen az Ember az Emberért érem arany fokozatában részesült. Munkáját a  Pro Caritate díj és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjjal is elismerték.

Nász Margitot a Bice-Bóca Alapítvány saját halottjának tekinti.

Emlékét megőrizzük. Nyugodjon békében!

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége

Budapest, 2021. június 30.

ET Na_sz Margit

Azóta történt

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájó szívvel tudatja, hogy 2024. február 23-án türelemmel viselt súlyos betegség következtében elhunyt…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájó szívvel tudatja, hogy 2024. január 29-én hosszan tartó súlyos betegség következtében életének…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájdalommal tudatja, hogy életének 98. évében elhunyt Prof. Dr. Katona Ferenc a fejlődésneurológia…

Előzmények

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájdalommal tudatja, hogy 2021. június 15-én türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után életének…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájdalommal tudatja, hogy elhunyt Burkus Sándorné, Erzsike, a Mozgáskorlátozottak Heves Város és Vonzáskörzetének…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájdalommal tudatja, hogy 2021. június 5-én életének 68. évében elhunyt Szulovszky Gyula, a…