Kedves Barátaim !

Lassan elérkezünk az év legszebb időszakához, ahhoz az ünnephez, ami a legtöbb szentséget, értéket hordozza magában: a KARÁCSONY-hoz. Az év minden időszaka, ünnepe önmagában és együtt is maga a csoda. Lehetőség arra, hogy örüljünk, hogy együtt legyünk, hogy élvezzük az emberi lét minden aspektusát, hogy szeressünk. A tavasz hozta megújulás lehetőségétől, a nyári örömökön át, az ősz adta csodákon keresztül elérkezünk a karácsonyhoz, ami felteszi a koronát az évre.

Az év végéhez közeledve óhatatlanul is összegezzük a történéseket mi történt velünk, a családunkkal, az életünkben és a közösségünkben. A mérlegnek két serpenyője van, és minden évben igyekszünk, hogy az az eredmények felé billenjen el.

Amikor a MEOSZ, mint a mozgássérült emberek és tagszervezeteik szövetségének tevékenységét kívánom összegezni, akkor röviden annyit tudok mondani: volt benne minden. Eredmények, kudarcok, örömök, tehetetlen és lehetetlen helyzetek.  Az azonban bizonyos: minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy változzon közösségünk helyzete.

Az érdekvédelmi munkákban egymással párhuzamosan folytak az egyeztetések. Több területen maga a MEOSZ generált és generál változásokat, egyeztetéseket. Ezzel egy időben igyekszünk azonnal reagálni a kormányzati elképzelésekre, társadalmi jelenségekre. Projekteket valósítunk meg abban a reményben, hogy önálló életre kelve újabb eredményes érdekvédelmi lobbikat folytassunk az újonnan szerzett tapasztalatokkal és a szakmai anyagjainkban rejlő tudással. Egy -egy nagyobb közösséget érintő egyéni ügyeket karolunk fel, hogy abból precedens ügyet generálva eljussunk a problémák megoldásáig, felszámolásáig. Zajlik a munka, az eredményesség változó: de nem minden múlik rajtunk. Hisz az érdekvédelem eredményességét minden korszakban befolyásolta a társadalmi és kulturális közeg, a gazdasági és a politikai környezet szándék, akarat.

Büszke vagyok arra, hogy a MEOSZ-nak köszönhetően az M3-as metró nemcsak tizenkét állomása, hanem mind a húsz akadálymentes lesz. A folyamatos és kitartó, nem megalkuvó hozzáállásunk azt is eredményezte, hogy a metrófelújítási projekten belül olyan léptékű szemléletváltást értünk el, hogy már nem a mi „nyomásunkra”, hanem önmaguktól alkalmazzák az általunk elvárt szemléletet. Előrébb hoztak vállalásokat, a figyelmük már kiterjed azokra a területekre is, ami már nem a saját felelősségük. A gyógyászati segédeszköz ellátás területén tavaly nyáron kezdtünk változást generálni, az ellenállás miatt az érdemi munka talán most kezdődik meg, de hatalmas erőfeszítéseinkbe kerül az érdemi változások „asztalon tartása” amire persze számítottunk. Felmérni sem tudom, hogy ilyen körülmények között mikorra tudunk eredményeket felmutatni, mert a résztvevők valódi konstruktív együttműködése esetén másfél év alatt végezhettünk volna ezzel a területtel, miközben napjainkban csak kerülgetik az asztalt. Komoly, szakmailag megalapozott anyagokat készítettünk elő a korábbi rokkantsági nyugdíjjal kapcsolatos problémák anomáliájáról a megoldást segítve. Az Alkotmánybíróság a döntésében többször is hivatkozik a MEOSZ álláspontjára. Ebben az ügyben a kormány térfelén a labda, de sem mi, sem az Alkotmánybíróság nem tud érdemi kormányzati döntést kicsikarni. Nem rajtunk múlt az ápolási díj érdekében kifejtett szakmai lobbink, ott volt a lehetőség 51000 család helyzetén érdemben változtatni Soha nem látott mértékben rendeltek hozzá forrást, hisz 168 százalékra emelkedett a költségvetési fejezetben az erre szánt költség. Csak az elosztás sikeredett rosszul, amit komoly szakmai „tudatlanságra” mutat rá. Ha a többi szereplőnek elég tudása lett volna, akkor ma egy sikertörténetet ünnepelhetnénk, és nem 30000 család megoldatlan helyzetére keresnénk további megoldásokat. Még ki tudja, meddig. De nem adjuk fel! Hosszan sorolhatnám az idei tevékenységeinket, az eredményeinket és mindazt, amiben eddig még – rajtunk kívül álló okból- nem sikerült előre jutnunk. Egyet azonban tudok: elkötelezettek vagyunk, hogy a lehetőségünkre álló eszközökkel mindent megtegyünk közösségünk érdekében, mert számtalan téma, probléma van még, ami megoldásra vár.

A MEOSZ elnökeként ezúttal szeretném köszönetemet kifejezni az elnökségnek, a bizottságainknak, a tagszervezeteinknek, a munkatársaimnak a közösségünk érdekében kifejtett egész éves munkájukért. Számítok, számítunk rátok jövőre is!

Kívánom Nektek, hogy a rosszat váltsa fel a jó, a bánatot az öröm, a betegséget az egészség, a kilátástalanságot a reménység, a szűkösséget a bőség, a gyűlöletet a szeretet, a széthúzást az összefogás! Kívánom mindenki szívébe béke és remény költözzön, tudjatok feltétel nélkül szeretni karácsonytól karácsonyig!

Erőben, bőségben, szeretetben gazdag, áldott karácsonyt és boldog új esztendőt!
Legyen áldás rajtatok és családotokon!

Kovács Ágnes

elnök

meosz karacsony 2019

Azóta történt

Hozzájuthat-e társadalombiztosítási támogatással a napi 24 órás ápolást igénylő, súlyosan mozgáskorlátozott, hangzó beszédre képtelen Zoltán Ágoston azokhoz a…
A Civil Érték Egyesület szervezésében 2024. április 20-án parasportnap lesz az Üllői Városi Sportcsarnokban. A rendezvényt a FOF2023-C-3371…
Magyarországon a lakásállomány töredéke akadálymentes, így a fogyatékossággal élő emberek számára alapjaiban hiányoznak az önálló, méltóságteljes életükhöz szükséges…

Előzmények

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke
A MEOSZ mindaddig nem támogatja a gyógyászati segédeszközök árkompenzációját, amíg nincs biztosíték a támogatás keretében nyújtott segédeszközök minőségét…
Kovács Ágnes hivatalos fotó
A MEOSZ következetes és kitartó fellépésének köszönhetően az egészségügyért felelős szaktárca is bekapcsolódott a mopedek biztonságos szállításért folytatott…
A parkolási kártyák kiadása kapcsán a kormányhivatalok által folytatott gyakorlat sérti a mozgáskorlátozott ügyfelek jogait és érdekeit. A…