Karácsony Gergely főpolgármester nem válaszol július 17-e óta a MEOSZ M3-as metró akadálymentesítési források átcsoportosítására feltett kérdéseire, így a MEOSZ ismételten felszólította

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2020 júliusában azonnali tájékoztatást kért Karácsony Gergely főpolgármestertől, azonban közleményünk időpontjáig nem nyilatkozott, ezért ismételten (a levél itt olvasható) tájékoztatást kértünk a témában. A korábbiakon túl választ várunk azzal a fejleménnyel kapcsolatban is, amely szerint a BKV Zrt. felfüggesztette a Swietelsky Vasúttechnika Kft-vel 2017. szeptember 4-én kötött szerződés egy részét. Ezzel kapcsolatban tájékoztatást kértünk arról, hogy a szerződés felfüggesztése érinti-e az átadás végső időpontját, egyes kivitelezési munkák elhalasztását, és ezáltal esetlegesen az állomások teljes körű akadálymentesítését is.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége haladéktalan tájékoztatást kért a főpolgármestertől ismételten jelezve, hogy amennyiben veszélyeztetve látja az M3-as metró teljes körű akadálymentesítését jogi lépéseket tesz annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek a mindenki számára nyújtott közösségi közlekedési szolgáltatásokban egyenlő eséllyel az őket megillető méltósággal vehessenek részt.

Azóta történt

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a napokban tartott újabb kormányzati szintű egyeztetésen felkérte a MEOSZ-t, hogy vegyen részt…
Idén tavasszal új építészeti törvény koncepció látott napvilágot, melynek célja egy egységes, átlátható új szabályozás kialakítása volt. A…
Egy tinédzser küzdelme, hogy balesete után kerekesszékesként is részt vehessen a tanórákon. Az életvidám 16 éves fiút 2022…

Előzmények

Kovács Ágnes hivatalos fotó
RTL Híradóban nyilatkozott Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke az iskolák akadálymentesítésével kapcsolatban. Az nyilatkozat az alábbi linken látható:…
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke, Kovács Ágnes azonnali tájékoztatást kért Karácsony Gergely főpolgármestertől a megjelent sajtóértesülés kapcsán,…
Az Európai Bizottság 2020-ban is meghirdette az Akadálymentes Város díjat, amiben olyan városokat díjaznak, amelyek sokat tettek az…