Megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása – a tárca válaszolt

Mint ismeretes, a MEOSZ tavaly novemberben – csatlakozva a VSZOSZ kezdeményezéséhez – a minimálbér 2017-es emelése kapcsán arra kérte a tárcát: a megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek megőrzése érdekében emelje az akkreditált foglalkoztatók támogatását.

A kormány megemelte ugyan az egy főre jutó támogatást, de a védett foglalkoztatásra szánt előirányzat változatlanul 34 milliárd forint maradt, így a korábbi mintegy 30 ezer munkavállaló helyett csak 26700 főre biztosított támogatást januártól, ami elbocsátásokat, óraszám-csökkenést eredményezett a megváltozott munkaképességű dolgozóknál. A problémára adott válaszában Czibere Károly területért felelős államtitkár úgy fogalmazott: A fenntartható és minőségi foglalkoztatás feltételeinek megfelelően kidolgozott támogatási elvek között az egy főre jutó támogatás növelésének elkerülhetetlen következménye lett ugyanakkor – a rendelkezésre álló összes előirányzati forrás nagyságrendje miatt – az összes támogatotti létszám (kapacitás) csökkenése, melynek visszapótlása a rendszerbe további kormányzati intézkedések (forrásteremtés) függvényében valósulhat meg a tervek szerint.”

Az államtitkár válaszlevele itt olvasható!

  1. február 16.

MEOSZ

Azóta történt

Az alapvető jogok biztosa szerint a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor a…
Márciustól minden hónap utolsó szerdáján online tájékoztató előadást tartunk a mozgáskorlátozott emberek életét leginkább érintő témák kapcsán. Elsőként,…
Előreláthatóan 2024 utolsó negyedévére készül el az a fejlesztés, ami lehető teszi, hogy a személyesen megjelenni nem tudó…

Előzmények

A MEOSZ az ombudsman megkeresésére tavaly kifejtette: sérti a súlyosan mozgássérült emberek jogait a betegszállítók azon gyakorlata, hogy…
Mint ismeretes, a MEOSZ elnöke decemberben több miniszterhez fordult levélben, kérve: vizsgálják felül az intézményi normatívákat, a támogató…
A MEOSZ aggályosnak tartja a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) módosítását,…