Telefonon is felírathatók az eRecepten rendelhető gyógyászati segédeszközök

Az emberi erőforrások minisztere a napokban hozott rendeletével megerősítette, hogy  a járványtól függetlenül nem csak konzultációra van lehetőség telefonon vagy e-mailen, hanem az orvos a beteg személyes jelenléte nélkül is megállapíthatja a diagnózist, terápiát javasolhat, beutalót adhat, gondozást és rehabilitációs tevékenységet is végezhet. A mozgáskorlátozott emberek életét leginkább megkönnyítő intézkedés pedig az, hogy már nem csak gyógyszert, hanem – a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége javaslata nyomán – az eRecepten rendelhető gyógyászati segédeszközök is felírhatóak anélkül, hogy a receptért el kellene menni az orvosi rendelőbe.

A koronavírus okozta veszélyhelyzet kezdetén intézkedett a kormány, hogy telefonon is fel lehessen íratni gyógyszert és az eReceptet is bárki kiválthassa a patikában. A fogyatékossággal élő emberek számára nélkülözhetetlen gyógyászati segédeszközökhöz való hozzáférés könnyítésére a járványhelyzet ellenére is csak a MEOSZ határozott fellépését követően, 2020 májusában került sor.

2020 május 1-jétől néhány gyógyászati segédeszköz rendelhetővé vált elektronikus vényen, de a jogszabály az orvos-beteg találkozó nélküli pl. telefonos rendelésről mélyen hallgatott, ezért a gyakorlatban az orvos vagy az asszisztens jóindulatára volt bízva, hogy az eRecepten rendelhető gyógyászati segédeszközök felíratásáért be kellett-e menni a rendelőbe.

A helyzet tisztázása érdekében a MEOSZ több alkalommal kormányzati szervekhez fordult, hogy jogszabályban egyértelműen rögzítsék a személyes orvos-beteg találkozó nélküli rendelés lehetőségét a gyógyászatai segédeszközökre is.

Az eReceptet a járványhelyzet miatt továbbra is kiválthatja bárki a beteg TAJ száma és a kiváltó személy személyazonossága igazolása mellett, de fontos tudni, hogy a kiváltási könnyítés csak átmeneti kedvezmény. Az átmeneti idő lejártával csak felírási igazolás bemutatásával vagy az EESZT-ben előre rögzített meghatalmazással válthatjuk ki más eReceptjét.

Képviselő bejegyzése az EESZT-ben

Képviselő rögzítését, illetve annak visszavonását a kormányablakokban lehet kérelmezni, vagy elektronikus úton az EESZT-ben lehet megjelölni.

Ügyfélkapu hiányában a kormányablakokban illetékmentesen lehet kérni az eRecept kiváltására jogosult személy EESZT-ben való rögzítését vagy törlését. Ehhez nem szükséges személyesen megjelenni a kormányablakban, ezért akinek nincs ügyfélkapuja és mozgásában akadályozott vagy pl. járványügyi okból nem tud személyesen elmenni a kormányablakba, adhat másnak a https://e-egeszsegugy.gov.hu/hu oldalról letölthető meghatalmazást erre.

A kormányhivatali ügyintézéshez az alábbi nyomtatványok szükségesek

Vény kiváltásra adott meghatalmazás rögzítéséhez:

  • „Kérelem meghatalmazás EESZT-ben rögzítésére elektronikus recept kiváltására” és
  • „Meghatalmazás elektronikus recept kiváltására”

 

Leletek, adatok megismeréséhez adott meghatalmazás rögzítéséhez:

  • „Kérelem meghatalmazás EESZT-ben rögzítésére EESZT Lakossági Portál funkciók elérésére” és
  • „Meghatalmazás EESZT Lakossági Portál funkciók elérésére”

 

Szülő, gyám rögzítéséhez:

Kérelem törvényes képviseleti jogosultság EESZT-ben rögzítésére elektronikus recept kiváltására és EESZT Lakossági Portál funkciók elérésére

Aki nem személyesen jár el a kormányablakban, annak előzetesen a „Meghatalmazás képviseleti jogosultság EESZT-ben való rögzítése ügyében történő eljárásra” elnevezésű nyomtatványon adott, két tanúval igazolt meghatalmazást is ki kell tölteni a segítsége számára.

A nyomtatványok a https://e-egeszsegugy.gov.hu/hu oldalról letölthetőek.

Célszerű a nyomtatványokat előre kitöltve vinni, mert a meghatalmazáshoz két tanú aláírása szükséges akkor is, ha a kormányablakban kitöltött nyomtatványt szeretnék benyújtani.

 

Törvényes képviselő csak kormányablakban rögzíthető

A szülő az EESZT felületén nem kap automatikusan hozzáférést gyermeke adataihoz, illetve az átmeneti időszak után felírási igazolás nélkül még a szülő sem válthatja ki gyermeke eReceptjét, ezért a szülő, vagy pl. gyám törvényes képviseleti jogát is rögzíteni kell a rendszerben. Törvényes képviselő rögzítését a kormányablakban kell kérelmezni, elektronikus úton nem lehet.

A törvényes képviseleti jog rögzítéséhez nem muszáj személyesen megjelenni, adható erre a https://e-egeszsegugy.gov.hu/hu oldalról letölthető meghatalmazás másnak, akár a szülők egymásnak is.

 

Meghatalmazás rögzítése az EESZT felületén

Az eeszt.gov.hu oldalon a Lakossági Portál „önrendelkezés” / „új meghatalmazás” pontban külön nyomtatványok, iratok kitöltése nélkül, könnyedén lehet rögzíteni a meghatalmazást. A meghatalmazott személy adatainak kitöltésénél figyelni kell, hogy azt a meghatalmazott igazolványában szereplő pontos adatok szerint adják meg, mert a patikában az igazolvány és a rendszer adatait összehasonlítják.

A meghatalmazás automatikusan visszavonásig érvényes, de a „meghatalmazás érvényessége” pontnál konkrét időpontot lehet megjelölni a kiváltás/hozzáférés engedélyezésére. A képviseleti jog minimum 1 napra szól, tehát nem adható meghatalmazás csak egyetlen receptre vagy csak pár órahosszára, de bármikor visszavonható a „Képviseletre jogosultak” fülnél.

Az adatok mentését követően a meghatalmazás azonnal bekerül a rendszerbe, így akár a patikába indulás előtt is feltölthető.

Gyógyszer és eRecepten rendelhető gyógyászati segédeszköz tehát felíratható telefonon a járványt követően is, de a járványügyi intézkedések visszavonása esetén az eReceptet felírási igazolás nélkül csak az EESZT-ben rögzített meghatalmazott válthatja ki, ezért célszerű időben képviselőt megjelölni a rendszerben.

Budapest, 2020. szeptember 23.

Azóta történt

Magyarország Kormánya elindította a „Közös ügyünk a zöldenergia” online párbeszédet. A felmérésben egyebek között a zöldenergia megtermelésének és…
Március 15-én akadálymentes körülmények között hallgathatják meg Orbán Viktor miniszterelnök beszédét a Magyar Nemzeti Múzeumnál a mozgáskorlátozott emberek…
A 2024. március 1-jén életbe lépett új tarifarendszerrel ­ – ami az elmúlt évtizedek legnagyobb változását jelenti a…

Előzmények

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke
A Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) 2020. szeptember 14-én tisztújító közgyűlést tartott, melyen megválasztották a szervezet vezető testületeinek…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Korlátok nélkül című programja 600 súlyosan mozgáskorlátozott embernek nyújt segítséget abban, hogy az…
2020. szeptember 1-jétől nem jár táppénz a külföldről hazaérkezők számára elrendelt házi karantén idejére A 2020. szeptember 1-jével…