A MEOSZ elnöke egyeztetést kezdeményezett – Ígéretes együttműködés körvonalazódik a MEOSZ és a MÁV Zrt. között

Előremutató, konstruktív együttműködésre törekszik a MÁV a  Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke és dr. Homolya Róbert a MÁV elnöke a héten egyeztetést tartott a mozgáskorlátozott emberek biztonságos, önálló vasúti közlekedése megteremtése érdekében. Kovács Ágnes a mintegy 160 ezer mozgássérült ember és hozzátartozóik nevében kérte, hogy  a MÁV a több évtizedes elmaradását mihamarabb olyan megoldásokkal pótolja, mely a mozgássérült utasok emberi méltóságát és önálló utazását segíti elő. A MEOSZ elnöke emlékeztetett a két szervezet között érvényben lévő együttműködési megállapodásra is, mely ellenére az elmúlt időszakban nem történtek előrelépések.

Dr. Homolya Róbert ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálják a két szervezet közötti együttműködési megállapodást, melyet a jövőben konkrét akadálymentesítési megoldást kínáló intézkedések és a megvalósításukat határidőhöz kötő rendelkezések egészítenek ki. Az erre vonatkozó javaslataikat a közeljövőben megküldik a MEOSZ elnökének, majd az erről szóló egyeztetést követően a két szervezet vezetője aláírja az újragondolt együttműködési megállapodást. A MÁV elnöke jelezte azt is, hogy a MEOSZ-t bevonják azokba a munkafolyamatokba is, melyek a mozgáskorlátozott emberek utazását érintik.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a MEOSZ következetes érdekvédelmi munkáját alapul véve bizakodva tekint a jövőbeni konstruktívnak ígérkező együttműködés elé, hiszen  a MÁV is hatalmas, több évtizedes  adósságot törleszthetne ezzel a mozgáskorlátozott utasok felé.

Budapest, 2019. október 18.

Azóta történt

Magyarország Kormánya elindította a „Közös ügyünk a zöldenergia” online párbeszédet. A felmérésben egyebek között a zöldenergia megtermelésének és…
Március 15-én akadálymentes körülmények között hallgathatják meg Orbán Viktor miniszterelnök beszédét a Magyar Nemzeti Múzeumnál a mozgáskorlátozott emberek…
A 2024. március 1-jén életbe lépett új tarifarendszerrel ­ – ami az elmúlt évtizedek legnagyobb változását jelenti a…

Előzmények

A Budapesti Közlekedési Központ az Európai Unió által finanszírozott Inclusion projekt keretében szeretné jobban megismerni, hogy a város…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a mintegy 160 ezer gyógyászati segédeszközt használó ember nevében is üdvözli, hogy Szövetségünk…
2019.október 19-én este 18:00-tól báli mulatságot szervez a TEDeum csoport a Magyar Máltai Lovagrend támogatásával.  Várnak minden lelkes…