MEOSZ tájékoztató az ügyintézések könnyítése érdekében tett további kormányzati intézkedésekről

A Kormány 2020. március 11-én az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében Magyarország területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. Ebben a különleges jogrendben a Kormány már több olyan intézkedést elrendelt, amellyel ideiglenesen szükségtelenné teszik vagy lényegesen megkönnyítik a hivatali ügyintézést. Az ügyintézést könnyítő intézkedések közül a közgyógyellátási igazolványok érvényessége és a kormányablakok működése kapcsán az alábbiakat fontos tudni.

Az igazolványok tovább érvényesek maradnak és a személyes átvétel is szünetel

Mint ahogyan a korábbi tájékoztatóinkban jeleztük, a Kormány meghosszabbította a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai érvényességét, ezért nem szükséges a kormányablakok, kormányhivatalok felkeresése, ha a közeljövőben járna le a személyi igazolvány vagy pl. a parkolási igazolvány. De nem érdemes elindulni a korábban igényelt igazolványok átvétele céljából sem, mert a kormányhivatalok (járási hivatalok) által kiállított hivatalos okmányokat kizárólag postai úton lehet kézbesíteni, tehát a kormányhivatali ügyfélszolgálatokon személyes átvételre akkor sincs már lehetőség, ha korábban arról értesítették, hogy az elkészült igazolvány (pl. közgyógy igazolvány) átvehető az ügyfélszolgálaton.

A közgyógy igazolványok a NEAK közleménye szerint az alábbi módon használhatók fel:

A 2020. március 1. után, a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró közgyógyellátási igazolványok érvényessége a lejárat időpontját követő 90 nappal kerül meghosszabbításra. A lejáró igazolvány gyógyszerkeretét az utolsó negyedévre megállapított kerettel automatikusan megnövelik, így a patikában azonnal elérhető az új keret, a gyógyszerköltséget pedig nem számolják újra.

A 2020. március 1. után, a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró közgyógyellátási igazolvány a lejártát követő 3 hónapig gyógyászati segédeszköz kiváltására is használható marad.

Kormányablakba személyes ügyintézéshez előzetesen időpontot kell foglalni

Az okmányok meghosszabbítása vagy átvétele miatt tehát nem javasolt kormányablakba menni, de amennyiben más, halaszthatatlan okból mégis szükséges személyesen felkeresni a hivatalokat, felhívjuk figyelmüket, hogy a kormányablakokban kizárólag előzetes időpontfoglalást követően van csak személyes ügyfélfogadás. Az időpontfoglalás megkönnyítése érdekében – a gépjármű ügyek kivételével – már ügyfélkapus azonosítás nélkül is lehet előzetesen időpontot foglalni.

Időpont foglalásra ezért telefon helyett elsődlegesen a https://idopontfoglalo.kh.gov.hu/kormanyablak-valasztas oldal javasolt.

Továbbá személyes ügyintézés helyett figyelmükbe ajánljuk az e-papir  (https://epapir.gov.hu/) on-line szolgáltatást, amellyel ügyfélkapus azonosítást követően számtalan hivatali ügy intézhető és irat, kötelező melléklet is beadható (pl. kormányhivatali ügyek, rokkantsági ellátás, nyugdíj, gyes).

Adóügyet a kormányablakokban átmenetileg nem lehet intézni, akinek halaszthatatlan, személyes jelenlétet igénylő adó ügye van, az adóhivatali ügyfélszolgálaton tudja azt személyesen intézni.

Budapest 2020. március 23.

Kovács Ágnes

elnök

Azóta történt

Magyarország Kormánya elindította a „Közös ügyünk a zöldenergia” online párbeszédet. A felmérésben egyebek között a zöldenergia megtermelésének és…
Március 15-én akadálymentes körülmények között hallgathatják meg Orbán Viktor miniszterelnök beszédét a Magyar Nemzeti Múzeumnál a mozgáskorlátozott emberek…
A 2024. március 1-jén életbe lépett új tarifarendszerrel ­ – ami az elmúlt évtizedek legnagyobb változását jelenti a…

Előzmények

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége  központja (1032 Budapest, San Marco utca 76.) a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán Munkatársai és…
A Kormány 2020. március 11-én az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében Magyarország területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.…
Kovács Ágnes hivatalos fotó
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez, az Operatív Törzs vezetőjéhez…