Tomival a nap 24 órájában – ez nem munka, hanem maga a szeretet

Tomi 18 évvel ezelőtt agyvérzéssel született. Újraélesztették. Hatórás korában ismét. Akkor a légzése állt le. Később a veséje is. Kórházról kórházra szállították, míg végül édesanyja kapott egy fél órát, hogy eldöntse: súlyosan sérült gyermekét haza viszi, vagy intézeti nevelésre bízza. Kata számára nem volt kérdés, hogy Tomi otthon nő fel. Egy évet jósoltak neki, a gondoskodásnak köszönhetően már elmúlt 18 éves. Bár nincs éjszaka, amit az édesanyja végig tudna aludni, s akadnak egyéb kihívások is, Kata azt mondja: számára Tomi ellátása nem munka, hanem szeretet. Mert aki ezt felvállalja, azt csak szeretetből teszi. Kata és Tomi történetét elolvashatják a MEOSZ havonta megjelenő lapjában, a Humanitás 9. számában.

Azóta történt

A beteg gyermeküket ápoló és emellett munkát is végző szülők számára kedvezően változott a tartós ápolást végzők időskori…
Kovács Ágnes hivatalos fotó
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke nyílt levelet intézett az ápolási díj ügyében, amiért az 51700 magyar család ügye…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kezdeményezésére az Autisták Országos Szövetsége, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos…

Előzmények

Szerdán folytatódott a kormányzati szintű egyeztetés az ápolási díj rendszerének felülvizsgálata ügyében az EMMI, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos…