Spinraza támogatás – az SMA kezelésére kijelölt centrumok segítenek a kérelem benyújtásában is

Új remény az SMA kezelésben. Immár a gerinc eredetű izomsorvadás (SMA) betegséggel élő felnőttek is kérhetnek egyedi támogatást Spinraza kezelésre. A támogatást azonban külön kérelmezni kell az egészségbiztosítótól. Aki szeretné a kezelést igénybe venni, annak a kérelem benyújtása előtt célszerű felkeresni neurológust vagy a kijelölt kezelőcentrumok egyikét állapotfelmérés és a genetikai megalapozottság vizsgálatára.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2019 márciusa óta több alkalommal fordult az egészségügyért felelős tárcához az SMA betegek állandó gyógyszeres ellátása érdekében, ezért üdvözöljük a felnőtt betegek kezelésének támogatási lehetőségét. Ugyanakkor  továbbra is kiállunk amellett, hogy egyedi kérelmek helyett minden SMA beteg külön eljárás nélkül kaphassa meg a számára szükséges kezelést.

A korábban gyógyíthatatlannak bizonyult SMA betegség kezelésére a géntechnológia fejlődésével új lehetőségek nyíltak. Bár a Spinraza kezelés már több, mint egy éve támogatott a 18 évesnél fiatalabb gyermekek számára, még így is sajnálatosan magas a kezelésben nem részesülő betegek aránya. Számukra nyújthat új reményt az, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint megnyílt a lehetőség az SMA betegséggel élő felnőttek Spinraza kezelésének egyedi méltányossági támogatására.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a felnőtt betegek kezeléséhez nem elegendő pusztán a kezelőorvos döntése, hanem egy külön ún. „egyedi” engedélyezési eljárásra is szükség van. Tudomásunk szerint az SMA kezelésére kijelölt centrumok segítséget nyújtanak a kérelem benyújtásában is. Ez különösen azért fontos, mert a támogatás igényléséhez a szakorvos által kitöltött igénylőlap és kórtörténeti összefoglaló is szükséges. A Spinraza gyógyszert az orvos nem receptre írja fel, hanem kórházi ellátás során, a gerincvelő folyadékba (lumbalpunctio) adják be a készítményt az erre kijelölt kezelőcentrumokban.

Előbbiek alapján javasoljuk, hogy aki támogatási kérelmet tervez benyújtani, előtte az állapotfelmérés és a diagnózis megerősítése érdekében forduljanak az SMA betegségben jártas neurológus szakorvoshoz vagy keressék fel az SMA kezelőcentrumokat.

A rendelkezésünkre álló adatok szerint jelenleg az alábbi központokban fogadnak Spinraza kezelésre felnőtt SMA beteget:

  • Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete
  • Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinika
  • Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika
  • Debreceni Egyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika

A felnőtt SMA betegek Spinraza kezelésének egyedi támogatási kérelmét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz (NEAK) kell benyújtani. A NEAK szigorú orvosszakértői értékelést követően, a kezelés genetikai megalapozottsága esetén támogathatja annak költségét. A NEAK a gyógyszer- és gyógyászati segédeszközök méltányossági kérelmével kapcsolatos tájékoztatásra telefonos ügyfélszolgálatot működtet. Az ügyfélszolgálat kedd és csütörtök 9-15 óra között a 06-1-298-2438 telefonszámon érhető el. Általános tájékoztatást bárki kérhet, de konkrét ügyben a benyújtott kérelemről csak az érintett személy vagy közvetlen hozzátartozója részére adható információ.

Budapest, 2021. március 8.

Azóta történt

Az alapvető jogok biztosa szerint a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor a…
Akinek a járvány miatt elhalasztott műtét következtében jár le a táppénze, az a MEOSZ közbenjárásának eredményeként immár kérheti,…
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) fellépése nyomán kormányzati intézkedés történt annak érdekében, hogy ne maradjon ellátás nélkül,…

Előzmények

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tiltakozik az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) önállóságának megszüntetése és más intézményekkel való…
A koronavírus világjárvány terjedésére tekintettel elrendelt újabb veszélyhelyzet a tavaszival megegyező kormányzati intézkedések megtételét követelte, ezért a Kormány…
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke dr. Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordult, hogy  a folyamatos ellátás biztosítása…