Mozgáskorlátozottaknak készülő applikáció az UNICEF pályázatán!

Az UNICEF az Európai Unióban elsőként Magyarországon indította el a „Rajtad áll a jövőd!”című nemzetközi ifjúsági programját, melynek középpontjában hátrányos helyzetű fiatalok foglalkoztathatósága áll. A 16 országban meghirdetett program keretében a hazai legjobb csapatok között a MOZAIK csapat is továbbjutott, akik a Workility nevű webapplikációjukkal a mozgáskorlátozott emberek munka világába történő integrációját segítenék elő.

A projektben részt vesz a MEOSZ egyik sorstársi rehabilitációs mentora, illetve a MEOSZ egyik munkatársa is támogatja a csapatot.  Az applikáció a munkahelyeket értékelné különböző szempontok alapján, mint például a tolerancia, megközelíthetőség, munkahelyi felszereltség és akadálymentesítés. Az applikáción keresztül a munkakeresők egyrészt információkhoz juthatnak az egyes munkahelyekről, másrészt további információkkal bővíthetik a már meglévőket a munkahelyekről, cégekről, illetve jelentkezhetnek a  meghirdetett állásokra is. Ez az innováció segítene abban, hogy a mozgáskorlátozott emberek célzottan informálódhassanak  és visszajelzést adhassanak egy munkahelyről. Emellett segítene közelebb hozni a mozgáskorlátozott munkavállalókat a munkáltatókkat és növelné a mozgáskorlátozottak munkaerőpiaci tájékozódását és munkába kerülési esélyeit.  A program következő fordulója február közepén lesz. További információ az applikáció facebook oldalán található: https://www.facebook.com/Workility/
workility működés

Azóta történt

Hozzájuthat-e társadalombiztosítási támogatással a napi 24 órás ápolást igénylő, súlyosan mozgáskorlátozott, hangzó beszédre képtelen Zoltán Ágoston azokhoz a…
A Civil Érték Egyesület szervezésében 2024. április 20-án parasportnap lesz az Üllői Városi Sportcsarnokban. A rendezvényt a FOF2023-C-3371…
Magyarországon a lakásállomány töredéke akadálymentes, így a fogyatékossággal élő emberek számára alapjaiban hiányoznak az önálló, méltóságteljes életükhöz szükséges…

Előzmények

Újabb Alkotmánybírósági döntés született arról, hogy a 2012. előtt ellátásban részesülő, az új rendszerben pedig rokkantsági ellátásra jogosultak…
Az elől kivágott WC kagylók és ülőkék használatra alkalmatlanok és balesetveszélyek, ezért tervezésük, beépítésük, jövőbeni üzembe helyezésük mellőzése…
Az EMMI korábbi ígéretei ellenére nem rendezte az elektromos kerekesszékes emberek betegszállítását, sőt, az EMMI helyettes államtitkárának legutóbbi…