Imanap a mozgássérült emberekért Máriapócson

Esemény kezdési időpontja: 2016. szeptember 16., 11:00

A Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a mozgalom megalakulásának 35. évfordulója alkalmából imanapot szervez a mozgássérült emberekért a Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyen 2016. szeptember 16-án, 11.00 órától.

Az eseményen megnyitó-beszédet mond Kocsis Fülöp metropolita és Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke. A megnyitót követően, 11.30 órától szentmisét tartanak a mozgássérült emberekért.

A híres, könnyező Mária-ikont ezen a napon hozzáférhetővé teszik a súlyosan mozgáskorlátozott hívők számára is. A kegyképet leveszik a szokásos helyéről és a mise helyszínén állítják fel, így a mozgássérült emberek is megcsodálhatják közelről, leróhatják tiszteletüket és közvetlenül előtte imádkozhatnak.

A Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyről

A görögkatolikus kegytemplomban tekinthető meg a könnyezésről híres Mária-ikon. A Nyírség Pócs nevű településén 1696. november 4-én, vasárnap a szent liturgia alatt figyeltek fel arra, hogy a templom Istenszülő-ikonjának mindkét szeméből bőségesen folynak a könnyek. A kegyképet ezt követően Bécsbe vitette a császár, helyére egy másolat került, amely 1715. augusztus 1-jén szintén könnyezni kezdett. A harmadik eset 1905. december 3-án történt és december 19-ig folyamatosan tartott. A búcsújáróhely, zarándokközpont a Máriazell-Csíksomlyó zarándokút azon fontos állomása, ahol párját ritkítja a templombelső, a berendezések, az ikonosztázion, az oltárok, a festmények, továbbá a szerzetesek lakhelye is.
Részletes információk a kegyhelyről: www.mariapocskegyhely.hu

A rendezvényre szeretettel várunk minden érdeklődőt! Az egyéni utazóknak a szállást és az étkezést egyénileg kell megoldaniuk! Ehhez igény esetén segítséget nyújt a Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete. Kérjük, részvételüket előzetesen jelezzék a mariapocs@meosz.hu e-mail címen!

Látnivalók Máriapócson és környékén (a teljesség igénye nélkül):
Fatemplom, Csodák tornya, Bazilita Múzeum, Nemzetiségek Háza, túristvándi vízimalom, kölcsei református fatemplom, Nyírbátor – római katolikus minorita templom, késő gótikus református templom, Báthory-panoptikum, Báthory várkastély, Fa harangtorony, Nyíregyháza-Sóstó – nemzetközi hírű Állatpark, strand, múzeumfalu, stb.

2016. augusztus 12.

MEOSZ