Kedves Barátaim !

Nemrég még a 2018-as év kapujában álltunk és fogalmaztuk meg magunk, családunk, közösségünk és Magyarország számára mit várunk ettől az évtől. Minden kezdetben benne van a remény, a tenni akarás, az elvárás és még számtalan érzelem, elképzelés, terv…

Folytattuk, amit az előtte lévő években megkezdtünk, van, amivel újráztunk és belevágtunk új dolgokba is.

Az év két nagy projekt elindításával kezdődött, izgalmas téma az észszerű alkalmazkodás, amely egy nemzetközi program keretében valósul meg. A „Korlátok nélkül” projektünk viszont a jövőre nézve hoz jelentős változást a súlyosan mozgáskorlátozott és kommunikációs nehézséggel is bíró emberek számára. A Parlament adott helyet a projektnyitó rendezvényünknek, ezzel is üzenve, hogy a „projektnek” azzal az Országgyűlésben megszületendő döntéssel kell végződnie, hogy az érintettek a jövőben NEAK támogatással jutnak hozzá az egyéni szükségleteiknek megfelelő kommunikációt segítő eszközökhöz. Decemberben a MEOSZ erre vonatkozó előterjesztése már az egészségügyi államtitkárság asztalán fekszik.

Tavaly decemberben még reménytelen „vállalkozásnak” tűnt az M3-as metró teljes körű akadálymentesítéséért folytatott tevékenységünk, hiábavalónak tűnt minden próbálkozásunk. Végül Tarlós István főpolgármester a tavaly decemberi nyílt levelem hatására január első munkanapjaiban egyeztetést kezdeményezett velem, amely meghozta az áttörést, és májusban aláírtuk a megállapodást: 2023 végéig mind a húsz állomás biztonságos, önállóan használható és akadálymentes lesz. Ugyanezen a napon Főpolgármester úr bejelentette azt a szándékát, hogy az M1 metró esetén is vállalja ezen kötelezettségek teljesítését és azóta megkezdődött ez a munka is. Főpolgármester úr tovább ment és a magyar kormány valamint a fővárosi önkormányzat felkérésére a MEOSZ is részt vesz Budapest hosszú távú fejlesztéseinek munkálataiban. Miért fontos ez? – kérdezhetik sokan… Budapest, Magyarország fővárosa és ezzel megüzeni minden önkormányzat számára: felelősek vagyunk a fogyatékosságban érintett állampolgárainkért, akiket be kell vonni minden várost érintő fejlesztésbe, ezzel is garantálva, hogy felszámoljuk az őket akadályozó tényezőket.

2018-ban folytattuk többek közt a közösségi közlekedés területén, az ápolási díjért, az akadálymentesítésért végzett lobbijainkat. Együttműködéseket teremtve megkezdtük egyebek mellett a gyógyászati segédeszköz ellátás megújításáért, betegszállításért, az intézményben élőkért, a családban való maradást elősegítő szolgáltatási gyűrű fejlesztéséért végzett munkánkat.

Tovább folytatjuk minden megkezdett tevékenységünket jövőre is, folyamatosan szélesítve a szakmai együttműködéseket szakterületenként a problémák, akadályok felszámolásáért.

Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet a szorosan együttműködő elnökségnek, bizottságoknak, tagszervezeteink választott tisztségviselőinek és önkénteseinek, a MEOSZ központ felkészült munkaközösségének, a MEOSZ főtitkárának. Külön köszönetemet fejezem ki az együttműködésért az öt országos szövetségnek, remélve a jövőbeni folytatást. Köszönet az AOSZ, ÉFOÉSZ, MVGYOSZ, SINOSZ és SVOE elnökének, elnökségének és közösségének! Köszönetemet fejezem ki a Magyar Polio Alapítványnak a szakmai együttműködésért több szakmai témában is.

Rögös út a miénk, amelyen végig kell mennünk! Közösen! Együtt, nem feladva a hitet, reményt. Már bebizonyítottuk, hogy a közös szakpolitikai érdekvédelmi lobbi hatékonyabb és eredményesebb tud lenni.

Még néhány nap és magunk mögött hagyjuk ezt az évet, és reményekkel telve, ünnepelve átlépünk az új esztendő kapuján. Amikor éjfélkor összekoccintjuk a pezsgős poharainkat, intsünk búcsút a nehézségeinknek, és erős hittel adjuk át a helyet egy jobb és szebb jövőt hozó évnek!

Kívánom, hogy a rosszat váltsa fel a jó, a bánatot az öröm, a betegséget az egészség, a kilátástalanságot a reménység, szűkösséget a bőség, gyűlöletet a szeretet, a széthúzást az összefogás!

Kívánom, költözzön a szívünkbe a béke és a remény, mert erős hitre, akaratra, kitartásra van szükségünk ahhoz, hogy merjünk szembesülni önáltatástól, hazugságtól mentesen a megoldásra váró problémákkal, az egyéni érdekeinket félretéve tudjuk előtérbe helyezni a közösségünk érdekeit.

Kérem a Mindenható áldását a fogyatékos emberekre, családjaikra, segítőikre, közösségünkre, Magyarországra!

Áldott, békés karácsonyt és reményeink megvalósulását hozó új esztendőt kívánok Mindenkinek!

Kovács Ágnes, elnök

karacsonyi kepeslap_meosz_hu

 

 

 

 

 

Azóta történt

Magyarország Kormánya elindította a „Közös ügyünk a zöldenergia” online párbeszédet. A felmérésben egyebek között a zöldenergia megtermelésének és…
Március 15-én akadálymentes körülmények között hallgathatják meg Orbán Viktor miniszterelnök beszédét a Magyar Nemzeti Múzeumnál a mozgáskorlátozott emberek…
A 2024. március 1-jén életbe lépett új tarifarendszerrel ­ – ami az elmúlt évtizedek legnagyobb változását jelenti a…

Előzmények

Fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Tormássy Béla, a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete XV. kerületi szervezetének vezetője, a Heine Medin Szekció…
Az Európai Fogyatékosügyi Fórum petíciót tett közzé annak érdekében, hogy az európai választások a fogyatékos emberek számára is…
Hosszan tartó betegség következtében, 2018. november 28-án, életének 80. évében elhunyt dr. Kornó Etelka anaestheziológus főorvos, aki 1997.…