Ha én szólok, önmagam lehetek!

A súlyosan mozgáskorlátozott, beszédében is akadályozott Levente számára a fejpálca jelentette a csodák kezdetét. A hangzó beszédét pótló, kommunikációs eszközök ugrásszerű változást hoztak az ő és családja életében egyaránt.  Telefonál, SMS-t ír, netezik és törökül tanul.

Mert kiderült, hogy fantasztikus nyelvérzéke van. S még valami! Azzal, hogy képes saját maga kifejezni a gondolatait, Igénye lett arra, hogy ő is szórakozni járjon. A család így együtt tud kimozdulni.

Levente a MEOSZ programjában jutott az eszközökhöz. Sok beszédében akadályozott mozgáskorlátozott embernek lenne szüksége arra, hogy a kommunikációt támogató eszközöket az élet minden területén használni tudja. Annál is inkább, mert ha ők maguk tudnak válaszolni, akkor újból önmaguk lehetnek!  Az állam ugyanakkor nem biztosítja számukra alanyi jogon ezeket az eszközöket, holott az jogszabályi kötelezettsége lenne. A MEOSZ ezért küzd.

A Te döntésed, az Én esélyem!   A visszakapott kommunikáció egy olyan óriási élmény, amit minden érintett számára biztosítani kell. Ha egyetértesz ezzel, kérjük segítsd egy megosztással a MEOSZ munkáját, hogy az érintettek megélhessék ezt a pillanatot.

Azóta történt

Az alapvető jogok biztosa szerint a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor a…
Márciustól minden hónap utolsó szerdáján online tájékoztató előadást tartunk a mozgáskorlátozott emberek életét leginkább érintő témák kapcsán. Elsőként,…
Előreláthatóan 2024 utolsó negyedévére készül el az a fejlesztés, ami lehető teszi, hogy a személyesen megjelenni nem tudó…

Előzmények

Vince egy 11 éves mozgáskorlátozott kisfiú, aki nem tud beszélni. Érzéseit, gondolatait mégis el tudja mondani. Szülei teremtették…
Anna csecsemőkori agyi bénulás következtében mozgásában és beszédében is akadályozott. Súlyos mozgáskorlátozottsága ellenére teljes életet él. Dolgozik, angolul…
Péternek sclerosis multiplexe van. Fokozatosan romlik az állapota, ma már nem tudja a kezével irányítani a számítógépet. A…