Személyesen találkoztak a P2P projekt kortás segítői Gárdonyban

A MEOSZ P2P projektje kertében 2021. október 7. és 15. között Gárdonyban tartották az első csoportos mentorálást, ahol a kortárs segítők és mentoraik az online találkozók után személyesen is megismerkedhettek. A P2P projekt célja a mozgáskorlátozott kortárs segítők számára egy mentorálási módszer kidolgozása, valamint az önsegítő csoportok létrehozásának támogatása a 18 és 30 év közötti mozgáskorlátozott emberek körében, hozzájárulva ezzel a mozgáskorlátozott fiatalok társadalmi szerepvállalásának, aktív állampolgárságának erősítéséhez.

A Gárdonyban tartott kilenc napos program során a bevont 18 kortárs segítő felkészült az önsegítő csoportok létrehozására, elindítására. A résztvevők megismerkedtek a kortárs segítés fogalmával, a segítői szereppel, a kortárs segítéshez nélkülözhetetlen készségekkel, nagyobb önismeretre tettek szert a tevékenységnek köszönhetően. Gyakorolták a csoportban létezést, az egymásra figyelést és a reflexiót. A közös tanulás során a résztvevők a meghívott önsegítő csoportoktól és a MEOSZ munkatársaitól ismereteket szereztek a társadalmi szerepvállalásról, érdekvédelemről, érdekérvényesítésről a 2021. október 11-én a résztvevők ellátogattak Budapestre, ahol egy város játék keretében megismerkedhettek a fővárossal és beszélgethettek a fogyatékossággal élő emberek problémáiról a fővárosban élőkkel. A programnapot egy szemléletformáló flashmob zárta, amivel a résztvevők a projektre és a mozgáskorlátozott emberek társadalmi részvételének fontosságára hívták fel a figyelmet. A program utolsó napjain az önsegítő csoportok létrehozása, működésének megismerése volt a fókuszban. A tevékenység remek lehetőség volt arra, hogy a Magyarországról, Romániából és Szlovákiából érkező kortárs segítők kapcsoltot építsenek egymással.

A csoportos mentorálási alkalom végeztével a kortárs segítők visszatértek helyi közösségeikbe, ahol elkezdték a kortárs segítő csoportok szervezését.

A projekt során készített fotók itt érhető el: https://photos.app.goo.gl/Gvnm638dJJVn2wEV9

A flashmobról készült videó itt érhető el: https://youtu.be/ldvG9inIc_s

Azóta történt

Hozzájuthat-e társadalombiztosítási támogatással a napi 24 órás ápolást igénylő, súlyosan mozgáskorlátozott, hangzó beszédre képtelen Zoltán Ágoston azokhoz a…
A Civil Érték Egyesület szervezésében 2024. április 20-án parasportnap lesz az Üllői Városi Sportcsarnokban. A rendezvényt a FOF2023-C-3371…
Magyarországon a lakásállomány töredéke akadálymentes, így a fogyatékossággal élő emberek számára alapjaiban hiányoznak az önálló, méltóságteljes életükhöz szükséges…

Előzmények

A MEOSZ 2021. november 3-án, szerdán 10 órától online rendezvényt szervez. A rendezvényen németországi példák alapján bemutatjuk, hogy…
Akadálytalanul a termőföldtől az asztalig címmel kisfilm-pályázatot hirdet az Agrárminisztérium – együttműködve az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos…
Magyarország Kormánya online társadalmi párbeszédet indított a környezetvédelemről. A „Magyarország zöld úton jár!” online környezetvédelmi felmérés keretében egyebek…