Januártól megszűnik a keresetkorlát a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülők számára

Keresetkorlát nélkül dolgozhatnak 2021. január 1-jétől a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülő emberek, miután az Országgyűlés 2020. december 16-án elfogadta a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) foglalkoztatás bővítését célzó módosító rendelkezéseit. A most elfogadott törvény hatályon kívül helyezi az Mmtv. azon rendelkezéseit, melyek szerint meg kell szüntetni az ellátást, ha a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, és jövedelme három egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér másfélszeresét. Ennek értelmében 2021 januárjától korlátozás nélkül dolgozhatnak az említett ellátásokban részesülők, nem kell választaniuk az ellátás és a kereset között, továbbá csökkennek a munkavállalók és munkáltatók adminisztratív terhei is.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke, az Mmtv. kérdéses és megoldásra váró rendelkezéseinek megváltoztatására vonatkozó tervezettel 2019 tavaszán kereste meg a szaktárcát, mely akkor a keresetkorlátra irányuló ajánlást megfontolásra érdemesnek találta. A kedvező döntés közel másfél évet váratott magára.

A MEOSZ következetesen képviselt álláspontja szerint már nem lehetett tovább késlekedni e korlátozó szabály eltörlésével, ugyanis nemcsak az érintettek, de mindannyiunk közös érdeke, hogy a megváltozott munkaképességű, különösen a mozgáskorlátozott, illetve más fogyatékosságban érintett emberek foglalkoztatásának törvényi és egyéb akadályai megszűnjenek, és minél többen jelenjenek meg a munkaerőpiacon.

E törvénymódosítás előrelépést jelent, azonban még intézkedések sorát kell megtenni, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a mozgássérült, fogyatékos emberek munkavállalását ösztönözzék, így sok a tennivaló az akadálymentesítés, a hozzáférhetőség és észszerű alkalmazkodás terén annak érdekében, hogy ezek hiánya miatt ne maradjanak oly sokan távol a munka világától.

Budapest, 2020. december 17.

Azóta történt

spinraza
Új remény az SMA kezelésben. Immár a gerinc eredetű izomsorvadás (SMA) betegséggel élő felnőttek is kérhetnek egyedi támogatást…
bp2
A havi átlagjövedelem új meghatározása miatt 2021. január 1-jétől kérhetik rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásuk felülvizsgálatát azok a jogosultak,…
logo új
2021. január 1-jétől alkalmazandó az a MEOSZ által is javasolt törvénymódosítás, mely hatályon kívül helyezte a megváltozott munkaképességű…

Előzmények

Kovács Ágnes hivatalos fotó
A napokban benyújtott törvénymódosítási javaslat értelmében – mely összhangban van a MEOSZ által kidolgozott, a meghatározó országos érdekvédelmi…
Meosz
A MEOSZ az országgyűlési képviselőkhöz fordult, miután az Alkotmánybíróság – a megváltozott munkaképességű emberek védelmében fellépve – 2019.…
Meosz
A MEOSZ a rokkantsági nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálata érdekében kormányzati szintű egyeztetést kezdeményezett. A MEOSZ székházában tartott hétfői rendezvényen…