ESÉLYEGYENLŐSÉG, FOGYATÉKOSSÁG
Dr. Chikán Csaba 

2001. 


Írta és szerkesztette:
Dr. Chikán Csaba

Szakértőként közreműködtek:
Balogh Zoltánné, Caesar Gáborné, Dr. Dalos János,
Dr. Gadó Pál, Dr. Hegedűs Lajos, Horváth Klára,
Jelli Magdolna, Józsa Teréz, Válóczi Ferenc

Lektorálta:
Dr. Könczei György

A borítót tervezte:
Kuruczné Paál Mária

Nyomdai előkészítés:
Klein Gyuláné és Dudás Tibor

Nyomda:
NASZÁLY PRINT Kft. (Vác, Rádi u. 3.)

A kötetet a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány támogatásával kiadja a Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesülete.



 

A kötet tartalma


Az elmúlt két évtizedben nagyon sok ismeret halmozódott fel a világban és jutott el hazánkba is a fogyatékosságról, a rehabilitációról, az esélyegyenlőségről és mindezek rendkívül bonyolult összefüggéseiről. Idehaza is számos felsőfokú oktatási intézményben, érdekérvényesítő szervezetekben folyik műhelymunka annak érdekében, hogy a fogyatékosságot, mint jelenséget tárgyilagosan legyünk képesek értékelni, kezelni, kedvezőtlen következményeit enyhíteni.

Ez a könyv elsősorban azoknak a fogyatékossággal élő embereknek szól, akik eddig csak átélték sajátos, kedvezőtlen helyzetüket, de nem gondolkodtak el róla.

Szól mindazon hivatalt viselő embereknek is, akik munkájuk során gyakran találkoznak fogyatékos emberekkel, közülük is elsősorban azoknak, akik falvakban és városokban, a helyi önkormányzati munkában, a polgármesteri hivatalok tevékenységében vesznek részt. Szeretnénk felkelteni azon szakemberek érdeklődését a fogyatékosság, mint jelenség, a fogyatékossággal élő emberek problémái iránt, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak az érintettekkel.

Jó volna, ha embertársaink közül sokan elolvasnák e könyvecskét, hogy elemi ismereteket szerezzenek a fogyatékossággal élő emberek életéről, esélyegyenlőségük korlátairól és e korlátok leküzdésének lehetőségeiről azért, hogy kedvezőbb társadalmi háttér teremtődjön az érintettek jobbító törekvéseihez.

A következő lapokon olvasható ismeretek mai tudásunk kivonatát képezik. Az idő múlásával tudásunk gyarapodhat, változhat, mint ahogyan változnak azok a jogszabályok is, amelyekre ma hivatkozunk.

E kötet nem könnyű olvasmány. Nem szól részletesen fogyatékos embereket megillető konkrét kedvezményekről, hanem alapvető összefüggéseket kíván bemutatni és a gondolkodást kívánja formálni.

Miután a könyv szerkesztője maga is súlyosan mozgáskorlátozott, a mozgásfogyatékosságról szerzett tapasztalatai és ismeretei határozzák meg a mondanivalót. Ennek ellenére számos megállapítás és utalás másfajta fogyatékossággal élőkre nézve is igaz.




I.
A fogyatékosságról és esélyegyenlőségről

Nem szeretjük a szót: “fogyatékosság". Kellemetlen emlékeket, érzelmeket kelt bennünk, és még ma is sokszor azokra az embertársainkra gondolunk, akik értelmi, szellemi képességeikben váltak korlátozottá.

Mégis egyre inkább használjuk a “fogyatékosság" kifejezést, mert lényegét illetően hiányt jelent, márpedig a vak, a siket, a kerekesszékben ülő ember testében, mindennapi életében, lehetőségeiben éppen ez a hiány a meghatározó. Ne féljünk tehát e szó használatától, hanem hántsuk le róla a kellemetlen, félelmet keltő gondolattársításokat és használjuk bátran, mint a lényeget tükröző kifejezést. Annál is inkább, mert amiről itt szó van, az más magyar kifejezéssel csak pontatlanul írható le. Az alábbi fogalmak és összefüggések az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által kidolgozott meghatározások, amelyek időről időre változnak, pontosabbá válnak. Az 1980-ban elfogadott meghatározások 1997-ben változtak és a közeli jövőben ismét változnak.

Károsodás-fogyatékosság-környezeti feltételek-hátrányos helyzet (rokkantság)

E szavak egymásból következő, de megfelelő gondossággal, körültekintéssel, beavatkozással javítható állapotokat írnak le.

Károsodás
Testünkben valamilyen működési zavar, hiány keletkezik. Pl. bármely okból valamely belső szervünk felmondja a szolgálatot vagy nem működik megbízhatóan, valamely szervünk vagy testünk bármely része csonkolttá válik, izmaink nem működnek stb. Helyes és megfelelő időben elvégzett orvosi beavatkozással a zavar elhárítható vagy enyhíthető.

Fogyatékosság
Az ENSZ közgyűlése által 1993. december 20-án elfogadott 48/96 számú határozat, amely a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető követelményeit tartalmazza, a “fogyatékosság" fogalmát a következőképpen határozza meg: “a világ tetszőleges országának bármely népességcsoportjában előforduló nagyszámú különböző funkcionális korlátozottság. A fogyatékosság okozója lehet fizikai, értelmi vagy érzékszervi károsodás, egészségi állapot vagy lelki betegség.". Tehát a fogyatékosság egy vagy többirányú funkció vesztése, képesség csökkenése az embernek, mint egyednek: nem lát, nem hall, nem képes helyzetet vagy helyet változtatni stb. A fogyatékosság a károsodás következménye, de nem minden károsodás vezet fogyatékossághoz, mert a fogyatékosságnak döntő ismérve a többféle funkció elvesztése vagy korlátozottá válása, aminek következtében az ember, mint egyén nem képes úgy “működni", mint más ember és ez a hiány egész életvitelében meghatározó. Ezért pl. megkülönböztethetünk mozgáskorlátozott (mozgáskárosodott) és mozgásfogyatékos embereket. Ez utóbbiak köre az egész mozgáskárosodotti népességéhez képest jelentősen kisebb (a teljes létszámnak kb. egyharmada). A 2001. évi népszámlálás adatainak feldolgozása után többet fogunk tudni erről is.

Hátrányos helyzet
Annak kifejezésére szolgál, hogy az ember, miután sokirányú funkcióvesztéssel kénytelen együtt élni, a társadalomban, az emberi közösségekben is hiánnyal él. Nem képes maradéktalanul betölteni azokat az emberi szerepeket, funkciókat, amelyeket egyébként az emberek betöltenek: pl. nem tud tanulmányokat folytatni, munkát vállalni, közlekedni, családot alapítani, sportolni, színházba, moziba járni stb.

Az adott fogyatékosságból következő hátrányos helyzetet nagymértékben befolyásolják az érintett személy örökölt vagy szerzett belső tulajdonságai, képességei, személyiségjegyei. Vannak tulajdonságok, amelyek még súlyosbítanak a fogyatékosság következményein (befelé fordulás, szerény szellemi képességek, indulatos természet stb.), mások pedig előnyösen befolyásolják a jóirányú kibontakozást (mint pl. a nyitottság, a kitartás, a jó szellemi adottságok, kedvesség stb.). E tekintetben is van tere a jobbító szándéknak, a kedvező képességek, tulajdonságok erősítésének.

Különösen nagy jelentőségűek a környezeti feltételek. Ezért a kedvező változást eredményező beavatkozások legfontosabb területe éppen a környezet megfelelő alakítása, az esélyegyenlőség megteremtése. Nagyon fontos környezeti feltétel egy adott társadalomban általában tapasztalható felfogás a fogyatékos emberekről, az ő helyzetük valóságáról, lehetőségeikről. Kedvezőtlen, ha fogyatékos embernek lenni “szégyen" (titkolni való), ha a környezet kitaszítja ezen embereket, igyekszik megfeledkezni róluk és arra törekszik, hogy a hétköznapi életből kizárva, az intézetekben elzárva, ne legyenek szem előtt. Ha ilyen a felfogás, akkor nincs kiterjedt segítség, nincsenek jó jogszabályok, megfelelő támogatások, a fogyatékosügyet az előítéletek uralják.

Ha viszont az általánosan elterjedt felfogás szerint a fogyatékossággal élő ember is értékes a társadalom számára, az emberi kapcsolatokban hasznosan, örömre nyitottan és örömöt adóan részvételre képes, akkor léteznek a segítségnyújtás különböző szervezett formái, jó jogszabályok, támogatások és számos lehetőség a kibontakozásra.

A környezeti feltételek között fontosak a fizikai környezeti feltételek, különösen az ember által alakított, létrehozott környezet, amely lehet - ma hazánkban leginkább ezt tapasztaljuk - akadályokkal, lépcsőkkel, szűk ajtókkal stb. teli, vagy lehet a fogyatékossággal élő emberek szükségleteihez is igazodó, mindenki számára alkalmas, kényelmes, tágas tereivel, lejtőivel, a nem látók számára tapintható jelzéseivel, a siketek által könnyen értelmezhető jelekkel, szimbólumokkal.

A károsodástól a hátrányos helyzetig terjedő, egymásra épülő folyamatba számos ponton kedvezően be lehet avatkozni. A sokirányú funkcióvesztés csökkenthető úgy, hogy megfelelő tréningek révén más testrészek veszik át a károsodott részek funkcióit. Vagy megfelelő eszközökkel egyenlítjük ki a működési hiányokat. Ezért fontos, hogy a mainál használhatóbb, változatosabb eszközök álljanak rendelkezésünkre, és azokat meg is tudjuk vásárolni megfelelő anyagi támogatás birtokában. Fontos, hogy rendszeresen olyan állapotfenntartó kezeléseken vehessünk részt, amelyek megakadályozzák, hogy az évek múlásával az egyes szervek, testrészek egyoldalú használatának következményeként további károsodások és funkció vesztések álljanak elő. Ezért küzdünk az utókezelések, gyógyfürdői kezelések nagyobb társadalombiztosítási támogatásáért.

Az épített környezetet is úgy kell alakítani, hogy mind a lakásunk, mind a középületek és közterületek fogyatékosságunk természetéhez és mértékéhez igazodóan korlátozottság nélkül használhatók legyenek. E körbe tartozik a hátránykiegyenlítés, amelynek csupán egyik megnyilvánulási formáját jelentik a járadékok, segélyek és anyagi támogatások. Más formái: megfelelő intézmények működése, a kedvező jogi szabályozások vagy legalább olyan jogi szabályozások, amely nem eredményeznek akaratlanul is hátrányt a fogyatékossággal élő emberek számára.

Fogyatékossággal élni kedvezőtlen. Sokszor úgy érzi az ember, hogy egy gödörbe került, amelyből nem képes egyedül kiszabadulni. A kiszabadulás, a gödörből kijutás nem más, mint a rehabilitáció. A rehabilitáció olyan folyamat, amely az érintett személy, a fogyatékossággal élő ember megmaradt, a károsodással nem érintett funkcióit veszi alapul. És alapul veszi az ő akarását is sorsa jobbítására. A rehabilitáció során a megmaradt képességek kifejlesztődnek és olyan külső feltételek teremtődnek, ahol e képességeket lehet használni. A rehabilitáció folyamatában az ember egyre többre lesz képes. Károsodása és fogyatékossága ellenére egyre csökken helyzetének hátrányos volta. Közelít az ép emberek életviteléhez az életvitele. Egyre kevésbé lesz kiszolgáltatott, egyre inkább a maga urává válik. A szakirodalomban szokás orvosi, pedagógiai, foglalkozási és szociális rehabilitációról beszélni, mint különböző területekről. De ezek a területek élesen nem választhatók el, szorosan összefüggnek. Ahogy tudásunk egyre több lesz a fogyatékosságról, mint jelenségről, egyre speciálisabb területeit jelöljük meg a rehabilitációnak. Rehabilitáció az is, amikor az elért rehabilitációs eredmények megőrzésére teszünk erőfeszítéseket.

Minden érintett ember esetében máshol húzódik az a határ, ameddig szükséges és érdemes rehabilitációs erőfeszítéseket tenni anélkül, hogy azok öncélúvá válnának. Ezen a határon túl a rehabilitációs folyamatban le nem küzdhető hátrányok kiegyenlítésére kell, hogy sor kerüljön. A különböző irányú rehabilitációs tevékenység akkor sikeres, ha az érintett ember, mint a társadalom tagja, “működőképessé" válik, és be tudja tölteni a szokásoshoz hasonlóan társadalmi szerepeit. A normalizációs elvnek a teljes emberi működésben kell megvalósulnia és nem egyes részletekben. Például ha egy ember kerekesszékben ülve képes tanulni, dolgozni, és a mindennapi tevékenységeket ellátni, de a szokásos két lábon járással nem, akkor nem szabad erőltetni a két lábon történő, rendkívül vontatott, botra támaszkodó közlekedést, amely mellett nem képes a szükséges tevékenységek kifejtésére.

A társadalom fejlődése során az emberi közösségek különböző módon közelítették meg a fogyatékossággal élő embereket.
A kezdetek kezdetén vélhetően a fogyatékossá vált ember elpusztult, mert az ember csak a fizikai és szellemi képességei teljességének birtokában lehetett életképes a nehéz természeti körülmények között. Azok a fogyatékossággal élő emberek pedig, akik a zord körülmények ellenére életben maradtak és boldogultak is, a régi korokban nagy tiszteletnek örvendtek. Az emberiség fejlődésével az életkörülmények is javultak. Egyre több fogyatékossággal élő ember maradt életben, de még mindig egyéni tragédiának tűnt a fogyatékosság, és elsősorban azt látták benne, hogy a fogyatékos ember nem képes fizikai munkát végezni, nem képes a hadviselésben részt venni, ezért megélhetése bizonytalan. A fogyatékosság lényege tehát szociális, megélhetési problémának tűnt. Amikor a társadalom életében, a termelésben megjelentek a gépek, csökkent a fizikai erő jelentősége a munkafolyamatokban, akkor már a fogyatékossággal élő emberek is képesek lehettek a munkavégzésre, a gépek kezelésére.

A polgári társadalom kifejlődése során vált egyre elterjedtebbé a rehabilitációra való törekvés, a fogyatékos emberek ellátása megfelelő segédeszközökkel, képzése, munkaképessé tétele, ezáltal integrálása a társadalomba. Ebben az időben a fogyatékos emberrel kapcsolatban a legfontosabb gondolat és törekvés az lett, hogy rehabilitálni kell őt.

Századunk második felében a jóléti államok megjelenésével olyan gazdagság halmozódott fel számos országban, hogy ott képes a társadalom a fogyatékossággal élő emberek megélhetéséről magas színvonalon gondoskodni, képes megoldani rehabilitációjukat.

Ekkor a fogyatékossággal élő emberek előtt legnagyobb problémának az tűnik fel, hogy nem érvényesülnek más emberekhez hasonlóan emberi jogaik, pl. sok embert befogadó otthonokban élnek, gondozóik kielégítik szükségleteiket, de nem tőlük kérdezik, hogy mire van szükségük. Vannak járműveik, de nem képesek másokkal együtt utazni, be tudnak jutni színházakba, múzeumokba, hivatalokba, de talán csak a hátsó lépcsőn, nem a főbejáraton át. Az utóbbi 40 évben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a fogyatékos embereket ugyanazon jogok illetik meg, mint ép társaikat. Ehhez hozzájárult, hogy az ENSZ 1948. december 10-én elfogadta az “Emberi Jogok Egyetemleges Nyilatkozatát", amelynek fő gondolata: “Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van".


Az esélyegyenlőség története…

Amikor erről beszélünk, tudnunk kell, hogy az esélyegyenlőség eddig még sehol a világon nem valósult meg teljesen. Így tehát ma is az esélyegyenlőség fejlődésének történetét éljük, és nem tudjuk, mikor érkezünk el a megvalósuláshoz. Az esélyegyenlőség pedig csak akkor fog megvalósulni, ha a kirekesztettek, a periférián élők azt kitartó, kemény munkával, nagy elhivatottsággal kiharcolják.

Vannak olyan országok, amelyekben már előbbre haladt az esélyegyenlőség a megvalósulás felé, mint másutt. A Kanadai törvény után a második helyen az Amerikai Egyesült Államokban, 1990-ben iktattak be olyan törvényt, amely tiltja a fogyatékossággal élő ember hátrányos megkülönböztetését mind az állami, mind a privát szférában. Ez érinti az élet minden területét: a foglalkoztatást, az oktatást, az egészségügyet, a szolgáltatásokat, stb. A törvény pontos címe: “A fogyatékossággal élő amerikaiak törvénye".

Ezért van az, hogy az USA-ban a legmagasabb a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya, tehát a legtöbb sérült ember dolgozik, jövedelemmel rendelkezik. Hogyan alakulhatott ez így? Egyrészt a “korlátlan lehetőségek hazájában" a mai napig sincs valójában szociális háló. Régen sem volt. A sérült emberek vagy intézetekben élték le az életüket a társadalom elől elzártan, ahol mindent megkaptak ugyan, amire szükségük volt, csak épp nem rendelkezhettek szabadon az életükről, nem érvényesülhetett az akaratuk, nem volt döntési joguk, vagy pedig a család tartotta el őket, ha ezt vállalták. Mindenképp a kiszolgáltatottság jellemezte az életüket.

A 60-as években a californiai Berkeley-ben néhány gyermekbénulásos, igen súlyosan sérült egyetemista rendkívül elszánt, bátor tevékenységbe kezdett. Sikerült kiharcolniuk, hogy ne a kórházban, hanem a többi diákkal együtt a kollégiumban szállásolják el őket, és biztosítottak számukra személyi segítőket, valamint akadálymentesítették az egyetem épületeit, később magát a várost is, hogy kerekesszékkel lehessen közlekedni. Megszervezték a sorstársi tanácsadást, a sorstársi támogatást, és létrehozták az első Önálló Élet Központot. Így indult el az Önálló Élet Mozgalom, amely rohamosan terjedt az USA többi tagállamában is. A mozgássérült emberek a társadalomból kirekesztve éltek. Sok tízezren követelték az önrendelkezést, egyenjogúságot, a társadalmi integrációt, az akadálymentességet, azt, hogy dolgozhassanak, tanulhassanak. Nemcsak rendezvényeket, fórumokat, utcai demonstrációkat szerveztek, kiadványokat publikáltak, politikusokat, szakértőket nyertek meg az ügynek, de a legradikálisabb eszközöktől sem riadta vissza. Pl. blokád alá helyeztek középületeket, buszokat. Vezetőik később elismert emberjogi aktivisták, parlamenti képviselők, állami tisztségviselők lettek.

A mozgássérült emberek rehabilitációjáért tevékenykedő, orvosokból, szakemberekből álló nemzetközi szervezet, a Rehabilitation International Kanadában, 1980-ban rendezett kongresszust. Meghívtak néhány tucat mozgássérült embert is, de a szervezők megvonták tőlük a véleménynyilvánítás lehetőségét, mire ők elvonultak és más helyszínen megtartották saját konferenciájukat. Egy év múlva megalakították a DPI-t, a fogyatékossággal élők világszervezetét.

A DPI-nak sikerül szoros kapcsolatot kialakítani az ENSZ-szel. A DPI tevékenysége is az Önálló Élet Mozgalomban gyökerezik, ugyanolyan - sokszor radikális - tevékenységet folytat, mint az USÁ-ban élők.

Európába is átterjedt az Önálló Élet Mozgalom a 80-as években, megalakult az Önálló Élet Európai Hálózata, és kezdtek létrejönni az Önálló Élet Központok.

Európában a két világháború után már létrejött néhány szervezet a sérült emberek, különösen a hadirokkantak, később a munkában megrokkantak érdekeinek képviseletére. Ezeket nem sérült emberek irányították, a rehabilitációt tartották szem előtt. A hatvanas években hatalmas rehabilitációs központok épültek nemcsak Nyugat-, de Kelet-Európában is, pl. Csehszlovákiában, Szovjetunióban, Lengyelországban, Bulgáriában, ahol munkát is végeztek a sérült emberek. így keresetük is biztosítva volt. Európában nagyon stabil szociális és rehabilitációs rendszerek működtek, így minden sérült ember megélhetése biztosított volt. Itt is sokan éltek intézetekben, de a családokban élők kaptak szociális támogatást, így nem függtek annyira a családok jövedelmi viszonyaitól.

1981-ben, az ENSZ által meghirdetett fogyatékos emberek nemzetközi évében először alakították meg sérült emberek saját érdekvédelmi szervezeteiket egész Európában, nyugaton, keleten egyaránt, először hallatták hangjukat, beszéltek szükségleteikről, igényeikről maguk a sérült emberek, akik helyett és akik nevében előszeretettel beszéltek a rajtuk segíteni akaró szakemberek. Addig a fogyatékosságot egyéni tragédiaként fogták fel az emberek, az orvosi szempont érvényesült. 81-ben megindult a társadalom tudatformálása, annak a szemléletnek az elterjesztése, hogy a fogyatékosság nem orvosi, hanem társadalmi kérdés. 1982-től kezdve Nyugat-Európában sok olyan állami, ill. civil szervezet is alakult, amelyek jogi és egyéb tanácsadással segítették a sérült emberek mindennapi életét. Kisebb, a sérültek igényeit jobban figyelembe vevő rehabilitációs központok jöttek létre az évtized során.

1992-ben, az évtized befejeztével sok minden történt annak érdekében, hogy az ígéretek, tervek valósággá váljanak:

  • az Európa Tanács megalkotta a "Koherens politika a fogyatékos emberekért" c. ajánlásait (R/92/6)
  • elindult az Európai Unió HELIOS I. nevű programja, amely pénzügyi hátteret biztosított a fogyatékos emberek helyzetét javító programokra
  • a legtöbb EU tagországban megalakultak a fogyatékossági ernyőszervezetek vagy tanácsok
  • megalakult a DPI Európai Regionális Szervezete, amely bevezette az Önálló Élet Európai Hálózatával közösen az antidiszkrimináció és esélyegyenlőség napjának megtartását minden év május 5-én, hogy Európa minél több városában minél több megmozdulást, demonstrációt, fórumot, tiltakozó akciót szervezzenek sérült emberek.
  • 1992 és 96 között a DPI egy 6 kötetes tájékoztatót, tudatformáló kiadványt publikált, amely kézikönyvként szolgált a sérült emberek számára a figyelemfelkeltésről, tudatosításról, szervezetek létrehozásáról, a nyomásgyakorlás és a politikai párbeszéd lehetőségeiről, kampányokról, a pénzügyi háttér megteremtéséről és a sérült nők mozgósításáról. A tájékoztatót számos más kiadvánnyal együtt magyarra fordíttattuk; a dokumentumok a MEOSZ-ban megtalálhatók.
A kiadványokban először fogalmazták meg a fogyatékos-mozgalom vezetői nyíltan, hogy a sérült emberekkel szemben a társadalom sorozatos diszkriminációt alkalmaz az élet minden területén: a munkaerőpiacon, az oktatásban, a szolgáltatásokban, stb., hogy a sérült emberek nem kapják meg a lehetőséget emberi jogaik gyakorlására, tehát, hogy a fogyatékosság elsősorban emberi jogi kérdés.

1993-ban a Maastricht-ban megtartott, a Holland Fogyatékosügyi Tanács és a DPI-E (Disabled People International Europe) szervezésében mintegy 500 sérült ember részvételével rendezett EURABLE című konferencián a DPI-E magát emberjogi szervezetté nyilvánította. Azóta is ebben a szellemben folytatja szerteágazó tevékenységét.

Ugyanebben az évben a bécsi ENSZ palotában megtartott Emberjogi Világkonferencián is szót emeltek a sérült emberek képviselői a sérültek emberjogi harcáról.

1993. december 20-án az ENSZ közgyűlése elfogadta a Fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének szabályai c. dokumentumot, közismert nevén a Standard Rules-t. Ez mérföldkövet jelentett a fogyatékos-mozgalomban, mert ez egy jóval erőteljesebb dokumentum, mint a korábbi Világ akció program, mivel a legtöbb ENSZ-tagország csatlakozott hozzá. Monitorozási mechanizmusa pedig lehetővé teszi annak gyakorlati megvalósulását. E szerint minden ENSZ-tagország kormánya évente beszámolót küld az ENSZ Fejlesztési Bizottságának arról, hogy az Alapvető Szabályok 22 pontja megvalósulásában milyen előre- vagy visszalépések történtek. Az ENSZ egy fogyatékosügyi külön megbízottat nevezett ki, akinek a feladata figyelemmel kísérni és segíteni a megvalósulást.

Ugyanakkor az is világosan megfogalmazódott, hogy ez csak ajánlás, van ugyan ellenőrző mechanizmusa, mégsem ír elő olyan kötelezettségeket a kormányok számára, mint a nemzetközi egyezmények. Nem kötelező, csak ajánlott beépíteni a szabályokat a törvényekbe.

Ezért az EU-ban működő, sérült embereket tömörítő civil szervezetek - Dánia kivételével - ma is, egyre elterjedtebben, egyre erőteljesebben azért lobbiznak, hogy az amerikaihoz hasonló antidiszkriminációs törvények szülessenek a tagországokban.
1994-ben az Egyesült Királyságban (Nagy-Britanniában) született egy antidiszkriminációsnak kikiáltott törvény, de emberjogi szempontból fontos cikkeket bizonyos parlamenti körök megváltoztattak, tehát nem a civil szervezetek által kidolgozott szöveget fogadta el a parlament.

Németországban az egyesítést követő alkotmánymódosítás során, egy széleskörű kampánysorozat eredményeképp, az új alkotmányba belefoglaltak egy fogyatékosság alapján diszkriminációt tiltó záradékot. Egyébként jó néhány európai ország alkotmányában szerepel ugyanilyen záradék.

A DPI vezető tisztségviselői első ízben 1993-ban hívták össze a kelet-európai országok képviselőit. Közöttük nemcsak sérült emberek, hanem minisztériumi alkalmazottak is voltak, akiknek feladatuk volt a sérült emberek ügyeinek segítése.

A MEOSZ 1994-ben lépett a DPI-E tagjai sorába. Ez idő tájt az ENSZ segítségével már szinte minden kelet európai országban is létrejöttek a fogyatékossági tanácsok, illetve ernyőszervezetek. A tanácsok kormányszintű testületek lettek, bennük miniszterekkel, ill. államtitkárokkal és a fogyatékosok szervezeteinek képviselőivel.

1995-ben lépett életbe a HELIOS II. program több más, a sérült emberek tevékenységeit pl. foglalkoztatást, tanulást, szabadidőt támogató programmal együtt, így ismét rendezvények, kiadványok sora látott napvilágot. Ezek fő témája már egyre kevésbé a rehabilitáció volt, inkább a sérült emberek társadalmi integrációja, a Standard Rules megvalósítása. Ez évben volt Pekingben az ENSZ női egyenjogúsági témában megtartott csúcskonferenciája, melyen a fogyatékos nők DPI keretében működő szervezetei igen aktív szerepet játszottak.

1996-ban a DPI-E a kelet-európaiak számára rendezett egy 3 részből álló emberi jogi szeminárium-sorozatot, amely nagyon tanulságos volt számunkra.

1997 végén befejeződött a HELIOS II, ettől kezdve már jóval nehezebb lett EU-forrásokat találni ahhoz, hogy a fogyatékos-mozgalom tovább folytathassa tevékenységét.

1997-ben megalakult az EDF, az Európai Fogyatékossági Fórum, melynek központja Brüsszelben van. Több, mint 60 tagszervezete között ott van a DPI-Europe, a FIMITIC, a vakok, siketek, értelmi fogyatékosok európai szervezetei, az EU tagországaiban működő fogyatékossági ernyőszervezetek, valamint egyéb, a sérült emberek által létrehozott és irányított civil szervezetek. Az EDF tevékenységével jelentős befolyást gyakorol az Európai Unió politikájára. Nagy eredménye volt az európai lobbizásnak, hogy 1997-ben az EU-beli Amszterdami Szerződés 13. cikkébe belevették a sérült emberek elleni diszkrimináció tiltását.

Az EU eddig több olyan dokumentumot alkotott, amely sérült emberek egyenjogúságát és társadalmi beilleszkedését segíti. Az EDF-fel együttműködésben dolgoznak egy antidiszkriminációs törvénycsomag létrehozásán.

Az 1998-as év mérföldkő a hazai esélyegyenlőséghez vezető úton. Márciusban a Parlament egyhangúlag elfogadta a Fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról rendelkező törvényt, melyet évekig tartó, széleskörű előkészítő munka, végül egy országos kampány előzött meg. 1996-ban az oktatási törvényt korszerűsítették, belefoglalva a Standard Rules-ban meghatározott integrált oktatást is, 97-ben megjelent az új építési törvény és melléklete, az OTÉK, amely tartalmazza az akadálymentes építészet kötelezettségeit. A közhasznú szervezetekről szóló törvény előmozdítja, hogy a fogyatékos emberek szervezetei anyagi kedvezmények birtokában teremthessék meg tevékenységük anyagi bázisát. A Polgári Perrendtartás törvénymódosítása felhatalmazza a fogyatékosok érdekvédelmi szervezeteit, hogy bíróság előtt képviselhessék a sérült embereket jogaik érvényesítése érdekében.

Az esélyegyenlőségi törvény szellemében létrejött a Fogyatékosügyi Tanács, az Országgyűlés megalkotta a Fogyatékosügyi Programot. A program alapján az egyes minisztériumok elkészítették intézkedési tervüket, amely a kormányzati ciklus idején megvalósítandó feladatokat tartalmazza. Ezek végrehajtásáról a kormány köteles évenként beszámolni a Parlamentnek. Elkezdődött az a jogharmonizációs folyamat, amely azt célozza, hogy a jelenleg hatályban lévő jogszabályok igazodjanak az esélyegyenlőségi törvényhez. Mindebből látszik, hogy hazánk a törvényhozás során figyelembe vette a Standard Rules-t, a szabályokból sok mindent beépített törvényeibe.

További fontos dokumentum, amely irányt mutat gondolkodásunknak és gyakorlati törekvésünknek, az ENSZ közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott “Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezség Okmánya" és a hazai kihirdetéséről szóló 1996. évi törvény erejű rendelet.

Törvényeink, de különösen az esélyegyenlőségi törvény nemzetközi elismerést kapott, pl. a Roosevelt-díjat.

Tehát ma már a fogyatékosság úgy jelenik meg, mint emberi jogi probléma, mert ha a fogyatékossággal élő embernek nem adatik meg a szociális biztonság, az állapotával indokolt rehabilitáció, a szükséges hátránykiegyenlítés, akkor emberi jogai sem érvényesülhetnek. Hazánkban a fogyatékosság mindhárom (szociális, rehabilitációs, emberi jogi) említett megközelítése fontos. Még nagyon sokan élnek közülünk kevés jövedelemből a létminimum alatt, legtöbbünknek nem jut osztályrészül a sokoldalú rehabilitáció és sérülnek emberi jogaink, amikor nem tudunk kijutni az utcára, nem tudunk tanulni, munkát vállalni, társra lelni, amikor kényszerűen szociális otthonba szorulunk, vagy másoknak kiszolgáltatva élünk saját otthonainkba zárva.




II.
Fogyatékosság és érdekviszonyok

A magyar értelmező szótár szerint az érdek: “valakinek a javát, hasznát szolgáló szükséges, fontos dolog". Az érdekek mindig szükségletekkel függnek össze. A szükségletek, mint kielégítést kívánó hiányérzetek, objektív körülményekből erednek, de szubjektív módon jelennek meg.

Fontos, hogy a fogyatékossággal élő emberek élethelyzetét, a velük való bánásmódot, az ő törekvéseiket az érdekek talaján vizsgáljuk, feltárva mindazt, ami közös az ő érdekeik és mások érdekei között és mindazt, ami a fogyatékos emberek társadalmi csoportját sajátosan jellemzi. Érdekről szólván nem szabad leegyszerűsíteni e fogalmat a puszta anyagi, netán pénzben kifejezhető érdekekre. A fogyatékosügy bonyolult kérdésköreinek megközelítése az érdekekre alapozva azért fontos, mert csak így lehet reális célokat kitűzni, valóságos, kiszámítható és tartós eredményeket elérni. Nem szabad azonban azt hinni, hogy ebben a gondolatkörben nincs helye a szolidaritásnak, a szeretetnek, az egyenlőség, a testvériség eszméinek.

Leegyszerűsítve az összefüggést, az emberek magatartását a jól-rosszul felismert pillanatnyi vagy távlatos eszmei és/vagy anyagi érdekek irányítják, amely érdekek az egyénre jellemző szükségletek minél teljesebb kielégítéséhez fűződnek.

A fogyatékossággal élő emberek szükségletei alapvetően két általános jellegzetességet mutatnak. Az egyik sajátosság abban rejlik, hogy az általában létező emberi szükségleteket sajátos módon, különleges eszközökkel, eljárások révén képesek kielégíteni. A másik sajátosság pedig a fogyatékosság különböző hátrányos következményeinek kiküszöbölésére irányuló, csak a fogyatékos emberekre jellemző szükséglet.

Összefoglalva, a fogyatékossággal élő emberek állapotukból fakadó érdeke: a “szociális biztonság, rehabilitáció, önálló, aktív életvitel, részvétel az emberi közösségek életében, az emberi és állampolgári jogok érvényesülése".

Nyilvánvaló, hogy mindezen értékek birtoklása elsősorban a fogyatékossággal élő emberek érdeke. Bizonyítható, hogy érdeke a társadalom egészének is. Minden ember számára biztonságérzetét növelő tényező, ha a fogyatékos állapot bekövetkezése nem jelenti valamennyi fontos érték elvesztését, hanem megvannak az intézményes megoldások, a járható utak a fogyatékossá válással bekövetkező értékvesztések csökkentésére, értékek visszanyerésére. A lakosság viszonylag nagy részét érinti a fogyatékosság, közvetlenül és a családtagok révén közvetve. A megfelelő figyelem és aktív, célzott tevékenység hiányában e társadalmi csoport hátrányos helyzetű, alacsony színvonalon él, a társadalom perifériájára sodródik, hasonlóképpen más, sajátos helyzetű társadalmi csoportokhoz (munkanélküliek, hajléktalanok, idősek). A munkanélküliek mellett a fogyatékos emberek és a velük sorsközösséget vállalók társadalmi csoportja az, amely értékek fogyasztójából értékek alkotójává válhat, ezáltal növeli a társadalom aktív részét. A fogyatékosügy elhanyagolása ugyanúgy, mint a munkanélküliség átgondolatlan kezelése a passzív (eltartott) emberek tömegét növeli, és olyan örvényszerű folyamatot gerjeszt, amelynek végkifejletében a társadalom aktív része képtelen lesz előállítani azokat a javakat, amelyek a nagytömegű passzív réteg bármilyen alacsony színvonalú létfenntartásához szükségesek. Ezen túl azt is látni kell, hogy a munka, hasznos tevékenység nélkül élő emberek nagy tömege nem illeszkedik be a társadalom szükséges rendjébe, és állandó veszélyhelyzetet teremt (bűnözés, betegség stb.). Könnyen belátható, hogy a fogyatékosügy iránti figyelem, a fogyatékossággal élő emberek számára hátránykiegyenlítő eszközök és rendszerek működtetése a társadalmi béke egyik fontos eleme. A világban számos olyan jelenség tapasztalható, amely arra utal, hogy az ember nem érték. Ezzel szemben mindannyiunk érdekében hangsúlyozni kell azt az alapelvet, hogy minden ember érték. A fogyatékossággal élő emberek rehabilitációja, esélyeik egyenlősítése és ezzel aktív, teljes életvitelük megteremtése az emberrel, mint értékkel történő takarékoskodást jelent, az egész emberiség érdeke, mindannyiunk számára alapérték.

Évszázadokkal ezelőtt a fogyatékossággal élő ember nem sokáig maradt életben. Ők kevesen voltak, alig láthatóak. A társadalom létfeltételeinek javulása, az orvostudomány fejlődése nyomán azonban egyre nagyobb számban vannak közöttünk fogyatékossággal élő embertársaink. Közülük nem egy kiemelkedően értékes tevékenységgel járult és járul hozzá az emberiség, a nemzetünk sorsának, életfeltételeinek jobbításához. Ma már elmondhatjuk, hogy a fogyatékosság nem pusztán egyéni tragédia, egyedi jelenség, hanem társadalmi méretű probléma is. Ezért e kérdéssel foglalkozni kell, mert közérdek, hogy a fogyatékos emberek létbiztonsága, rehabilitációja, aktív és önrendelkező életvitele, emberi és állampolgári jogaik érvényesülése valósággá váljon.




III.
A fogyatékos emberek érdekérvényesítő szervezetei, különös tekintettel a mozgáskorlátozott emberek szervezeteire

Ma hazánkban az egészségkárosodott és fogyatékos embereknek több, mint 50 országos hatáskörű érdekérvényesítő szervezete működik, köztük a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ). Némelyek keretei között több tucat helyi szervezeti egység tevékenykedik.

Milyen célt szolgálnak ezek a szervezetek?
Sokan úgy vélik, hogy a rideg társadalmi környezet hatásainak könnyebb elviselését célzó “összebújás" e szervezetek funkciója. Az “önsegélyező szervezet" kifejezés gyakori használata egy kicsit erre utal.

Pedig e szervezetek valódi érdekérvényesítést szolgálnak, tekintet nélkül arra, hogy alapszabályukban ezt nyíltan megfogalmazzák-e vagy sem. Az érdekérvényesítés nagyon összetett, előrelátó, a környezetben létező társadalmi csoportokkal állandó érdekegyeztetést megvalósító tevékenység. Célja, hogy az adott szervezet az érdekkörébe tartozó emberek és csoportjaik életében érdemi és tartós, előnyös változásokat érjen el.

Ha érdekérvényesítésről beszélünk, fel kell tenni a kérdést: melyek azok a sajátos érdekek, amelyek a fogyatékossághoz kötődnek, abból erednek?

E kérdésre úgy adhatunk választ, hogy megvizsgáljuk a fogyatékosság lényegét. E lényeg több alkotóelemből áll: károsodás; sokirányú, összetett funkcióvesztés; az érintett egyén társadalmi, természeti és épített környezetének állapota; az egyén korlátozottsága társadalmi funkcióinak betöltésében (hátrányos helyzet, rokkantság).

A sajátos érdekek tehát a következőkhöz fűződnek:

  • ne következzék be az ember testében károsodás (egészséges életmód, balesetmegelőzés);
  • a kóros folyamatok illetve balesetek megfelelő és színvonalas orvosi beavatkozás eredményeként - minél kisebb visszafordíthatatlan károsodással járjanak;
  • az elháríthatatlanul bekövetkezett károsodás minél kevesebb funkcióvesztést eredményezzen az ember, mint egyén testi, szellemi működésében, illetve a bekövetkezett funkcióvesztések minél teljesebben kiegyenlíthetők legyenek a károsodással nem érintett testrészek általi funkcióátvétellel, e testrészek működésének tökéletesebbé fejlesztésével; az elért optimális testi állapot megőrzése; megfelelő, hátrányt kiegyenlítő eszközök álljanak rendelkezésre és legyenek elérhetőek az érintettek számára;
  • a társadalmi környezet legyen elfogadó, befogadó és segítő;
  • álljanak rendelkezésre a természeti környezet kedvezőtlen hatásait kiegyenlítő eszközök és megoldások;
  • az épített környezet alkalmazkodjék a fogyatékos ember korlátozottságaihoz (funkcióvesztéseihez);
  • sokirányú, összetett és elemei által rendszert alkotó (egymásra tekintettel lévő, egymást kiegészítő) intézmények és intézkedések (szabályzások) sora egyenlítse ki az ember, mint a társadalom tagja sokoldalú funkcióinak betöltésében jelentkező hátrányokat.
Az előzőkben felsoroltak megvalósulása szerteágazó, aktív, átgondolt és kitartó tevékenységet igényel magától a fogyatékos embertől, a vele sorsközösséget vállalóktól, a társadalom tagjaitól és csoportjaitól, köztük különösen a társadalom működésének rendjéért egy-egy adott területen felelősséget viselő ún. hivatalos szervezetektől, intézményektől.

A jelzett tudatos tevékenység a rehabilitáció és a hátrányok kiegyenlítése. Lényege az ember, mint egyén helyreállítása testi mivoltában, testi funkcióiban és társadalmi szerepeiben. A rehabilitáció az emberi tényezővel való takarékoskodást jelenti. Jelenti azt is, hogy a társadalom építőelemeit, az embereket állítjuk helyre, ezáltal a társadalom is egészségesebb, működőképesebb lehet.

Nyilvánvaló, hogy a lényeget illetően a fogyatékos egyén, szűkebb és tágabb környezete, az egész  társadalom közös érdeke a fogyatékos emberek minél nagyobb létszámban, minél teljesebb mértékben megvalósuló rehabilitációja. Ez az érdekközösség azonban a mindennapokban gyakran rejtve marad. Konkrét élethelyzetekben, adott társadalmi körülmények között számos érdekellentét mutatkozik a felszínen. Az érdemi és tartós eredményt hozó érdekérvényesítés során ezeket a relatív érdekellentéteket fel kell oldani az alapvető érdekközösség alapján.

Az előzőkből következik, hogy a fogyatékos emberek érdekérvényesítő szervezeteinek tevékenysége szorosan kapcsolódik a rehabilitációhoz, amelynek egyes időrendi fázisai vagy közvetlen célterületei (orvosi, pedagógiai, foglalkozási, szociális) csak relatíve határolhatók el egymástól, összefüggő rendszert alkotnak. A ma szociális rehabilitációnak nevezett célterület maga is több egységre bontható, ha kellő alapossággal közelítjük meg az e téren megoldandó feladatokat.

Az érdekek mögött mindig szükségletek húzódnak meg. Végső soron a rehabilitáció célja is az, hogy a rehabilitálandó személy a legkülönbözőbb anyagi és szellemi szükségleteit a lehető legteljesebb módon legyen képes kielégíteni. Ha a szükségletek oldaláról közelítjük meg a rehabilitáció célterületeit, akkor azt kell látnunk, hogy a fogyatékos emberek szükségleteinek sajátossága egyfelől az, hogy szokásos emberi szükségleteket csak különleges eszközök, eljárások, megoldások alkalmazásával képesek kielégíteni.

Másfelől pedig vannak olyan speciális szükségleteik, amelyek éppen a rehabilitáció iránti igényből fakadnak. A szükségleteket a következő főbb csoportokba sorolhatjuk:

  • orvosi rehabilitáció, egészségügyi ellátás;
  • kondicionálás és fejlesztés, testközeli eszközök és azok használatának elsajátítása;
  • az önellátás képessége, (különösen helyzet- és helyváltoztatás, kommunikációs képesség stb.);
  • test távoli segédeszközök, azok használatának elsajátítása;
  • lakás és annak megfelelősége;
  • közlekedés;
  • az épített környezet akadálymentessége;
  • oktatás, képzés;
  • jövedelemszerzés lehetőségei, foglalkoztatás;
  • különböző szolgálatok és szolgáltatások elérhetősége;
  • társas kapcsolatok lehetőségei;
  • vallásgyakorlás;
  • alkotótevékenység (művészetek);
  • sport;
  • különböző segítségek és támogatások elérhetősége.
Természetesen ez a felsorolás nem teljes, de nagyjából átfogja azoknak a szükségleteknek a körét, amelyekre a fogyatékosságügyben dolgozóknak, a rehabilitációs tevékenység szereplőinek figyelemmel kell lennie.

A fogyatékos emberek érdekérvényesítő szervezetei működésük során fokozatosan jutottak el mai szerepükhöz, mindazon tennivalók felismeréséhez, amelyekkel foglalkozniuk kell. Szerte Európában először a jó szándékú hozzátartozók, segítők és a beteg emberekkel foglalkozó szakemberek szerveztek önsegítő csoportokat. E tevékenység során a fogyatékos emberek valójában nem alanyai, hanem tárgyai voltak a szervezetek munkájának. A későbbiekben az egyes országok egyre gazdagabbak lettek, több figyelem és anyagi eszköz jutott a fogyatékos emberek sajátos szükségleteinek kielégítésére, maguk a fogyatékos emberek is egyre aktívabbak lettek, és átvették a vezető szerepet az eredetileg értük dolgozó egyesületekben, illetve új, általuk vezetett szervezeteket hoztak létre. Míg a fogyatékos emberek szervezetei kezdetben elsősorban a szociális biztonság megteremtéséért küzdöttek (kedvező állami intézkedések, segélyezés), később maguk is feladatokat vállaltak egyes rehabilitációs tevékenységekben (rehabilitációs intézmények működtetése stb.). Később egyre inkább teret nyert az az álláspont, hogy a fogyatékosság nem szociális vagy rehabilitációs kérdés, hanem elsősorban emberi jogi probléma (megfelelő törvények követelése). Kibontakozott az ún. “Független Élet Mozgalom" (Independent Living), más megfogalmazásban az önálló életvitel mozgalma. E mozgalom nevében a “függetlenség" vagy más szóhasználatban az “önállóság" valójában önrendelkezést jelent. Tehát azt az állapotot, amikor a sérült ember maga dönt sorsa minden kérdésében. Így abban is, hogy kitől, milyen tevékenységhez, milyen segítséget igényel vagy fogad el. Ebben a felfogásban az önállóság pl. nem azt jelenti, hogy saját erőből, megfelelő eszköz használatával öltözik fel reggel, hanem azt is, hogy energiáját, idejét nem a hosszan elhúzódó reggeli öltözködésre fordítja, hanem ehhez az idő megtakarítása érdekében segítőt vesz igénybe, és idejét, erőfeszítéseit más tevékenységre (jövedelemszerzés, társasági élet, hobbi stb.) fordítja.

A fogyatékos emberek hazai szervezetei általában a következő tevékenységi körökben végzik munkájukat:

1. Érdekfeltárás, érdekegyeztetés
E körbe tartozik az a törekvés, hogy megismerjék a szervezetükbe tartozó, illetve környezetükben élő fogyatékos emberek valóságos helyzetét, szükségleteit, azok minőségi és mennyiségi mutatóit, a megismert adatokból feladatokat fogalmazzanak meg és megkeressék e feladatok megoldásának felelőseit, megállapítsák, hogy maguk az érintett emberek és szervezeteik miképpen vehetnek részt a feladatok megoldásában. Egyes feladatokat maguk is megoldanak (pl. rehabilitációs foglalkoztatók, vállalatok, segítő szolgálatok működtetése stb.). E körben e szervezetek illetve a bennük munkálkodó fogyatékos emberek semmi mással nem pótolható szerepe a belülről látás képességén, az átélésen alapuló hozzáértésen nyugszik.

2. Gondolkodást és magatartást formáló, információs tevékenység
E tevékenység elsősorban a hagyományos sztereotípiák lebontására irányul. Miután a fogyatékos emberekről alkotott hagyományos szemlélet az alapos ismeretek hiányán alapul, fontos eleme az információ nyújtása. Az információk egyfelől a fogyatékosság állapotában megjelenő értékvesztések és megőrzött értékek bemutatására irányulnak, másrészt pedig mindazokat az ismereteket továbbítják, amelyek a lényeg megértését követően mind az érintett, mind a körülötte élő emberek törekvéseit az eredménnyel kecsegtető aktivitás irányába terelik.

  • a) E tevékenység címzettjei elsősorban a fogyatékos emberek és a velük sorsközösséget vállalók. Őket kell meggyőzni arról, hogy még a legsúlyosabb fogyatékosság sem jelent teljes értékvesztést, fellelhetők a fogyatékos emberekben olyan tulajdonságok, képességek, amelyeket érdemes és lehetséges kifejleszteni, megfelelő segítséggel kifejteni és ezek alapján mód nyílik a fogyatékos emberek szükségleteinek jó színvonalon történő kielégítésére, emberi közösségek tagjaivá válásra, életminőségük javítására. Az első lépés a befelé fordulás oldása, jó példák bemutatása azért, hogy az érintett emberben vágy, annak alapján eltökéltség alakuljon ki az aktivitásra, az adott helyzetből elmozdulásra. Önmagában az elhatározás még nem elég. Meg kell ismertetni azokat az eszközöket, szolgáltatásokat, támogatásokat, intézményi és egyéb lehetőségeket, amelyek felhasználásával az elhatározott aktivitás megvalósulhat és eredményt hozhat. Ez a tevékenység is folyamatos kell, hogy legyen, differenciált eszközökkel kell megvalósítani. Legelső fázisa a személyes kontaktus teremtése a fogyatékos emberrel. Színvonalas kiadványok kézbe adása lehet a következő lépés, majd a sorstársi közösségbe bevonás. Nagyon fontos és újszerű eszköz az ún. sorstársi tanácsadás (“révész szolgálat") működtetése. E tanácsadás lényege, hogy fogyatékos helyzetével együtt élni képes, önmagát a lehetőségekhez képest jól rehabilitált fogyatékos személy ad tanácsokat olyan sorstársának, aki fogyatékossága elfogadásával küszködik és el sem tudja képzelni, hogy az ő állapotában is lehet boldogan élni. Ezt a tevékenységet ma hazánkban a Mozgássérültek Állami Intézetében tanfolyamokon kiképzett fogyatékos fiatalok végzik. A fogyatékos emberek szervezetei rendre megjelentetnek olyan kiadványokat, amelyek vagy az “élni így is szép és érdemes" gondolatát terjesztik vagy hasznos, tárgyszerű tudnivalókat segédeszközökről, képzési lehetőségekről, intézményekről, szolgáltatásokról stb.
  • b) A gondolkodást formáló tevékenység másik címzettje az egész társadalom, annak egyes csoportjai. A nagy közönség általában előítéleteket táplál a fogyatékos emberekkel szemben, aminek a lényege abban fogalmazható meg, hogy nem tartja ezen embereket alkalmasnak a szokásos emberi tevékenységekre, az örömöket nyújtó életre. A fogyatékos emberek szervezetei törekednek arra, hogy rendezvényekkel, akciókkal felhívják a figyelmet a fogyatékos emberek értékeire (sport- és kulturális rendezvények, bemutatkozási lehetőségek teremtése alkotó fogyatékos emberek számára, tanácskozások szervezése, jeles napok: fehér bot napja; rokkantak világnapja megünneplése). Másfelől konkrét ügyekben hívják fel a figyelmet a fogyatékos emberek sajátos szükségleteire. E körben fontos szerepe van a médiának. Megjelennek olyan kiadványok, amelyek kifejezetten az úgynevezett épekhez szólnak, hogy eloszlassák az évszázados tévhiteket a fogyatékos emberekre vonatkozóan. Már működik hazánkban is egy kis csoportja a mozgásfogyatékos fiataloknak (informátorok), akik ép fiatalok közösségeibe (iskolák, laktanyák, táborok) járnak el, beszélnek önmagukról, sorsukról.
A fogyatékos emberek befogadásának fontos útja, hogy fogyatékos fiatalok épekkel járnak együtt óvodába, iskolába, egyetemre, ahol a közös tevékenységben ismerik meg egymás adottságait és korlátait. Számukra mindaz, amit “fogyatékosság" szóval illetünk, nem lesz misztikus és elriasztó. Amikor szervezeteink az ún. integrált oktatást szorgalmazzák, akkor a fogyatékos gyermek vagy fiatal minél nagyobb tudás megszerzéséhez fűződő érdekén túlmenően ezt a megismerést is szolgálják.

3. Közösségteremtés
Fontos tevékenységi kör, mert a legtöbb fogyatékos ember gyötrő életviteli problémáival magányosnak érzi magát akkor is, ha családban él. A sorstársi közösség reményt nyújt és erőt ad. A szervezeti tagság vállalása önmagában is érték sokak számára. A szervezeti élet, a klubfoglalkozások, az otthonukhoz kötöttek meglátogatása, az otthonról kimozdulás segítése olyan megoldási módok, amelyekkel azt a meggyőződést lehet kelteni a sérült emberben, hogy nincs egyedül. Ez pedig feltétele minden önsorsjavító kezdeményezés megjelenésének és a külső segítő szándék elfogadásának.

4. Egyéni segítségnyújtás
A fogyatékos emberek szervezetei jelentős energiát fordítanak arra, hogy az egyes hozzájuk forduló emberek konkrét életviteli gondjainak vagy alkalomszerűen felmerülő problémáinak megoldásában közreműködjenek. Nagyon sokféle igény merül fel a segítség iránt. Ha tipizálni akarjuk a segítségnyújtás lehetséges eseteit, akkor ezt többféle szempontból megtehetjük.

Az egyesület, a szervezet elsősorban akkor nyújt segítséget, ha a megoldandó probléma közvetlenül összefügg a fogyatékossággal. E körben egyfajta szakértői szerep érdemel említést, amikor valamely hatósági ügyben a mozgásfogyatékosság következményeit kell mérlegre tenni, és ez az ügyintézőtől ésszerűen nem várható el. Elé kell tárni az ügy fogyatékosságból származó sajátosságait. Gyakran előfordul, hogy a mozgásfogyatékos ember nem képes önmaga eljárni saját ügyében korlátozottságainál fogva és eljárásra alkalmas hozzátartozója sincs. Ezen ügyekben is segít a szervezet.

Az egyéni segítségnyújtás különleges csoportját jelentik azok az ügyek, amelyeket a szervezet valamilyen állami támogatás igénybevétele során intéz a mozgásfogyatékos személyeknek. Ma ezek közül a legfontosabb a mozgásfogyatékos ember lakása akadálymentesítéséhez nyújtott állami támogatás odaítélése. Ezekben az ügyekben a szervezet sajátos hidat alkot a mozgásfogyatékos ember és az állam között. Úgy tűnik, hogy hatósági szerepben jár el, ami megkérdőjelezheti érdekképviseleti, érdekérvényesítő jellegét. Valójában e jelleg megmarad, mert a szervezet közreműködése azon a tapasztalaton nyugszik, hogy így jutnak hozzá támogatáshoz a leginkább rászorulók, így küszöbölhető ki leginkább a támogatás jogosulatlan igénybevétele, a reá szánt összegek “elszivárgása" a jogosultak elől.

5. Szolgáltatások, szolgálatok működtetése
A fogyatékos emberek szervezetei működésük kezdetétől tapasztalják, hogy szükség van olyan szolgáltatásokra, amelyeket piaci körülmények között nem lehet igénybe venni. Ezért alakultak ki különböző olyan szolgáltatások, amelyeket ingyen vagy költségtérítés jellegű ellenszolgáltatásért nyújtanak. Hallássérültek esetében ilyen a jeltolmács szolgálat, vakok és gyengénlátók esetében a hangos könyvtár működtetése. Az utóbbi időben pedig a mozgáskorlátozottak szervezeteiben egyre több helyen indulnak szállító- és segítőszolgálatok. Ez utóbbiak fontos részei annak a törekvésnek, hogy a mozgásfogyatékos emberek szervezetei az Európában már ismert “Önálló Élet Központokká" alakuljanak. A szolgáltatások egyre szélesebb körűek. Első helyen szerepel az információk nyújtása, az életviteli tanácsadás. Hiányt pótol bizonyos segédeszközök közvetítése, javítószolgálatok működtetése, házi segítségnyújtás és ápolás, szállítás. A szervezetek igyekeznek segíteni a kulturális igények kielégítését, szabadidős programokat szerveznek. Elemi módon üdültetnek is. Néhány szervezet rendelkezik saját üdülővel. Foglalkoznak hazai és külföldi turizmussal (csereüdültetés). A mozgáskorlátozottak esetében, de az értelmi fogyatékosokat szolgáló szervezetekben is az üdültetés sajátos formája a táboroztatás, ahol egyszerre viszonylag sok ember nyaralási igényét lehet viszonylag olcsón, dús programokkal kielégíteni.


Egy-egy társadalom fejlettségéhez és gazdagságához igazodóan számos intézmény, szervezet foglalkozik a fogyatékos emberek rehabilitációjának egy-egy területével: állami intézmények, társadalombiztosítás, települési önkormányzatok, családsegítők, magán- és társas-vállalkozások, alapítványok, egyesületek. Optimális körülmények között megvalósul e szervezetek tevékenységének koordinációja is.

Hazánkban a fogyatékos emberekkel szembeni magatartás elsősorban a gondoskodásnak valamilyen elemi megnyilvánulása, amikor is a sérült ember nem alanya, hanem a tárgya az ő javára szolgáló tevékenységnek. Hazánkban is nagy jelentősége van a rehabilitáció különböző területeit művelő szakmai szervezeteknek (orvosok, gyógypedagógusok, szociális munkások, gyógytornászok stb.), kialakulni látszik a szociális gondoskodás korszerű szervezeti rendszere is. Változnak a jogszabályok. A támogatások, különösen a pénz támogatások ma még sokkal inkább a jövedelmi helyzethez igazodnak, mintsem a fogyatékosságból eredő valós hátrányok kiegyenlítését szolgálják, ezáltal pazarlóan kerülnek felhasználásra és nem ösztönzik az aktivitást, sokkal inkább honorálják a passzivitást. Még nem eléggé elterjedt a “rehabilitációs szemlélet", bár vannak biztató jelek a jogalkotásban (lakás akadálymentesítési támogatás, fogyatékossági támogatás, üdülési támogatás).

Ilyen körülmények között mással nem pótolható szerepet töltenek be a fogyatékos emberek önszerveződő közösségei, amelyekben megtestesül egy adott fogyatékossághoz tartozó embercsoport aktivitása, koncentrált erőfeszítése életminősége javítására. Az előzőkben röviden említett feladatok megoldásával e szervezetek részben előmozdítják más rehabilitációs intézmények, szervezetek, szabályozások és támogatások sikerét, másrészt hiányokat pótolnak. Kiegészítik a ma még hézagos rehabilitációs rendszer működését, pótolják hiányait.

Mint ahogyan a fogyatékos ember rehabilitációja nem képzelhető el az ő aktivitása nélkül, ugyanúgy nem képzelhető el sikeres és korszerű rehabilitációs rendszer a fogyatékos emberek aktivitását, törekvéseit, összegzett tapasztalatait megtestesítő szervezeteik mellőzésével.

Ezért közérdek, hogy ezen szervezetek működjenek. E szervezetek sajátossága, hogy fogyatékos emberek hozták létre, vezetik és működtetik őket, de a fogyatékos emberek életkörülményeiknél fogva nem képesek e működés anyagi feltételeit megteremteni, legfeljebb csak részben.

Ma hazánkban az egészségkárosodott és fogyatékos embereknek sok országos hatáskörű szervezete működik. Többségük alig 10 éves. Vannak nagy taglétszámú, sok helyi egységgel rendelkezők, és vannak egészen kicsinyek, amelyek egy-egy ritkán előforduló, de az érintettek számára súlyos következményekkel járó betegséggel élőket tömörítenek.

Szokás megkülönböztetni az egészségkárosodottak szervezeteit (betegszervezetek) másfelől a fogyatékos emberek szervezeteit. Ez utóbbiak közé általában a látásfogyatékossággal, a hallás- és beszédfogyatékossággal, mozgásfogyatékossággal és értelmi fogyatékossággal élők érdekérvényesítő szervezeteit sorolják. Ez a kör kiterjeszthető lenne, mert bizonyos krónikus betegségek is idézhetnek elő olyan sokirányú funkcióvesztést az érintetteknél, amit már fogyatékosságnak kell tekinteni. Az egészségkárosodottak szervezetei között több ernyőszervezet is van, amely további, egyébként önálló, szervezeteket tömörít.
Az állami partnerkapcsolatokban és az állami költségvetési támogatás odaítélésekor legalább hét szervezettel kellene számolni, mert e hét szervezet átfogja az összes többit. Ezek a következők:

  • Belszervi Betegek Országos Egyesülete,
  • Rákbetegek Országos Szövetsége,
  • LÁNC Szövetség,
  • Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége,
  • Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége,
  • Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége,
  • Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége.
A már említett szervezetek túlnyomórészt együttműködtek éveken át az Egészségkárosodottak Tanácsában, amely nem szövetség, nem ernyőszervezet, hanem az érdeklődő szervezetek együttműködését testesítette meg mindazon kérdésekben, amelyekben a számos különbözőség ellenére megmutatkozó közös érdekek és közös feladatok jelentek meg. Ez az alakulat előkészítője, csírája lehet egy olyan Tanácsnak, amely a fogyatékosságügy hazai letéteményese lehet, hasonlóan a fejlett országokban tapasztalható példákhoz. Ez a Tanács az esélyegyenlőségi törvény megszületése óta nem működik. Elvált a klasszikus fogyatékossági körhöz tartozó szervezetek együttműködése (Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa - FESZT) a krónikus betegek szervezeteinek együttműködésétől (LÁNC Szövetség).

A fogyatékos emberek érdekvédelmi szervezetei az 1989. évi II. törvény (Az egyesülési jogról) alapján működnek, mint jogviszonyok alanyai (jogi személyek). E tekintetben vonatkoznak reájuk a Polgári Törvénykönyv (sokszor módosított 1959. évi IV. törvény) rendelkezései is. A szervezeteknek fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú minősítést nyerjenek az 1997. évi CLVI. törvény (A közhasznú szervezetekről) alapján, mert így juthatnak különböző kedvezményekhez, amelyek részükre adományok, felajánlások gyűjtését segítik, illetve közterhektől mentesülnek (társasági adó, VÁM, illeték).
Fogyatékos emberek érdekében működnek közhasznú alapítványok is. Klasszikus értelmezésben az alapítvány pénzösszegek összegyűjtésére és az alapító okiratban megfogalmazott elvek szerinti szétosztására alkalmas szervezeti forma, míg az egyesület elsősorban arra való, hogy abban emberek fogjanak össze és tevékenykedjenek (tagok és támogatók) az alapszabályban megfogalmazott célokért és feladatok megoldására. Az alapítványra vonatkozó alapvető szabályokat a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/G. §-ai tartalmazzák.

  • Az egyesület létrehozásának minimális követelményei: legalább 10 taggal megvalósított alakuló közgyűlés (taggyűlés, egyesületek szövetsége esetében küldöttközgyűlés) az alapszabály elfogadása, amely célszerűen tartalmazza a már említett közhasznúsági törvény előírásait is; a vezetőség (elnökség) megválasztása és a felügyelő szerv (ellenőrző bizottság) megválasztása. Az egyesületet (egyesületek szövetségét) a székhely szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság veszi nyilvántartásba, megjelölve a közhasznú minősítést is. E nyilvántartásba vétellel tekinthető létrejöttnek a szervezet.
  • A közhasznúsághoz szükséges elemi feltételek: olyan tevékenység, amelyet a hivatkozott törvény közhasznú tevékenységek között sorol fel, pártsemlegesség, a vállalkozási tevékenységből származó esetleges jövedelem visszaforgatása, nyilvános működés, a törvényben előírt összeférhetetlenségi szabályok megtartása; a működés legfontosabb előírásainak, a gazdálkodásra, nyilvántartások vezetésére vonatkozó, előírt rendelkezések felvétele az alapszabályba.
  • A közhasznú szervezetek tevékenysége három elemből adódhat össze, de az is előfordulhat, hogy csak az egyik elem érvényesül. Ezek: közhasznú tevékenység, alapszabályszerű tevékenység, vállalkozási tevékenység. A fogyatékos emberek szervezeteinek többsége jellemzően csak közhasznú tevékenységi elemeket vesz fel az alapszabályába, tehát minden tevékenysége közhasznú. A háromféle tevékenység megkülönböztetésének elsősorban a gazdálkodással összefűggő nyilvántartásokban, adózási és a kedvezményekre vonatkozó szabályozásokban van jelentősége. Fontos, hogy a közhasznú és az alapszabály szerinti tevékenység általában nem minősül vállalkozási tevékenységnek.
  • A szervezeteink jellemző bevételi forrásai: állami költségvetési támogatás (elsősorban fogyatékos emberek országos hatáskörű szervezetei kapják, részben helyi egységeiknek tovább osztják); tagdíjak (ezek rendszerint alacsonyak), magánszemélyektől, gazdálkodó szervezetektől kapott adományok, települési önkormányzatoktól származó adományok, a személyi jövedelemadó felajánlásából származó összegek; az esetleges vállalkozás bevétele. Egyre fontosabb bevételi forrás a pályázat.
  • A legfontosabb jogszabályok, amelyeket az egyesületi tevékenységben ismerni és alkalmazni kell: 2000. év C. törvény a számvitelről [speciális szabályokat tartalmaz a társadalmi szervezetekre a 224/2000. (XII.19.) Korm. rendelet], 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és osztalék adóról, 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról, 1990. évi C. törvény a helyi adókról, az 1991. évi LXXXII. törvény a gépjármű adóról, az 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről, 1990. évi XCI. törvény az adózás rendjéről, az 1992. évi LXXIV. törvény az általános forgalmi adóról (ÁFA), 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről; 1992. évi XXII. törvény a Munka törvénykönyvéről. A fogyatékossággal élő emberek érdekében működő társadalmi szervezetek munkáját illetően kiemelkedő jelentősége van a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvénynek, valamint a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénynek. Ezentúl figyelemmel kell lenni még számos jogszabály tartalmára, amely jogszabályok közül a legfontosabbak felsorolását e kötet utolsó fejezete tartalmazza.
A mozgásfogyatékos emberek érdekérvényesítő szervezetei: a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), annak 82 tagegyesülete, azok szervezeti keretei között működő 610 városi, nagyközségi és vonzáskörzeti csoport, a 647 településen működő összekötők hálózata rendkívül kiterjedt tevékenységet folytatnak a 184 ezer egyesületi tag érdekében, de a MEOSZ Alapszabálya értelmében nem csupán tagjai, hanem az adott területen élő minden mozgásfogyatékos személy érdekében is. E tevékenység jellemző eredményei: 30 km-es körön belül minden mozgásfogyatékos ember elérheti a szervezet valamelyik egységét. A szervezeti életben valamilyen módon részt vesz a tagság több, mint fele. Az egyesületek évente közel 100 ezer egyéni ügyben járnak el. Az egyesületek munkatársai évente kb. 5000 gépjármű vásárlási utalvány elosztásában, közel 20 ezer lakás akadálymentesítési támogatás odaítélésében működtek közre. Az országos szövetség jogszabály tervezetekhez kapcsolódó véleménynyilvánítással, javaslattétellel szolgálta egyebek között az érdekkörébe tartozók sorsának javítását, az elért eredmények megtartását. 1995-ben és 1996-ban reprezentatív felmérést végzett mozgásfogyatékos emberek körében. A begyűjtött adatok a jövőben jól szolgálhatják e társadalmi réteg érdekében teendő javaslatok kimunkálását. A szövetség egyre nagyobb feladatokat vállal a fogyatékossággal élő emberek oktatásában, távmunkában való részvételének megszervezésében, internetes információs szolgáltatásai, kiadványai révén a tájékoztatásban, a kulturális és művészeti életben, a fogyatékossággal élő emberek sportjának támogatásában, a tagszervezetei működési feltételeinek javításában, a munkatársak képzésében.

Mindazok, akik találkoztak az egészségkárosodott és fogyatékos emberek szervezeteinek tevékenységével, meggyőződhettek e közösségek társadalmi hasznosságáról.

Fontos követelmény, hogy e szervezetek működési területükhöz igazodóan nagyobb szerepet kapjanak országos és helyi érdekkörű feladatok megoldásában, a törvényi és helyi szabályozások kialakításában, bizonyos állami vagy önkormányzati szociális, rehabilitációs feladatok megoldásában. Elengedhetetlenül fontos, hogy hasznosságuk elismeréseként, törvény alapján részesüljenek működési területükhöz igazodóan állami költségvetési, illetve megyei vagy helyi önkormányzati támogatásban.

Az egészségkárosodott és fogyatékos embereknek számos nemzetközi szervezete van. Részben diagnózisonként elkülönülten, másrészt tágabb összefogást igényelve. Tipikusan európai szervezet a Fédération Internationale des Mutilés, des Invalides du Travail et des Invalides Civils (FIMITIC), amely elsősorban szociális és rehabilitációs szemszögből közelíti meg a fogyatékos emberek problémáit. A másik a Disabled People International (DPI), amely világszervezet és elsősorban a fogyatékosügy emberi jogi problémáit tartja szem előtt. A hazai szervezetek rendszerint tagjai valamely külföldi szervezetnek, ezen túlmenően különböző országok hasonló szervezeteivel kétoldalú kapcsolatokat tartanak fenn.

A MEOSZ a DPI-E keletközép-európai regionális irodájának feladatkörét is betölti a 2000. évtől.

Az utóbbi időben különös jelentőségre tett szert az Európai Fogyatékossági Fórum (EDF), amelyben a magyar MEOSZ megfigyelőként vesz részt mindaddig, amíg hazánk tagjává nem válik az Európai Uniónak.




IV.
A fogyatékossággal élő emberek önrendelkezésen alapuló önálló élet mozgalma, hazai törekvések

Caesar Gáborné

Az Önálló Élet szemlélete
Mit értünk Önálló Élet alatt? - Egy személyes definíció

Az Önálló Élet egy szemlélet és egy mozgalom, azon sérült emberek mozgalma, akik az önrendelkezésért, esélyegyenlőségért és önbecsülésért dolgoznak.

Ez nem azt jelenti, hogy mindent mi magunk akarunk megtenni, hogy senkire nincs szükségünk, vagy elszigetelten akarunk élni.
Azt jelenti, hogy elvárjuk, hogy ugyanazok a választási lehetőségek álljanak rendelkezésünkre, és hogy mindennapi életünk során ugyanúgy szabadon dönthessünk a minket érintő kérdésekben, mint ahogy ez mindenki számára természetes. Saját családi körünkben akarunk felnőni, a szomszéd iskolába járni, ugyanazzal a busszal közlekedni, mint nem sérült fivéreink, nővéreink, barátaink, ismerőseink, olyan munkát akarunk végezni, amely megfelel végzettségünknek és képességeinknek. Családot akarunk alapítani, mint bárki más. Mi magunk akarjuk saját életünket irányítani, azért felelősséget vállalni, a magunk érdekében szót emelni.
Mindehhez szükségünk van arra, hogy egymást támogassuk, egymástól tanuljunk, hogy megfelelő személyi segítő és egyéb szolgáltatás álljon rendelkezésünkre, hogy szervezetekbe tömörüljünk érdekeink érvényesítésére és így politikai változásokért dolgozhassunk, amelyek emberi és polgári jogaink törvényes védelméhez vezetnek.

Adolf Ratzka

Az Önálló Élet mozgalom története

“A tagállamok, tekintettel az ENSZ Alapokmányában tett fogadalmukra, hogy együtt és külön-külön, a Szervezettel együttműködve lépéseket tesznek a magasabb életszínvonal, a teljes foglalkoztatottság, valamint a gazdasági és társadalmi előrehaladás és fejlődés előmozdítására, megerősítve elkötelezettségüket az Alapokmányban meghirdetett emberi és alapvető szabadságjogok, a társadalmi igazságosság, az ember méltósága és értéke iránt…"

(Standard Rules - A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályai c. ENSZ dokumentum, 1994)
Harminc év telt el az Önálló Élet mozgalom kialakulása és az ENSZ-dokumentum létrejötte között. Ezalatt a 30 év alatt az Önálló Élet eszméje tömegeket hódított meg világszerte. Keserves küzdelmekkel és győzelmekkel teli 30 év. A Kansasi Egyetemen működő Önálló Élet Kutató és Képző Központ - többek között - megjelentette az Önálló Élet mozgalom történetét, melynek rövidített magyar változatát az alábbiakban közreadjuk, eredetiben pedig a http:www.independentliving.org/LibArt/
Ilhistory.html című honlapon olvasható. Ez nem mindenre kiterjedő, tudományos igényű munka, nem foglalja magában a sérült emberek polgárjogi, önsegítő, és egyéb társadalmi erőinek történetét, amely formálta az Önálló Élet mozgalmat. Ilyen témájú kiadványok már megjelentek. (Pl. Gerben DeJong: “Az Önálló Élet fogalmának meghatározása és megvalósulása")
Ez a tanulmány sokkal inkább olyan történeteket tartalmaz, amelyekre Amerika büszke lehet. Az Önálló Élet mozgalomról és annak vezetőiről szólnak. Azokról a hősökről, akik a fogyatékossággal élő emberek egyenlő jogaiért harcoltak, mint Ed Roberts, Judy, Heumann, vagy Justin Dart, akikről Amerika-szerte írtak az újságok. Mások nem voltak ennyire híresek. De mindannyian bevésték nevüket a történelembe.

Íme a történet, dióhéjban
Előzményként két nevet kell megemlítenünk: Mary Switzerét, aki barátja révén került közvetlen kapcsolatba sérült emberekkel. 1934-ben a Közegészségügyi Szolgálatnál dolgozott, majd a II. Világháború idején az egészségügyben és a szociális gondozásban szerzett szakmai tapasztalatai alapján 1950-ben kinevezték a Szakmai Rehabilitációs Hivatal (OVR) igazgatójává. Évente tízezer személyt rehabilitáltak akkoriban. A rehabilitációs program kizárólag az enyhébben sérültekre terjedt ki, akikkel hamar lehetett eredményt elérni. A súlyosan sérült emberek nem kaphatták meg ezt a szolgáltatást. A mások által elfogadott tényt Mary igazságtalannak nevezte, ezért egy tanulmányt, majd ennek alapján egy példa nélküli tervet készített arról, hogy 250 ezerre kell növelni a rehabilitált állampolgárok számát. Switzer álláspontja tükröződött az 1954-es Szakmai Rehabilitációs Törvényben, amely több anyagi fedezetet irányzott elő kutatásokra és a közvetlen szolgáltatásokra. Ez a rehabilitációs program már bevonta a súlyosan mozgás-, ill. értelmi sérült embereket is, akiket korábban “rehabilitációra alkalmatlannak" minősítettek. Mary így fogalmazott “dolgozni annyit jelent, hogy a sérült embert az általa elérhető legmagasabb és legeredményesebb helyzetbe kell hozni". (Current Biography, 1962) Továbbá az is bekerült a törvénybe, hogy “addig nem tekinthető valaki rehabilitáltnak, amíg nem azt a munkát végezheti, amellyel saját maga is elégedett, nem csak a munkáltatója." Ezzel a forradalmi iránnyal arra bátorította a sérült embereket, hogy legyenek partnerek a döntéshozó folyamatokban az őket érintő kérdésekben. 1967-ben Switzert szakmai rehabilitációs kormánybiztossá nevezték ki. 1970-ben mint a legmagasabb rangú nő a szövetségi kormányban, nyugdíjazása után milliókat tanított arra, hogy a társadalomnak erkölcsi felelőssége az, hogy a mindenki számára elérhető lehetőségeket a sérült emberek részére is biztosítsa.

A másik név: Gini Laurie, aki születésétől fogva szoros kapcsolatban állt sérült emberekkel. 1913-ban, egy évvel születése előtt négy testvére gyermekbénulásban, azaz polióban betegedett meg. Ketten rövidesen meghaltak, a harmadik 21 évesen tüdőgyulladásban halt meg, évekkel a vastüdő megjelenése előtt. 1949-ben, amikor a polió tömegesen támadott meg felnőtteket is, önkéntesnek jelentkezett a Vöröskereszt felhívására a vastüdős pácienseknek borogatást adni. Sokakat megismert a polió túlélői közül, akiket arra készítettek fel, hogy életük hátralevő részét kórházban fogják leélni. 400 vastüdős volt akkor országszerte. A finanszírozhatóság érdekében erre specializálódott intézményekben helyezték el ezeket a legsúlyosabban sérült túlélőket. 1953-ban egy felmérésből kiderült, hogy Dél-Kaliforniában 158 vastüdőt használó ember - akiknek az ellátási költségeit az intézettől annak anyagi nehézségei miatt átvállalta Los Angeles megye - napi 10 dollárért kaphatott segítőt és fenntarthatott lélegeztető gépet, így a saját otthonában élhetett. Ezzel szemben hasonló szolgáltatás 37 dollárba került naponta kórházi körülmények között. “Ezzel a felfedezéssel kezdődött az Önálló Élet mozgalom" - Gini szerint, aki állítota, hogy a súlyosan sérülteknek két dologra van égetően szüksége: emberekre és információra. Egy hírlevelet indított el, és egy beemelő szerkezettel ellátott úszómedencét építtetett saját udvarukban. Mindkét dolog lehetővé tette a kapcsolatteremtést. A hírlevélből később a “Rehabilitation Gazette" (országos rehabilitációs lap) lett, melynek egyik első előfizetője Ed Roberts volt. Laurie így jellemezte a lapot: “A Rehabilitation Gazette ismereteket terjeszt, a tudás pedig hatalom".

Edward Roberts lett később az Önálló Élet mozgalom egyik legmeghatározóbb alakja, aki hatalmas erőt képviselt. Valójában őt tartják a mozgalom szülőatyjának.

Hogyan vált az önálló élet eszméje mozgalommá?
Ed Roberts rendkívül önálló gyermek volt. A fogyatékossággal élőkkel szembeni előítéletei mélyen gyökereztek. Egy napon megbetegedett. A polió vírus teljesen megbénította, a vastüdőtől függött az élete. Az orvosok azt mondták, jobb, ha meghal. Roberts tehetetlen volt és erőtlen, gyűlölte magát. Végiggondolta a sablonszövegeket: soha nem fog tudni dolgozni, megnősülni, teljes emberré válni. Megtagadta az evést, mert úgy gondolta, ez az egyetlen mód az öngyilkosságra. 60 kg-ról 25 kg-ra fogyott le 7 hónap alatt. Amikor az utolsó ápolónő is otthagyta, meggondolta magát és ismét enni kezdett. Ezután még 5 évig nem mozdult ki, mert félt, hogy megbámulják az emberek. Telefonon keresztül tovább folytatta középiskolai tanulmányait, majd amikor befejezte, végre először kimozdult. Tényleg megbámulták. De ettől megváltozott a szemlélete: “Ha már mindenki megbámul, ne egy magatehetetlen kriplit lássanak, hanem egy sztárt. A másság pozitív előjelet is kaphat. Ha mindenáron bámulni akarnak, legyen az az ő problémájuk, ne az enyém." A betegsége előtt középszerű diák a telefonvonal segítségével kitűnő eredménnyel végzett. “Rájöttem: a tudás erőt, hatalmat ad." Az iskola igazgatója azonban nem akart neki bizonyítványt adni, mert nem végezte el az autóvezetői tanfolyamot. A család egyik barátja, a helyi iskolai vezetőség tagja segítségével végül mégis megkapta a bizonyítványt. “Ez a harc azért volt számomra nagyon fontos, mert győztem. Megtanultam, hogy az embernek harcolnia kell jogaiért, mindegy, mit mondanak. Meg azt is, hogy győzni kell minden áron, akár a médiához fordulva is, ha kell." Kellett is két év múlva, mert Kalifornia Rehabilitációs Hivatala elutasította Ed egyetemi felvételi kérelmét azzal, hogy ő “túlságosan sérült, ezért munkaképtelen". Ed a sajtóhoz fordult. Egy héten belül a Rehabilitációs Hivatal megadta magát. “A közhivataloknak sokat árt a negatív PR" mondta Roberts. Tizenöt évvel később őt magát nevezték ki a hatalmas apparátus élére. “Jobb, ha odafigyelsz, amikor elutasítasz valakit. Kísértetként visszajárhat", jegyezte meg visszatekintve. Roberts felvételét kérte a Kaliforniai Egyetemre Berkeley-ben. Kérelmét elfogadták, de őt magát nem. “Már próbálkoztunk bénákkal, de nem működött a dolog" mondta a dékán. Elmondta, hogy az egyetem területén nincs hely vastüdővel élő diák számára. Ed ezúttal sem adta fel. Végül az egyetemi egészségügyi központ igazgatója megengedte, hogy az egyetem kórházában, a Cowel-ben lakjon és akkor jöjjön, menjen, amikor tetszik. John Hessler, a Cowell másik lakója hamar csatlakozott Robertshez. A “Kalifornia segélye a teljesen sérültek számára" c. program révén alkalmaztak segítőket, betanították és el is bocsátották őket, ha kellett.

Sonny Kleinfield “A rejtett kisebbség" c. könyvében ezt írja: “… ezek forradalmat csinálnak Berkeley-ben." Idővel egyre több súlyosan sérült diákot fogadott be a Cowell. Ed Roberts, mivel saját bőrén gyakran tapasztalta a diszkriminációt, polgárjogi aktivistává vált. Úgy vélte, nem csak a feketék vagy más faji kisebbségek csopőortjai harcolhatnak a rendszer ellen. Ed és Cowell-beli társai megalakították a “gördülő négyek" (vagy “négykerekűek") csoportját, majd vitatni kezdték, hogyan lehet megtörni a szegregált, házigondozó szemléletű életmódot az egyetem területén. Hogyan hatott ez az életmód Roberts románcesélyeire? Úgy, hogy, bár addig azt mondták neki, hogy képtelen önállóan hajtani motoros kerekesszékét (mindig tolta őt valaki), mégis amikor szerelmes lett és kényelmetlenné vált a toló személye, másfél nap alatt megtanulta azt. “Ölembe ugrott és kikocsiztunk a naplementébe…"

Egyre erősödött az elhatározás, hogy kikerüljenek a kórházból és ugyanúgy éljenek, mint a többi diák, és mivel rájöttek, hogy a számok nagy erővel bírnak, ezért egy pályázatot nyújtottak be a szövetségi pénzalaphoz a “Fogyatékos Diákok Programja" létrehozására az egyetem területén. 1970-ben a program - és a forradalom - elindult.

Akkoriban a program elméleti alátámasztása igen forradalminak számított. Többek között elutasították a fogyatékosság orvosi szemléletét. Azt állították, hogy a sérült emberek is a fogyasztói társadalom tagjai. Tehát nem páciensek, hanem fogyasztók, és mint ilyeneknek, választási lehetőségekre van szükségük, és nem arra, hogy gondoskodjanak róluk.

A programirodát valósággal bombázták azok, akiknek elegük volt a szegregációból. 1971-ben az egyetemen kívülről is nagyon sokan akartak segítő szolgáltatásokat igénybe venni, és mivel odakint semmiféle lehetőség nem volt, sürgőssé vált Roberts és társai számára egy Önálló Élet Központ létrehozása a városban a lakosság számára. A részletek kidolgozásához több, mint egy évre volt szükségük: a csoportot hivatalosan 1972-ben alakították meg. Sikerült egy svábbogarakkal teli, olcsó kétágyas apartmant találni, néhány jótékonysági póker-partit rendezni, különféle módon pénzt gyűjteni. A Rehabilitációs Igazgatóság is adott 50000 dollárt. Hogyan kell létrehozni egy ilyen Önálló Élet Központot? A sok vita sok jó gondolatot szült.

A megoldások gondolatai, mint a hullámverés elterjedtek és hamarosan túllépték Berkeley határait. A 70-es évek közepére Önálló Élet Központok jöttek létre Kalifornia-szerte és nagy városokban is, mint Houston, Boston, New York, vagy Chicago. Végül a 60-as évek jelszava: “hatalmat a népnek!" egyre inkább a fizikailag, anyagilag és politikailag leggyengébb rétegek jelszava lett.

A sérült emberek jogaiért, esélyegyenlőségéért, emberi méltóságáért folytatott küzdelmek bontakoztak ki egyre több helyen, majd e csoportok országos hálózata jött létre, ahogy egymással kapcsolatba kerültek.

A keleti partokon kibontakozott mozgalom középpontjában is egy karizmatikus egyéniség állt Judy Heumann személyében. Szülei évekig tartó küzdelme ellenére sem vették fel normál iskolába. A mozgássérült gyerekek szegregált iskolájában tanul, ahol hamar észrevette, milyen keveset tanítanak a tanárok, ezért saját elhatározásából olvasni tanította osztálytársait. Így a beszédtanár nem hivatalos segítője lett. Ezek után nem csoda, ha Judy a tanári pályát választotta. A Brooklyni Long-Island Egyetemen a sérült diákokkal lett szorosabb a kapcsolata. “A közösség összetartó erejét egyre erősebben éreztem. Rájöttem, hogy össze kell fognunk, hogy együtt több dologra képesek vagyunk." Amikor Judy az egyetem kollégiumába akart költözni, az igazgató Judy leendő gondozóját környékezte meg. Rá akarta venni, hogy ne vállalja el ezt az állást, őt tette felelősség, hogy Judy ne kerülhessen be. Miután Judy ezt megtudta, felháborodva beszélt az egyetem rektorával. Fölvették a kollégiumba.

Friss diplomával a kezében Heumann New York Város Oktatási Tanácshoz folyamodott tanári jogosítványért. Minden vizsgán megfelelt, de a tanács nem adta meg a minősítést fizikai okokra hivatkozva. Azt mondták: nem tud sétálni. Judy a bírósághoz fordult. Ezzel egy időben alakította meg több társával együtt a “Fogyatékosok Akcióban" (DIA) nevű szervezetet 1970-ben. A pert megnyerte, így megkezdhette tanári pályáját hajdani iskolájában.

Mivel az egyenlőségért folytatott küzdelem életének szerves része volt már gyerekkorától fogva, 25 évesen, a DIA-ban aktívan tevékenykedve egyre inkább a sérült emberek jogaiért folytatott politikai tevékenység mellett döntött. 1973 szeptemberében Ed Roberts hívására Berkeley-be ment, ahol azonnal csatlakozott az Önálló Élet Központ vezetőségéhez. 3 év múlva a központ igazgatóhelyettesi állást töltötte be.

Az országszerte tapasztalt, említett jelenségek egybeestek a Kongresszus termeiben zajló úttörő tevékenységekkel. Ha ez a párhuzamosság nem lett volna, az Önálló Élet mozgalom soha nem válhatott volna olyan erővé, amellyel számolni kellett.
1972-ben a Kongresszus elfogadott egy rehabilitációról szóló törvényjavaslatot, melyet ujjongva üdvözöltek a fogyatékosok emberjogi aktivistái. Az öröm azonban rövid életű volt, mert Nixon elnök megvétózta a törvénytervezetet. Tíz évvel korábban a sérült emberek közössége még lenyelte volna e vereség keserű piruláját. Ám a forradalom a levegőben volt. Országszerte tiltakozó megmozdulásokat tartottak. New York City-ben Judy Heumann és 80 társa a Madison sugárút közepére vonultak, ezzel teljesen leállították a forgalmat. Haragos levelek és tüntetők árasztották el Washingtont. Végül a Kongresszus hatálytalanította Nixon vétóját. 1973. szeptember 23-án hatályba lépett a rehabilitációs törvény.

Bizonyos volt, hogy a harc csak ekkor kezdődött, hisz a törvény csak egy köteg papír volt a szövetségi rendelkezések nélkül, amelyek révén a törvényt - különösen annak 504. sz. paragrafusát - végre kellett hajtani. Az 504.§ pedig kimondja: “A fogyatékossággal élő, egyébként képesített emberek közül az Amerikai Egyesület Államokban senkit sem szabad csak fogyatékossága okán kizárni bármely szövetségi finanszírozású programban, tevékenységben való részvételből, azok előnyeiből, vagy ezek során diszkriminációban részesíteni."

Eunice Fiorito, a Fogyatékossággal Élő Állampolgárok Amerikai Koalíciója első elnöke, később a Rehabilitációs Szolgáltatások Igazgatóságának tanácsadója így emlékszik vissza: “1975-ben még mindig nem voltak rendelkezések, így nem lehetett a törvényt végrehajtani. 1977-ben az új egészségügyi, népjóléti és oktatási államtitkárral, Califano úrral tárgyalóasztalhoz ültünk. Kifejeztük kívánságunkat, hogy együttműködjünk vele és munkatársaival annak érdekében, hogy megszülethessenek a rendelkezések elfogadható időn belül. Ezután még jó néhányszor tárgyaltunk jóhiszeműen. Végül kijelentettük: - Nézze, elég volt. Ha nem képes döntést hozni, akkor cselekednünk kell. - Adtunk egy határidőt, amit persze nem tartott be. Úgy döntöttünk, hogy felhívjuk Amerika lakosságának figyelmét a kialakult helyzetre."

Ezután, április 5-én fogyatékos aktivisták 10 városban akcióba kezdtek: beültek szövetségi irodaházakba és követelték az 504. sz. paragrafus törvénybe iktatását. A legtöbb városban a demonstráció a nap végéig lezajlottak. A fővárosban a tisztségviselőknek nem volt szabad ételt és italt az épületbe vinni, hogy kiéheztessék a tüntetőket. San Francisco-ban több, mint 150 tüntető maradt az épületben. Nem állt szándékukban távozni. Voltak, akik segítették a tüntetőket étellel, itallal, matracokkal. Maga a polgármester vitt nekik zuhanyozó berendezést, hogy tisztálkodhassanak, majd jól összeszidta a szövetségi tisztviselőket, amiért semmibe veszik a hívatlan vendégek követeléseit. Néhányan éhségsztrájkot hirdettek, hogy megerősítsék a tüntetők elkötelezettségét. Április 28-án tudták meg, hogy Califano aláírta az 504-re vonatkozó rendelkezéseket. Egészen addig maradtak azonban, amíg a végleges szöveg tartalma elfogadható nem lett számukra. Május elsején távozott a csapat, tudva, hogy ez az élmény örökre összeköti őket.

Ez a győzelem lehetővé tette, hogy az Önálló Élet Központok számban és erőben növekedjenek. A 73-as és a későbbi törvények is megteremtették azok anyagi bázisát, majd az Országos Önálló Élet Programot is törvénybe iktatták. Az Önálló Élet Központok lakossági szolgáltatást nyújtottak és érdekvédelmet valósítottak meg. A szolgáltatáshoz tartozott a sorstársi tanácsadás, személyi segítő szolgálat, állás- és lakásközvetítés, jogérvényesítési és önigazgatási tanfolyamok, ill. kerekesszék javítás, kölcsönzés. Az érdekképviselet magában foglalta a közösségi oktatást, a törvénykezési lobbyt és a média-kapcsolatokat. Roberts szerette volna pénzügyileg függetlenné tenni az Önálló Élet Központokat, de 1976-ban állást változtatott: elfoglalta a Kaliforniai Rehabilitációs Hivatal igazgatói székét.

Előrelátása beigazolódott, mert 1981-ben jött új elnök, Ronald Reagen, aki csökkentette a költségvetési kiadásokat, de alacsonyabb adókat ígért. Így nem csak a központok léte, de a nehezen kivívott törvények is kockán forogtak. Sokan arról beszéltek, hogy a küzdelmek és a fényes győzelmek immár véget értek. De tévedtek. Jöttek újabb aktivisták, újabb harcok, demonstrációk, újabb elnökök, míg végül 1993-ban megszületett az ADA, az amerikai fogyatékos emberek törvénye, amely már nem csak az állami de a privát szférában is tiltja a diszkriminációt, és tetemes büntetéssel sújtja a törvényszegőket. Ez volt a végső győzelem. Ma úgy tartják szerte a világon, hogy az Egyesült Államokban valósult meg leginkább a sérült emberek esélyegyenlősége, mégis sokat kell még itt is tenni a teljes megvalósulásig. És mintegy 300 Önálló Élet Központ azóta is dolgozik, megállíthatatlanul.


Horváth Klára
Az “Önálló Élet" mozgalom kibontakozása Magyarországon

A mozgáskorlátozott emberek egyesületeinek és az 1981-ben megalakult országos szövetségnek (a MEOSZ-nak) - az amerikai szervezetekhez hasonlóan - ma is alapvető szerepük van a mozgássérültek tájékoztatásában, aktivizálásában és az egyéni, társadalmi szemlélet formálásában. E szerepük mellett az elmúlt években egyre több olyan kezdeményezést tettek, amik jelentős mértékben megváltoztatták a mozgássérültek életét. Mind többek számára válik természetessé, hogy súlyosan mozgássérült embereknek is legyen joguk és lehetőségük(!) emberhez méltó, teljes életet élni. Egyre több egyesület biztosít tagjainak gyógy- és kondícionáló tornát, segédeszközközvetítést, különböző tanfolyamokat, ösztöndíjat a továbbtanulóknak, vagy éppen munkahelyeket. Többször és több helyen léptek fel annak érdekében, hogy a köztereken és a középületeknél valósuljon meg a tolókocsisok számára is az akadálymentes közlekedés. Példaértékű kezdeményezések történtek a mozgássérült gyerekek fejlesztése és közösségi nevelése, oktatása érdekében (korai fejlesztők, utazó-tanári szolgálat, bölcsődei és óvodai csoportok, normál iskolában való tanulás stb.).  Az országos szövetségen kívül néhány megyei egyesület is szervezett már szállítószolgálatot a gépkocsival nem rendelkező mozgássérülteknek iskolába, munkába vagy gyógykezelésre járáshoz.

A budapesti Motiváció Alapítvány az első olyan szervezet Magyarországon, mely az “Önálló Élet" mozgalom szellemében és hatására jött létre. Különböző pályázati pénzekből és a fővárosi önkormányzat támogatásával egy irodát működtetnek, ahol információkat szolgáltatnak, tanácsokat adnak, munkát közvetítenek és vállalják a rokkantak - köztük a mozgássérültek - szállítását, esetenkénti otthoni gondozását, ápolását. Gyakran képeznek segítőket, akik közül a legjobbak az iroda munkatársai lehetnek. Fejlődésük gátja, hogy rendszeres és jelentős mértékű központi támogatásra - eredményeik ellenére - még ma sem számíthatnak.

1995-ben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) támogatásával a MEOSZ is elindított egy egyéves modellkísérletet, melyben segítőszolgálatot hozott létre súlyosan mozgássérültek szállítására, otthoni gondozására. Ebből a programból a szállítószolgálat ma is működik. A többi működtetésére nincs pénz, mert a szövetség saját keretéből erre nem tud fordítani, központi forrásokból külön nem kap támogatást ilyen célra; az érintettek, a rászoruló mozgássérültek pedig nyugdíjból vagy járadékból képtelenek a teljes költségeket átvállalni.

A Mozgássérültek Somogy Megyei Egyesülete a Phare-programiroda támogatásával hozta létre Kaposváron a saját “Önálló Élet" szolgálatát, melynek keretében súlyosan mozgássérültek otthoni gondozását és gyógykezelését végzik, szállítószolgálatot működtetnek és egyénre szóló segítséget is nyújtanak az önálló életvitel kialakításához. A szolgáltatás megmaradásának esélyt ad, hogy sokéves eredményes egyesületi munkájuk révén jobban számíthatnak helyi támogatásokra; az egyesületi bevételekből is tudnak valamennyit erre a célra áldozni; másrészt az általuk létrehozott cégeknél esetenként munkához, jövedelemhez is hozzá tudják juttatni a rászorulókat, akik aztán képesek lesznek megfizetni ezeknek a költségeknek egy részét.

1995-ben súlyosan mozgássérült fiatalok alakították meg Budapesten a Marcibányi téri intézet keretében a magyar Önálló Élet Egyesületet.

A salgótarjáni Egymást Segítők Egyesülete az elmúlt években kétszer szervezett ún. életmódtábort mozgássérült fiataloknak, hogy megismertessék velük az önálló életvitel kialakításának lehetőségeit.

1981-ben a Rokkantak Nemzetközi Évében a budapesti KISZ Bizottság kezdeményezésére jelentős központi és társadalmi összefogással épült fel Pesthidegkúton egy 50 lakásos lakótelep olyan súlyosan mozgássérült fiataloknak, akik addig hosszú évekig a Marcibányi téri intézetben éltek. A kezdeti nehézségek és kudarcok ellenére több tolókocsis mozgássérült teremtett itt magának saját otthont, kezdett el önállóan vagy közösségben dolgozni, többen kötöttek házasságot és vállaltak gyereket. Minden itt lakó maga szervezi az életét, gondoskodik magáról és családjáról.

1991-ben kezdte meg tevékenységét a Mozgáskorlátozottak Otthonház Alapítványa (a MOHA), amely Cegléden a Népjóléti Minisztérium, a helyi önkormányzat, a Pest megyei egyesület, a MEOSZ és némi magántámogatás segítségével családias jellegű ún. otthonházat hozott létre. 8 lakásban 12 önellátó, de súlyosan mozgássérült ember él családban. A földszintes épületben egyszobás, fürdőszobás lakrészek vannak közösségi helyiségekkel. Az ott lakók közösen, részarányosan fizetik az épület fenntartási költségeit; minden más ügyét mindenki maga intézi. Az alapítvány szeretné, ha az országban másutt is létesülnének ilyen otthonházak, de anyagi okok, megfelelő területek és szervezők hiánya miatt máshol még nem épültek.

Az önrendelkezésen alapuló önálló életvitel lehetőségeit néhány szervezet az elmúlt években kiteljesítette. E szervezetek vezetői mutatják be a következő oldalakon szolgáltatásaikat.


Jelli Magdolna
A Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületéről

A Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületét 1995-ben hozta létre 30 fiatal kerekesszékes mozgássérült. Legfőbb célunk, hogy a legsúlyosabb állapotú, kerekesszékes emberek esélyegyenlőségének feltételeit megteremtsük.

Az Amerikából elindult nemzetközi “Independent Living" (önrendelkező, független élet) mozgalom elveit valljuk. Az önrendelkezésen alapuló élet elsősorban az egyén szuverén döntésétől függ, nem a mozgássérültség fokától. Olyan állapot, amelyben a fogyatékossággal élő ember saját kezébe veszi életének irányítását, önmaga hoz döntéseket és azokért felelősséget vállal.

A Sorstársi tanácsadó iroda, melynek helyszíne: Budapest, II. kerület, Marcibányi tér 3. (Mozgássérültek Állami Intézete) földszint 1. minden héten kedden 13-18 óráig van nyitva.

A tanácsadók maguk is önállóan élő, súlyosan sérült, kerekesszékes emberek, akik saját életükben megoldott helyzetek, esetek felhalmozódott tapasztalatainak birtokában kívánnak segíteni a mozgássérülteknek abban, hogy elsősorban az önálló döntési képesség kifejlesztésével, aktívan, kreatívan, lelkileg önállóbban, ezáltal tudatos életvezetéssel legyenek képesek a mindennapokban részt venni.

Tanácsadóink fontosnak tartják, hogy a családtagok, barátok is felkeressék irodánkat. Hiszen csak velük közösen, hatékony közreműködésükkel lehet egyenlő esélyt adni a mozgássérült embernek az élet minden területén (tanulás, munka, kultúra, emberi kapcsolatok), hogy önrendelkező, független, felnőtt életet élhessenek.

A tudatformáló tevékenységről
A Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületének tagjai rendszeresen felkeresik a különböző tanintézeteket, hogy a mozgássérültek élethelyzeteit, valamint problémákat megismertessék a nem sérült fiatalokkal, személyes találkozások, beszélgetések (oszályfőnöki órák, nyári táborok) keretében. Szándékaink szerint ezzel segítjük a kölcsönös elfogadást, megbecsülést, nyitottságot a mozgássérült emberek iránt. Hiszen ezek nélkül a sérült emberek integrációja elképzelhetetlen. Tapasztalataink szerint az óvodás, iskolás korú gyermekek a legfogékonyabbak a másság elfogadására. Igen fontos tehát, hogy a mozgássérültek másságával ne csak futólag, az utcán lopva ránk figyelve találkozzanak, hanem személyhez kötött, meleg érzelmeket sugárzó beszélgetések révén jussanak pozitív élményekhez rólunk.

Találkozásaink során nem csak ők kapnak információt rólunk, hanem kölcsönösen hatunk egymásra, mivel a gyermekek őszinte szókimondásuk miatt valóságos képet tárnak elénk arról, hogy mi a társadalom (szüleik, barátaik) véleménye rólunk, és melyek azok az okok, amelyek miatt általában nem kezdeményezik a kapcsolatteremtést a sérült emberekkel.

Meggyőződésünk, hogy ezen tevékenységünk része az állampolgárrá nevelésnek, mert ezek a gyerekek felnőttként képesek lesznek a másságból eredő konfliktusok megfelelő kezelésére.

Munkatársaink levélben vagy telefonon felveszik az iskolák igazgatóival a kapcsolatot. Lehetőleg azokban az iskolákban, amelyek akadálymentesek. Mivel azonban ilyen alig van, ezért többnyire arra vagyunk kényszerülve, hogy tanárok, diákok, járókelők, de előfordult már, hogy az iskola igazgatója cipelt fel bennünket a lépcsőkön.

A gyerekek őszinte, nyílt érdeklődése mindig nagy élmény számunkra. A kisebbek nógatás nélkül, aktívan kérdeznek, a nagyobbak nehezebben oldódnak. A fiatalabbak figyelmét egyúttal felhívjuk azokra a balesetekre (fáról leesés, alacsony vízbe fejesugrás, közlekedési baleset, stb.) is, amelyek következményeként kerekesszékes életformára kényszerülhetnek. Az is célunk ezzel, hogy felkeltsük bennük az egymással és önmagukkal szembeni felelősség érzetét. Különösen döbbenetes hatással van rájuk, ha elmondjuk, hogy közülünk is többen így kerültek kerekesszékbe. Szavaink termékeny talajra hullanak, mert több tanár visszajelezte nekünk, hogy pl.: osztályfőnöki óra után egymást figyelmeztették a gyerekek, hogy ne ugráljanak le, és ne lökdössék egymást le a lépcsők tetejéről a beton udvarra.

A fiatalok érdeklődésének intenzitására jellemző, hogy az egyik iskolában a legkezelhetetlenebbnek tartott osztály (15-16 éves fiatalok) is értően, aktívan vettek részt a beszélgetésen.

Az általunk lényegesnek tartott gondolatok mindig elhangzanak. Például, hogy azért jöttünk ide, hogy személyesen megismerkedhessenek mozgássérült emberekkel. Mindig elmondjuk, hogyan élünk, ki mit dolgozik, családosak vagyunk-e. Beszélünk arról, hogy nehézségekbe ütközik a tanulás, a munkavégzés, a szórakozás, a sport, a párválasztás, a háztartásvezetés, a gyermekvállalás, gyermeknevelés számunkra. Kiemelten beszélünk az ép és sérült emberek közötti kapcsolatteremtés gondjairól (a félelemről, tanácstalanságról: milyen módon közeledjenek hozzánk anélkül, hogy megsértsenek minket), a segítés fontosságáról és annak formáiról, a megbámulásunkról és az irántunk érzett sajnálat feldolgozásáról.

Tematikánk része, hogy eljátszatjuk a fiatalokkal azt a szituációs játékot, hogy képzeletben üljenek be egy tolókocsiba és gondolják végig, hogy így hogyan tudnák végigcsinálni mindazt, amit naponta szoktak.

Ilyenkor spontán döbbennek rá, hogy (őket idézve): “jaj, nem férek be otthon a fürdőszobába, WC-be, nem érem fel a konyhaszekrény felső részét, a villanykapcsolót, az ablakkilincset, sőt az ajtót is milyen nehéz becsukni a kerekesszékből. Ha van is lift, nem biztos, hogy a mérete miatt beférek, akkor meg hogyan jutok le az utcára?" - hiszen Magyarországon a 3-4 emeletes házakban nincs lift. Maguktól rájönnek, hogy szinte leküzdhetetlen akadályokat képeznek a járdaszegélyek, a középületek lépcsői (bankokban, boltokban, színházakban, de még az orvosi rendelőkben is). Képzeletben így érkezünk el a tömegközlekedési eszközök teljes használhatatlanságáig. Ilyenkor záporoznak ránk a kérdések, hogy akkor mi hogyan jöttünk ide, hogyan megyünk el bevásárolni, dolgozni. Ezekből a kérdésekből érezzük igazán, hogy megértik, átélik problémáink lényegét.

Amikor idáig eljutunk, akkor szoktuk feltenni a kérdést, hogy szerintük mi eshet legrosszabbul így tolókocsiban ülve az ép emberektől. Meghökkentően hat mindig számunkra, hogy ebben az életkorban emocionálisan mennyire fogékonyak. Egyértelműen adják tudtunkra, hogy nekik milyen szörnyű érzés lenne, ha nem vennék őket egyenjogú embernek, ha lopva megnéznék és gyorsan elfordulnának tőlük, kizárva ezzel a kapcsolatfelvétel lehetőségét is. Nehezen viselnék, ha lesajnálva “szegény nyomorék, de kár érte" szöveggel illetnék, vagy egyszerűen csak (az ő szavukkal élve): “ha nem szeretnének ugyanúgy engem, mint az ép testvéremet, az szörnyen rosszul esne".

Az órák végén a magunkkal hozott kerekesszéket örömmel próbálják ki. Ilyenkor bemutatjuk, hogy küszöbön, 1-1 lépcsőfokon hogyan lehet segíteni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmüket, hogy nem mindegy, kinek hogyan segítenek, hiszen a sérült emberek sem egyformák. Eközben kifejezésre juttatjuk azt is, hogy mennyire jól esik, ha ők ajánlják fel adott esetben a segítségüket ahelyett, hogy nekünk kellene kérni valakit.

Azt, hogy milyen mélységben érinti meg őket a jelenlétünk, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy megkérdezik általában azt is, nem rossz-e nekünk magunkról beszélni. Sőt, félénken megkockáztatják azt a kérdést is, lehet-e kerekesszékben boldognak lenni. Természetesen ezeknek a kérdéseknek nagyon örülünk, mert ilyenkor elmondhatjuk saját hitvallásunkat arról, hogy a boldogság nem a két láb vagy négy kerék függvénye, hiszen minden ember magában hordozza a boldogság csíráit, az egyéntől függ, mit hogyan értékel.

Fontosnak tartjuk, hogy már gyermekkorban megismerjék a sérült embereket; önmaguk tapasztalják meg, hogy nem kell félni tőlünk, és érezzék, hogy sérülten is van értelme az életnek, lehetnek céljai, örömei akkor is, ha baleset vagy betegség következtében megváltoznak a fizikai adottságai valakinek.

Egyesületünk, amely a mozgássérült emberek önrendelkezésen alapuló önálló élet mozgalmának élére állt, rendkívül fontosnak tartja az emberek tudatformálását és figyelmük felénk fordítását, hiszen önálló életünket csak velük együtt és nem külön és főleg nem ellenük kívánjuk megvalósítani.

Egy év alatt több, mint 40 iskolában, nyári táborban (Budapesten, Dorogon, Esztergomban, Pécsett, Pilismaróton, Apostagon, stb.) tartottunk osztályfőnöki órát; közel négyezer fiatallal beszélgettünk.

Révész Szolgálat
A Révész Szolgálatként ismert tevékenységünk a sorstársi tanácsadásnak egy speciális formája: tanácsadóink személyesen keresik fel a rehabilitációs intézetekben fekvő, baleset vagy betegség következtében nemrégiben végleg fogyatékossá vált embereket.

Munkatársaink, a “révészek", hetente négy alkalommal látogatnak el az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) különböző pavilonjaiba, a gerincsérültekhez, koponyasérültekhez, amputáltakhoz és a gyermekosztályra, valamint a MÁV Kórház Jávor utcai rehabilitációs részlegébe.

Itt folyamatos kapcsolatban állnak a frissen sérülteket kezelő szakemberekkel: orvosokkal, gyógytornászokkal, pszichológusokkal, nővérekkel. Mielőtt a sérülttel találkoznának, tájékozódnak a sérülés jellegéről, a kliens lelkiállapotáról s felkészülnek a várható fogadtatásra ill. saját magukban egy előzetes koncepciót alakítanak  ki arra vonatkozóan, hogy miként közelítsék meg a problémát.
Egy-egy alkalommal 3-4 frissen sérült emberrel beszélgetnek, és próbálnak segítségükre lenni különböző problémáik megoldásában. Információkat adnak a kerekesszék használatáról, öltözködésről, segédeszközök használatáról stb.

A frissen sérültekkel saját példánkon keresztül próbáljuk elfogadtatni a megváltozott helyzetüket.

Igyekszünk meggyőzni őket, hogy így is érdemes élniük, lehet, sőt érdemes új célokat kitűzni maguk elé, hiszen a környezetük is csak úgy tudja őket elfogadni, ha ők saját magukat is el tudják fogadni.

Mivel a révész munkánk sok esetben nem fejeződik be a kliens kórházból való távozásával, nagy szükség mutatkozott a folyamatos utánkövetésre. Ezért 1998. év elejétől működtetjük Sorstársi Tanácsadó Irodánkat, amelyet gyakorlati és lelki gondjaikkal kereshetnek fel a mozgássérült emberek és családtagjaik. Ezek az emberek legfőképpen életvezetési problémákkal küzdenek. Legtöbbször a család sem tudja, hogyan viszonyuljon sérült családtagjához, kényeztesse-e őt sok-sok szeretettel, vagy bánjon vele úgy, ahogy az általában szokás a nem sérültekkel.

Amikor a sérültek visszakerülnek régi környezetükbe, akkor rádöbbennek, hogy megváltozott fizikai állapotuk következtében egy sor új gyakorlati nehézséggel kerülnek szembe: a háztartásvezetésben, bevásárlásban, közlekedésben stb. Lelkileg sincsenek felkészülve a mindennapok gondjainak megoldására. Ilyen esetekben gyakran keresnek fel bennünket levélben, telefonon és természetesen személyesen is.

Tanácsadóink, akik már hasonló gondokat oldottak meg saját életükben, tapasztalataikon keresztül próbálnak szakszerű segítséget nyújtani kliensünknek, hogy ebben az új, megváltozott helyzetében hogyan tudja elfogadtatni magát szűkebb és tágabb környezetével. Esetenként gondot jelenthet a nemi szerep vállalása is, a viselkedéstől az öltözködésig. Természetesen számos praktikus tanáccsal is ellátjuk őket. Ilyenek: a lakás akadálymentesítése, az állam által nyújtott különböző támogatások, integrált munkahelyek, oktatási intézmények felkutatása. Felhívjuk figyelmüket a segédeszközök minőségének fontosságára, beszerzésének módjaira. Információkkal szolgálunk a különböző gyógyvizes gyógykezelésekről, üdülési lehetőségekről is.
Fontosnak tartjuk, hogy tanácsadóink a hozzátartozókkal is beszélgessenek, hogy pl. “megszabadítsák" a szülőt a bűntudat érzésétől, mert csak akkor tud hatékonyan segíteni családtagjának, ha nem azt kutatja, hogy miért éppen vele, velük történtek a dolgok, hanem előrenéz, és azt kérdezi: Hogyan tovább? Próbáljuk felhívni a figyelmét arra, hogyan kell okosan szeretni sérült családtagját ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát és sérültsége ellenére a lehető legönállóbbá váljon. Rá kell vezetnünk a hozzátartozókat, hogy a sérült embereknek is meg kell adni ugyanazokat az esélyeket az élet minden területén (tanulás, munka sport, emberi kapcsolatok), mert csak így lesz lehetősége önmeghatározó, felnőtt, független, szuverén életre.

A célunk az, hogy a fogyatékos emberek, mint egyének, tanácsaink által még inkább képessé váljanak arra, hogy az esélyegyenlőségi törvény adta jogaikkal és lehetőségeikkel élni tudjanak. Motiválttá szeretnénk tenni őket az önrendelkező, önálló életvitelre. Hiszen a sérült egyéneken is múlik, hogy a törvény adta lehetőségek hogyan valósulnak meg a gyakorlatban.
Révészeink sokféle problémával találkoznak munkájuk során. Hiszen ahány ember, annyi sors. Találkoznak olyan emberi problémákkal is, amelyekkel ők sem tudnak megbirkózni.

Ha egy tanácsadó (révész) gyakran kerül szembe ilyen nehézségekkel, akkor az lelkileg őt is nagyon igénybe veszi, nyomasztja. Saját lelki higiéniája érdekében szükség van arra, hogy időről időre letehesse ezt a terhet. Munkatársaink (akik már 5 éve végzik a segítő munkát) rendszeresen vesznek részt un. szupervíziókon, ami saját mentálhigiénéjük egészsége érdekében történik.

Ezt különösen kezdő tanácsadó munkatársaink lelki fejlődését tekintve tartjuk fontosnak, hiszen folyamatosan képezünk ki új révészeket (sorstársi tanácsadókat). A rendszeres esetmegbeszéléseket mentálhigiénés szakemberek végzik. Egy-egy ilyen alkalommal több órán keresztül folyik a részletes problémafeltárás. Különböző szemszögből kerülnek felszínre a bonyolultabbnál bonyolultabb esetek. (Címünk: 1022 Budapest, Marcibányi tér 3.)


Dr. Gadó Pál
A SILÓ Társasotthon és Önálló Élet Központ tevékenysége

A SILÓ Társasotthon és Önálló Élet Központ Piliscsaba-Klotildligeten a Nagykopasz hegy lábánál található, Budapesttől 26 km-re. Piliscsaba színes lakosságösszetételével, német és szlovák nemzetiségével, roma etnikumával, a Budapestről kitelepülő egyre nagyobb számú értelmiségi rétegével és kiépülő egyetemével jó befogadó közege Központunknak.

Klotildliget a gyönyörű táj és a jó levegő folytán a századforduló óta üdülőhely. Alapítónk, a FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület 1924-ben vásárolta ezt az ingatlant, majd a szétszóratás negyven éve és az újjáalakulás után úgy döntött, hogy a visszakapott területet egy az egyesület szolgáló hagyományainak megfelelő, de a legkorszerűbb alapelveken működő, keresztyén szellemiségű társasotthon megépítésére, az e célra létrehozott FÉBÉ Alapítvány rendelkezésére bocsátja. Az eredeti SILÓ elnevezést, amely egy bibliai helységnévre utal, hagyománytiszteletből vettük át.

A cél az volt, hogy a létesítmény fiatal felnőtt kerekesszékes mozgássérülteknek nyújtson a segítés minimumával elérhető lehető legnagyobb önállsághoz kereteket, ill. kiindulópontot egy későbbi integrált önálló élethez. Sok belföldi és külföldi támogató segítségével öt év alatt megépült az önállóság teréül szolgáló társasotthon 12 akadálymentes bérlakása. Létrejöttek helyben az értelmes munka és az önállóság anyagi alapját megteremtő munkahelyek, műhelyek valamint az egészégi állapot fenntartása szempontjából rendkívül fontos sportterápiás részleg (tornaterem, uszoda stb.). Ez az a három tényező, amelyet ma hazánkban a keresszékes emberek leginkább nélkülözni kénytelenek.

A társasotthont, a munkahelyeket valamint a sportterápiás részleget és a kapcsolódó szolgáltatásokat a FÉBÉ Közhasznú Társaság mint rehabilitációs célszervezet üzemelteti ill. működteti.

A társasotthon egy ősparkban helyezkedik el, a lakások két épületben találhatók, melyek a legfőbb támogatók nevét viselik. Az azonos alapterületű lakások alaprajza is azonos. Tíz lakás alapterülete 33 m2, kettőé 43. A lakások bejárati előterében beépített konyhafal, a két nagyobban külön konyha található, melyek kerekesszékkel akadálymentesen használhatók. Ugyanez vonatkozik a tágas fürdőszobákra is, ahol a kapaszkodókat és egyéb segédberendezéseket a lakók egyedi igényeinek megfelelően szerelték fel. A terasszal is rendelkező telefonos lakószobát mindenki a maga bútoraival saját ízlése szerint rendezi be. A létesítmény minden épületében és helyiségében padlófűtés van.

A lakók többnyire egyedülállók, de három lakásban házaspár lakik.

Az társasotthonba való bekerülésnek anyagi feltétele nincs. Nincs világnézeti vagy felekezeti korlátozás sem. A jelentkezőktől csupán azt kérdezzük meg, nincs-e ellenére a társasotthon keresztyén szellemisége, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a lakók többsége az élet alapkérdéseit keresztyén módon közelíti meg, nagyrészük rendszeresen istentiszteletre jár és csütörtökönként bibliakör keretében a Szentírás tanításairól beszélget. Egyetlen feltétel, hogy a jelentkező aktív életkorú, tevékeny és közösségi életet élni akaró és képes ember legyen.

Mivel központunk az önrendelkezésen alapuló önálló élet megvalósításának nemzetközi alapelvei szerint igyekszik működni, sajátosan önrendelkező eljárást követ a megüresedő lakásokba jelentkező lakók kiválasztásánál. Ez úgy történik, hogy a nyilvános meghirdetés után egymást követve minden jelentkező eltölt 3-4 napot a megüresedett lakásban és ez idő alatt részt vesz a központ mindennapi életében. Így kölcsönösen megismerkedhetnek a lakókkal és a körülményekkel. Miután minden lakójelöltet megismertünk, a lakók közössége megbeszéli benyomásait, és titkos szavazáson dönt az új lakó személyéről. Ezt a módszert az elmúlt évek tapasztalata alapján jónak tartjuk, mert nagyon fontos, hogy a társasotthonban szuverénen, de mégiscsak egy fedél alatt élő emberekből egymásra figyelő és közel azonos értékrendet követő közösség alakuljon ki.

A társasotthonban önkormányzat működik. Ennek legfőbb szerve a lakógyűlés, amely évente háromtagú képviselőtestületet választ. Ennek feladata, hogy az otthon üzemelését illető döntésekben részt vegyen, a lakók közötti ill. a lakók és az üzemeltető között felmerülő vitás kérdésekben közvetítsen ill. képviselje a lakók érdekeit, rendkívüli esetben pedig lakógyűlést hívjon össze.

A közös ügyek megbeszélésének további fóruma a hétfő esti közös vacsora, ahol a heti gondokat/örömöket, a közös programajánlatokat fehér asztal mellett megbeszélhetjük és a születésnapokat megünnepeljük. Rendszeresen hívunk meg művészvendégeket és egyéb témákban előadókat. A közös összejövetelek helyszíne többnyire az ingatlan eredeti, akadálymentesen átépített századfordulós szépségű épületében található klubterem/ebédlő, ahol kis könyvtár és némi szórakoztató elektronika is rendelkezésre áll. Kirándulásokat szervezünk külföldre és belföldre. Van egy bocciacsapatunk, amely rendszeresen szép sikereket ér el ennek a mozgássérültek számára kitűnő sportágnak a versenyein. Néhány lakónk részt vesz a helyi templomi énekkar munkájában.

Az önrendelkezésen alapuló önálló élet elveinek megfelelően a társasotthon lakói, mint fogyasztók, a központ által nyújtott minden szolgáltatásért külön-külön az igénybevétellel arányos térítést fizetnek. Ez megköveteli az egyéni és felelősségteljes döntéseken alapuló gazdálkodást idővel és anyagiakkal. Ilyen szolgáltatások a személyi segítés, étkeztetés, mosás-vasalás, takarítás, személyszállítás, garázshasználat, segédeszköz és egyéb eszközkölcsönzés (ez ingyenes) gyógytorna, úszás, szauna, masszázs, személyiségfejlesztés (pszichológus), jogi tanácsadás (ingyenes).

A lakók rezsije átlagosan 20-25 ezer forint havonta. Ezt természetesen egy rokkantnyugdíjas vagy járadékos nem tudná megfizetni, ezért a lakóknak még valamilyen kereső foglalkozást kell folytatniuk. Mivel azonban kerekesszékben nagyon nehéz állást találni, jelenleg minden lakó a FÉBÉ KHT által kínált munkalehetőségeket veszi igénybe (ez azonban nem feltétele az itt lakásnak). A FÉBÉ KHT fő termelési profilja a fejlesztő fajátékok készítése. A lakók közül sokan a műhelyekben dolgoznak, többen a terápiás részlegben (pénztárosként, kabinosként) mások pedig irodai számítógépes munkát végeznek.

Azon lakók érdekében, akik számára még így is nehézséget jelent az egészség-megőrző szolgáltatások igénybevétele, a részvétel nagyobb kirándulásokon, kulturális rendezvényeken vagy az életmódkönnyítő segédeszközök beszerzése, egy önálló jogi személyiségű jóléti alapítványt hoztunk létre. Ez az alapítvány a felkutatott szponzoroktól befolyó támogatást osztja szét az említett célokra a rászorulóknak.

Mivel Önálló Élet Központnak tekintjük magunkat, szolgáltatásaink nemcsak az otthonlakóknak állnak rendelkezésére, hanem az egész falunak, sőt régiónak is. Különösen terápiás szolgáltatásainkat (gyógytorna, gyógyúszás, masszázs) veszik igénybe a környék sérültjei, de igény van segédeszköz-kölcsönzésre is (ápolóágy, elektromos kerekesszék, mankó stb.). A Soros Alapítvány támogatásával vásárolt vasúti emelőnk valamint két, speciális rámpás kisbuszunk segítségével utazási lehetőséget kínálunk az egész régió sérültjeinek, kerekesszékeseinek. A társasotthon lakói számára különösen nagy jelentősége van az említett vasúti emelőnek, hiszen az olcsó vasúti utazás lehetősége elérhető közelségbe hozta a nagy kulturális és kereskedelmi vonzerővel bíró Budapestet.

Létesítményeinkben és a társasotthon melletti kertészetben a faluból és környező falvakból bejáró sérült ill. megváltozott munkaképességű és ép emberek is dolgoznak szép számmal. A terápiás részleget és uszodát, mivel annak működése teljesen nyilvános, naponta csaknem százan keresik fel. Ezt a nyitottságot tudatosan vállaltuk, részben saját elszigetelődésünk elkerülésére. Úgy érezzük azonban, hogy jelenlétünk pozitív hatással van a falu szemléletének átalakulására is. A sok kialakuló személyes ismeretségen, barátságon túl, a helybéli intézmények, boltok egyre inkább figyelmet fordítanak az akadálymentesítésre.
Az akadálymentes szálláshelyek országos hiányára való tekintettel létesítményünk egyik épületének tetőterében hat kétágyas akadálymentes vendégszobát alakítottunk ki, üdültetés, felszabadító üdültetés és önálló élet tréningek céljára, igény esetén pedig kollégiumi célokra kerekesszékes fiataloknak. Úgy gondoljuk, hogy ezáltal rehabilitációs infrastruktúránk “áldásait" még többen élvezhetik.

Nemrégiben külföldi segítséggel egy rehabilitációs eszközöket testre szabó műhelyt létesítettünk, mert erre is nagy az igény.
Nem tervezzük viszont a társasotthon bővítését, mert az a tapasztalat, hogy azon a határon állunk, ahol a működés még éppen gazdaságos, de a méret nem megy a családias légkör, az áttekinthetőség és a személyes szabadságok rovására. (Címünk: 2081 Piliscsaba, József Attila u. 7-9.)


Horváth Klára
A Viktória Rehabilitációs Központról

A Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete 1991-ben kapta meg a volt szovjet óvodát, hogy ott egy rehabilitációs központot hozzon létre a súlyosan mozgássérült emberek helyzetének minőségi javítása érdekében. A terület megszerzése után hoztuk létre a Mozgássérültek Viktória Alapítványát a központ beruházási munkáinak a megvalósítására. Az alapítvány rengeteg pályázaton vett részt és különböző akciókat szervezett, hogy az építkezéshez a szükséges anyagi forrásokat előteremtse. Az építkezés 1993-ban kezdődött, és a beruházás első üteme, az ún. “A" épület és a liftház-előcsarnok 1996-ra, az ún. “B“ szárny pedig 1998 őszére készült el. A felszereléssel együtt egy kb. 160 millió Ft értékű, európai színvonalú intézmény jött létre teljes egészében civil kezdeményezésre és az érintettek, a mozgássérültek szervezésével, irányításával, tevékeny részvételével. Az intézmény létrejöttének körülményeit, méreteit, jellegét és szakmai programját tekintve ma még egyedülálló Magyarországon. A központ 1996 őszén nyitotta meg kapuit és kezdte meg működését. A Viktória központ szakmai programjában a súlyosan mozgássérült emberek komplex ellátását és a minél önállóbb életre való felkészítését tűztük ki célul. A célokhoz igazítva valósítottuk meg az épület kialakítását. A földszinten vannak az egészségügyi és szociális szolgáltatások helyiségei: tornaterem, fizikoterápia, orvosi szoba, nappali klub, étkező, konyha, öltözők, fürdőszobák, fodrászat, egyesületi iroda. Az emeleten irodák, valamint az oktatás, foglalkoztatás céljára szolgáló helyiségek találhatók, köztük egy igen korszerű számítógépterem, két műhely, egy oktatóterem és egy rendezvények tartására alkalmas nagyterem.

A központ fokozatosan a következő területeken kíván magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítani a mozgássérülteknek:

  • mozgásterápia, önellátás, önálló életvitel gyakoroltatása,
  • pszichés gondozás,
  • egészségnevelés, egészséges életmód,
  • szocializációs célok, ebbe beleértve a hozzátartozók segítését és felkészítését, illetve az ún. “személyi segítő" és szállítószolgálat működtetését is,
  • szakmai képzés, munkára nevelés, foglalkoztatás.
A komplexitáson azt értjük, hogy szervezett keretek között, jól képzett szakemberek támogatásával és a jól rehabilitált mozgássérültek aktív közreműködésével szeretnénk a mozgássérülteket felkészíteni az önálló életvitel elsajátítására és elérni a legteljesebb szocializációjukat.

Kiemelt feladatnak tekintjük a tevékeny, hasznos életre való nevelést és felkészítést is. Ezen belül a legsúlyosabban mozgássérült embereket is olyan szakma és tudás megismeréséhez, elsajátításához szeretnénk hozzájuttatni, amivel biztosítható számukra a hasznosságtudat, az állandó munkavégzés, az alkotó tevékenység és az ezekre épülő rendszeres, normális jövedelem elérése.
Tehát az anyagi függetlenséget munkával, tudással szerzett jövedelemmel kaphassák meg és NE SZORULJANAK SEGÉLYEKRE!
Az intézményben a dolgozók létszáma folyamatosan növekszik. Az indulás után egy évvel már 39, 1998 végén pedig már 50 fő dolgozott a központban. A dolgozók zöme, kb. 90%-a megváltozott munkaképességű. A mozgássérültek egy része részt vesz az intézmény működtetésében is. A recepción csak mozgássérültek dolgoznak; ők kezelik a telefonközpontot, fogadják az érdeklődőket, megrendeléseket vesznek fel a szállítószolgálatnak és esetenként a gépteremnek; számláznak, készpénzt kezelnek és apróbb szolgáltatásokat is végeznek (pl. fénymásolást, de árusítanak telefonkártyát, képeslapot, bélyegeket is). Mozgássérült a gondnok, a titkárnő és az egyesületi iroda ügyfélfogadója is.

A központban egy vak fiatalember is dolgozik egészségügyi masszőrként.

A tolókocsisok közül került ki a büfé vezetője. Más mozgássérültek között jelenleg két tolókocsis dolgozik a számítógépteremben (a gépterem vezetője és helyettese). A gépterem munkatársai kifelé elsősorban nyomdai előkészítő munkákat végeznek, de ők készítik el a nyomtatványokat a központ számára is. Ezen túl besegítenek számítógépen az intézmény adminisztrációs munkáiba is (pl. leltárkészítés, anyagnyilvántartás, levelezés, borítékcímzés stb.). A tervek szerint közreműködnek majd a gépi könyvelésben is, ha a központ könyvelőirodája beindul. Tolókocsis, négyvégtagos bénult az angoltanárnő, de maga az intézmény vezetője is.
A kézműves teremnél még nem sikerült teljesen megvalósítani az eredeti elképzeléseket, mert szervezési okok, megfelelő szakemberek és pénzhiány miatt az ide tervezett gépek többségét még nem tudtuk beszerezni. Szeretnénk kialakítani egy 4-5 fős kis varrodát, ahol eleinte csak egyszerű bérmunkát vállalnánk addig, amíg a betanulás, válogatás tart. Ha egy jó csapatot tudnánk összehozni, akkor fokozatosan saját termékek előállítására is szeretnénk áttérni. A varrodához az alapfelszerelés a rendelkezésünkre áll. A műhelyekben egyébként más, egyszerű bedolgozói munkákat is végeznek bérmunkában dolgozóink, de céljaink és anyagi lehetőségeink szerint egyre inkább át szeretnénk állni az értékesebb és jobban fizető kézműves- és szakipari termékek készítésére. Ezekben a termekben csak mozgássérültek, illetve megváltozott munkaképességűek dolgoznak. A foglalkoztatási csoportokat mozgássérült munkatársaink vezetik.

Amióta átvettem az intézmény vezetését, fő feladatomnak tekintettem - különösen a foglalkoztatási részen -, hogy egy-egy területnek a vezetőjét és helyettesét kijelöljem és hozzászoktassam őket az önállósághoz, hogy minél jobban megismerjék a saját területüket, átlássák, hogyan alakul annak a részlegnek a sorsa, milyenek a bevételek és a kiadások stb. Ezen ismereteken keresztül megérzik a felelősségüket, megérthetik az összefüggéseket a részlegen folyó folyamatokban (pl. hogyan függ össze a bérek növekedése és az eszközpark bővítésének lehetősége a bevételek növekedésével). E mellett természetesen a részlegek vezetőinek egyre inkább egyedül és önállóan kell megszervezniük, irányítaniuk és bonyolítaniuk a hozzájuk tartozó munkákat (a megrendeléstől az eladásig, az anyagbeszerzéstől a nyilvántartások vezetéséig), a munkaszervezéstől a munkatársak kiválasztásáig stb.

A foglalkoztatáson kívül a központ havonta kb. 100-150 főnek biztosít képességfejlesztő, egészségmegőrző szolgáltatásokat, kb. 50 főnek szociális szolgáltatásokat (ezen belül tájékoztatást, ügyintézést, jogi tanácsadást stb.). 1999-től indítottuk be a munkát keresők nyilvántartását, segítését, amit mi egy szociális helyzetfelméréssel és tanácsadással is kiegészítünk. Esetenként nyelv- valamint gyakorlati ismereteket nyújtó tanfolyamokat is szervezünk (háztartási és főzőtanfolyam, varrótanfolyam, számítógépkezelői ismeretek stb.).

Összeállításomban többször szerepel a “fokozatosan" kifejezés. Mivel a Viktória központ egy Magyarországon még nem megszokott szemléletet kíván bevezetni és elterjeszteni a súlyosan mozgássérült emberek rehabilitációjában, ezért csak fokozatosan és a saját tapasztalatainkon, kínlódásainkon kikísérletezve szeretnénk bebizonyítani, hogy a mozgássérültek is hasznos tagjai a társadalomnak, jelentős értékeket képesek létrehozni, és ha lehetőséget kapnak rá, akkor képesek saját maguk szervezni, irányítani az életüket és mindehhez az anyagi eszközöket is megteremteni. Az, hogy a Viktória központ megszületett és működik, eleven bizonyíték erre!

Mindezek mellett a központ további bővítését is folytatjuk. Elkészült az újabb iroda- és műhelyszárny, most pedig egy 25-30 személyes kollégium felépítését szeretnénk még megvalósítani. (Ehhez még nincs meg a pénzügyi fedezet.) Ha az újabb beruházások is elkészülnek, egy jó szakembergárdánk lesz, és a központ pénzügyi alapjai is hosszú távra stabilizálódnak, akkor reményeink szerint a Viktória központ minden esélyt meg tud majd adni a legsúlyosabban mozgássérülteknek is, hogy minél önállóbbak legyenek, megtanulhassanak mindent, amivel értelmes munkához és tisztességes jövedelemhez juthatnak, hogy minél kevésbé szoruljanak mások fizikai és anyagi segítségére. A központ mindenkiben tudatosítani akarja azt, hogy a mozgássérültek is hasznos tagjai a társadalomnak és megfelelő körülmények, feltételek között teljes életet élhetnek.
1999-től a következő munkákat tudjuk vállalni:

  • fénymásolást, szkennelést,
  • teljes nyomdai előkészítést,
  • kiadvány- és szövegszerkesztést,
  • névjegykártya- és meghívókészítést,
  • fóliázást, hőkötést, spirálozást,
  • CD-archiválást, adatrögzítést,
  • fóliára nyomtatást, emblémakészítést,
  • öntapadó bel- és kültéri várostérkép-készítést (óriásplakát méretben is),
  • autóra, kirakatra öntapadó reklámfelirat-készítést,
  • pólóra egyedi felirat- és mintakészítést, egyszerűbb varrodai munkákat.
Szolgáltatásaink:
  • gyógytorna, konduktív torna,
  • női és ovis torna,
  • fizikoterápia, egészségügyi masszázs,
  • masszázsjegy árusítása ajándék céljára,
  • klubnapközi, könyvtár,
  • munkát kereső mozgássérültek nyilvántartása, segítése,
  • tanfolyamok, képzések,
  • 20 személyes oktatóterem,
  • 130 személyes nagyterem rendezvények céljára,
  • telefonkártya, képeslap, bélyeg árusítása,
  • tankonyha-használat,
  • fodrászat, mosatás, fürdőhasználat,
  • speciális személyszállító szolgálat,
  • otthoni gondozást segítő szolgálat mozgássérülteknek.
(Címünk: Viktória Rehabilitációs Központ, 8000 Székesfehérvár, Erzsébet u. 20.)

Balogh Zoltánné
A Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Egyesületének önrendelkező életvitelt segítő és rehabilitációs törekvései, eredményei

A Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete egy országos érdekvédelmi szövetség tagja, mely 1981-ben alakult önszerveződés útján. Az egye-sület önálló jogi személyiséggel rendelkező, közhasznú társadalmi szervezet.

Húsz éve dinamikusan fejlődik, ma már közel tizenkétezer tagja van. A megyében tizenhat területileg illetékes helyi csoport vezeti munkánkat. 1999-ben Nyíregyházán Önálló Életvitel Központot hoztunk létre.

Az elhelyezkedési esély növelése érdekében hozta létre 1988-ban egyesületünk a START Rehabilitációs Vállalatot, amely jelenleg 2936 dolgozót foglalkoztat, akiknek több, mint 80%-a megváltozott munkaképességű.

A 197. sz. START Szakmunkásképző Iskola 1992-ben nyitotta meg kapuit. Itt 10 szakmában 210 tanuló képzése folyik. A 197. sz. Szakmunkásképző Iskola Kollégiuma 1994-től fogadja a tanulókat, 65 fő részére ad helyet.

Az ökörítófülpösi bentlakásos START Rehabilitációs Centrum 1992-ben nyílt meg. 30 ember bentlakását és munkalehetőségét biztosítja.

Az Intézményen belül két fiatal házaspárnak önálló, akadálymentes közlekedést és életvitelt nyújtó lakást alakítottunk ki.
Megalakulásunk óta Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egész területén végzünk támogatási formákkal kapcsolatos tájékoztatást, felvilágosítást, ügyintézést és információkat adunk a mozgáskorlátozottakat érintő rendeletekről, különböző lehetőségekről.
Igény esetén segítünk a támogatási kérelmek benyújtásában, továbbításában (pl. a lakás-akadálymentesítési támogatás, a fogyatékossági támogatás, a gépkocsi szerzési támogatás, a telefonnal a rászorultakért, a szociális üdülési csekk, egyszeri rendkívüli segély).

A “jelzőrendszer"-en belül ingyenes “zöld szám" telefon szolgáltatást indítottunk el.

A tagság megfelelő tájékoztatása érdekében Vox-Humana címmel újságot szerkesztünk és adunk ki, amely eljut az ágyban fekvő, programjainkon részt venni nem tudó sorstársakhoz is.

Betegségcsoportonkénti gyógytornát, Sclerosis Multiplex, Reuma klubot, családi klubot működtetünk.

A városi fedett uszodában kora gyermekkortól lehetővé tesszük a rendszeres úszásoktatást.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a pályázaton nyert “uszodai vízbeemelő" készülékünkkel segíthetjük mozgáskorlátozott sorstársainkat.

Ingyenesen adtuk használatba “lépcsőnjáró" berendezésünket, amelynek segítségével a kerekesszékes ügyfelek is képesek feljutni a Polgármesteri Hivatal emeletére, és ügyeiket segítő nélkül el tudják intézni.

A scooter, három kerekes elektromos jármű üzembe állításával a nagobb bevásárló központokban vagy a szabadtéri programban részvételnél tudjuk segíteni a hosszú gyaloglásra képtelen társainkat.

Ezenkívül egyéb gyógyászati segédeszközöket (pl.: támbot, kerekesszék, karos mankó) is kölcsönözhetnek a rászorultak az egyesülettől, amelyek széles választékát, valamint a lakás akadálymentesítésére ajánlott megoldásokat megtekinthetik a kiállítótermünkben.

A család által egyénileg nehezen megoldható táborozást, gyermeknapot, kirándulást szervezünk minden évben.

A szabadidős foglalkozások keretén belül sakk-szakkör, kosárfonás, szövés lehetőségét szervezzük.

Más fogyatékos szervezetekkel közösen részt vettünk a sportrendezvényeken, a rehabilitációs kiállításon. Megrendeztük az Egészségkárosodottak Esélyegyenlőségéért Kerekasztal szakmai kiállítást és vásárt, ahol szakemberek tartottak előadást a résztvevőket érintő kérdésekről.

Az önálló élet mozgalom népszerűsítésére három napos szakmai továbbképzést tartottunk az egyesület vezetői, a 16 helyi csoportvezető és az ököritófülpösi vezetők számára.

A “Révész-módszer" alapján, a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületének képzett sorstársi tanácsadói tartottak előadást. Az elméleti oktatáson túl, rehabilitációs intézmény látogatást szerveztünk.

Küzdünk a hátrányos megkülönböztetés ellen a nagyobb önrendelkezés, az egyenlő esélyek megvalósulása érdekében.


Válóczi Ferenc
A Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének segítő tevékenysége

A Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom Megyei Egyesületét 70 mozgáskorlátozott személy alapította 1981-ben, felismerve, hogy saját érdekeiket legjobban ők tudják képviselni.

“Minden területen az érintett a legjobb szakértő."

Jelenlegi taglétszámunk 3150. Egyesületünk ezzel Komárom-Esztergom megye legnagyobb, kiemelkedően közhasznú civil szervezetévé vált. Komárom-Esztergom megye 75 önkormányzati településén lát el érdekképviseletet.

Tevékenységünk fő területei:

A mozgáskorlátozottságból eredő sajátos érdekek feltárása, megfogalmazása, egyeztetése más csoportok érdekeivel, e sajátos érdekek képviselete, védelme, érvényesítése, különösen a jogalkotás befolyásolására irányuló munkában.

A mozgássérült emberek számára hiányzó munka-, oktatási, kulturális, sport-, szabadidős és egyéb lehetőségek megteremtéséhez segítségnyújtás, módszerek kidolgozása.

Hiányzó szolgáltatások mintaértékű megvalósítása és elterjesztése, például speciális személyi segítő, szállító, sorstársi tanácsadó és információs szolgálat működtetésével.

Közreműködés az állam által nyújtott, a mozgáskorlátozottságból eredő egyes hátrányok kiegyenlítését szolgáló támogatásoknak a jogosultakhoz juttatásában, például a lakás akadálymentesítési támogatás és a közlekedési támogatás odaítélése során.

A mozgássérülti lét átéléséből táplálkozó sajátos ismeretek és a tanult szakértelem alapján szakértői tevékenység kifejtése mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás legkülönbözőbb területein.

Szervezetünk egészének tevékenységében kezdettől fogva és jelenleg is az önkéntesség, a társadalmi jelleg a jellemző. Az egyes, rendszeres “hivatali" munkát igénylő és folyamatos szakértői feladatok ellátására ma már nem nélkülözhetőek a fizetett munkatársak. Létszámuk az elvégzett feladatok mennyiségéhez képest elenyésző. A társadalmi és a fizetett munkatársaink túlnyomó része maga is egészségkárosodással vagy fogyatékossággal él.

Egyesületünk nem csupán a szervezet tagjai érdekében tevékenykedik, hanem - kizárólagos érdekképviseletre való törekvés nélkül - valamennyi hozzánk forduló mozgásfogyatékos ember javát szolgálja, tevékenysége a legnagyobb nyilvánosság előtt folyik.
Fontos törekvésünk, hogy a hazai fogyatékosügy területén is közelítsünk az európai normákhoz. Egyre nagyobb aktivitást vállalunk a sérült emberek javára munkálkodó országos szervezetekben és szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat társegyesületeinkkel.
Szerteágazó és egyre felelősségteljesebb munkánk anyagi feltételeinek előteremtése évről évre nagy nehézségekkel jár. Egyesületünk egészét tekintve, kiadásaink fedezetének mindössze 9,5 %-át nyújtja az állami költségvetés. Anyagi forrásaink hasonló mértékben származnak sorstársaink által fizetett tagdíjakból. Munkánk anyagi fedezetének döntő többségét pályázatokon elnyert pénzekből és társadalmi adakozásból szerezzük meg. Ezért különösen nagy szükségünk van törekvéseinket értő és segítőkész támogatókra, akik az általuk egyesületünknek nyújtott adományaik mértékéhez igazodó adókedvezményben részesülhetnek.

2000. február hónaptól létrehoztuk a Személyi segítő és szállítószolgálatunkat.

A Szállítószolgálat célja és feladatai: elősegíteni a rászoruló sérült emberek munkába járását, iskolába, óvodába járását, korai fejlesztő intézetbe járását, orvoshoz, rehabilitációs intézetbe járását, hivatalos ügyintézését, temető látogatását, vallás gyakorlását, szórakozását, vásárlását és baráti látogatását.

A Személyi segítő szolgálat célja és feladatai: segíteni a háztartási munkákban (mosás, takarítás, környezetgondozás); hivatalos ügyek intézésében (segélykérelem kitöltése, levél írása); gyógyszerek, segédeszközök felíratásában, kiváltásában; gyógyászati segédeszközök használatának megtanulásában; ételhordásban, közös főzés- sütésben; személyi felügyeletet, kíséretet biztosítani; mentális gondozást nyújtani.

Egyesületünk keretein belül működik egy gyógyászati segédeszköz készítő és méretvevő kisüzem, amely az alábbi szolgáltatásokkal áll az ügyfelek rendelkezésére: ortopédcipő méretvétel, készítés; C 51 diabetes cipő; gerinckezelő készülékek, fűzők; felső végtag kezelőkészülékek, protézisek; haskötők, mellpótlók, bélsártartók; alsóvégtag kezelőkészülékek, protézisek; gyógytalpbetétek; rehabilitációs eszközök készítése, forgalmazása.

Ágyhoz kötöttek részére helyszíni méretvétel. Saját termékeinkre teljes körű szervizt /garanciát/ biztosítunk.

Klubjaink:
Békesség Klub (Tatabánya), SM Klub (Tatabánya), Turul Ifjúsági Klub (Tatabánya), Sorstársak Klub (Tata), Optimisták Klubja (Oroszlány), Kapocs Klub (Komárom), Delfin Klub (Szákszend), Együtt Egymásért Klub (Mocsa), Remény Klub (Nyergesújfalu) Humanitás SE (Tatabánya).

(Címünk: 2800 Tatabánya, Madách u. 7-9.)


Klein Gyuláné
A Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesületének huszonkét éve

Városi egyesületként indultunk Vácott, 1979 októberében. Nagyon lelkesen vettünk részt az országos szövetség létrehozásában. Majd kiterjedt szervező munka eredményeként alakult meg 1982 októberében a Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesülete. Hamarosan vállaltuk országos érdekkörű rendezvények megszervezését. 1982-ben az üdülési lehetőségekről, gyógyfürdők igénybevételéről rendeztünk tanácskozást Szentendrén. 1983-ban Országos Klubvezető Tanácskozást Vácott. 1985-ben Csopakon a helyi szervezetek titkárainak szerveztünk továbbképzést. 1989-ben a mozgássérült nők sajátos problémáiról Dabason tanácskoztunk. Több éven át részt vettünk a szolnoki gyermektábor szervezésében. 1994-ben segédeszköz bemutatót és vásárt rendeztünk Vácon, 1994-ben Regionális Kulturális Fesztivált Biatorbágyon. Egyesületünk támogatásával működött a mozgáskorlátozott emberek Országos Levelező Klubja az otthonukhoz kötött emberek számára nyújtva emberi kapcsolatokat. 10 év óta évről évre megrendezzük Nagykőrösön alkotótáborunkat az ország minden részéről érkező mozgássérült emberek számára.
1990-ben otthonház létesítésébe fogtunk Cegléden, majd a feladat megoldására létrehoztuk a “Mozgáskorlátozottak Otthonháza Alapítványt". 1999-ben adták át a nyolcadik lakást. 1991-ben alapítottuk a “Segítünk Mozgáskorlátozottak" Alapítványt, amely évente több tucat, Pest megyében élő sorstársnak nyújt szerény anyagi támogatást kizárólag olyan célra, ami a kérelmező rehabilitációját szolgálja.

Először az egyesület keretei között igyekeztünk bedolgozói munkát közvetíteni 30-40 nagyon mozgáskorlátozott, otthonához kötött ember számára. Utóbb rehabilitációs kft-t (MOZAIK Vác Kft.) hoztunk létre, és a munka már ennek keretei között folyik.
1996. óta működtetünk szállítószolgálatot Vácott, vonzáskörzetére is kiterjedően. Három városban tartunk fenn rendszeres gyógytornát.

Kormányrendeletek alapján részt veszünk állami felelősségű feladatok megoldásában. Ügyintézőink munkája nyomán az elmúlt öt évben több mint négyezren kaptak gépkocsi vásárlási utalványt, több mint tízezren lakás akadálymentesítési támogatást állami pénzalapból.

Igyekszünk minél több információval ellátni azokat, akik sorstársaink érdekében munkálkodnak. Települési összekötőink és helyi titkáraink részére előfizettük a Humanitás c. újságot, és annak postázásakor havonta különböző elméleti és gyakorlati tudnivalókat is eljuttatunk hozzájuk. A KHVM-nél nyert pályázatból Vácott megyei információs és oktatóközpont alapjait raktuk le, hat településen folyik alközpontok technikai felszerelése és munkájának megszervezése.

Törekszünk arra, hogy jó kapcsolatunk legyen a települési önkormányzatokkal. Évente egy-két alkalommal hozzájuk is eljuttatunk a mozgássérült, általában a fogyatékossággal élő emberek sajátos helyzetére, szükségleteire, rehabilitációjára vonatkozó írásos anyagokat. 1999 februárjában a Megyei Közigazgatási Hivatal szervezésében mód nyílt arra, hogy az önkormányzatok polgármesterei és jegyzői számára az ún. esélyegyenlőségi törvényből reájuk háruló feladatokról tartsunk előadást. A Törvény és a belőle fakadó tennivalók megismertetése érdekében módot találunk arra, hogy helyi szervezeteink taggyűlésein erről is mindig szó essék.

1998-ban Vác Város Önkormányzata egy nagyméretű, de leromlott állapotú iskola épületet adott egyesületünk tulajdonába. Megállapodást kötöttünk az önkormányzattal, hogy évek szorgos és kitartó munkájával itt ún. Önálló Élet Központot hozunk létre. Az önrendelkező életvitel feltételeit képező szolgáltatásokat fokozatosan, erőnkhöz mérten szervezzük meg, főként pályázati támogatásokra alapozva.

Elhatároztuk, hogy felkutatjuk súlyosan mozgáskorlátozott gyermekkorú és fiatal sorstársainkat. Megfelelő lépéseket teszünk, hogy őket bevonjuk az egyesület (helyi szervezetek, klubok) életébe. Ehhez pályázaton egy kis pénzt is nyertünk a Szociális és Családügyi Minisztériumtól. Vácott évek óta működtetünk ifjúsági klubot, a nyugdíjasok klubját és 2 ún. diagnózis klubot, szülőklubot, a halmozottan sérült fiatalok Szivárvány Klubját.

Megyénk 8 településén kezdtük meg legsúlyosabban sérült társaink bevonásával un. “önálló élet klubok" megszervezését. Megyénk 33 településén zajlik klubélet.

Váci épületünkben pályázat útján nyert összegből 12 lakásos lakóotthon építészeti kialakításába fogtunk a Szociális és Családügyi Minisztérium pályázati támogatásával. Egyúttal elkezdtük új foglalkoztató megszervezését a lakóotthonhoz is kapcsolódóan.
A német Donaueschingen város önkormányzatának támogatásával jelentős segédeszköz adományt kapott egyesületünk. Az eszközöket rászorulóknak kikölcsönözzük.

Igyekszünk munkánkba, akcióinkba bevonni más fogyatékossági csoporthoz tartózó embertársainkat is, együttműködve szervezeteikkel, a velük foglalkozó fogyatékosügyi és szociális intézményekkel. Folyamatosan törekszünk a szervezetben dolgozók tudásának növelésére, hogy ez az együttműködés részünkről is szakszerűbb, eredményesebb legyen. Munkatársaink részt vesznek az országos szövetség tanfolyamain. Közreműködünk a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tagegyesületeként országos érdekkörű feladatok megoldásában is.

(Címünk: Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesülete, 2600 Vác, Rákóczi u. 36.)


Hegedűs Lajos
Háttér információk a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületéről

1980-ban 19 alapító taggal alakult meg egyesületünk, mely jogi személyiséggel rendelkező kiemelten közhasznú társadalmi szervezet. Tevékenységünket a megye területén egyedüli önálló egyesületként látjuk el, a MEOSZ alapító tagegyesületeként természetesen részt veszünk az országos feladatok helyi megvalósításában is.

Célunk, hogy biztosítsuk sérült társainknak a segítséget az élet minden területén. Küldetésünket kétféleképpen valósítjuk meg, egyrészt a klasszikus mozgalmi tevékenység révén, másrészt professzionális szolgáltatásainkkal. A megvalósítás elkülönült szervezeti egységekben történik, melyek együttese alkotja egyesületünk egészét. Néhány számadat: taglétszámunk jelenleg meghaladja a 4200-at, 80 fizetett alkalmazottal és 30 állandó önkéntessel dolgozunk, 2000. évi bevételeink meghaladták a 100 millió Ft-ot.

A mozgalmi élet színhelyei körzeti csoportjaink és klubjaink, vezetői érintett önkéntesek. Az egyesület taglétszáma lakóhely szerint 12 körzeti csoportra oszlik, mely lefedi a megye egész területét., a klubok a körzeti csoportokon belül működnek. Mozgalmi tevékenységek: tájékoztatás, közösség teremtés, érdekvédelem, kirándulások, rendszeres találkozók szervezése.
A professzionális segítés színhelyei az intézmények, melyek szintén az egyesület szervezeti egységeiként működnek. Önálló jogi személyiséggel nem rendelkeznek, de szakmailag önállóak, saját költségvetésük van. Megfelelően képzett szakembereket alkalmazunk, akik között sokan személyesen is átélik akadályozottságukat. Természetesen intézményeink részesülnek a tevékenység szerint megszerezhető normatív állami támogatásokból, de egyes tevékenységeinket támogatják a tevékenységekkel érintett önkormányzatok is. Valamennyi intézményünk létrehozója és fenntartója a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete.

Intézményeink

- “Napsugár" Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai Fejlesztő és Szociális Szolgáltató Központ (Kaposvár, Béke u. 47.) - Ebben az épületben működik egyesületünk központja és az Egyesületi Közösségi Szolgálat is.

A fogyatékos gyermekek és fiatalok számára komplex ellátást nyújtó intézményünket 1996-ban hoztuk létre, majd folyamatosan fejlesztettük, illetve fejlesztjük.

Jelenleg mintegy 100 fiatal korai fejlesztését, a képzési kötelezettség alá tartozó gyermekek gyógypedagógiai fejlesztő felkészítését és az integrált körülmények között oktatott gyermekek speciális gyógypedagógiai felkészítését végzi az intézmény egyik részlege.
A másik részlegben mintegy fő súlyosan fogyatékos fiatal nappali szociális ellátását és fejlesztését végezzük.
Intézményünk a megyében egyedülálló komplex szolgáltatást biztosít a fogyatékos fiatalok számára, ennek köszönhetően a megye egész területéről, sőt a szomszédos megyék közeli településeiről is látunk el fiatalokat.

- “Önálló Élet" Segítő és Szolgáltató Központ (Kaposvár, Iszák u. 42.)

Ennek az intézménynek az alapjait 1995-ben egy PHARE pályázat elnyerésével raktuk le. Az intézmény szolgáltatásait és infrastruktúráját azóta jelentősen továbbfejlesztve, teljesen akadálymentesen használható, saját tulajdonban lévő épületünkben olyan szolgáltatásokat végez, amelyeket a fogyatékos emberek jogainak és esélyegyenlőségének biztosításáról szóló  1998. évi XXVI. törvény a támogató szolgálatok számára határoz meg.

Így ez az intézményünk a megye egyik legjelentősebb ilyen jellegű  egészségügyi szolgáltatójaként, otthoni szakápolási feladatokat végez - havonta mintegy 600 vizitet teljesítve -, személyi segítő szolgálatunk folyamatosan, 40 fogyatékos ember számára nyújt napi 2 -24 óráig terjedő időtartamban  személyi segítő szolgáltatást, 2 db speciális járművünk végez szállítási szolgáltatásokat. Emellett működik gyógyászati segédeszköz javító, kölcsönző, forgalmazó részlegünk, információs szolgálatunk, a fogyatékos emberek munkába helyezését támogató mentor szolgálatunk.

- “Fészek" Önálló Élet Segítő Szolgáltató, Gyógypedagógiai Fejlesztő Központ és Lakóotthon (Nagyatád, Dózsa Gy. u. 6.)

Az intézmény alapvetően két részből áll:

  1. Lakóotthonból és
  2. Önálló Élet Központból (az esélyegyenlőségi törvény terminológiája szerint támogató szolgálat).
(1) Lakóotthonunkban 7 db önálló, 24-32 m2 alapterületű apartmant alakítottunk ki, melyek mindegyikéhez tartozik saját fürdőszoba és főzőfülke. Nyolc súlyosan fogyatékos, munkaképes korú lakóval fog elindulni az intézmény. Biztosítjuk számukra a lakás és munkalehetőséget, valamint az önálló életvitelhez szükséges személyi segítői hátteret is. 200 ezer Ft egyszeri használatbavételi díj kifizetése után a jelentkezők két elhelyezési lehetőség között választhattak. 600 Ft/ m2 havi bérleti díj vállalása esetén két lakó osztozik egy apartmanon, ugyanakkor lehetőséget biztosítunk 50000 Ft/m2 egyszeri befizetésével a használati jog élethossziglani megvásárlására, ebben az esetben egyszemélyes apartmanba költözik a lakó. Természetesen mindkét esetben apartmanonként történik a rezsiköltségek mérése és kifizetése. Az egyéb térítési díjak megállapításánál a szociális törvény irányelveit követjük.

(2) Az intézmény legalább annyira Önálló Élet Központ mint Lakóotthon, sőt. Célunk az, hogy a régió már meglévő ellátásaira ráépülve - azt kiegészítve - a ki nem elégített igényekre koncentráljunk. Az önálló élet központok szokásos szolgáltatásain túl - szállítás speciális szállítójárművel, személyi segítés, gyógyászati segédeszköz ellátás, javítás, forgalmazás, információ és tanácsadás - sok egyéb szolgáltatással állunk Nagyatád és vonzáskörzete lakosainak szolgálatában, melyek a következők:

  • Otthonápolási Szolgálatunk kórházkiváltó kezeléseket végez: szakápolást (pl. fekély, műtéti terület ellátása), fizioterápiás kezeléseket (pl. ultrahang), gyógytornát.
  • A Lakóotthon lakrészein kívül kialakítottunk foglalkoztató műhelyeket, ahol természetesen nem csak a Lakóotthonban lakók, hanem a városban és a környéken élő megváltozott munkaképességű emberek számára is munkalehetőséget teremtünk.
  • Gyógypedagógiai fejlesztő részlegünk többek között ellátja a környék tanköteles korú, 6-18 éves súlyos fogyatékossággal élő fiatalok fejlesztő felkészítését (képzési kötelezettség biztosítása), valamint a mozgás- és látássérült gyermekek speciális fejlesztését, integrációjuk elősegítését. A főépület tetőterében kialakítottunk torna szobát, illetve a fogyatékos fiatalok gyógypedagógiai fejlesztését szolgáló fejlesztő helyiségeket.
Az Önálló Élet Központ rész szolgáltatásai közül némelyik ingyenes (pl. az Otthonápolási Szolgálat tevékenységei), némelyikért pedig térítési díjat kell fizetni (Szállító Szolgálatunk pl. a taxi viteldíjánál jóval alacsonyabb áron vállal személy-szállítást)
Szolgáltatásaink közt, de különálló módon kell megemlíteni rehabilitációs célvállalatunk, a PRAKTIKUM Rehabilitációs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft (Kaposvár, Szondi u. 20.) tevékenységét. A rehabilitációs célvállalatot 1991-ben hoztuk létre megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására, mivel akkor a megyében ilyen szervezet nem létezett. Jelenleg négy telephelyen, - amelyek közül két telephely korszerűen kialakított, saját tulajdonban lévő épület - mintegy 100 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat elsősorban lakossági szolgáltatások végzésével.

Szintén szolgáltatásainkhoz tartozik az Egyesületi Szolgáltató Központ keretei közt működő Rehabilitációs és Oktatási Központ (Igal, Hegyi u. 7) tevékenysége. Egyesületünk egyik legrégebbi intézménye, 1987-ben széles társadalmi összefogással hoztuk létre. Az üdülő Igal községben - Szántód és Kaposvár között, Kaposvárhoz 25 kilométerre a melegvizes gyógyfürdő mellett - 22 személy akadálymentes téli -nyári elhelyezését biztosítja. A nyári időszakban elsősorban mozgássérült emberek üdültetését biztosítjuk itt, évente mintegy 200 fő számára, más időszakokban pedig képzéseket, tréningeket, életmód táborokat szervezünk, elsősorban fogyatékos emberek számára.

Intézményeink fenntartásával, üzemeltetésével és érdekképviseleti munkánkkal is partneri viszonyban működünk együtt a helyi önkormányzatokkal és egyéb civil szervezetekkel. A közeli jövőre vonatkozó terveink közt szerepel Siófok város és vonzáskörzetét ellátó, fogyatékos fiatalok fejlesztését, illetve fogyatékos emberek számára széleskörű szolgáltatásokat nyújtó komplex intézmény létrehozása. Erre vonatkozóan igen előrehaladott tárgyalásokat folytattunk Siófok város polgármesterével, aki teljes mértékben támogatja törekvéseinket.




V.
A jogalkotás feladatai a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének javításában

Jog és táradalom
Az emberiség fejlődésének egy szakaszában nem létezett jog. Az emberek magatartását az elemi lét “technológiai szabályai", az ismeretlentől való félelmek határozták meg. Később a vallás és az erkölcs követelményei érvényesültek. Csak az állammal együtt jelent meg a jog, mint magatartási szabályok rendszere. A jogszabály mindig valamely élethelyzetben követendő magatartást fogalmaz meg, vagy magatartás fajtákat tilt. Egyúttal az előírástól eltérő magatartást tanúsító személlyel szemben szankciót helyez kilátásba. A jogszabályban előírt magatartási normák követése rendszerint önkéntes, hiszen a jogszabály azzal, hogy meghatározott élethelyzetekre (társadalmi viszonyokra) előírja a követendő magatartást, nevelő hatást fejt ki a társadalom tagjaira. A jogi szabályozás lényeges eleme és jelentős különbsége az erkölcsi szabályokhoz képest abban rejlik, hogy a jogszabályban előírt magatartás kikényszeríthető az állam erre rendszeresített intézményei (szervezetei) által (végrehajtók, büntető intézmények).
A jogalkotó a társadalom és a kormányzati szervek által fontosnak tartott életviszonyokat szabályozza jogszabályokkal. Amint a társadalomban általánosan felismert lesz a fogyatékosság probléma körének fontossága, egyre több jogszabályban is megjelennek a fogyatékossággal élő emberek életviszonyainak sajátosságait figyelembe vevő jogi szabályozások.
Napjainkban gyakran jelennek meg jogszabályi köntösben olyan előírások, amelyek nem tartalmaznak szankciót, így a bennük előírt magatartási normák valójában nem kényszeríthetők ki.

A jogrendszer keretei között általánosságban a jogok és kötelezettségek összhangja érvényesül. Ez annyit jelent, hogy minden jogosultsággal szemben valakinek a kötelezettsége áll. Ez az elv is gyakran sérül, különösen a szociális jog érvényesülése során.

A jogszabályok hierarchiája
A törvényt az Országgyűlés alkotja. A törvények közül kiemelkedik az Alkotmány, mint alaptörvény és az ún. minősített többséggel hozható és módosítható törvények. Ez utóbbiak különösen fontos jogviszonyokat szabályoznak. Az állampolgárok alapvető jogait, kötelezettségeit csak törvény szintű jogszabállyal lehet szabályozni. Csak törvény róhat kötelezettségeket az önkormányzatokra. A kormányrendeletek általában törvények végrehajtásaként jelennek meg, vagy a Kormány hatáskörébe tartozó szervezetekre, eljárásokra (az államigazgatásra) tartalmaznak rendelkezéseket. A miniszteri rendeletek az adott tárca hatáskörébe tartozó kérdéseket szabályozhatják. A miniszteri rendeleteknek sajátos fajtái az együttes rendeletek, amelyeket két vagy több miniszter együtt bocsát ki.

Az önkormányzatoknak rendeletalkotási joguk van, a törvényekben foglalt felhatalmazások keretei között (pl. helyi adók, szociális ellátás stb.) vagy olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály nem rendez. E rendeletalkotási jog gyakorlása nagy jelentőségű lehet fogyatékossággal élő emberek számára egy-egy településen. Az alacsonyabb rendű jogszabály a magasabbal nem állhat ellentétben. Egyetlen jogszabály sem állhat ellentétben a Magyar Köztársaság Alkotmányával. E felett az Alkotmánybíróság őrködik.

A fogyatékosság hátrányos következményeinek enyhítése és felszámolása sokak munkamegosztását és együttműködését igénylő társadalmi tevékenység. E társadalmi tevékenység fontos iránytűje az esélyegyenlőségi törvény. E törvény szelleme és betűje csak akkor lesz az érintettek valóságos életminőségét, életvitelét valóban jó irányban elmozdító valóság, ha valamennyi “szereplő" megteszi azt, ami hatókörébe tartozik. Vannak ebből a szempontból kiemelkedően fontos hivatásokat, feladatköröket gyakorló embercsoportok. Ilyenek maguk az érintettek, a háziorvosok, a pedagógusok, a tömegkommunikációs eszközök munkatársai, a helyi igazgatásban és önkormányzati tevékenységben meghatározó szerepet betöltő emberek. A jogállam szervezeti keretei között élő társadalomban mindenekelőtt kiemelkedően fontos szerepet töltenek be azok, akik a jogszabályok megszületése körül bábáskodnak, akár politikusként, akár országgyűlési képviselőként, de különösen olyan szakemberként, aki a jogszabályok szövegét, e szövegek változatait megfogalmazza és a különböző jogi szabályozások tartalmát, előírásait és tiltásait összhangba hozza.

A fogyatékosság állapotában élők érdekeinek érvényesítésére szerveződött és munkálkodó emberek fontosnak tartják, hogy az előzőkben megjelölt csoportokhoz tartozó embertársaink jól ismerjék az ún. esélyegyenlőségi törvény szellemét és szövegét és mindennapi munkájukban legyen e törvény az egyik meghatározó tényező.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 18. § (1) bekezdése így szól: “A jogszabály megalkotása előtt - a tudomány eredményeire támaszkodva - elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdek összeütközések feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit. Erről a jogalkotót tájékoztatni kell."

A tudomány már sok ismeretet halmozott fel a fogyatékossághoz kötődő szükségletek sajátosságairól, illetve a szükségletek kielégítésének sajátosságairól. Ideje ezen ismereteket bevonni az idézet szellemében a jogszabályok előkészítésének munkájába. Az 1998. évi XXVI. tv. 2. § (3) bekezdése összecseng e gondolatokkal: “A tervezési, döntési folyamatok során kiemelten kell kezelni a fogyatékos személyek sajátos szükségleteit, és figyelemmel kell lenni arra, hogy a fogyatékos személyek a bárki által igénybe vehető lehetőségekkel csak különleges megoldások alkalmazása esetén élhetnek."

A szükségletek általában meghatározhatatlanul sokfélék és egyediek a fogyatékossággal élő emberek esetében is. E szükségletek legfontosabb típusait sorolja fel az esélyegyenlőségi törvény III. fejezete az esélyegyenlősítés célterületeinek meghatározásával: egészségügy, oktatás, képzés, foglalkoztatás, lakóhely, kultúra, sport. E törvény további rendkívül fontos szükségletcsoportokat jelöl meg a II. fejezetben a fogyatékos személyt megillető jogok között, mint a környezet, a kommunikáció, a közlekedés, a támogató szolgálat, segédeszköz igénybevételének lehetősége.

A jogszabályok összhangja az 1998. évi XXVI. törvénnyel
Ha csupán az itt idézett bevezető gondolatokat és alapelveket tartjuk szem előtt és a törvény további tartalmát nem, akkor is megállapítható, hogy alig van olyan hatályos jogszabály a magyar jogrendszerben, amely megfelel az idézett céloknak és alapelveknek. Ilyenként említhető az 1997. évi LXXVIII. tv. az épített környezet alakításáról és védelméről, valamint a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről. Találhatók korszerű rendelkezések a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, amely már nem ismer képezhetetlen gyermeket, és előírja a tankötelezettséget teljesíteni nem képes fogyatékossággal élő gyermekek számára a képzési kötelezettséget és lehetővé teszi a fogyatékos gyermekek ép gyermekek közötti integrált oktatását.

A negatív példák közül csak néhány álljon itt:

  • Az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról 42. § (1) bekezdés gátolja a fogyatékos gyermeket nevelő szülőket abban, hogy gyermeküket minél magasabb iskolai végzettséghez juttassák.
  • A többször módosított 164/1995. (XII.27.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről nem támogatja a szülőket abban, hogy magzati ártalom, vagy szülési sérülés miatt fogyatékossá vált gyermeküket a lehető legkorábban korai fejlesztésben részesítsék, ezáltal hatékonyan habilitálják.
  • Az előzőben hivatkozott Korm. rendelet a szociális intézményekben élőket elzárja a közlekedési kedvezményektől, holott az intézmény - valamennyi tapasztalatunk ezt bizonyítja - nem szolgálja ki közlekedési igényeiket.
  • Hiányzik az 1997. évi LXXXI. törvényből az a rendelkezés, amely a nyugdíjazásnál korkedvezményben részesítené a fogyatékossággal élő, a nagymértékben megváltozott munkaképességű embereket, ha munkás életet folytatnak.
  • A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény nem ad előnyt a megváltozott munkaképességű, köztük fogyatékos személyeket foglalkoztató cégeknek.
  • A személyi jövedelemadóról szóló többször módosított 1995. évi CXVII. törvény csak “szociálisnak" nevezett juttatásokat ismer, mint adómentes bevételeket, de nem vette fel szóhasználatába a “rehabilitációs célú", illetve “hátránykiegyenlítő" juttatásokat. Ezáltal a tartalmuk szerint az esélyegyenlőséget szolgáló juttatások is, mint például a közlekedési támogatás vagy a jelenleg hatályos 12/2001. (I. 31. Korm. rendeletben szabályozott ún. lakás akadálymentesítési támogatás is úgy tűnik fel, mintha a szegénységhez kapcsolódó kedvezmény lenne. Ugyanez a törvény nem értékeli kellő súllyal azoknak a többletköltségeknek a mértékét, amelyek felmerülnek az aktív, munkavégzésre építő életvitel során. Nem ösztönzi a fogyatékossággal élő embereket arra, hogy jövedelemszerző tevékenységet folytassanak. Ezen a helyzeten nem segít az ún. fogyatékossági támogatásról szóló jogszabály, mert egyrészről az adókedvezmény, másrészről a támogatás együttes mértéke sem teszi ki egyharmadát a tevékeny, hasznos életvitel folytatásával együtt járó többletköltségeknek.
  • Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet az állami költségvetésből nyújtott pályázati támogatások tekintetében, amelyek építmények létrehozására, átalakítására is vonatkoznak, nem írja elő, hogy a pályázati támogatás feltétele az építmények létrehozásának, átalakításának akadálymentes kivitelezése.
Szükség lenne arra, hogy a fogyatékosság szerteágazó következményeit minden irányból kíséreljük meg enyhíteni vagy felszámolni. Ha az összhang az esélyegyenlőségi törvény és a különböző jogszabályok között a fogyatékossággal élő emberek szükségletei sajátosságainak figyelembe vételében megteremtődne, akkor a különböző jogszabályok rendelkezései nem rontanák le egymás hatását, hanem erősítenék egymást abban, hogy mind a fogyatékossággal élő emberek, mind a velük valamilyen módon kapcsolatba kerülők a kívánatos magatartást tanúsítsák, illetve létre jöjjenek az esélyegyenlőség különböző irányú feltételei.

A jogszabályok mindig “üzennek" is a jogalanyoknak. A már hivatkozott személyi jövedelemadó jogszabálynak a fogyatékossági kedvezményre vonatkozó rendelkezése pl. azt üzeni, hogy: “Neked, fogyatékos embernek nem érdemes erőfeszítéseket tenni kereső foglalkozás vállalására, hátrányaid leküzdésére. Az a helyes, ha nem teszel semmit, hanem segélyekért kuncsorogsz."
Az Országos Fogyatékosügyi Program is csak akkor valósul meg, ha a benne előírt különböző tennivalók a jogszabályokban is megjelennek.

Az összhang hiánya szükségtelenül gerjeszt feszültségeket a különböző társadalmi csoportok között, a kormány és az egyes társadalmi csoportok között.

A már hivatkozott 1987. évi XI. törvény 18. § (1) bekezdése is utal rá: a jogszabályok előkészítése során ügyelni kell arra, hogy a szabályozás ne keltsen társadalmi feszültségeket, érdekösszeütközéseket.

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy vannak olyan megoldások, amelyek elviselhetetlenül magas költségvonzatuk miatt ma nem válhatnak jogszabályok tartalmává. Lehetnek azonban olyanok is, amelyek vagy egyáltalán nem jelentenek többletkiadást az állami költségvetés, a társadalom számára, és felfedezhetünk olyan megoldásokat is, amelyek a mai ráfordítások ésszerűbb felhasználásával megvalósíthatók lennének.

Mi a teendő?

  • Szükséges, hogy a jogalkotásban bármilyen szerepet betöltő munkatársak ismerjék meg a fogyatékosságra vonatkozó elemi összefüggéseket, a fogyatékosság hátrányos következményeinek, a hátrányos helyzetnek a felszámolásához fűződő közös érdekeket, az 1998. évi XXVI. törvényt, és annak szellemi háttereként  “ A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályai", 1993. december 20-án kelt ENSZ dokumentumot.
  • Nehezen tudunk előrehaladást elérni, ha a Kormány jogalkotási programjába nem kerül bele feladatként az itt sokat emlegetett összhang teremtés a különböző jogszabályok között az esélyegyenlőségi törvényre tekintettel.
  • Az 1987. évi XI. törvény maga is szól 19., 20. §-ban arról, hogy a szabályozás előkészítésébe be kell vonni a szabályozással érintett embercsoportok különböző társadalmi szervezeteit. Egyelőre legtöbbször az is gondot jelent a jogszabály tervezetén munkálkodó minisztériumi munkatárs számára, hogy felismerje a bevonás szükségességét, és azt, hogy melyik társadalmi szervezetet kellene megkérdezni az adott esetben.
  • Az előzők nyomán célszerű volna, ha a jogalkotásról szóló törvény 22. §-a értelmében a jogalkotási programok végrehajtásáért (a koordinációért) felelős Igazságügyi Minisztériumban munkacsoport alakulna az itt vázolt tennivalókra és a minisztériumokban dolgozó illetékes munkatársak is állandó kapcsolatot tartanának a különböző fogyatékossági szervezetekkel és a fogyatékosügyben munkálkodó szakemberekkel.
  • Az Országos Fogyatékosügyi Tanács keretei között is elképzelhető egy külön munkacsoport az itt vázolt feladatok koordinálására. A tanács, mint testület, önmagában és teljességében ezen részletekre irányuló szakmai feladatok megoldására nem alkalmas, arra azonban igen, hogy javaslatot tegyen szabályozási területekre, főbb szempontokra és véleményezzen kialakult elképzeléseket, tervezeteket.
Néhány szabály, amely a fogyatékossággal, egészségkárosodással élő emberek számára fontos rendelkezéseket tartalmaz, vagy szükséges lenne, hogy tartalmazzon

- 1949. évi XX. tv. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

- 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról

- 100/1999. (XII. 10.) OGY határozat az Országos Fogyatékosügyi Programról

- 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól

- 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
 

- 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről

- 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről
 

- 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről

- a végrehajtásáról rendelkező 30/1988 (IV. 21.) MT rendelet

- 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

- 171/2000. (X. 13.) Korm. rendelet a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról

- 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről

- 287/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet a közforgalmú személyszállítási, utazási kedvezményekről
 

- 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről

- 21/1998. (VI. 3.) NM rendelet az egészségügyi szolgáltatást nyújtó egyes intézmények szakmai minimumfeltételeiről

- 77/1999. (XII. 29.) EüM rendelet a betegjogi képviselő jogállásáról és az eljárására vonatkozó szabályokról

- 2000. évi CXVI. tv. az egészségügyi közvetítői eljárásról

- 1997. évi XLVII. tv. az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről

- 1992. évi LXXIX. tv. a magzati élet védelméről

- 1997. évi LXXX. tv. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről

- a végrehajtásáról rendelkező 195/1997. (XI. 5.) Kom. rendelet

- 1997. évi LXXXIII. tv. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

- a végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet

- 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet a keresőképtelenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről

- 48/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyászati segédeszközökről és a támogatás összegéről

- 3/1995. (II. 8.) NM rendelet a gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról

- 1997. évi LXXXI. tv. a társadalombiztosítási nyugellátásról és a végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet
 

- 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról és a 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet e törvény végrehajtásáról

- 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet a képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról

- 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatásról

- 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

- 149/1997. (X. 10) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról
 

- 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról

- 12/1983. (XI. 20.) EüM rendelet a védett munkahelyek szervezéséről és működéséről

- az 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről

- 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról
 

- 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról

- 1993. évi LXXVIII. törvény a lakások és helyiségek bérletére valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról és a végrehajtás tárgyában kiadott 42/1996. (XI. 29.) NM rendelet

- 96/1998. (V. 13.) Korm. rendelet a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról
 

- 1993. évi III. tv. a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról

- 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről

- 188/1999 (XII. 16.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről

- 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről

- 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról

- 8/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról

- 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról

- 1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról

- a végrehajtásáról rendelkező 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet

- 32/1993. (II. 17.) Korm. rendelet a gyermeknevelési támogatás megállapításának szabályairól, valamint a szociális ellátások igényléséhez felhasználható bizonyítékokról

- 63/2001. (IV. 13.) Korm. rendelet a Szociális és Családügyi Miniszter által méltányosság jogkörben megállapítható egyszeri szociális segélyről

- 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet a rokkantsági járadékról

- 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet a vakok személyi járadékáról

- 1032/1971. (VII. 14.) Korm. határozat a vakok személyi járadékának bevezetéséről

- 1994. évi XLV. törvény a hadigondozásról

- a végrehajtásáról rendelkező 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet
 

- 2000. év C. törvény a számvitelről

- 224/2000. (XII.19.) Korm. rendelet a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

- 1990. évi XCI. tv. az adózás rendjéről

- 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról

- 1992. évi LXXIV. törvény az általános forgalmi adóról

- 1990. évi C törvény. a helyi adókról

- 1991. évi LXXXII. törvény a gépjárműadóról

- 1995. évi C. törvény a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról
 

- 1959. évi IV. tv. a polgári törvénykönyvről

- 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról

- 1997. C. évi törvény a választási eljárásról

- 1992. évi XXXVIII. törvény az államháztartásról

- 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről

- 1995. évi XL. törvény a közbeszerzésről

- 2000. évi CXLV. tv. a sportról

- 1993. évi CX. tv. a honvédelemről
 

A felsorolt jogszabályok jelentős része egy vagy több módosításon esett át. Ma is folynak előkészületek egyes jogszabályok módosítására, és továbbiak is kilátásban vannak. Erre figyelemmel kell lenni. A forgalomban lévő jogszabály gyűjtemények és különösen a CD jogtárak az itt írt hivatkozásokkal elérhetővé teszik az éppen adott időpontban hatályos jogszabály szövegeket. A MEOSZ honlapján is elérhetők a fogyatékossággal élő embereket közvetlenül érintő jogszabály változások. A honlap elérhető a www.meosz.hu portálon.




VI.
A települési önkormányzatok és polgármesteri hivatalok feladatai a fogyatékossággal élő emberek jogairól és esélyegyenlőségének biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény gyakorlati megvalósulásában

A legutóbb 1997-ben módosított 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról tartalmazza a Magyar Köztársaság területén élő emberek alapvető emberi és állampolgári jogait.

Az 54. §-tól 70/K §-ig terjedően huszonnyolc paragrafusban tartalmazza az alapvető jogokat és kötelességeket. Alaposan összevetve e jogok tartalmát a fogyatékossággal élő emberek valós élethelyzetével, a legtöbb alkotmányos jog rendszeres megsértése tapasztalható, mégpedig úgy, hogy e jogsérelem fel sem tűnik azoknak, akik elkövetik. Ezért az egészségkárosodott és fogyatékos emberek szervezetei már 1989-ben kísérletet tettek ún. esélyegyenlőségi törvény megalkotására. Szöveges és paragrafusokba szedett tervezetük nem váltott ki komoly érdeklődést a jogalkotókból. Ezt követően még másik három tervezet készült 1994-ig. Az SZDSZ képviselői által előterjesztett tervezet már tartalmazta azokat az alapelveket - többségében szövegfordulatokat is -, amelyek a már jelzett ENSZ dokumentumban és egy Európai Tanács által alkotott, témánkra vonatkozó dokumentumban láttak napvilágot. Az 1994-ben hivatalba lépett Kormány törvényalkotási programjába felvette az ún. esélyegyenlőségi törvény megalkotását. Erre az egészségkárosodott és fogyatékos emberek szervezeteinek együttműködéseként munkálkodó Egészségkárosodottak Tanácsa fel is hívta a figyelmét. Ennek ellenére a Kormány csak 1997. év elején fogott hozzá a konkrét előkészítő munkához. E munka során az előkészítésbe az egészségkárosodott és fogyatékos emberek számos szakértőjét vonta be, de kiderült, hogy a meghozandó törvény végrehajtásának költségkihatásai nehezen becsülhetők meg az érintett társadalmi csoportra vonatkozó számszerű ismeretek hiányában. Tehát hosszabb előkészítésre van szükség. A Kormány ezért visszavonta eredeti javaslatát, de országgyűlési képviselők egy csoportja magáévá téve az elkészült anyagot, képviselői előterjesztésként vitte be a Parlamentbe és az Országgyűlés a ciklus utolsó ülésnapján elfogadta a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvényt.

A törvény megalkotása áttörést jelent a hazai fogyatékosügyben, már csak puszta léte okán is. A jogi szabályozás ugyanis csak olyan életviszonyokat von figyelme körébe, amelyek a társadalomban elismerten fontosak. A fogyatékosügy e törvény megalkotásával vált elismerten fontos kérdéskörré Magyarországon.

A törvényt 2000. év január 1. napjával beálló hatállyal módosították. A törvény 8 fejezetből és 30 paragrafusból áll.

A továbbiakban a törvény szövegét idézem szó szerint sötét betűkkel és az egyes fejezeteknél, és utalok néhány olyan tennivalóra, amelyek a települési önkormányzatokra illetve jegyzőkre hárulnak azok megvalósulásáért, figyelemmel az adott körben már létező jogszabályok rendelkezéseire is. Természetesen a hivatkozások nem lehetnek teljes körűek, a figyelem felkeltését szolgálják, jó és rossz példákat mutatnak be.

Az esélyegyenlőségi törvény konkrét feladatokat határoz meg a Kormány számára, amelyek a jogalkotás területén nyilvánulhatnak meg elsősorban. A törvény előírásai azonban a fogyatékossággal élő emberek közvetlen életterében kell, hogy megvalósuljanak. Ezért elképzelhetetlen, hogy megfelelő önkormányzati tevékenység nélkül a törvény valóságos jogérvényesülést, kedvező változásokat eredményezzen az érintettek életvitelében.

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. §-a határozza meg az önkormányzatok feladatait. A felsorolás tartalmazza többek között a közterületek fenntartását, a foglalkoztatás megoldását, az alapfokú nevelést és oktatást, egészségi és szociális feladatokat, gyermek és ifjúsági, egészségügyi és szociális, közművelődési, a közösségi tér biztosítására vonatkozó tennivalókat.

Mindezen feladatok ellátása során a fogyatékossággal élő emberek tekintetében három fontos követelménynek kell megvalósulnia.

  • Szemléletváltozás a helyi önkormányzati és igazgatási munkában.
    • A fogyatékosságról vallott korszerű nézeteknek és az esélyegyenlőségi törvény szellemének megfelelő szemléletváltás, amelynek lényege az, hogy a fogyatékos embert ne tekintsük semmilyen vonatkozásban abszolút passzív lénynek, hanem a hozzáfordulás, a vele való törődés, jogainak érvényesülése, segítése során várjunk el tőle állapotához mért aktivitást. Lehetőleg figyelmünk, munkánk, támogatásunk és ráfordításaink segítsék az elvárható aktivitás kibontakozását. Minden fogyatékos ember rehabilitálható valamilyen mértékig. Mindenféle támogatásnak ezt a rehabilitációt célszerű szolgálnia. Ha ez a rehabilitáció valamilyen fokig eljutott és nincs remény arra, hogy reális erőfeszítésekkel tovább vihető, akkor kell a támogatásnak, mint hátrány kiegyenlítésnek megjelennie. Ebben az összefüggésben szembe szoktuk állítani a rehabilitáció elősegítését a támogatás gondoskodó jellegű megjelenésével. És a hangsúlyt a rehabilitációra helyezzük, mert ez az egyénnek és a közösségnek is az érdeke. Gondoljunk arra, hogy egyre nagyobb azoknak az embereknek a száma, akik nem vesznek részt értékek, javak létrehozásában, hanem az egyre zsugorodó létszámú aktív társadalmi csoportok eltartására szorulnak. Az aktívak és a passzívak létszámarányának eltolódása az egész magyar társadalomra nézve tragikussá válhat egy mértéken túl. Ezért kell ösztönözni az aktivitást és minden módon elősegíteni - a fogyatékos emberek körében is, a munkanélküliek körében is - az aktív körbe átlépést. Számos jogszabály nem ezt a szemléletet tükrözi. Az önkormányzatok azonban önálló rendeletalkotási hatáskörükben a jó szemléletet tükröző rendelkezésekkel addig is javíthatnak a helyzeten, amíg sikerül valamennyi - témánk szempontjából fontos - jogszabályt az esélyegyenlőségi törvényhez igazítani.
  • Pozitív diszkrimináció és a fogyatékossággal élő emberek sajátos szükségleteinek figyelembe vétele, érvényre juttatása.
  • A fogyatékosok esélyegyenlőségét, jogaik érvényesülését szolgáló jogszabályi rendelkezések következetes végrehajtása a helyi önkormányzati és igazgatási tevékenységben.


1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról

A fogyatékos emberek a társadalom egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik a mindenkit megillető jogokkal és lehetőségekkel csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni. A fogyatékos emberek hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, illetve a társadalom szemléletmódjának alakítása érdekében az Országgyűlés - összhangban az Alkotmánnyal és a nemzetközi jog által általánosan elismert szabályaival - a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény célja

1. § E törvény célja a fogyatékos személyek jogainak, a jogok érvényesítési eszközeinek meghatározása, továbbá a fogyatékos személyek számára nyújtandó komplex rehabilitáció szabályozása, és mindezek eredményeként a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének, önálló életvitelének és a társadalmi életben való aktív részvételének biztosítása.

Alapelvek

2. § (1) Az államnak, a társadalom szervezeteinek és tagjainak oly módon kell tevékenységüket végezni, hogy az ne okozhasson olyan károsodást, amely fogyatékosság kialakulásához vezet, illetve olyan körülményeket kell létrehozni, amelyekben a fogyatékos emberek képesek lesznek teljesebb életre és a fogyatékosságukból fakadó terheik csökkenthetőek.

(2) A fogyatékos személyekkel kapcsolatos magatartás, tevékenység során úgy kell eljárni, hogy az a fogyatékos állapot rosszabbodását megelőzze, illetőleg annak következményeit enyhítse.

(3) A tervezési, döntési folyamatok során kiemelten kell kezelni a fogyatékos személyek sajátos szükségleteit, és figyelemmel kell lenni arra, hogy a fogyatékos személyek a bárki által igénybe vehető lehetőségekkel csak különleges megoldások alkalmazása esetén élhetnek.

(4) A fogyatékos személyeket érintő döntések során tekintettel kell lenni arra, hogy a fogyatékos személyek a társadalom és a helyi közösség egyenrangú tagjai, ezért meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik számukra a társadalmi életben való részvételt.

(5) Az állam köteles gondoskodni a fogyatékos személyeket megillető jogok érvényesítéséről, a fogyatékos személyek hátrányait kompenzáló intézményrendszer működtetéséről a nemzetgazdaság mindenkori lehetőségeivel összhangban.

3. § A fogyatékos személyek az őket mindenki mással egyenlően megillető jogaikkal állapotukból fakadóan kevéssé tudnak élni, ezért indokolt, hogy minden lehetséges módon előnyben részesüljenek.

A pozitív diszkrimináció annyit jelent, hogy bármit tesz a település lakossága érdekében az önkormányzat, mindig figyelemmel kell lennie arra, hogy “a fogyatékos személyek az őket mindenki mással egyenlően megillető jogaikkal állapotukból fakadóan kevéssé tudnak élni, ezért indokolt, hogy minden lehetséges módon előnyben részesüljenek".

Ezt az előnyt és a sajátos szükségletek figyelembevételét az önkormányzatok elsősorban rendeletalkotási tevékenységük során nyújthatják a fogyatékos személyek számára. E körben különös jelentősége van azoknak a törvényeknek, amelyek a szabályok részleteinek megalkotását az önkormányzatok hatáskörébe utalják. Ilyen az 1990. évi C. törvény a helyi adókról. E törvény 6. § d) pontja kifejezetten megengedi, hogy az önkormányzat a törvényben meghatározott mentességeket további mentességekkel, illetőleg a kedvezményeket további kedvezményekkel bővítse - pl. a fogyatékosság okán. Hasonló lehetőséget rejt magában a 96/1998. (V. 13.) Korm. rendelet a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról a 4. §-ában. Egy kerekesszékben élő ember számára szükséges lakásméret feltétlenül nagyobb, mint ami általában az embereknek szükséges. A pozitív diszkrimináció helyi rendeletekkel történő megvalósításának lehetőségét hordozza magában a módosított 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról. E törvény a képviselőtestület és a jegyző hatáskörét írja elő e törvény végrehajtása érdekében. E törvénynek különösen a rendszeres szociális segélyről szóló rendelkezése, a lakásfenntartási támogatásra vonatkozó előírásai a minimális lakásnagyság és minőség önkormányzati hatáskörben történő meghatározása vonatkozásában, valamint az ápolási díjról szóló és a közgyógyellátásra vonatkozó rendelkezései, valamint a rehabilitációs intézményekre, lakóotthonokra, nappali ellátást nyújtó formákra vonatkozó szakaszai érdemelnek különös figyelmet. Mindezekkel összefüggésben a fogyatékos emberek sajátos szükségletei és pozitív diszkriminációt igénylő helyzete abban jelenik meg, hogy a fogyatékosság bármilyen kiegyenlítése többlet anyagi ráfordítást igényel az érintett és családja számára.

Az ápolási díjról szólva fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a fogyatékos és a tartósan beteg állapot nem azonos. E kettő megkülönböztetésének, különösen a felnőtt személyt ápoló esetében van jelentősége mind abból a szempontból, hogy az ápolási díj törvénynél fogva jár-e, vagy helyi rendelet alapján adható, mind az ápolási díj mértékét illetően.

Mindezen túlmenően az önkormányzatoknak önálló rendeletalkotási joga is van törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, pl. a vagyonával történő rendelkezés során, szervezetek kialakításában is.

A pozitív diszkrimináció természetesen nem csupán a rendeletek alkotása során, hanem azok végrehajtása körében is megvalósítható.


Értelmező rendelkezések

4. § E törvény alkalmazásában

  • a) fogyatékos személy: az, aki érzékszervi - így különösen látás-, hallásszervi, mozgásszer-vi, értelmi képességeit jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során;
  • b) rehabilitáció: az egészségügyi, mentálhigiénés, oktatási, képzési, átképzési, foglalkoztatási, szociális rendszerekben megvalósuló folyamat, amelynek célja a fogyatékos személy képességének fejlesztése, szinten tartása, a társadalmi életben való részvételének, valamint önálló életvitelének elősegítése;
  • c) segédeszköz: a fogyatékos személy fizikai vagy érzékszervi képessége részleges vagy teljes hiányának részleges vagy teljes pótlását szolgáló eszköz;
  • d) támogató szolgálat: a fogyatékos személy önálló életvitelét elősegítő, a mindennapi szükségletei kielégítését célzó - személyes közreműködés által megvalósuló - szolgáltatás;
  • e) lakóotthon: a fogyatékos személy önálló életvitelét elősegítő, kisközösséget befogadó lakhatási forma.

Az esélyegyenlőségi törvény nagyon általánosan határozza meg a fogyatékosság fogalmát. Napjainkban különböző jogszabályok különböző szempontokból határoznak meg fogyatékossági vagy ahhoz közel eső fogalmakat. Így a többször módosított 164/95. (XII. 27.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről mellékletében a “súlyos mozgáskorlátozottra" ad meghatározást. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. §. 26. pontja a “súlyosan fogyatékos személyről" szól. A családok támogatásáról rendelkező 1998. évi LXXXIV. törvény külön jogszabályra utal, hasonlóképpen az 1991. évi LXXXII. törvény a gépjárműadóról az 5. §-ában hivatkozik egy külön jogszabálya.

Ez a külön jogszabály elsősorban a személyi jövedelemadót szabályozó törvénynek a súlyosan fogyatékos személyeket megillető adókedvezményei kapcsán született 15/1990. (IV. 23.) SZEM rendelet volt, amely a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról rendelkezett.

Az esélyegyenlőségi törvény 30. §-ában adott felhatalmazást a Kormánynak arra, hogy a fogyatékosság megállapításáról és igazolásáról rendeletet alkosson. Ez a rendelet a 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól. E rendeletben a mozgásfogyatékosság megállapításának feltételei rendkívül szűkre szabottak, segédeszköz használathoz kötöttek. E szabályozás az érintettek és érdekérvényesítő szervezeteik kemény kritikáját váltotta ki. Módosítás várható. Napjainkban gyakran előfordul, hogy egyes kedvezmények megjelenésekor az emberek nagy számban igyekeznek a kedvezmények feltételeiként elvárt állapotot igazoltatni, hogy a kedvezményhez hozzájussanak. E körben történtek visszaélések, amelyek kivédésére a vonatkozó rendeletek módosításai során a Kormány igyekezett biztosítékokat beépíteni. Ma már jogosulatlan igénybevétel hátrányos következményekkel jár a visszaélést elkövetőre.

A megoldást az jelentené, ha előbb kerülne sor az emberek fogyatékosságának megállapítására, ennek megfelelő igazolványban történő rögzítésére, és ezt követően rendelnének a jogszabályok kedvezményeket a különböző fogyatékossági formákhoz és súlyossági fokozatokhoz.

2001. november 22-én jelent meg az 1993. évi III. tv. módosítása, amely így rendelkezik a támogató szolgálatokról: E rendelkezés 2003. január 1-én lép hatályba.

65/C. § (1) A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása támogató szolgálat megszervezésével is megvalósulhat.

(2) A támogató szolgálat célja a fogyatékos személy önrendelkezésén alapuló önálló életvitelének megkönnyítése, elsődlegesen a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítésével, valamint önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása.

(3) A támogató szolgálat feladata a fogyatékosság jellegének megfelelően különösen

  • a) az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása (speciális személyi szállítás, szállító szolgálat működtetése),
  • b) az általános egészségi állapotnak és a fogyatékosság jellegének megfelelő egészségügyi-szociális ellátásokhoz, valamint a fejlesztő tevékenységhez való hozzájutás személyi és eszközfeltételeinek biztosítása,
  • c) információnyújtás, ügyintézés, tanácsadás, a tanácsadást követően a társadalmi beilleszkedést segítő szolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása,
  • d) a jelnyelvi tolmácsszolgálat elérhetőségének biztosítása,
  • e) segítségnyújtás a fogyatékos személyek kapcsolatkészségének javításához, családi kapcsolatainak erősítéséhez speciális, önsegítő csoportokban való részvételükhöz,
  • f) egyes szociális alapellátási részfeladatok biztosítása a fogyatékos személyek speciális szükségleteihez igazodóan,
  • g) segítségnyújtás a fogyatékos emberek társadalmi integrációjának megvalósulásához, valamint a családi, a közösségi, a kulturális, a szabadidős kapcsolatokban való egyenrangú részvételhez szükséges feltételek biztosítása,
  • h) a fogyatékos személy munkavégzését, munkavállalását segítő szolgáltatások elérhetőségének, igénybevételének elősegítése.
(4) A támogató szolgálat együttműködik a területen lévő szociális alap- és nappali ellátást biztosító intézménnyel, a lakóotthonnal, a háziorvosi szolgálattal, körzeti védőnővel, otthon-ápoló szolgálattal, gyógypedagógiai, nevelési szakszolgálatokkal és a fogyatékos személyek segítő, szolgáltató szervezeteivel.

(5) A támogató szolgálat működésére, szervezetére, szakmai feladataira vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.


II. Fejezet
A FOGYATÉKOS SZEMÉLYT MEGILLETŐ JOGOK

Környezet

5. § (1) A fogyatékos személynek joga van a számára akadálymentes, továbbá érzékelhető és biztonságos épített környezetre.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt jog vonatkozik különösen a közlekedéssel és az épített környezettel kapcsolatos tájékozódási lehetőségekre.


E kérdéskörben még az esélyegyenlőségi törvény megszületése előtt hatályba lépett az 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről, amely kimondja, hogy e törvény hatályba lépését követően minden közhasználatú építmény csak úgy épülhet, ha az fogyatékos emberek, különösen vakok és mozgásfogyatékosok számára érzékelhető és akadálymentes. Az akadálymentesség követelményeit részletesen tartalmazza a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos település rendezési és építési követelményekről (OTÉK). Külön fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az akadálymentesség nem csak a mozgásfogyatékosok számára bejutást kell, hogy jelentse utcákon és épületekben lépcsők helyett rámpákkal, kellő szélességű ajtókkal és átjárókkal, valamint a közhasználatú építményben kialakított megfelelő méretű mosdókkal és illemhelyekkel. Hanem jelenti azt is, hogy a nem látók számára útburkolati jelek vagy falon elhelyezett pontírásos szövegek segítik a tájékozódást. Az útkereszteződésekben az érzékelhetőséget szolgálják a hangjelzést adó jelzőlámpák. Az esélyegyenlőségi törvény 29. § (6) bekezdése 2005. január 1-ével szabja meg azt a határnapot, ameddig a meglévő közhasználatú építményeket akadálymentesíteni kell. Az Országos Fogyatékosügyi Program az egészségügyi, oktatási és igazgatási funkciót befogadó épületek tekintetében ezt a határidőt 2002. december 31-re helyezte. Az akadálymentesség és a közhasználatú építmény fogalmát az 1997. évi LXXVIII. törvény következőképpen határozza meg:

“2. § E törvény alkalmazásában:

1. Akadálymentes: az épített környezet akkor, ha annak kényelmes, biztonságos, önálló használata minden ember számára biztosított, ideértve azokat az egészségkárosodott egyéneket vagy embercsoportokat is, akiknek ehhez speciális létesítményekre, eszközökre, illetve műszaki megoldásokra van szükségük.

9. Közhasználatú építmény: az olyan építmény (építményrész), amely

  • a település vagy településrész ellátását szolgáló funkciót tartalmaz, és
  • használata nem korlátozott, illetve nem korlátozható (pl. alap-, közép-, felsőfokú oktatási, egészségvédelmi, gyógyító, szociális, kulturális, művelődési, sport, pénzügyi, kereskedelmi, biztosítási, szolgáltatási célú építmények mindenki által használható részei), továbbá
  • használata meghatározott esetekben kötelező, illetve elkerülhetetlen (pl. a közigazgatás, igazságszolgáltatás, ügyészség építményeinek mindenki által használható részei), valamint, amelyet
  • törvény vagy kormányrendelet közhasználatúként határoz meg."
Mire célszerű odafigyelni az önkormányzatoknak?
  • Célszerű elvégezni minél hamarább a középületek felmérését az akadálymentesség szempontjából.
  • A település rendezési terveket már olyan módon kell elkészíteni, hogy tartalmazzák az akadálymentesítendő közterületeket és középületeket.
  • Helyes, ha az önkormányzat a polgármesteri hivatalok épületét mindenekelőtt akadálymentesiti legalább oly mértékben, hogy a fogyatékos emberek az ügyfélfogadás helyszínét megközelíthessék.
  • Az építésügyi hatósági feladatokat ellátó jegyzők különös gonddal figyeljenek arra, hogy középületre ne adassék ki építési engedély akkor, ha nem felel meg az OTÉK előírásainak.
  • Célszerű, ha az önkormányzat - anyagi lehetőségeihez képest - ösztönzi a helyben működő kereskedőket, szolgáltatókat (adókedvezménnyel, pályázható támogatással) üzlethelyiségük akadálymentesítésére.
Az itt hivatkozott előírások megszegése esetén a középület fenntartója perelhető, a bíróság a fenntartót akadálymentesítésre, adott esetben kártérítésre is kötelezheti. A fogyatékos emberek szervezetei ott fogják perek indítását kezdeményezni, ahol az akadálymentesítésre irányuló szándék meg sem jelenik. Szervezeteinkben tudják, hogy az akadálymentesítés költséges, nem kívánnak lehetetlent, de a jogszabályok tudatos és ismétlődő megsértése esetén a rendelkezésükre álló minden eszközzel fel fognak lépni.

Kommunikáció

6. § (1) A fogyatékos személynek, családtagjainak, segítőinek biztosítani kell a hozzáférés lehetőségét a közérdekő információkhoz, továbbá azokhoz az információkhoz, amelyek a fogyatékosokat megillető jogokkal, valamint a részükre nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatosak.

(2) Hozzáférhető az információ akkor, ha azt a fogyatékos személy érzékelheti és az biztosítja számára a megfelel? értelmezés lehet?ségét.

7. § A kommunikációban jelentősen gátolt személy számára a közszolgáltatások igénybevételekor lehetővé kell tenni a kölcsönös tájékozódás feltételeit.


E körben arra hívom fel a figyelmet, hogy a polgármesteri hivatalokban, és ahol működnek, ott a családsegítőknél érdemes olyan információs bázisokat létrehozni, amelyekből a fogyatékos emberek akár telefonon, akár levélben vagy személyes megjelenés során hozzájuthatnak a fogyatékosságuk következtében számukra fontos speciális ismeretekhez. Új lehetőségeket rejt magában az internet. Nagyon fontos követelmény, hogy a lakosságnak szánt információk minden olyan formában elérhetők legyenek, amelyek valamennyi fogyatékossági kategóriához tartozó ember (siket, vak mozgáskorlátozott, értelmi fogyatékos) számára érzékelhetők. Sokan nem gondolnak arra, hogy bizonyos közérdekű információkat olyan egyszerűen kell megfogalmazni, hogy a kevésbé tanult vagy értelmileg sérült emberek is megértsék. A vak emberek számára hanghordozón, a siketek számára írásban kell az információkat hozzáférhetővé tenni. A hirdetőtáblákkal szemben pedig alapvető követelmény az is, hogy a súlyosan mozgáskorlátozott személy lépcső használata és magasra nyújtózkodás nélkül is képes legyen elolvasni a hirdetményeket.


Közlekedés

8. § A közlekedési rendszereknek, továbbá a tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek - beleértve a jelző- és tájékoztató berendezéseket is - alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személy általi biztonságos igénybevételre.


Az esélyegyenlőségi törvény 2010. január 1-jéig kötelezővé teszi a közforgalmú közlekedési eszközök akadálymentesítését. Ebben a munkában a MÁV már eredményeket produkált kézi meghajtású peronemelők elkészítésével és használatba állításával az olyan nagyvárosok pályaudvarain, amelyeket intercity vonatok kötnek össze. Egy ilyen peronemelő ára cca. 700 ezer forint. Azokon a településeken, ahol megáll az intercity, érdemes ilyen peronemelőt használatba állítani az önkormányzat támogatásával. A nagy városok önkormányzatai akkor, amikor a helyi tömegközlekedést szolgáló járművek cseréjére gondolnak, a lehetséges gyártóknak, forgalmazóknak írják elő, hogy csak alacsony padlójú járművekkel pályázhatnak a megrendelésre.


9. § A közlekedésében jelentősen akadályozott fogyatékos személy közlekedését - az indulási helytől a célállomásig történő - szállítást végző hálózat működtetésével is lehet biztosítani.


E feladat megoldásának is 2010. január 1-je a határideje. Budapesten és több vidéki városban már működik speciális szállítószolgálat. Az igények a lehetőségeket messze meghaladják.

A speciális szállítószolgálatot egy-egy város vagy 4-5 közeli település képes eltartani közösen. Ennek indulási költsége mintegy 8-10 millió forint, évi üzemeltetési költsége pedig mintegy 3-4 millió forint, ha mikrobuszban és napi 16 órás szolgálatban gondolkodunk. Van létjogosultsága olcsóbb és kisebb hatékonyságú megoldásnak is (személygépkocsi egy vagy két műszakban). Kis településeken e feladatot a falugondnokok oldhatják meg.


10. § Közhasználatú parkolóban a közlekedésében akadályozott fogyatékos személyek számára - a külön jogszabály szerint - megfelelő számú és alapterületű parkolóhely kialakításáról kell gondoskodni.


Ezt a feladatot megfelelően csak az önkormányzatok képesek megoldani például azzal, hogy a parkolók üzemeltetőivel, akik közterületet vesznek igénybe, oly módon kötnek szerződést, hogy kikötik megfelelő számú fenntartott parkolóhely kialakítását. Ott pedig, ahol közterület felügyelők működnek, e testület tagjai szigorúan számon kérik, ha jogosulatlan személy foglalja el a fenntartott parkolóhelyet. E feladat megoldásában is képesek segíteni a mozgássérültek szervezetei. Várható, hogy új parkolási engedély kerül kibocsátásra, amely már nem lesz hamisítható úgy, mint a jelenlegi.


Támogató szolgálat, segédeszköz

11. § A fogyatékos személy részére biztosítani kell a fogyatékossága által indokolt szükségleteinek megfelelő támogató szolgálat igénybevételét, továbbá segédeszközt. Az árhoz nyújtott támogatással beszerezhető segédeszközök körét és a támogatás módját, valamint mértékét külön jogszabály határozza meg.


Az önkormányzatok általában működtetnek házi segítségnyújtást a szociális törvény alapján. A törvényünkben jelzett szolgálat azonban nem azonos ezzel, bár a kétféle segítő tevékenység között lehet átfedés. A támogató szolgálatok közül legjelentősebb a kíséret, szállítás, tanácsadás vagy hallássérültek számára jeltolmácsot nyújtó szolgáltatás. Több mozgássérülti egyesület és más nonprofit szervezet is működtet már ilyet. Ezek rendszerét kell megteremteni. Az ún. szociális törvény legújabb módosítása már rendelkezik a támogató szolgálatokról. A részletes szabályokat pedig a szociális és családügyi miniszter rendeletben fogja meghatározni.

A gyógyászati segédeszközökhöz jutást (felírás, társadalombiztosítási támogatás, kihordási idő stb.) a 48/2000. (IV. 13.) Kormány rendelet és annak terjedelmes melléklete szabályozza. E jogszabály nem terjed ki valamennyi segédeszközre, amelyek a fogyatékossággal élő emberek életvitelében szükségesek lehetnek (pl. költséges emelőszerkezetek, különböző közlekedést segítő eszközök, kényelmi eszközök stb.). Ez utóbbiak közül elektromos vagy robbanómotoros utcai járművek vásárolhatók a közlekedési kedvezményekről szóló Kormányrendeletben [164/1995. (XII. 27.)] szabályozott gépjármű szerzési támogatásként kapott utalvány felhasználásával.


III. Fejezet
AZ ESÉLYEGYENLŐSÍTÉS CÉLTERÜLETEI

Egészségügy

12. § (1) A fogyatékos személy egészségügyi ellátása során - az 1997. évi CLIV. törvénnyel összhangban - figyelemmel kell lenni a fogyatékosságából adódó szükségleteire.

(2) A fogyatékos személy számára biztosítani kell - a fogyatékosságával összefüggésben - az állapota javításához, az állapotromlása megelőzéséhez szükséges rendszeres és hatékony egészségügyi ellátást. A fogyatékos személyeket ellátók speciális képzésének és továbbképzésének lehetőségét biztosítani kell.

(3) A fogyatékos személy egészségügyi ellátása során törekedni kell arra, hogy az ellátás segítse elő a rehabilitációját, társadalmi beilleszkedését, továbbá, hogy ne erősítse a betegségtudatát.


Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény az önkormányzati feladatok között sorolja fel az alapellátás tennivalói között a háziorvosi ellátást. Ezzel összefüggésben két gondolat kíván rövid kifejtést. A háziorvosok többsége tájékozatlan a fogyatékosság dolgaiban, számára a fogyatékosság betegség, holott valójában sajátos állapot. A háziorvosok rendszerint nem tekintenek túl az egészségügyi, orvosi kérdéseken és emiatt nem tudják megfelelő információkkal ellátni azokat az állampolgárokat, akik TB kártyájukat nekik adták. Ezen a helyzeten tanfolyamok révén segíteni kellene. Annál is inkább, mert jelenleg pl. a közlekedési támogatásra jogosultság alapvető feltételeit a háziorvos igazolja és rendszerint ő adja ki az igazolást a fogyatékosság okán járó adókedvezmények igénybevételéhez és a fogyatékossági támogatás igényléséhez is.

A másik gondolat arra vonatkozik, hogy a legtöbb súlyosan fogyatékos ember már csak akkor jut el orvoshoz vagy szűrővizsgálatra, ha egészsége romlásának súlyos tünetei vannak. Tenni kellene azért, hogy ezek az emberek, különösen a kicsiny településekről meghatározott rendben, önkormányzati anyagi támogatással a háziorvossal együttműködve eljuthassanak szakorvosi rendelőintézetekbe (fogászatra, szemészetre, tüdőszűrésre stb.)

Az egészségügyi intézmények fenntartói általában az önkormányzatok. Fontos, hogy az egészségügyi intézmények tekintetében az akadálymentesség követelménye érvényesüljön. Célszerű volna, ha ezt a követelményt tartalmazná a 21/1998. (VI. 3.) NM rendelet is, amely az egészségügyi szolgáltatást nyújtó egyes intézmények szakmai minimum feltételeiről szól. Az akadálymentesség ugyanis nem csupán az épületbe jutás és az ott tartózkodás akadálymentességét jelenti, hanem azt is, hogy a sajátos helyzetű emberek számára kidolgozott megfelelő vizsgálati módszerek és eszközök is rendelkezésre állnak. Közhelyszerű példa: a kerekesszékben ülő ember nem képes beállni a tüdőszűrést végző készülékbe.


Oktatás, képzés

13. § (1) A fogyatékos személynek joga, hogy állapotának megfelelően és életkorától függően korai fejlesztésben és gondozásban, óvodai nevelésben, iskolai nevelésben és oktatásban, fejlesztő felkészítésben vegyen részt a közoktatásról szóló törvényben meghatározottak szerint.

(2) Abban az esetben, ha - az e célra létrehozott szakértői és rehabilitációs bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint - a fogyatékos személy képességeinek kibontakoztatása céljából előnyös, a fogyatékos személy az óvodai nevelésben és oktatásban a többi gyermekkel, tanulóval együtt - azonos óvodai csoportban, illetve iskolai osztályban - vesz részt.
14. § A fogyatékos személy óvodai nevelését, iskolai nevelését és oktatását ellátó óvodát és iskolát a szülő választja ki a szakértői és rehabilitációs bizottság véleménye alapján.


E körben az 1993. évi LXXIX. törvényt kell megemlíteni, amely a közoktatásról szól. A legfontosabb pozitívuma ennek a törvénynek, hogy szemléletében nincs képezhetetlen gyermek. A fogyatékos gyermek is tanköteles. Ha tankötelezettségét nem képes állapotánál fogva teljesíteni, akkor a 30. § (6) bekezdése értelmében képzési kötelezettsége keletkezik, mely kötelezettséget különböző speciális foglalkozásokon teljesíthet. A törvény jegyzői hatáskörbe utalja a fogyatékos gyermek tankötelezettsége felügyeletét, pl. abban, hogy engedélyezheti magántanulóként tanulását, gyógypedagógiai ellátását. Rendkívül fontos a korai fejlesztés megvalósítása fogyatékos gyermekeknél. Erre külön oda kell figyelni még óvodás kor előtt. Az önkormányzatok külön összeget kapnak a működési területükön élő, fogyatékos gyermekek után iskoláztatásuk érdekében. Célszerű, ha a törvény e speciális fejkvótát közvetlenül a fogyatékos gyermeket befogadó oktatási intézménynek juttatja. A közoktatásról szóló törvény számos pontján tartalmaz speciális rendelkezéseket az oktatásban résztvevő fogyatékos gyermekekre vonatkozóan. A törvény végrehajtásáról a 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet szól. Megemlítendő a 14/1994. (VI. 24.) MkM rendelet a képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról.

A hivatkozott törvény alapján jött létre a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány, amely pályázat útján nyújt támogatást fogyatékos gyermekek alapfokú és középfogú oktatásához.

Álláspontunk szerint nagyon kedvező, ha a fogyatékos gyermekek integráltan, ép társak között járnak óvodába, iskolába. Óvodákban megvalósítható, hogy speciális csoportokat működtetnek fogyatékos gyermekek befogadására.

Ezen törvény egyik példamutató rendelkezése, hogy a fogyatékos gyermek szülőjének joga az önkormányzathoz fordulás annak érdekében, hogy teremtsék meg a gyermek integrált oktatásának feltételeit [13. § (5) bek]. Természetesen a fogyatékos gyermekek jelentős része csak speciális intézményben képes megfelelő előmenetelt elérni. Az ilyen speciális intézmények rendszerének létrehozására az esélyegyenlőségi törvény határidőként 2005. január 1-jét tűzte ki.


Foglalkoztatás

15. § (1) A fogyatékos személy lehetőség szerint integrált, ennek hiányában védett foglalkoztatásra jogosult.

(2) A foglalkoztatást biztosító munkáltató köteles biztosítani a munkavégzéshez szükséges mértékben a munkahelyi környezet, így különösen a munkaeszközök, berendezések megfelelő átalakítását. Az átalakítással kapcsolatos költségek fedezésére a központi költségvetésből támogatás igényelhető.

16. § Ha a fogyatékos személy foglalkoztatása az integrált foglalkoztatás keretében nem megvalósítható, úgy számára speciális munkahelyek működtetésével a munkához való jogát lehetőség szerint biztosítani kell. A védett munkahelyet a központi költségvetés normatív támogatásban részesíti.


E körben elsősorban a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendeletre kell felhívni a figyelmet, amely a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szól. E rendelet 5., 6., és 7. §-ai a helyi rehabilitációs bizottsággal kapcsolatos teendőket jegyzői feladatkörbe utalják. A foglalkozási rehabilitáció és ezzel összefüggésben a rokkantsági nyugdíjba helyezés új szabályozása küszöbön áll. Addig is azonban sokat segítene, ha egyes településeken a megváltozott munkaképességű emberek egyike-másika munkahelyet találhatna a polgármesteri hivatalban vagy az önkormányzat által létrehozott, felügyelt intézményekben, vállalkozásokban, és a helyi rehabilitációs bizottságok nagyon körültekintően működnének, kapcsolatot tartva a fogyatékossággal élő emberek érdekérvényesítő szervezeteivel, a jelentős munkáltatókkal is. A kisvállalkozókat helyi iparűzési adókedvezménnyel lehetne ösztönözni arra, hogy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztassanak.
A megváltozott munkaképességű, közöttük az általában teljesen munkaképtelennek minősített fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása nem csupán megélhetésüket javító tevékenység, hanem fontos szocializációs, helyes önértékelést, lelki egyensúlyt teremtő, emberi kapcsolatokat eredményező értéke is van.

A ma munkaképtelennek minősített emberek általában csak adott körülmények között munkaképtelenek, szinte mindenki számára teremthetők olyan körülmények, amelyek között létező képességeit és készségeit munkavégzés formájában, értékteremtően képes kifejteni. Különös jelentősége lehet e körben a távmunkának, és azt megelőzően a távoktatásnak. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége mindkét területen kedvező lépéseket tett, majd fokozatosan fejleszti ez irányú szolgáltatásait.

A foglalkoztatás szervezése során mind a foglalkoztatandó személyeket, mind a munkahelyeket fel kell készíteni. E körbe tartozik a munkahelyek akadálymentesítése, a munkaeszközök esetleges átalakítása, sőt, bizonyos munkaszervezési változtatások végrehajtása is. E témakörben jelentős dokumentumok születtek az ENSZ munkaügyi szervezetének (ILO) és az Európai Bizottság szakmai szervezeteinek gondozásában. (“A fogyatékossággal kapcsolatos munkahelyi gyakorlat szabályainak tervezete - Tripartit Szakértői Értekezlet a fogyatékossággal kapcsolatos munkahelyi gyakorlatról" - Genf, 2001. 06. 25., valamint “a fogyatékosok foglalkoztatottsági szintjének emelése - a közös kihívás" - Európai Bizottság Foglalkoztatás, Ipari Kapcsolatok és Szociális Ügyek Főigazgatósága V/E.4 Egység - 1998. szeptember.

Az 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról a 19. §-ában rendelkezik a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatásáról. A munkaerőpiaci szervezet e törvény alapján befogadja a megváltozott munkaképességű munkanélkülieket szemben azzal a korábbi rendszerrel, amikor a megváltozott munkaképességű munkanélkülit rokkantsági nyugdíjba kellett helyezni. A megyei munkaügyi és képző központok harmada már akadálymentes, tehát fogyatékos emberek is igénybe vehetik. Érdemes az egy-egy településen élő megváltozott munkaképességű munkanélküli emberek érdekében eljárni az illetékes munkaügyi központban.


Lakóhely

17. § A fogyatékos személynek joga van a fogyatékosságának, személyes körülményeinek megfelelő - családi, lakóotthoni, intézményi - lakhatási forma megválasztásához.


Már ma is többféle lehetőség áll rendelkezésre a fogyatékos személyek lakáshelyzetének megoldására. A legkedvezőtlenebb elhelyezés a szociális otthon. Ma még nem alakult ki a szakosított szociális otthonok különböző hálózata. Anyagi okok gátolják, hogy az időskorúak szociális otthonát mozgáskorlátozottak szociális otthonává minősítsék több helyen. Hiszen a fogyatékos emberek szakosított szociális otthonában mások a követelmények az építészeti kialakításokat, a segédeszközöket, a személyzet létszámát és szakképesítését, az étkezési normákat illetően egyaránt. Másként kell aktív elfoglaltságot biztosítani fiatal fogyatékos embereknek, mint az idős gondozottaknak. Az ún. kitagolás folyamata már elindult, és egyre több, főként értelmi fogyatékossággal élőket befogadó intézmény igyekszik átmeneti, az önállóbb élet felé utat egyengető elhelyezési megoldásokat találni állami támogatással. Meglepően elutasító fogadtatásokat tapasztalhattunk egyes településeken, ahová integrációt segítő környezetbe kívántak kihelyezni értelmi fogyatékossággal élő embereket. Az elutasításnak nyilvánvaló tájékozatlanság volt az oka.
Sajátos formát jelentenek az ún. otthonházak, amelyekből több működik az országban mozgáskorlátozottak számára és különböző helyeken értelmi fogyatékossággal élők befogadására. Az otthonház jellemzője a teljesen önálló lakrész, a fenntartó által szervezett segítségnyújtás mindenkori lehetőségével. Rendkívül fontos jellemzője az otthonháznak, hogy az ott lakók valamilyen polgári jogviszony keretében használják az otthonházat. Cegléden pl. bérlőként, de elképzelhető, hogy társasházi tulajdonosként. Több önkormányzat összefogásával kialakíthatók lennének - egyenként 10 lakásosnál nem nagyobb - otthonházak. Az önkormányzatok ingyen telekkel is segíthetnek más nonprofit építtetőknek. Az otthonház nem azonos a szociális törvényben szabályozott lakóotthonnal. Ez utóbbira vonatkozó részletes szabályokat az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet, szabályozza, meghatározva az előírt műszaki követelményeket, az elhelyezés egyéb körülményeit stb. E témában tartalmaznak szabályokat a 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet az ellátás igénybevételére, a többször módosított 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet a térítési díjak tekintetében, a 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről.

Az otthonház nem intézmény, a lakóotthon intézmény. Az előbbi működtetéséhez nem jár állami normatív támogatás, az utóbbihoz igen. Kár, mert az otthonház sokkal kevesebb bürokrácia mellett működtethető, kevésbé költséges, mint a lakóotthon. Mindkét lakást és egyúttal személyi segítést nyújtó forma mellé érdemes foglalkoztatást szervezni, hogy a lakók rendelkezzenek a szolgáltatások térítési díjához szükséges jövedelemmel.

Az 1993. évi LXXVIII. törvény a lakások bérletéről és az önkormányzati bérlakások elidegenítéséről szólván felveti pl. a 23. §-ban a cserelakás megfelelőségének kérdését. Ebben a körben a műszaki megfelelőség fogalma alá tartozik az is, hogy az elcserélendő lakás a fogyatékossággal élő ember számára átalakított-e vagy sem. Különösen fontos ez a kérdés akkor, ha a mozgáskorlátozott személy a 12/2001 (I. 31.) Korm. rendelet 9.-10. § alapján részesült lakásakadálymentesítési támogatásban. Ez a támogatás, amely 150 ezer forintig terjedhet, egy személy számára csak egyszer adható meg életében. Ha jól adaptált lakását kénytelen feladni és másikba költözni, az új lakásban már nem igényelheti a támogatást.

Az említett akadálymentesítési támogatás pusztán a lakáscseréhez nem adható akkor sem, ha a puszta csere is akadálymentességet eredményez (pl. kerekesszékbe kényszerült ember a 3. emeletről földszintre költözik). Ilyen lakáscserékre kellene megoldást keresni önkormányzati támogatással (szervező munkával, az akadálymentes lakások nyilvántartásával stb.).
Szükséges, hogy az önkormányzatok az ún. szociális bérlakás építési program keretében mindenkor építsenek olyan kivitelezésű lakásokat is, amelyek fogyatékossággal élő emberek számára akadálymentesen használhatók. E lakások természetesen nem fogyatékossággal élők számára is jók és kényelmesek.


Kultúra, sport

18. § (1) A fogyatékos személy számára lehetővé kell tenni a művelődési, kulturális, sport- és más közösségi célú létesítmények látogatását.

(2) A fogyatékos személy számára - sportolási lehetőségeinek megteremtéséhez - a sportolási célú, szabadidős intézmények használatát hozzáférhetővé kell tenni.

(3) A fogyatékos szabadidő- és tömegsportját a Wesselényi Miklós Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport Közalapítvány, verseny- és élsportját a Gerevich Aladár Nemzeti Sport Közalapítvány támogatja.


A kultúra és a sport terén döntő a szolgáltatást nyújtó építmények akadálymentessége. A törvény sajnos nem szól a kulturális, művészeti tevékenység támogatásáról. Ezzel szemben egyre több olyan pályázatot hirdetnek meg különböző minisztériumok és alapítványok, amelyek a kulturális és a sport tevékenységet kívánják élénkíteni a fogyatékossággal élő emberek körében is. A fogyatékossággal élők érdekérvényesítő szervezetei is kivétel nélkül teremtenek lehetőséget a művészi alkotó tevékenység bemutatására, fejlesztésére. Az általuk szervezett kulturális fesztiválok, bemutatók, kiállítások nem csupán az alkotók számára jelentenek bemutatkozási lehetőséget, hanem nagyon fontos a környezetre gyakorolt kedvező hatásuk. A települési önkormányzatok által fenntartott közművelődési intézményeknek feladata az is, hogy a fogyatékossággal élők kulturális, művészeti tevékenységét is befogadják, működjenek együtt a társadalmi szervezetekkel.


IV. Fejezet
A REHABILITÁCIÓ

A rehabilitációhoz való jog

19. § A fogyatékos személynek joga van a rehabilitációra. E jog érvényesítését rehabilitációs szolgáltatások, ellátások biztosítják.

20. § A Kormány a 21. §-ban megjelölt állami feladat ellátására közalapítványt hoz létre. A közalapítványnak törvény vagy kormányrendelet további feladatokat állapíthat meg.

A rehabilitációs szolgáltatás, ellátás

21. § A közalapítvány a fogyatékos személyek rehabilitációjának megvalósulása érdekében az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:

  • a) a fogyatékos személy meglévő, illetve fejleszthető képességeinek megfelelő programtervezetek kidolgozásához olyan szempontrendszer kiadása, amely magában foglalja a rehabilitációs folyamat során elért képességfejlődés rendszeres felmérését, és lehetővé teszi a rehabilitációs program szükség szerinti módosítását, továbbfejlesztését;
  • b) a rehabilitációs programban megjelölt szolgáltatásokhoz, ellátásokhoz való hozzáférés megszervezése;
  • c) a rehabilitáció folyamatában közreműködő szervezetekkel, személyekkel való együttműködés, a rehabilitációs tevékenységük figyelemmel kísérése;
  • d) a segédeszköz, valamint a segédeszközellátás fejlesztés irányainak kidolgozása;
  • e) a segítő szolgálatok, illetve azok hálózatának kialakításánál figyelembe veendő szempontok kidolgozása;
  • f) a rehabilitációs folyamatban összegyűjtött tapasztalatok alapján szakmai-módszertani ajánlások kidolgozása;
  • g) a szolgáltatást nyújtó szervezetekkel és az általuk nyújtott rehabilitációs szolgáltatásokkal kapcsolatos adatok, információk gyűjtése a fogyatékos személyek, családtagjaik, segítőik tájékoztatása érdekében.


Az alapítvány “Fogyatékosok Esélye Közalapítvány" néven működik. Pályázatokat ír ki rehabilitációs feladatokra, különösen az akadálymentesítés, a támogató szolgálatok fejlesztése érdekében és az önrendelkező életvitelt segítő egyéb programokra.
A rehabilitáció rendkívül összetett tevékenység, lényege az érintett személy minden oldalú helyreállítása minden funkciójában. Ma a rehabilitáció különböző területei (orvosi, foglalkoztatási, szociális stb.) nem eléggé összehangoltak, pedig szükséges lenne a különböző irányú erőfeszítések összhangjának megteremtése. A komplexitás talán a szociális törvényben meghatározott ún. rehabilitációs intézmények tevékenységében valósulhat meg. Ilyen intézmények létrehozása és működtetése a települési önkormányzatok feladatkörébe tartozik. Fontos, hogy az idős emberek gondozása mellett az önkormányzatok erre a területre is az eddiginél nagyobb figyelmet fordítsanak. E téren is sokat segíthet az egy régióban működő önkormányzatok együttműködése.

V. Fejezet
A FOGYATÉKOSSÁGI TÁMOGATÁS

22. § A fogyatékossági támogatás a súlyosan fogyatékos személy részére az esélyegyenlőséget elősegítő, havi rendszerességgel járó pénzbeli juttatás. A támogatás célja, hogy - a súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül - anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez.

A jogosulti kör meghatározása
23. § (1) Fogyatékossági támogatásra az a 18. életévét betöltött súlyosan fogyatékos Magyarországon élő magyar állampolgár, továbbá bevándorlási engedéllyel rendelkező külföldi, valamint a magyar hatóságok által menekültként elismert azon személy jogosult, akinek

  • a) segédeszközzel vagy műtéti úton nem korrigálható módon látóképessége teljesen hiányzik vagy alig látóként minimális látásmaradvánnyal rendelkezik és ezért kizárólag tapintóhalló életmód folytatására képes (látási fogyatékos),
  • b) hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére és spontán elsajátítására segédeszközzel sem képes és halláskárosodása miatt a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad (hallási fogyatékos),
  • c) értelmi akadályozottsága genetikai, illetőleg magzati károsodás vagy szülési trauma következtében, továbbá tizennegyedik életévét megelőzően bekövetkező súlyos betegség miatt középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű (értelmi fogyatékos),
  • d) a mozgásrendszer károsodása, illetőleg funkciózavara miatt helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli (mozgásszervi fogyatékos).
  • e) az a)-d) pontban meghatározott súlyos fogyatékosságok közül legalább két fogyatékossága van (halmozottan fogyatékos),
  • f) hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes és az a), c), d) pontok valamelyikében megjelölt egyéb fogyatékossága is van (halmozottan fogyatékos), és állapota tartósan vagy véglegesen fennáll, továbbá önálló életvitelre nem képes vagy mások állandó segítségére szorul.
(2) Fogyatékossági támogatásra nem jogosult az a súlyosan fogyatékos személy, aki
  • a) vakok személyi járadékában,
  • b) magasabb összegű családi pótlékban
részesül.

(3) Megszűnik a fogyatékossági támogatásra való jogosultság, ha

  • a) a súlyosan fogyatékos állapot nem áll fenn;
  • b) a fogyatékos személy a felülvizsgálaton nem jelenik meg és a távolmaradását nem igazolja.
(4) Szünetel a fogyatékossági támogatás folyósítása, ha a jogosult egybefüggően három hónapot meghaladóan külföldön tartózkodik. Ebben az esetben a támogatás szüneteltetését a külföldi tartózkodás negyedik hónapjának első napjától kezdődően kell elrendelni.

A fogyatékossági támogatás mértéke

23/A. § A fogyatékossági támogatás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének

  • a) 65%-a a 23. § (1) bekezdésének a)-d) pontja szerinti esetekben, kivéve az e § b) pontjában megjelölt eseteket,
  • b) 80%-a,
    • ba) a 23. § (1) bekezdésének e) és f) pontja szerinti esetben,
    • bb) a 23. § (1) bekezdésének c)-d) pontjában foglalt esetekben, feltéve, hogy a súlyosan fogyatékos személynek az önkiszolgálási képessége teljesen hiányzik.
Hatásköri, eljárási szabályok

23/B. § (1) A fogyatékossági támogatás megállapítására irányuló eljárás igénybejelentésre indul. A fogyatékossági támogatás megállapítása első fokon az igénylő lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes megyei Területi Államháztartási Hivatal (a továbbiakban: TÁH), a fővárosban a Pest Megyei TÁH hatáskörébe tartozik. A TÁH határozata ellen benyújtott fellebbezést a pénzügyminiszter bírálja el.

(2) Ha a támogatás a tartózkodási hely szerint került megállapításra, a TÁH a határozat egy példányát tájékoztatásul megküldi a lakóhely szerinti illetékes TÁH-nak.

(3) Ha a fogyatékossági támogatásra irányuló igényt azért utasították el, mert az igénylő nem súlyosan fogyatékos, az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül előterjesztett újabb igénybejelentésre a bizonyítási eljárást csak abban az esetben kell lefolytatni, ha az orvos igazolja, hogy az igénylő állapota az elutasítás óta rosszabbodott. Egyéb esetben az igényt el kell utasítani.

23/C. § (1) A súlyosan fogyatékos állapot megállapítását az Országos Orvosszakértői Intézet (a továbbiakban: OOSZI) illetékes szakértő bizottsága végzi.

(2) A súlyosan fogyatékos állapot fennállását - ha a szakvélemény eltérően nem rendelkezik - öt évenként az OOSZI felülvizsgálja.
23/D. § (1) A fogyatékossági támogatásra való jogosultság, a jogosultat érintő jog és kötelezettség megállapítására az e törvényben foglalt eltérésekkel az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, többször módosított 1957. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A fogyatékossági támogatásra vonatkozó államigazgatási ügyben az érdemi határozatot az igény benyújtásától számított hatvan napon belül kell meghozni. Az OOSZI a szakvéleményét a megkereséstől számított negyven napon belül köteles előterjeszteni.

(3) A fogyatékossági támogatásban részesülő, illetve annak gondnoka a jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül köteles értesíteni a TÁH-ot.

(4) Ha a támogatásra vonatkozó igényt jogerősen megállapítják, az ellátás az igény benyújtásától esedékes.

(5) A fogyatékossági támogatás iránti igény érvényesítésével kapcsolatos valamennyi eljárás illeték- és költségmentes.

A fogyatékossági támogatás folyósítása, finanszírozása, a jogalap nélkül felvett ellátás visszafizetése 23/E. § (1) A fogyatékossági támogatást a TÁH folyósítja.

(2) A bentlakásos intézményben lakó súlyosan fogyatékos cselekvőképtelen személy ellátását az intézmény vezetőjének kell folyósítani. Az intézmény vezetője a jogosult személy fogyatékossági támogatását az intézmény költségvetésétől elkülönítetten kezeli és biztosítja a személyre szóló felhasználást.

(3) A fogyatékossági támogatás teljes fedezetét a központi költségvetés biztosítja.

(4) Jogalap nélkül veszi igénybe a fogyatékossági támogatást az a személy, aki

  • a) arra nem jogosult, vagy
  • b) kevesebb összegre jogosult, mint amelyet számára folyósítottak.
(5) Az, aki a fogyatékossági támogatást jogalap nélkül vette fel, köteles azt visszafizetni, ha erre a felvételtől számított harminc napon belül írásban kötelezték.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott idő elteltével a jogalap nélkül felvett fogyatékossági támogatást attól lehet visszakövetelni, akinek az ellátás felvétele felróható, feltéve, hogy az ellátás megszűnésétől számított kevesebb mint három év telt el.

(7) Ha a fogyatékossági támogatást jogalap nélkül igénybe vett személy igazolja, hogy tartozásának azonnali vagy egy összegben való megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire való tekintettel magának vagy a tartásra szoruló hozzátartozónak aránytalanul súlyos anyagi megterhelést jelentene, részére a TÁH legfeljebb tizenkét hónapi halasztást engedélyezhet, illetőleg azt, hogy a tartozást harminchat hónapon belül részletekben fizesse meg.

A nyilvántartásra, adatvédelemre vonatkozó rendelkezések
23/F. § (1) A TÁH a fogyatékossági támogatásra való jogosultság megállapítása, az ellátás biztosítása céljából nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza

  • a) a jogosult természetes személyazonosító adatait;
  • b) a jogosult állampolgárságát, illetőleg bevándorolt vagy menekült jogállását;
  • c) a jogosult belföldi lakó- és/vagy tartózkodási helyét;
  • d) a jogosultsági feltételekre és az azokban bekövetkezett változásokra vonatkozó adatokat;
  • e) a fogyatékossági támogatás megállapítására, megváltoztatására és megszüntetésére vonatkozó döntést;
  • f) a felülvizsgálat időpontját,
  • g) a jogosult Társadalombiztosítási Azonosító Jelét (TAJ szám).
(2) A TÁH a nyilvántartásból adatot törvény alapján adatkezelésre jogosult szervnek - a felhasználás céljának és jogalapjának egyidejű megjelölésével - jogszabályban meghatározott módon szolgáltathat.

(3) A nyilvántartásból a fogyatékossági támogatásra való jogosultság megszűnésétől számított öt év elteltével törölni kell az adott személyre vonatkozó adatokat.

(4) Az e törvény felhatalmazása alapján nyilvántartást vezető szervek a nyilvántartásban kezelt adatokat személyes azonosító adatok nélkül statisztikai célra felhasználhatják, illetőleg azokból statisztikai célra adatot szolgáltathatnak. Az e törvény alapján elrendelt adatkezelésre és az adatok védelmére egyebekben a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény, valamint az egészségügyi adatkezelésre vonatkozó törvény rendelkezései az irányadók.


A fogyatékossági támogatás (jogosultság megállapítása, folyósítás stb.) részletes szabályai a 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet szabályozza.

Erénye e támogatási formának, hogy a vakok személyi járadéka és az emelt összegű családi pótlék kivételével minden más jövedelem mellett is igénybe vehető, nincsenek jövedelmi korlátai. Az említett Kormányrendelet mellékletében olvashatók azok az egészségi állapotbeli feltételek, amelyek megléte esetén valaki látás, hallás, beszéd, értelmi- vagy mozgásfogyatékosnak minősül. A mozgásfogyatékosság feltételeit az érintettek erőteljes kritikával illetik, tekintve, hogy túlzó módon csonkoltsághoz, illetve meghatározott segédeszközök használatának szükségességéhez köti a fogyatékossá minősítést, így - a már megszerzett első elbírálási tapasztalatok nyomán is - kiderül, hogy önellátásra képtelen emberek nem válnak jogosulttá e támogatásra, mert életvitelszerűen nem használnak vagy nem képesek használni a jogszabályban felsorolt segédeszközöket. Az érdekvédelmi szervezetek erőteljes fellépése nyomán várható a jogosultsági feltételek megváltoztatása.

E támogatási forma elnyerésében a jogszabályi előíráson túlmenően jelentős szerepe van a háziorvosoknak, hiszen az egészségi állapotra vonatkozóan ők adnak véleményt a kérelem mellé. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy e körben sem kellően tájékozott sok háziorvos.

A meglévő hibái ellenére ezen támogatási forma jó szemléletbeli változást hozott, mert a fogyatékossági támogatásban az a felismerés jut kifejezésre, hogy a fogyatékossággal együtt élni költségesebb, mint anélkül. E támogatás afféle átalány költségtöbblet kiegyenlítés. Nem tesz szükségtelenné olyan célzott támogatásokat, amelyek meghatározott rehabilitációs, esélyegyenlőséget javító többletkiadások enyhítését szolgálják (közlekedési támogatás, támogató szolgálat igénybevételének, lakáshoz jutásnak, lakás akadálymentesítésnek a támogatása stb.).


VI. Fejezet
ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI TANÁCS

24. § (1) A Kormány fogyatékosüggyel kapcsolatos feladatainak ellátását az Országos Fogyatékosügyi Tanács (a továbbiakban: Tanács) segíti.

(2) A Tanács

  • a) a fogyatékos személyekkel összefüggő döntések meghozatalában kezdeményező, javaslattevő, véleményező és koordináló,
  • b) a döntések végrehajtásának folyamatában elemző és értékelő
tevékenységet végez.

 (3) A Tanács

  • a) véleményezi a fogyatékos személyeket érintő jogszabályok tervezeteit;
  • b) javaslatot tesz a fogyatékos személyeket érintő döntésekre, programokra, jogi szabályozásra;
  • c) részt vesz a fogyatékos személyek ügyeit érintő tevékenységek koordinálásában;
  • d) rendszeresen tájékoztatja a Kormányt a fogyatékos személyek élethelyzetének alakulásáról.
(4) A Tanács kidolgozza az Országos Fogyatékosügyi Programot, és figyelemmel kíséri végrehajtását.

25. § (1) A Tanács tagjai:

  • a) a Belügyminisztérium, a Szociális és Családügyi Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, az Ifjúsági és Sportminisztérium, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselője;
  • b) a mozgássérültek, a siketek, a vakok, az értelmi fogyatékosok országos érdekképviseleti szervezetei által delegált négy fő;
  • c) a védett munkahelyek szervezetei által delegált két fő;
  • d) az önkormányzatok országos érdekképviseleteit tömörít? szövetség által delegált egy fő;
  • e) a fogyatékosok érdekében működő nonprofit szervezetek által delegált három fő.
(2) A Tanács elnöke a szociális és családügyi miniszter.

(3) A Tanács üléseit szükség szerint, de legalább negyedévente tartja.

(4) A Tanács akkor határozatképes, ha a tagok több mint fele jelen van.

(5) A Tanács működésének költségeit a központi költségvetés Szociális és Családügyi Minisztérium fejezet költségvetésében kell biztosítani.

(6) A fogyatékos személyek jogszabályban biztosított jogait megsértővel szemben az Országos Fogyatékosügyi Tanács, illetve a fogyatékos személyek országos érdekképviseleti szervezetei pert indíthatnak a fogyatékos személyeket megillet jogok érvényesítése érdekében abban az esetben is, ha a sérelmet szenvedett fogyatékosok személye konkrétan nem állapítható meg.


ú
Az Országos Fogyatékosügyi Tanács nagy lendülettel látott munkához. Fontos szerepet töltött be az Országos Fogyatékosügyi Program kidolgozásában és több jelentős jogszabály véleményezésében. Gyakori kritika, hogy a Tanács tagjai nem kapnak meg időben olyan jogszabály tervezeteket, amelyek sajátosan érintik a fogyatékossággal élő embereket.

Szükséges lenne, hogy nagyobb településeken is működjenek olyan tanácskozó testületek, amelyekben az önkormányzat és mindenütt a helyi igazgatás megfelelő képviselői, mellettük az ott működő fogyatékossági szervezetek képviselői is közös gondolkodással és programok kidolgozásával szolgálják a helyben élő fogyatékos emberek esélyegyenlőségének javítását.
---------

VII. Fejezet
ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI PROGRAM

26. § (1) Az Országgyűlés a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megteremtéséhez szükséges intézkedések megalapozása érdekében Országos Fogyatékosügyi Programot (a továbbiakban: Program) határoz meg. A Programban foglaltakat az egészségügyi, foglalkoztatási, oktatási, közlekedési tervezésben, továbbá a településfejlesztésben, valamint az egyéb állami tervezés körébe tartozó döntés meghozatala során érvényre kell juttatni.

(2) A Program előkészítéséről és annak Országgyűlési határozat tervezet formájában az Országgyűlés elé történő terjesztéséről - a szociális és családügyi miniszter útján - a Kormány gondoskodik.

(3) A Program az alábbiakat tartalmazza:

  • a) a fogyatékossággal élő népesség társadalmi helyzetének bemutatását;
  • b) a rehabilitációval kapcsolatos célok meghatározását;
  • c) a fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet kedvező irányú megváltoztatásához szükséges tennivalókat;
  • d) a fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javításához szükséges feltételrendszer meghatározását;
  • e) a fogyatékos személyeknek a társadalom életében való aktív részvételét elősegítő terveket;
  • f) a fogyatékos személyek létszámához és társadalmilag elismert igényeikhez igazodva a közlekedési rendszerek (tömegközlekedési eszközök, utasforgalmi létesítmények), a szállítás, az épített környezet átalakításának, valamint a speciális oktatás és speciális foglalkoztatás célállapotban elérendő indokolt mértékének meghatározását;
  • g) a kitűzött célok megvalósításához szükséges eszközöket és intézményeket, valamint a szükséges pénzügyi forrásokat.
(4) A Programot az Országgyűlés fogadja el. Végrehajtásáról a Kormány évente jelentést tesz az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés a határozatot legalább négyévente felülvizsgálja.

Az első országos fogyatékosügyi programot az Országgyűlés 100/1999. (XII. 10.) OGY határozat és melléklete tartalmazza. A Kormány és a minisztériumok intézkedési terveket dolgoztak ki a program végrehajtását szolgáló konkrét tennivalókra. Az Országgyűlés kormány előterjesztés alapján évente értékeli a program végrehajtását. Sajnos megállapítható, hogy az akadálymentesítésre vonatkozó előírások nem fognak határidőre megvalósulni.


VIII. Fejezet
A FOGYATÉKOSOKAT MEGILLETŐ JOGOK VÉDELME,
TOVÁBBÁ A TÖRVÉNYBŐL FAKADÓ FELADATOK
KÖTELEZETTJE

27. § Amennyiben valakit fogyatékossága miatt jogellenesen hátrány ér, megilletik mindazok a jogok, amelyek a személyhez fűződő jogok sérelme esetén irányadók.


E paragrafusban említett jogokat elsősorban a Polgári Törvénykönyv 75-85. §-ai tartalmazzák. Ezen rendelkezések szerint lehet bírósághoz fordulni és kérni a jogsértés megállapítását, a jogsértés előtti állapot visszaállítását, adott esetben kártérítésre kötelezést. E rendelkezésnél érdemes megemlíteni az 1997. évi XXXI. törvénynek (a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról) egy-két rendelkezését. A 107. § e) pontja jegyzői hatáskört, a 109. § pedig a városi gyámhivatal hatáskörét szabályozza. A 68. § szól a védelembe vételről. A figyelemnek e körben nem csak arra kell kiterjedni, hogy a gyermek megélhetési vagy egyéb veszélyben van-e, hanem arra is, hogy a fogyatékos gyermeket szülője részesíti-e az elvárható fejlesztésben, esetleg korai fejlesztésben.

A gyámhatósági eljárásban pedig figyelemmel kell arra lenni, ha fogyatékos felnőtt kíván gyermeket családba fogadni, vagy nevelő szülőként kíván feladatot vállalni, netán gyámként működni, pusztán fogyatékossága miatt szándéka ne hiúsuljon meg, ha egyébként alkalmas a jelzett feladat ellátására.

A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 67. § (1) bekezdés g) pontja értelmében az érdekvédelmi szervezet meghatalmazottként eljárhat tagjai olyan ügyében, amely az adott szervezet alapszabályában meghatározott célok és feladatok körébe tartozik, tehát nem minden ügyben. Meg kell jegyezni azonban, hogy a fogyatékossággal élő emberek érdekvédelmi szervezeteinek alapszabály szerinti tevékenysége éppen a sokirányú hátrányos helyzetre tekintettel az élet minden területére kiterjed. Az érdekvédelmi szervezetek fokozatosan keresik meg és képezik ki azokat a munkatársakat, akik alkalmasak lesznek a meghatalmazás alapján a tagtársak képviseletének ellátására bíróságok előtt.


Záró rendelkezések

28. § Ez a törvény 1999. január 1-jén lép hatályba azzal, hogy a fogyatékossági támogatásról szóló törvényi rendelkezéseket 1999. szeptember 30-ig kell megalkotni.

29. § (1) A kihirdetéskor már működő közlekedési rendszereknek, tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek - beleértve a jelző- és tájékoztató berendezéseket - fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig kell a 8. §-ban foglalt feltételeknek megfelelniük.

(2) A törvény 9. §-ában szabályozott közlekedési szállítást végző hálózat kiépítéséről fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig gondoskodni kell.

(3) A fogyatékos személy a 13. §-ban szabályozott speciális oktatásának tárgyi, személyi feltételeit fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-jéig kell megteremteni.

(4) A fogyatékos személy speciális munkahelyen történő foglalkoztatásának 16. § szerinti feltételeit fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-jéig kell megteremteni.

(5) A fogyatékos személyek számára tartós bentlakást nyújtó intézményeket fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig át kell alakítani oly módon, hogy az önálló életvitelre személyi segítséggel képes fogyatékos személyek ellátása kisközösséget befogadó lakóotthonban történjen, továbbá az arra rászoruló súlyos fogyatékos személyek számára humanizált, modernizált intézményi ellátást kell biztosítani.

(6) A törvény kihirdetésekor már meglévő középületek akadálymentessé tételét fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-jéig el kell végezni.

(7) Az Országos Fogyatékosügyi Tanács e törvény hatálybalépésétől számított három hónapon belül jön létre.

(8) A Kormány a Programot legkésőbb 1999. április 30-ig benyújtja az Országgyűlésnek.

30. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg

  • a) a fogyatékosság megállapításának részletes szabályait;
  • b) a fogyatékossági támogatás megállapításának, folyósításának szabályait;
  • c) a speciális munkahely működésének, finanszírozásának szabályait.
(2) Felhatalmazást kap a szociális és családügyi miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a támogató szolgálatok létrehozásának és működésének szakmai szabályait.

Az előzőkben az esélyegyenlőségi törvény egyes pontjaihoz tett megjegyzések és utalások más jogszabályokra mutatják, hogy a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének megteremtésében döntő szerepe van a települési önkormányzatoknak. Egyes feladatokat törvények, különösen az ún. szociális törvény a kötelezően megoldandó alapellátási feladatok közé sorolnak. E feladatok többségének megoldása jelentős költséggel jár és olykor nem is valósítható meg gazdaságosan egy településre kiterjedően. Sok helyen célszerű tehát arra gondolni, hogy több önkormányzat összefogásával, esetleg intézményi társulás (1990. évi LXV. tv. 43. §-a) keretében lássanak el egy-egy feladatot (szállítószolgálat, támogató szolgálatok, lakóotthon létesítése és működtetése).


Az esélyegyenlőségi törvény a fogyatékos személyek szervezeteiről nem szól, bár a törvény szellemi háttereként jelentkező és az előzőkben már hivatkozott ENSZ dokumentum erre nézve is tartalmaz ajánlásokat. Ide kívánkozik tehát a helyi önkormányzatokról rendelkező 1990. évi LXV. törvény 8. § (5) bekezdésére utalással néhány gondolat. A hivatkozott (5). bekezdés így szól: “A települési önkormányzat a feladatai körében támogatja a lakosság önszerveződő közösségeinek tevékenységét, együttműködik e közösségekkel. A képviselőtestület a szervezeti és működési szabályzatában határozza meg, mely önszerveződő közösségek képviselőit illeti meg tevékenységi körében tanácskozási jog a képviselőtestület és bizottsága ülésein." Az önszerveződő közösségek akkor tudnak segítően közreműködni a település előtt álló feladatok megoldásában, ha e közösségeket az önkormányzat anyagilag is támogatja (helyiséggel a szervezeti élethez, pénzzel a felmerülő kiadások fedezetéül stb.).
Ezen idézetből első megközelítésben nyilvánvalónak látszik, hogy a települési önkormányzat csak a településén működő önszerveződő közösségekkel működik együtt.

Mindannyiunk szerencséjére azonban fogyatékossággal élő emberek a lakosságnak mindössze 3-5%-át adják. Ennél jóval nagyobb szám az egészségkárosodottak aránya, ami kb. 10%. A bevezető részből azonban már kiderült, hogy a fogyatékossággal élők azok az egészségükben károsodott személyek, akik a legsúlyosabb helyzetben vannak.

Bár nyilvánvaló, hogy a fogyatékossággal élő embereket saját lakóhelyükön kell rehabilitálni és esélyeik egyenlőségét minél teljesebben megteremteni, figyelemmel kell lennünk a következőkre. Az egyes településeken akkumulálható figyelem, személyi feltételek és anyagi eszközök általában - nagyszerű kivételek mellett - csak kicsiny feladatok megoldását teszik lehetővé, mint pl. kellemes rendezvények, kirándulások megvalósítása. Sokan úgy vélik, hogy összesen erre van szüksége, meg némi pénzbeni segélyre a fogyatékos embereknek. Ez a szemlélet homlokegyenest ellentétben áll az esélyegyenlőségi törvény szellemével és a világban már elterjedt korszerű szemlélettel. Emellett - ha belegondolunk - megalázó is az érintettek számára.

Vannak a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének javításában az érdekérvényesítő szervezetekre háruló olyan feladatok is, amelyek ésszerűen és takarékosan csak több, sok településre kiterjedően, központosítottan valósíthatók meg. Ilyen pl. a törvények által előírt “egyesületi bürokrácia" működtetése, információk gyűjtése és továbbítása, a szervezetben munkálkodók folyamatos képzése, akciók, rendezvények, szolgáltatások szervezése. Emellett az egyes települések lehetőségei az ott működő önszerveződő közösségek támogatására nagyon eltérőek lehetnek. Az esélyegyenlősítés fogalmából következik, hogy a különböző településeken élő fogyatékos emberek esélyeit is egyenlősíteni kell, nem csupán az adott településen élő ép emberekével, hanem egymáséval is. Erre az ad lehetőséget, ha a szolidaritás jegyében összefogunk egy nagyobb szervezeti egységben (pl. megyei egyesület, regionális egyesület) és közös áldozatvállalással segítünk a nehezebb helyzetben lévőknek, közösen teremtjük meg azokat az anyagi alapokat is, amelyek ehhez szükségesek.

Az előadottak alapján nyilvánvaló, hogy ha egy település, annak önkormányzata, vállalkozói és polgárai csak a kis helyi közösséget kívánják támogatni pogácsával, üdítővel, némi készpénzzel, akkor a külön tartó, integrációt gátló szemléletet erősítik. Számtalan helyen tapasztalunk nagyon kedves ünnepi rendezvényeket, ahol megjelennek az adott település jeles személyiségei, kedves mondatok hangzanak el. De a fogyatékos ember nem képes bejutni a polgármesteri hivatalba, az orvosi rendelőbe. Senki nem törődik azzal, hogy hol gyarapíthatná tudását, milyen korszerű segédeszközhöz juthatna hozzá, hogyan kezelhetné közvetlen emberi kapcsolatait úgy, hogy azok konfliktus mentesek legyenek. Sorolhatnánk a hiányokat.

Szükséges, hogy a saját településükért felelős önkormányzatok és a helyi közösségek, ugyanúgy, mint ezt a jó ivóvízzel való ellátás, a szemét eltakarítása, a csatornázás érdekében teszik, lássanak túl a település határain, fogadják el, hogy a fogyatékossággal élő emberek szervezeteiben a településen kívülről is áramlanak jó hatások és figyelmükkel, támogatásukkal tüntessék ki a több településre kiterjedően működő egyesületeket, alapítványokat. Ha ezt teszik, nem sértik az 1990. évi LXV. törvény 8. § (5) bekezdésének betűjét és szellemét. Sokkal inkább, jó felismerés alapján, közvetett módon is támogatják a helyben élő fogyatékos embereket és az ő közösségüket. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy hazánkban legkiterjedtebb szervezete a mozgásfogyatékos embereknek működik. Ezért általában a településeken a mozgásfogyatékos emberek szervezete vagy megbízottja látja el a helyben szervezettel, képviselővel nem rendelkező más fogyatékossági vagy egészségkárosodotti kategóriához tartozó emberek érdekeinek képviseletét is.

A fogyatékossággal élő emberek szervezetei, helyi képviselői és az önkormányzatok közti együttműködés nem egyoldalú. A társadalmi szervezetek (egyesületek) folyamatosan képesek a fogyatékosügyről, annak különböző területeiről friss információkkal ellátni a képviselőtestületeket, azok bizottságait, a polgármesteri hivatalok ügyintézőit. Ezért is érdemes egy-egy fogyatékossággal élő személyt meghívni a képviselőtestület bizottságaiba. Erre hazánkban sok-sok jó példa tapasztalható.

Mindezen túlmenően érdemes a fogyatékos emberek szervezeteinek területileg illetékes képviselőivel konzultálni minden olyan ügyben, amely akár a helyben élő fogyatékos emberek csoportjára, akár egyes emberekre vonatkozik, mert ezek a képviselők az átélésen alapuló hozzáértést vihetik a döntéshozók elé, és ezzel szolgálják minél helytállóbb döntések meghozatalát.

Arra is van példa, hogy az önkormányzat kifejezetten a fogyatékos emberek problémáinak kezelését szolgáló bizottságot hozott létre és működtetett. Nagyobb településeken ilyen bizottság működésének is van létjogosultsága, különösen akkor, ha az önkormányzat valóban kívánja a maga felelősségi körében az esélyegyenlőségi törvény gyakorlati megvalósítását.




VII.
100/1999. (XII. 10.) OGY határozat az Országos Fogyatékosügyi Programról
(szó szerinti szöveg)

Az Országgyűlés megtárgyalta és elfogadta az országgyűlési határozat mellékletét képező Országos Fogyatékosügyi Programot.
Melléklet a 100/1999. (XII. 10.) OGY határozathoz

Országos Fogyatékosügyi Program

Az Országgyűlés a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: esélyegyenlőségi tv.) 26. §-a alapján benyújtott Országos Fogyatékosügyi Programot (a továbbiakban: Program) megtárgyalta és elfogadta, amelynek alapján a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megteremtéséhez szükséges intézkedések megalapozása érdekében a következőket határozza meg:

I. A Program általános céljai és alapelvei
1. A Program célja, a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének, önrendelkező képességének, önálló életvitelének, a társadalmi életben való aktív részvételének biztosítása érdekében azon intézkedések meghatározása, amelyeket az egészségügyi, foglalkoztatási, szociális, oktatási, közlekedési, településrendezési, településfejlesztési és egyéb állami tervezésben, az azokhoz kapcsolódó döntések meghozatala során érvényre kell juttatni, illetve azokat a kitűzött célok szerint, legkésőbb az esélyegyenlőségi törvényben megadott határidőkig végre kell hajtani.

A Program átfogóan tartalmazza mindazokat az elveket, stratégiai célokat és feladatokat, amelyek az esélyegyenlőségi törvény végrehajtása érdekében összehangolt állami intézkedéseket kívánnak, de nem nélkülözheti az önkormányzatok és intézményeik, a civil szervezetek, valamint a fogyatékos személyek aktív részvételét és a társadalom egészének segítőkészségét.

A Program legfontosabb politikai célkitűzése, hogy a nemzetgazdaság mindenkori lehetőségeivel összhangban álló intézkedések irányait és kereteit rögzítse azon cél érdekében, hogy a fogyatékosságból eredő társadalmi hátrányok enyhüljenek; az egyes emberek fizikai, szellemi és mentális állapotából származó társadalmi egyenlőtlensége csökkenjen, és a fogyatékos emberek minél teljesebb, hasznosabb tagjai legyenek a társadalomnak.

A Program tartalmazza a fogyatékos személyekre vonatkozóan az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európai Unió dokumentumaiban előírt standardok elérését célzó hazai jogharmonizációs intézkedések szükségességét.

A Program elősegíti azt a szemléletváltást, amelynek értelmében a társadalom tagjainak, szervezeteinek és az állami szerveknek oly módon kell tevékenységüket végezni, hogy az a fogyatékos emberek teljes társadalmi egyenrangúságát biztosítsa.

2. A Program alapvető elvei, melyeknek szem előtt tartása és érvényre juttatása valamennyi intézkedést megalapozza, és elősegíti azt, hogy a fogyatékos személyek a társadalom és a helyi közösség egyenrangú tagjai legyenek és az alapvető emberi jogok az ő tekintetükben is érvényesüljenek, a következők:

2.1. A prevenció elve, melynek értelmében a társadalomnak mindent meg kell tennie a fogyatékosságot okozó balesetek és betegségek megelőzése érdekében. A prevenció szellemében a fogyatékos személyekkel kapcsolatos magatartás, tevékenység során úgy kell eljárni, hogy ez a fogyatékos állapot rosszabbodását megelőzze.

2.2. A normalizáció elve, mely szerint minden fogyatékos (akadályozott) személy számára olyan életminták és hétköznapi életfeltételek váljanak elérhetővé, melyek a társadalom megszokott feltételeinek és életmódjának a lehető legteljesebb mértékben megfelelnek.

2.3. Az integráció elve feltételezi, hogy a fogyatékos emberek kapcsolatot létesíthessenek és kapcsolatokat tarthassanak fenn más emberekkel és a társadalmi, gazdasági intézmények legszélesebb körével. Az érintkezés feltételeinek biztosítása magában foglalja a fizikai helyváltozáshoz szükséges sajátos körülmények erősítését (közlekedés, akadálymentesítés, szállító szolgálatok), a megfelelő kommunikációs eszközök használatát, a tömegkommunikáció és a személyes kommunikáció (távközlés, jelnyelvi tolmácsok, "olvasható" információk stb.) terén egyaránt.

Amennyiben a társadalmi kapcsolatok megteremtésének és ápolásának feltételei a megfelelő technikai eszközökkel sem biztosíthatóak, úgy törekedni kell olyan személyi segítségnyújtási formák, szolgáltatások feltételeinek megteremtésére, amelyek révén a mindennapos társadalmi érintkezés fenntartható.

Különös figyelemmel kísérendő és támogatandó az, hogy a fogyatékos emberek folyamatos kapcsolatot tarthassanak fenn családtagjaikkal, valamint az egészségügyi, oktatási, szociális, államigazgatási intézményekkel és munkahelyükkel hagyományos vagy korszerű technikai eszközökön keresztül (pl. távoktatás, távmunka, internethozzáférés stb.).

2.4. Az önrendelkezés elve értelmében a fogyatékos emberek megmaradt képességeik és lehetőségeik keretein belül szabadon rendelkeznek életük alakításáról, az általuk helyesnek, tisztességesnek tartott és érdekeiknek megfelelő elvek követéséről. Az önállóság kiterjed a személyes mozgás, az idő, a tulajdon feletti önrendelkezésre.

2.5. A hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az előnyben részesítés kötelezettségének elvei a társadalom valamennyi területén érvényesítendő elvek. Fogyatékos személy nem részesülhet hátrányos megkülönböztetésben, rá nézve sérelmes elbírálásban, kirekesztésben, fogyatékossága miatt nem lehet korlátozott a más emberek számára elérhető közjavakhoz való hozzáférésben. Miután a fogyatékos személyek az őket mindenki mással egyenlően megillető jogaikkal állapotukból fakadóan kevésbé tudnak élni, ezért indokolt, hogy előnyben részesüljenek.

2.6. A rehabilitáció elvének megfelelően a fogyatékos embereket képessé kell tenni arra, hogy érdemi erőfeszítéseket tehessenek állapotuk és képességeik javítására, vagy azok romlásának megállítására, lassítására. A rehabilitáció elve feltételezi a fogyatékos emberek együttműködését a megfelelő közszolgálati intézményekkel. Így lehetőségük van arra, hogy befolyásolják a rehabilitáció konkrét céljait és eszközeit, hogy együttműködésüket egyenlő felek megállapodásaként, írásban rögzített, és kölcsönös garanciákat tartalmazó rehabilitációs szerződések, egyéni rehabilitációs tervek foglalják keretbe.

2.7. A személyhez fűződő jogok védelmének elve alapján felül kell vizsgálni az általános szabályok érvényesülését a fogyatékos személyek vonatkozásában, így különösen a gyámságra és gondnokságra vonatkozó szabályozást.

3. A fogyatékos személyek számára nyújtott támogatások és ellátások legfőbb céljai:

3.1. A fogyatékos személyek életkörülményeinek javítását szolgáló támogatások (pénzben, természetben, szolgáltatásban, speciális feltételek megteremtésében) célja az, hogy a fogyatékos emberek helyzete, életfeltételei javuljanak, hogy teljesebb életet élhessenek és a fogyatékosságukból eredő terheik csökkenjenek, illetve képessé váljanak az állapotukból eredő hátrányok csökkentésére.

3.2. Az önrendelkezés és az emberi méltóság tisztelete érdekében valamennyi támogatás odaítélésénél figyelembe kell venni azt az elvet, hogy a fogyatékos ember maga rendelkezhessen élete célkitűzéseiről, az azokhoz vezető utakról, megvalósítandó emberi és morális értékeiről. A támogatásoknak nem szabad megfosztania a fogyatékos embereket mindattól, amit önállóan is el tudnak érni, amit önállóan is képesek megvalósítani.

3.3. A társadalmi integráció erősítése érdekében fontos, hogy a támogatások igénybevétele szélesebb körű és intenzívebb kapcsolatrendszer kiépítését és ápolását jelentse. Minden, a társadalmi kapcsolatok megszakításához és a kirekesztéshez vezető lépés elkerülendő és - indokolt esetben - szankcionálandó. Minden indokolatlanul szegregáló intézkedés, szakmai elv felülvizsgálatra szorul.

3.4. Az egyenlő esélyű hozzáférést szolgáló intézkedések célja, hogy a fogyatékosságból származó társadalmi hátrányokat enyhítő valamennyi megerősítő jog, támogatási és ellátási forma valamennyi fogyatékos embert egyformán megillessen. Az elbírálás folyamatában érvényesüljön az átláthatóság és ellenőrizhetőség. Az ellátásokat a párhuzamos szabályozást elkerülve, a megváltozott munkaképességűek és rokkantak társadalombiztosítási és szociális ellátórendszerének szabályaival összehangoltan kell átalakítani.

II. A Program stratégiai céljai
A fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megteremtése többirányú és hosszabb időtávú feladat. A konkrét gyakorlati lépések és fejlesztési irányok stratégiai megalapozását a következő célok szolgálják:

1. A rehabilitációval kapcsolatos célok

A rehabilitáció során törekedni kell arra, hogy a fogyatékos ember képessé váljon, illetve megőrizze képességét az/a

  • alapvető fiziológiai és egyéb létszükségleteinek önálló vagy segítséggel történő ellátására,
  • emberi kapcsolatok létesítésére és azok fenntartására, családi, rokoni, közösségi kapcsolatrendszer szintjén egyaránt,
  • önálló értékteremtésre, önbecsülésének és társadalmi megbecsülésének ápolására és az előbbre jutásra minden területen,
  • saját épüléséhez az oktatás, a szakképzés, a sport, a kultúra, a rekreáció lehetőségeinek felhasználására,
  • szabad akarata és állampolgári jogai alapján való részvételre a közéletben.
Ahhoz, hogy a fogyatékos személyek teljesebb életet élhessenek, rehabilitációs segítséget kell számukra biztosítani. A rehabilitációs folyamat alapja az egyéni rehabilitációs terv, amely a fogyatékos személy meglévő, illetve fejleszthető képességeinek és együttműködési készségének megfelelő program. A rehabilitációs programok megvalósításához elengedhetetlen a megfelelő szakemberellátottság biztosítása.

2. A fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet kedvező irányú megváltoztatásához szükséges tennivalók

A fogyatékos emberek társadalmi elfogadását, befogadását azzal lehet erősíteni, ha megélhető és általános tapasztalattá válik a többségi társadalom számára a velük való mindennapos kapcsolat, ha a társadalom tagjai tudomásul veszik, hogy a fogyatékos emberek közöttünk élnek és közénk tartoznak. E közösségvállalással összefüggő tennivalók a következők:

  • a társadalmi támogatások eszközeivel arra kell törekedni, hogy a fogyatékos emberek megmaradhassanak természetes környezetükben, otthonukban, családjukban, lakóhelyi közösségükben kaphassák meg az életvezetésükhöz szükséges támogatásokat;
  • amennyiben a különböző támogatási formák igénybevétele mellett sem biztosítható a fogyatékos személy saját otthonában történő megfelelő ellátása, úgy törekedni szükséges arra, hogy nyitott, humanizált és modernizált, külső kapcsolataiban gazdag intézményi elhelyezés mellett kaphassa meg a megfelelő ellátást;
  • az oktatási és a munkaerőpiaci integráció kiteljesedésével, a közlekedési feltételek javításával, a tájékozódás szélesítésével arra kell törekedni, hogy egyre több egészséges gyermek és felnőtt pozitív élményként élje meg a fogyatékos emberekkel való napi kapcsolatait.
A szemléletváltást megcélzó társadalmi programok hosszú távon hozhatnak értékelhető és kedvező változásokat. A helyi közösségben, a közvetlen környezetben a segítőkészség erősítésével, a társadalmi szolgáltatások bővítésével együtt lehet alapvető változásokat elindítani. Arra kell törekedni, hogy egyre több egészséges gyermek és felnőtt pozitív élményként élje meg a fogyatékos emberekkel való napi kapcsolatait.

3. A fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javítása

A fogyatékos személyek számára nyújtott segítségnyújtás formáinak elérhető kínálata jelentősen gazdagodott. Ahhoz azonban, hogy az életminőséget jobbítani képes lehetőségek valóban elérhetőkké váljanak, bizonyos területeken további lépésekre, vagy célzott fejlesztési programokra van szükség:

  • A motorizáció, telekommunikáció és informatika mai szintjén a jelenleginél sokkal szélesebb körben lehet kellő rugalmassággal adaptálható technikai eszközök használatát biztosítani.
  • A szociális intézményi ellátások szabályozására és fejlesztésére irányuló szociálpolitikai prioritások mellett, egyre jelentősebb figyelem fordítandó az alapellátási körbe tartozó személyi segítő szolgálatok kiépítésére és szabályozására, az önkormányzati, állami és nem állami kötelezettségvállalás pontosítására. Erősíteni szükséges a civil szervezetek nagyobb részvételét az ellátásokban.
  • Növelni szükséges a nappali elfoglaltságot és megfelelő ellátást biztosító szolgáltatási kört, amelynek igénybevétele segíti a fogyatékos személyek szüleit, hozzátartozóit a munkavállalásban.
  • Ösztönözni kell a fogyatékos személyek támogatási szolgáltatásaira felkészítő és életfeltételeinek a javítását célzó felsőfokú szakemberképzést.
  • Ösztönözni kell a fogyatékos személyek oktatásban történő integrációját, különösen az életfeltételeiket javító felsőfokú végzettség megszerzését.
  • A munkahelyi integráció elősegítése érdekében szélesíteni kell azokat az eszközöket, feltételeket, amelyek igénybevétele mellett több fogyatékos ember dolgozhat az ép emberekkel együtt.
  • Bővíteni szükséges mindazon információszolgáltató, tanácsadó, közvetítő szolgálatokat és tréningeket, amelyek révén a fogyatékos emberek tájékozódhatnak az általuk igénybe vehető szolgáltatások köréről, s amelyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy az igényeiket érvényesíthessék.
4. A fogyatékos személyek aktív részvételének elősegítése a társadalom életében

Az elemi létszükségletek biztosításán túlmenően alapvető prioritás azon feltételek és támogatások erősítése, amelyek lehetőséget teremtenek ahhoz, hogy a fogyatékos emberek érintkezésbe léphessenek más emberekkel és intézményekkel.

Kiemelt figyelmet érdemelnek e szempontból is a fogyatékos hallgatók felsőoktatásban való részvételének a támogatása, illetve a kommunikációs eszközök és szolgáltatások (jelző- és hívórendszerek, speciális írott és elektronikus kommunikációs technikák: jeltolmácsok és egyéb kommunikációs segítők és közvetítők), a közlekedési feltételeket jobbító megoldások kialakítására irányuló fejlesztések (szállító szolgálatok, közlekedési támogatások, közlekedési eszközök adaptálása), valamint az épített környezet akadálymentesítése.

III. A Program által érintett fogyatékossággal élő népesség társadalmi helyzetének bemutatása

A fogyatékossággal élő népesség társadalmi helyzetéről kevés adat, illetve társadalomtudományi ismeret áll rendelkezésre. A fogyatékossággal élő népesség helyzetének megismerése érdekében kutatásokra, statisztikai adatgyűjtésekre van szükség. Az adatfelvételek, kutatások során kapott információk alapján határozható meg a fogyatékos személyek létszáma és értékelhető élethelyzetük.

A fogyatékos személyek létszámának felmérésére az 1990. évi népszámláláskor került sor, mely szerint 368 ezer fő volt a számuk, ez a népesség 3,5%-át tette ki. Az adatfelvétel - a KSH szerint is - alulbecsüli a fogyatékos népesség adatait, így a létszámot 400-500 ezer főre becsülhetjük.

A fogyatékos személyek demográfiai összetételére jellemző, hogy közöttük jelentősebb számban vannak időskorúak, mivel a fogyatékos személyek nagy része nem születésétől fogva sérült, hanem életkora előrehaladtával betegség vagy baleset következtében vált azzá. A fogyatékos személyek között a 60 évnél idősebbek aránya 38%, kétszerese a népesség egészében képviselt arányhoz viszonyítva. A fogyatékosságot leginkább valamilyen tartós betegség idézi elő (43,3%-ban). A fogyatékos személyek 31,8%-a születése óta szenved fogyatékosságban.

Az 1990. évi népszámlálás kategóriái szerint megállapítható, hogy a fogyatékos személyek közül legnagyobb arányt a testi fogyatékosok és a mozgássérültek képviselik (40%), míg az értelmi fogyatékosok aránya megközelítőleg 19%, a vakok és gyengénlátók aránya kb. 18%, egyéb fogyatékosságban (hallás-, beszédzavar) közel 20%-uk szenved.

Az 1990. évi népszámlálás szerint a fogyatékos személyek 11,2%-a valamilyen speciális általános iskolában végezte tanulmányait. Az általános iskolánál magasabb fokú végzettséggel általában a mozgássérültek rendelkeznek. Kisebb arányban a vakok és a hallássérültek, az értelmi fogyatékosok ebből kirekesztődnek. A fogyatékos személyek iskolai végzettsége összességében alacsonyabb, mint a népesség egészéé. A népszámlálás adatai szerint a 15 éves és idősebb fogyatékosok 9,6%-a egyáltalán nem járt iskolába (az értelmi fogyatékosok esetében ez az arány 41,6%) 37%-uk nem fejezte be az általános iskolát, s befejezett alapfokú iskolázottsággal is csak 30%-uk rendelkezett. A felsőoktatási képzési formákban tanuló 250 ezer hallgató közül kb. 250 a fogyatékos személy, az államilag finanszírozott 160 ezer nappali tagozatos hallgató közül pedig kb. 170 fő (vagyis 1 ezrelék).
A fogyatékos személyek munkavállalási esélyei rendkívül kedvezőtlenek. Az 1990-es népszámlálás adatai szerint az összlakosság gazdasági aktivitása 43,6%, ezzel szemben a fogyatékos személyeké mindössze 16,6% volt. Az 1996. évi mikrocenzus adatai szerint a lakosság gazdasági aktivitása 9%-kal esett vissza, feltételezhető, hogy a fogyatékos személyek esetében ennél nagyobb mértékű visszaeséssel kell számolni.

A fogyatékos személyek 16,4%-a egyedül, vagy más fogyatékos személlyel élt közös háztartásban, 22,8%-a lakott másodmagával (de nem fogyatékos személlyel), további 49,3%-uk három vagy annál nagyobb létszámú háztartásban él, míg megközelítőleg 11,5%-uk intézetben kapott elhelyezést.

A fogyatékos személyek részére a szociális ellátórendszer három speciális pénzbeli és négy speciális személyes gondoskodást nyújtó ellátási formát biztosít. A pénzbeli ellátásban, illetve a személyes gondoskodásban részesülő fogyatékos személyek száma megközelítőleg összesen 410 ezer, bár többen részesülnek kettő vagy többszörös ellátásban.

Legnagyobb mértékű a pénzbeli támogatásban részesülők száma: vakok személyi járadékában - amelyet a 18 éven felüli vak személyek kapnak, akikről intézményben nem gondoskodnak - 42 ezer fő, magasabb összegű családi pótlékban - amelyet a fogyatékos, illetve a tartós, krónikus betegségben szenvedő gyermekek és fiatal felnőttek kapnak - 113 ezer fő részesül, a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatását - amelyet a súlyos mozgáskorlátozott személyek kapnak, akik a tömegközlekedést nem képesek igénybe venni - 235 ezer fő veszi igénybe.

A személyes szociális gondoskodási szakellátások közül nappali ellátás keretében 68 intézetben 1500 fő részére biztosítanak ellátást döntően az önkormányzatok. Az átmeneti elhelyezésben, gondozóházban részesülők száma igen kevés. Tartós ellátásban, ápológondozó otthonokban 10 ezer fő, rehabilitációs intézményekben 5 ezer fő részesül. A bentlakásos intézmények többsége súlyos értelmi fogyatékosok ellátását, míg a rehabilitációs intézmények főként a mozgássérült értelmi fogyatékosok és vak személyek gondozását végzik.

Egy 1994-1995-ben készített kérdőíves felmérés szerint a fogyatékos személyt ellátó családok 45%-ának elsődlegesen kórházakkal van kapcsolatuk, s mindössze 5%-ban említették, hogy rehabilitációs központtal, 3%-ban pedig, hogy korai fejlesztő központokkal is kapcsolatban állnak. Problémaként jelentkezik, hogy a szolgáltatások messze vannak a családok lakóhelyétől, sokak számára nem, vagy csak részben hozzáférhetőek.

A fogyatékos személyek társadalmi integrációjának esélyét jelenleg az határozza meg, hogy milyen a család társadalmi helyzete, mennyire elérhetőek a szolgáltatások, mennyire képesek finanszírozni a hátrányos helyzetből eredő kiadásokat.

Annak érdekében, hogy a fogyatékos személyek létszámáról, életkörülményeikről pontosabb helyzetképet kapjunk, szükséges:

  • a 2001. évi népszámlálás során a fogyatékos személyek társadalmi helyzetére vonatkozó kibővített adatfelvétel történjék,
  • kutatásokat, felméréseket és elemzéseket kezdeményezni és támogatni, különös tekintettel a fogyatékos személyek létszámához és társadalmilag elismerhető igényeikhez igazodó programokra.
IV. Az esélyegyenlőség megteremtéséhez szükséges intézkedések és feladatok
Az esélyegyenlőségi törvény elfogadásával megteremtődtek a fogyatékos személyek jogainak és esélyegyenlőségének keretei és azok érvényesítése érdekében a következők megvalósítása szükséges:

1. A környezet területén

Az esélyegyenlőségi törvény meghatározza, hogy a fogyatékos személyeknek joga van az akadálymentes, illetve érzékelhető és biztonságos környezetre, mely kiterjed a közlekedéssel, valamint az épített környezettel kapcsolatos tájékozódási lehetőségekre.

Az épített környezet akadálymentesítése, a fogyatékos személyek igényei szerinti átalakítása érdekében meg kell kezdeni az érvényes építési jogszabályok és szabványok áttekintését, s annak felmérését, hogy azok - közhasználatú építmények vonatkozásában - mennyiben teljesülnek.

Az épített környezet akadálymentesítése körében prioritásként kell meghatározni az állami, közigazgatási szervek épületeinek, különösen az egészségügyi, nevelési, oktatási és szociális intézmények teljes akadálymentessé tételét és azokban az információhoz jutást (tájékoztató táblák, hangjelzések stb.). Ennek keretén belül minden minisztérium a költségvetésében rendelkezésre álló újonnan induló beruházási költségének 2%-át kell a saját közintézményeinek akadálymentesítésére fordítani.
Minden induló, új állami beruházás esetén (címzett, céltámogatás) a támogatás odaítélésénél kötelezővé kell tenni azt, hogy a létesítendő épület megfeleljen az akadálymentes épített környezet elvárásainak.

Költségvetési célelőirányzat létrehozása indokolt annak érdekében, hogy az önkormányzatok, valamint a civil szféra hasonló jellegű programjai is támogatásra kerüljenek. Ennek keretében a fogyatékos emberek közlekedésének, mobilitásának elősegítése érdekében olyan programok támogatását szükséges biztosítani, melyekben a közlekedést megkönnyítő eszközök, módszerek kialakítására kerül sor (pl. nyílt felületű műtárgyak felismerése vakok számára, közlekedési lámpák hangjelzéssel történő ellátása, járdaletörések, utcai rámpák stb.).

A fogyatékos emberek bentlakásos szociális ellátását biztosító intézmények körében fel kell mérni, hogy milyen mozgási lehetőséget biztosítanak azok építészeti adottságai a bentlakó ellátottak számára, s az akadálymentesítés szempontjainak megfelelő pályázati programokat kell kidolgozni és támogatni.

2. A kommunikáció területén

Az esélyegyenlőségi törvény értelmében a fogyatékos embernek alapvető joga, hogy hozzájuthasson a közérdekű, valamint a jogaik gyakorlásához kapcsolódó információkhoz. Ez a hozzáférhetőség kettős követelményt jelent: egyrészt magába foglalja azt, hogy a fogyatékos személy érzékelje az információkat, másrészt pedig biztosított legyen számára a megfelelő értelmezés lehetősége. A kommunikáció lehetőségét a közszolgáltatások biztosítása során is érvényesíteni kell.

Ennek érdekében:

  • Indokolt legalább napi egy hírműsor híreinek siketek által is megérthető kijelzése - feliratozással és/vagy jelnyelvi tolmács segítségével - a médiaszabályozás eszközeivel, valamennyi országos televízió műsorszolgáltatásaiban.
  • Biztosítani szükséges a közszolgáltatások minden területén (pl. hivatalos ügyek intézése) a hozzáférhetőséget a fogyatékos személyek számára, a hétköznapi együttműködés és kommunikáció terén is.
  • Szükséges, hogy a fogyatékos személyekről és az esélyegyenlőségük megteremtésének érdekében tett intézkedésekről szóló információk folyamatosan jelenjenek meg a médiákban, a társadalom tagjainak pozitív irányú szemléletváltása, elfogadottsága érdekében is.
3. A közlekedés területén

Az esélyegyenlőségi törvény értelmében a tömegközlekedési eszközöknek és az utasforgalmi létesítményeknek alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személy általi biztonságos igénybevételre. Megállapítja továbbá azt is, hogy azon fogyatékos emberek számára, akik bármely fogyatékosság következtében jelentősen akadályozottak a közlekedésben, szállító szolgálatokat kell biztosítani, valamint a közhasználatú parkolókban megfelelő számú és alapterületű parkolóhely kialakításáról kell gondoskodni.
Ennek érdekében:

  • Szükséges a tömegközlekedési eszközök állapotának felmérése, az új beszerzésekre vonatkozó szabványok hozzáigazítása a fogyatékos emberek igényeihez, illetve a használt tömegközlekedési eszközök speciális kiegészítőkkel való felszerelésére irányuló programok beindítása.
  • Indokolt a jelenlegi jogszabályok módosítása, figyelembe véve az akadálymentesség szempontjait, ennek érvényesülése érdekében felül kell vizsgálni a KRESZ-t, valamint a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló rendeletet. A közutak tervezéséhez használatos műszaki irányelv tervezett módosításánál a mozgáskorlátozottak közlekedési igényeit is figyelembe kell venni, valamint tervezési segédletet kell kiadni, mely szakmai útmutatóként szolgál a közúti létesítmények fogyatékos személyek közlekedését segítő kialakítására.
  • A közhasználatú parkolókban megfelelő számú parkolóhely és parkolókártya biztosításáról kell gondoskodni. Ennek keretében szükséges felmérni az autópályák mentén és az önkormányzati kezelésben lévő városi/települési parkolók és létesítmények indokolt mértékét.
  • Szükséges segíteni a fogyatékos személyek állapotához igazodó egyéni közlekedési lehetőségek igénybevételét, különösen a mozgássérültek és a súlyos viselkedési zavarral, vagy bármely más fogyatékossági okból a tömegközlekedésben részt venni képtelen fogyatékos személy esetében.
4. Az egészségügy területén

Az egészségügyi ellátás vonatkozásában alapvető követelmény, hogy biztosítani kell a fogyatékos személy részére az állapotromlása megelőzéséhez szükséges rendszeres és hatékony egészségügyi ellátást, melynek során törekedni kell arra, hogy az ellátás segítse elő a fogyatékos személy rehabilitációját, társadalmi beilleszkedését.

A fogyatékos személyek helyzetének javításában a következő intézkedések szükségesek:

  • az orvosszakmai minősítési rendszer átalakításával szükséges olyan komplex szakmai kritériumrendszer kimunkálása, amely egyaránt vonatkozik az egyén állapotára, ezen belül a fogyatékosság mértékének megállapítására, a szükséges rehabilitáció fő irányaira, a megmaradt funkciók alkalmazására,
  • a feladat megoldásához szükséges a megfelelő szakértelemmel rendelkező szakemberellátottság megteremtése, a képzési rendszer javítása,
  • javaslatot kell készíteni az Országos Orvosszakértői Intézet jövőbeni működésére az egészségügy és a társadalombiztosítás reformjához igazodóan,
  • felül kell vizsgálni a gyógyászati segédeszközellátást, a hozzájutás és a forgalmazás feltételrendszerét, valamint azt, hogy a gyógyászati segédeszközellátás területén a fogyatékos emberek esetében a fokozott igénybevétel függvényében milyen megoldások biztosíthatnak kedvezőbb ellátási feltételeket. Ezen belül megoldandó a gyógyászati segédeszközök kölcsönzésének, illetőleg a használt eszközök újrahasznosítási lehetőségeinek kidolgozása,
  • prevenciós célzattal kutatások támogatása a veleszületett fogyatékosság kockázatának, a koraszülések számának csökkentésére, valamint a terhességek alatti korai szűrések kiterjesztése, speciális egészségügyi beavatkozások bővítése, melyek révén csökkenthető a fogyatékosság kialakulásának mértéke,
  • az egészségügyi intézményekben javítani szükséges a fogyatékos személyek állampolgári jogainak érvényre juttatását, illetve a jogérvényesítési feltételeket,
  • át kell tekinteni az egészségügyi szolgáltatások könnyebb hozzáférési lehetőségét (pl. szűrővizsgálatok stb.) és programot kidolgozni a megvalósíthatóságra,
  • szükséges a fogyatékos személyek által igényelt, közvetlenül a fogyatékosságukkal összefüggő egészségügyi szolgáltatásokon belül a műszerellátottság felmérése.
5. Az oktatás, képzés területén

Az esélyegyenlőségi törvény a közoktatásról szóló törvénnyel összhangban a fogyatékos személy alapvető jogaként határozza meg, hogy állapotának megfelelően, életkorától függően meghatározott oktatáshoz való alkotmányos jogait gyakorolhassa. A közoktatási törvény alapján a fogyatékos gyermek, tanuló óvodai nevelése, iskolai oktatása az e célra létrehozott gyógypedagógiai nevelési, oktatási intézményben, vagy a többi gyermekkel, tanulóval együtt folyhat, az integrált oktatás jogi kereteit a törvény biztosítja.
Ennek érdekében:

  • Szükséges, hogy valamennyi képzési rendszerben megkezdődjék az integrált képzési formák meghonosítása, növekedjék a fogyatékos tanulók sajátos neveléséhez és oktatásához szükséges feltételekkel rendelkező közoktatási intézmények száma.
  • Az integrált oktatási formák elterjedése érdekében a pedagógusok felsőfokú képzési intézményeiben, valamint az akkreditált továbbképzési formák között ki kell dolgozni azon speciális tantervfejlesztő programokat, amelyek révén a pedagógusok jártasságra tehetnek szert a fogyatékos gyermekekkel való kommunikációban ("jelelés", Braille-írás), illetve amelyek felkészítik a pedagógusokat a fogyatékos gyermekek magatartási és tanulási nehézségeinek áthidalására a többségi általános iskolai feltételek között is. A pedagógusok speciális követelményekre való felkészítését és továbbképzését folyamatossá kell tenni.
  • Szükséges megvizsgálni az egészségügyi, szociális, humánpolitikai szakemberképzésben azokat a lehetőségeket, amelyek a fogyatékos emberekkel történő speciális kommunikációs technikák elsajátítását segítik.
  • Az integrált képzés keretein belül az egyes iskolai tanterveket olyan speciális kiegészítésekkel kell ellátni, amelyek a fogyatékos tanulók iskolavégzését megkönnyítő feltételeket, így a távoktatást, az iskolalátogatás részleges felmentésének lehetőségeit és kötelmeit egységes szemléletben szabályozzák.
  • A fogyatékos gyermekek számára biztosított speciális képzési formák bővítését és az integrált oktatás közötti határok átjárhatóságának erősítését célul kell kitűzni. A felülvizsgálati rendszer átvilágítása és reformja alapján biztosítani kell azoknak a szabályoknak és eljárásoknak a végrehajtását, amelyek során a speciális képzés sikeresnek minősíthető a felzárkóztatás szempontjából, s amelyek alapján a tanuló az általános képzési intézményben folytathatja tanulmányait.
  • Növelni és fejleszteni szükséges a fogyatékos fiatalok eddig kidolgozott képzési programjainak, az interaktív tananyagoknak és tankönyveknek a számát, a szakképesítések megszerzésének elősegítése érdekében.
  • Ki kell dolgozni a felsőoktatásban tanuló fogyatékos személyek speciális tanulmányi, életvezetési, tanácsadási és lakhatási támogatásának a módszertani, infrastrukturális és pénzügyi feltételeire vonatkozó elveit és jogszabályait.
  • A fogyatékos fiatalok által tanulható szakmák körét bővíteni szükséges, különös tekintettel a fogyatékos egyén képességéhez és képzettségéhez, valamint a munkaerőpiac elvárásához igazodó szakképzettségi sajátosságokra.
A szakképzésbe bekapcsolható fogyatékos fiatalok esetében meg kell teremteni a képzés, a rehabilitáció és foglalkoztatás összhangját.

6. A foglalkoztatás területén

Az esélyegyenlőségi törvény értelmében a fogyatékos személy integrált és védett foglalkoztatásra jogosult. Így a munkáltató köteles a munkavégzéshez szükséges mértékben biztosítani a munkahelyi környezetet, a szükséges átalakításokkal, illetve berendezésekkel, szükség esetén költségvetési támogatás igénybevételével. Ha állapota miatt integrált keretek között nem lehetséges a fogyatékos személy foglalkoztatása, akkor számára speciális munkahelyek létesítésével kell a munkához való jogot biztosítani.
Ennek érdekében:

  • Javaslatot kell kidolgozni a munkáltató rehabilitációs feladatainak szabályozására, ezen belül olyan érdekeltségi rendszer kialakítására, amely biztosítja, hogy a fogyatékos ember foglalkoztatása esetén számára a munkáltató a munkahelyi környezetet a szükséges mértékben tegye akadálymentessé.
  • Meg kell vizsgálni a súlyos fogyatékossággal élő személyek egyéni vállalkozóvá válását támogató kedvezmények kialakításának lehetőségét.
  • Ki kell dolgozni az integrált munkavégzés támogatását célzó munkaügyi programokat. E programok a közvetlen munkavégzést támogató feltételek mellett járuljanak hozzá a munkahelyre való eljutás, a részmunkaidős foglalkoztatás, a munkavégzéshez szükséges eszközök és ergonómiai feltételek biztosításához is. A foglalkoztatáspolitikai támogatások prioritásai között helyet kell hogy kapjanak a fogyatékos emberek képzését és továbbképzését a munkahelyeken belül biztosító oktatási formák. Szükséges megvizsgálni az előszűrő vizsgálatok alkalmazásának lehetőségét a megfelelő munkába helyezés érdekében.
  • A szociális munka és a foglalkoztatáspolitikai intézményrendszer fejlesztése során kiemelt hangsúlyt kell fektetni az alágazatok közötti együttműködés erősítésére: foglalkoztatási rehabilitációs szakemberek alkalmazásának támogatásával a családsegítő és szociális munkások alkalmazásának támogatásával a foglalkoztatáspolitikai intézményekben. Át kell alakítani a foglalkoztatás munkaadói támogatási rendszerét a foglalkoztatottak munkavégző és jövedelemtermelő képessége függvényében differenciáltan.
  • A fogyatékos emberek integrált foglalkoztatásának elősegítése érdekében a rehabilitációs foglalkoztatás támogatási rendszerét felül kell vizsgálni és át kell alakítani. A támogatásnak minden munkáltatóra - akire ez kiterjed - differenciáltnak, a munkavállaló munkaképesség változásának (fogyatékosságának) arányában növekvőnek, a munkavégző képesség helyreállításának függvényében időben korlátozhatónak kell lennie.
  • Meg kell vizsgálni olyan támogatási rendszer kialakításának lehetőségét, ami a munkáltató és a munkavállaló esetében egyaránt a fogyatékossá vált munkavállaló munkahelyének megőrzésében, átalakításában, a munkavállaló átképzésében teremt érdekeltséget.
  • Meg kell határozni a védett foglalkoztatás formáit, jogi és finanszírozási kereteit szabályozni kell. Tartósan védett foglalkoztatást csak az integráltan nem foglalkoztatható munkavállaló számára indokolt megszervezni.
  • Speciális finanszírozási szabályokat szükséges kialakítani a szociális feladatokat és terápiás foglalkoztatást átmenetileg vagy tartósan egyaránt ellátó szervezetek számára.
  • Meg kell teremteni a fogyatékos emberek munkavállalásban való érdekeltségét a pénzbeli ellátások melletti munkavállalás feltételeinek összehangolt szabályozásával.
  • A szociális és a munkaerőpiaci intézmények együttműködését fejleszteni kell. Fontos, hogy a szociális intézményekben foglalkozási rehabilitációs szakemberek, a munkaerőpiaci intézményekben szociális munkások alkalmazására lehetőség legyen.
  • Meg kell teremteni a települési önkormányzatok érdekeltségét az inaktivitás mérséklésében. A fogyatékos emberek aktivitását elősegítő szolgáltatások fejlesztéséhez pályázati rendszerben támogatást kell biztosítani.
  • Tovább kell javítani a munkaerőpiaci szolgáltatások fejlesztése keretében a fogyatékos emberek munkaerőpiaci reintegrációját segítő civil szervezetek és a munkaerőpiaci szervezet együttműködését.
7. A sport és szabadidő területén

Az esélyegyenlőségi törvény értelmében a fogyatékos személy számára lehetővé kell tenni a művelődési, sport, kulturális és más közösségi célú létesítmények látogatását. Emellett szintén elérhetővé kell tenni a sportolási célú, szabadidős intézmények használatát.

A fogyatékos személyek sportolása érdekében a finanszírozás átalakítása keretében szükségesek a következő feladatok:

  • a működési támogatás minden szervezetnek lehetőleg az épek sportjának rendszerébe integrálva kerüljön megállapításra,
  • az épekkel közös ifjúsági és tömegsport támogatási programokat kell finanszírozni,
  • a Paralimpia, a Siketek Világjátéka és a Transzplantáltak Világjátéka kvalifikációs versenyeinek támogatási programja az olimpiai támogatási programmal közösen kerüljön megállapításra,
  • a sporttal foglalkozó közalapítvány éves sporttámogatási összegének minimum 5%-át a fogyatékosok sportjával összefüggő speciális feladatok finanszírozására kell fordítani.
A fogyatékos emberek egészségének megőrzését, az önmegvalósítást, a sikerélményt, valamint a közösség életében történő aktív részvétel kiteljesítését segíteni szükséges. Olyan programok kerüljenek bevezetésre, amelyek támogatják a fogyatékos emberek aktív szabadidős (pl. mozgás, képzőművészeti, színjátszó csoportok), sport, művészeti és rekreációs tevékenységét, különös tekintettel a hazai és nemzetközi sportesemények szervezésére, az azokon való részvételre, a speciális sportolási segédeszközök beszerzésének támogatására.

A sportorvosi háttér kialakításának érdekében az alábbiakat szükséges megvalósítani:

  • a jelenleg működő sportegészségügyi hálózatot alkalmassá tenni a fogyatékos személyek sportorvosi ellátására,
  • képességmérő, normafelállító, biomechanikai, sportorvosi központi laboratórium létrehozása,
  • sportorvosi igazolás kötelezővé tétele a versenyzéshez,
  • antidopping, antidrog programokhoz való kapcsolódás.
A sportszakember képzés területén mind a fogyatékos szakemberek képzésére, mind az ép emberek képzésének fejlesztésére nagyobb figyelmet kell fordítani annak érdekében, hogy a fogyatékos sportolókkal is tudjanak a szükséges ismeretek birtokában a speciális igényeknek megfelelően foglalkozni. Ennek érdekében az alábbi feladatokat kell megoldani:
  • a tanári és edzői képzésben a fogyatékos emberek sportjának szerepelni kell,
  • a pedagógusokat, gyógypedagógusokat képző intézményekben a sport, a sportos rehabilitáció szerepét ki kell hangsúlyozni,
  • a meglevő szakembereket specifikus továbbképzésben kell részesíteni,
  • az analóg sportok esetében együtt kell tanítani a szakembereket (pl. röplabda, ülőröplabda), valamint a speciális sportágak esetében meg kell oldani a szakemberképzést (pl. goalball, torr-ball).
Fontos feladat egy olyan központ kijelölése, akadálymentesítése és speciális átalakítása, ahol edzőtáborokat, szakmai továbbképzéseket, versenyeket lehet rendezni és napi szakmai helyszínként szolgálna a tömeg-, verseny- és látványsport szintjén.

8. A szociális ellátások területén

8.1. Fogyatékossági támogatás

A szociális ellátórendszer átalakításának részeként gondoskodni kell a fogyatékossági támogatás bevezetéséről és a fogyatékosság jogcímén járó jelenlegi támogatásoknak (vakok személyi járadéka, súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása, felnőtt korúak magasabb összegű családi pótléka) az új rendszerbe történő integrálásáról. A fogyatékossági támogatás nem érinti a biztosítási alapon járó támogatásokat. Az ellátás bevezetése ütemezetten megvalósuló előkészítő munkát igényel. Ez többek között a fogyatékosság minősítésére vonatkozó szakmai megalapozó munkát, a szakértői feladatok módszertanának kidolgozását, a szakértői testületek felállítását és felkészítését, valamint az igazgatási szervezet működési feltételeinek megvalósítását jelenti. A szakértői feladatok módszertani megalapozása és az új szemléletű minősítési rendszer szabályainak kidolgozása során arra kell törekedni, hogy a biológiai károsodások számbavétele mellett értékelésre kerüljön a társadalmi életben való aktív részvétel akadályozottságának ténye is.

Ezt követően gondoskodni kell a fogyatékossági támogatással kapcsolatos államigazgatási feladatoknak a jelenlegi igazgatási szervezeti rendszerbe történő integrálásáról, valamint az esélyegyenlőségi törvénnyel összhangban a fogyatékosság minősítésére, a támogatás igénylésére, folyósítására, az eljárási rendre, valamint a finanszírozásra vonatkozó jogszabálytervezetek kidolgozásáról. Az új szemléletű módszertan alapján meg kell kezdeni a szakértők képzését, szakmai felkészítését, annak érdekében, hogy a megváltozott feladatoknak eleget tudjanak tenni.

8.2. Szociális szolgáltatások

Az esélyegyenlőségi törvény értelmében a bentlakásos intézmények humanizációját és modernizációját el kell végezni. Ennek keretében szükséges az önálló életvitelre (segítséggel) képes fogyatékos személyek ellátását lakóotthoni formában biztosítani, az intézményi gondozásra szorulók ellátási feltételeit javítani, a szolgáltatások színvonalának emelésével.

Szükséges a saját lakóhelyen, lakókörnyezetben történő szociális alapellátások bővítése, segítő szolgálatok kialakításával és működtetésével, a fogyatékos személyek önállóságának erősítése. Elsődlegesen a lakóhelyen történő közvetlen segítést kell biztosítani a fogyatékos személyeknek és családjaiknak, hogy bentlakásos szociális intézményi elhelyezésre csak különösen indokolt esetben kerüljön sor.

A hiányzó ellátás megteremtése és a szociális intézményi átalakítás során a következő szempontokat kell érvényesíteni:

  • az alap- és nappali ellátás bővítése, a területi egyenlőtlenségek csökkentése mellett a lakókörnyezetben történő gondozás biztosítása,
  • ellátás minőségének javítása, az egyénre szabott gondozás feltételeinek megteremtése,
  • az ellátásban részesülők jogbiztonságának, érdekvédelmének elősegítése,
  • a fogyatékos személyek részére biztosított ellátások tényleges szolgáltatásokká történő átalakítása, a hatósági jelleg gyengülése.
Szükséges a fogyatékos személyek speciális szükségleteihez igazodóan támogató szolgálatok létrehozása, melyek révén ténylegesen elérhető a fogyatékos személy önállóságának, esélyegyenlőségének biztosítása, valamint a fogyatékosságból adódó speciális szükségletek kielégítése. Ezzel párhuzamosan ki kell dolgozni azon eljárásokat, amelyek a fogyatékos tanulók oktatási rendszeren kívüli támogatásának formáit harmonizálják a képzés feltételrendszerével (pl. szállító és személyi segítő szolgálatok, a képzést támogató segédeszközök stb.). Fontos meghatározni az oktatási intézmények szerepét e támogatási formákhoz való hozzáférés kezdeményezésében, az ellátásra való jogosultság igazolásában, az ellátások biztosításában (pl. bizonyos segédeszközöknek a képzés időtartamára való kikölcsönzésében). Modellkísérletben és ágazati együttműködésben indokolt a különböző támogató szolgálatok típusait kialakítani és a tapasztalatok alapján ki kell dolgozni a támogató szolgálatok működési, jogszabályi, finanszírozási rendszerét.

Indokolt az alapellátási, nappali és átmeneti ellátási formák bővítése és ezek keretében biztosított szolgáltatások differenciálása, valamint újak létesítése, a lakókörnyezetből történő "kiemelés" lehetőség szerinti megakadályozása, a megszokott életkörnyezetben történő életvitel fenntartása érdekében.

Ki kell dolgozni a fogyatékos személyek lakóotthoni ellátási formájának szabályrendszerét, mely magában foglalja a hozzájutás feltételeit, a szolgáltatások szakmai tartalmát. Gondoskodni szükséges az új ellátási forma országos elterjesztéséről.

A tartós bentlakást biztosító intézmények (ápoló-gondozó és rehabilitációs otthonok) átalakítására vonatkozóan külön programot kell készíteni a megyei önkormányzatok bevonásával. A program térjen ki a szükséges átalakításokra (épületek rekonstrukciója), a szolgáltatások feltételeinek javítására és bővítésére, a gondozási módszerek korszerűsítésére. Mindezt a fogyatékos személyek állapotára, igényeire és szükségleteire épülő felülvizsgálat előzze meg.

A korszerű ellátás biztosítása és a szakszerű gondozás érdekében szükséges az intézmények személyi feltételeinek javítása, a szakdolgozói létszám emelésével és a szakképzettség növelésével.

8.3. Önálló életvitel segítése

Szükséges megvizsgálni, hogy a fogyatékos személyek jelenlegi lakáscélú támogatásán túl hogyan lehet segíteni az érintettek lakáshoz jutását, valamint az otthoni lakhatást segítő egyszeri támogatási formák lehetőségét.

A fogyatékos személyek társadalmi hátrányainak leküzdése érdekében szükséges megvizsgálni mindazon eszközöknek a körét és a kedvezményes hozzáférés lehetőségét, amelyek az önálló életvitelt, a mindennapos kommunikációt segítik.

9. Intézményrendszerúl

Az esélyegyenlőségi törvényben foglaltak megvalósítása érdekében a meglévő intézményrendszert oly módon kell átalakítani, hogy alkalmas legyen a fogyatékos személyek problémáinak komplex és hatékony kezelésére.

A fogyatékos személyekkel kapcsolatba kerülő valamennyi intézménynek a következő elveket kell szem előtt tartania munkája során:

  • elérhetőség megteremtése, a személyes részvétel biztosítása,
  • személyre szabott ügyintézés, bánásmód és a komplex ügykezelés lehetőség szerinti megoldása,
  • az intézmény tevékenységére, feladatára vonatkozó átláthatóság, eredményesség és ellenőrizhetőség biztosítása,
  • az ellátások racionalizálása, a párhuzamosságok kiszűrése.
A fogyatékosüggyel kapcsolatos feladatok ellátását az Országos Fogyatékosügyi Tanács segíti, amely az esélyegyenlőségi törvény szerint kezdeményező, javaslattevő, véleményező és koordináló szerepet tölt be a fogyatékos személyekkel összefüggő kérdésekben.

A fogyatékos személyekkel kapcsolatos feladatokban közreműködő szervezetek tevékenységének koordinálására, módszertani segítésére és a tájékoztatásra a Kormány közalapítványt hoz létre.

A közalapítvány fontos feladata, hogy olyan módszereket dolgozzon ki, melyekben a rehabilitáció alapelvei az egyes ágazatok sajátosságaitól függetlenül érvényesíthetők legyenek, valamint összhangba hozza az ágazati rehabilitációs tevékenységeket, és támogassa azokat a kezdeményezéseket, melyek a rehabilitáció segítségével lehetővé teszik a fogyatékos személyek társadalmi integrációját. A közalapítványnak emellett kiemelt szerepe van abban, hogy a fogyatékos személyekkel foglalkozó szakmai szervezetek munkáját összehangolja, olyan fórumot létesítsen, mely lehetőséget biztosít a feladatokat ellátó szervezetek közötti információáramlás elősegítésére.

A Közalapítvány széles körű feladatainak megoldása a Program végrehajtásában való közreműködésének érdekében szükséges források megteremtéséről a központi költségvetésnek kell gondoskodni.

A fogyatékos személyek érdekképviseletében fontos szerepet töltenek be országos szintű társadalmi szervezeteik.

A fogyatékos személyek érdekében és ellátásuk biztosításában a civil szervezetek részvétele növekvő mértékű.

10. Tárcaközi feladatok

Az esélyegyenlőségi törvény több területet érintően meghatároz olyan részfeladatokat, amelyek együttműködésben, a szakminisztériumok összehangolt munkájával oldhatók meg.

Ezek különösen a következők:

  • az esélyegyenlőségi törvény végrehajtásának megalapozásaként biztosítani kell a munkaképesség változás, rokkantság, fogyatékosság, foglalkoztathatóság, rehabilitálhatóság egységes értelmezését és a különböző ágazati jogszabályok összhangjának megteremtését,
  • a munkaképesség változás új minősítési rendszerét komplex módon kell kialakítani, a megmaradt munkaképesség mértékének meghatározására, az érintett személy képezhetőségére, szakképzettségére, foglalkozására és életkorára figyelemmel. Készüljön foglalkoztatási terv a fogyatékos személyek munkába helyezésére. A munkaképesség változás és a fogyatékosság minősítése során az eljárásban részt vevő valamennyi intézmény egységes dokumentációt alkalmazzon. Készüljön javaslat a rehabilitációban részt vevő egészségügyi, munkaügyi, szociális szakemberek rehabilitációs szakképzésének rendszerére.
V. A kitűzött célok megvalósításához szükséges pénzügyi források

Az esélyegyenlőségi törvény rendelkezik arról is, hogy a Program tartalmazza a pénzügyi források bemutatását.

Az eddig vázolt feladatok teljes körűen átfogják az esélyegyenlőségi törvényből adódó kötelezettségeket, az abban meghatározott határidőkhöz igazodva. A feladatok végrehajtásának határideje 2010. január 1-je, a speciális oktatás és a speciális munkahelyen történő foglalkoztatás, valamint a már meglévő közhasználatú épületek akadálymentesítése kivételével, melyeket az esélyegyenlőségi törvény 2005. január 1-jéig jelöl meg.

Tekintettel arra, hogy az egyes feladatok ellátására vonatkozó határidő meglehetősen hosszú, ezért indokolt részprogramok készítése a rövid és középtávú feladatmegoldás érdekében:- Felkérést kap a Kormány - az Országos Fogyatékosügyi Tanács bevonásával - az intézkedési tervhez kapcsolódó feladatokra vonatkozó 2000-2003 közötti időszakban jelentkező költségekre, figyelembe véve az arányos feladatmegoldást az esélyegyenlőségi törvényben megjelölt határidőkön belül.

Az első részprogramra vonatkozó intézkedési terv 2000. február 1-jéig készüljön el.

Fontos szempont, hogy a fogyatékosok esélye növelése érdekében szükséges programok forrásai döntően a központi költségvetés terhére kerüljenek betervezésre.

A programok és feladatok költségtervei vonatkozzanak

  • az akadálymentes közlekedés feltételeinek megteremtésére és a környezet területén szükséges egyéb feladatokra,
  • a kommunikáció megteremtésére szolgáló eszközökre,
  • a közlekedésben szükséges fejlesztések megteremtésére,
  • az egészségügyi programokra,
  • az oktatás, képzés területén jelentkező többletköltségekre,
  • az integrált és speciális foglalkoztatás feltételeinek bővítésére,
  • a sporthoz, a szabadidő eltöltéséhez szükséges forrásokra,
  • a szociális ellátásokra vonatkozó többletköltségekre, kiemelten a fogyatékossági támogatásra,
  • a célok megvalósításához szükséges intézményrendszer kialakításának és működtetésének költségeire, különösen a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány feladatellátására.
Kiemelten érvényesítendő szempont, hogy a fogyatékos személyek hátrányai csökkenjenek, ezért az esélyegyenlőségi törvénnyel összhangban biztosítani szükséges az egyes részprogramok költségeit.

VI. A Program megvalósításának időbeli keretei

Az esélyegyenlőségi törvény meghatározza a különböző célterületekhez tartozó átfogó feladatok végrehajtásának végső határidejét, amellett, hogy a törvény 1999. január 1-jei hatálybalépésével valamennyi szabályozott területen a feladatok megoldását meg kell kezdeni.

A konkrét részfeladatokat a Kormány intézkedési terve tartalmazza a végrehajtásért felelősök megjelölésével és határidők kitűzésével.

Annak érdekében, hogy az esélyegyenlőségi törvényből adódó feladatok időarányosan teljesüljenek az egyes célterületeken a következőkre kell figyelemmel lenni.

1. A környezet területén

  • a már meglévő középületek akadálymentessé tételét fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-jéig el kell végezni. Különösen fontos az egészségügyi, nevelési-oktatási és szociális intézmények teljes akadálymentessé tétele, melyet 2003-ig szükséges ütemezni,
  • az építésügyi jogszabályok és szabványok áttekintését és alkalmazását 2001-ig indokolt elvégezni, a közhasználatú új építmények engedélyezése és a meglévők átalakítása során gondoskodni kell az akadálymentesség jogszabályi követelményeinek betartásáról.
2. A kommunikáció területén
  • meg kell kezdeni a közszolgáltatások hozzáférésének biztosítását és azokat 2003. január 1-jéig kiépíteni,
  •  a hírműsorok kijelzését 2001. január 1-jéig szükséges megoldani.
3. A közlekedésben
  • a már működő közlekedési rendszereknek, tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig kell az esélyegyenlőségi törvényben foglaltaknak megfelelnie. Ezen belül elsődleges a tömegközlekedési eszközök állapotának felmérése 2001. január 1-jéig és a Programban meghatározott jogszabályok, szabványok, irányelvek módosítása 2001. június 30-ig,
  • a parkolóhely és parkolókártya biztosításáról 2001. január 1-jéig szükséges gondoskodni,
  • a közlekedést, szállítást végző hálózat kiépítéséről fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig kell gondoskodni.
4. Az egészségügy területén
  • az orvos-szakmai minősítési rendszer és intézményes feltételeinek átalakításával 2000. október 31-ig el kell készülni,
  • a gyógyászati segédeszközellátás feltételrendszerének felülvizsgálatát 2001. január 1-jéig indokolt megtenni,
  • az egészségügyi intézményekben a jogérvényesítés feltételeit 2002. január 1-jéig ki kell dolgozni,
  • a prevenciós kutatásokat folyamatosan, az eljárások körét 2003. január 1-jéig szükséges bővíteni.
5. Az oktatásban, képzésben
  • az esélyegyenlőségi törvény alapján a speciális tárgyi és személyi feltételeket fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-jéig kell megteremteni,
  • a fogyatékos fiatalok speciális képzési formáinak bővítését, valamint speciális képzési támogatásukat 2002. január 1-jéig indokolt kidolgozni és bevezetni,
  • a felsőoktatásban részt vevő fogyatékos hallgatók speciális tanulmányi, életvezetési, tanácsadási és lakhatási támogatásának módszertani, infrastrukturális és pénzügyi elveit és jogszabályait 2002. január 1-jéig kell kidolgozni,
  • a pedagógus diploma megszerzésében a gyógypedagógiai oktatás bevezetésének feltételeit, valamint a gyógypedagógus képzettség szakpáros rendszerben történő megszerzésének feltételeit 2000. október 1-jéig kell kidolgozni.
6. A foglalkoztatás területén
  • a fogyatékos személyek speciális munkahelyen történő foglalkoztatásának feltételeit fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-jéig kell megteremteni,
  • az integrált munkavégzést támogató programokat 2001. január 1-jéig kell kidolgozni,
  • a rehabilitációs foglalkoztatás támogatási rendszerét felülvizsgálni, a munkaadói támogatási rendszer átalakítását 2001. szeptember 1-jéig kell elvégezni,
  • a védett foglalkoztatást 2001. március 31-ig indokolt újszabályozni.
7. A sport és szabadidő területén
  • a fogyatékos személyek sportolása érdekében a finanszírozás átalakítását 1999. december 31-ig, a Sport Közalapítvánnyal kapcsolatos finanszírozási garanciák megteremtését 2000. december 31-ig kell elvégezni,
  • a sportorvosi háttér reformja 2000. január 1-jétől induljon meg, és 2001. december 31-ig fejeződjön be,
  • a szakemberképzés területén szükséges módosítások 1999. szeptember 1-jétől kerülnek bevezetésre, végső megvalósítási határideje 2005. január 1.
8. A szociális ellátások tekintetében
  • a fogyatékossági támogatásról szóló törvényi rendelkezéseket 1999. szeptember 30-ig meg kell alkotni, a támogatásoknak a jogosultak részére történő folyósítását 2001. év elejétől kell megkezdeni,
  • a fogyatékos személyek számára tartós bentlakást nyújtó intézményeket fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig kell átalakítani oly módon, hogy az önálló életvitelre személyi segítséggel képes fogyatékos személyek ellátása lakóotthonban történjen. Ennek érdekében
    • a szociális intézményben élők, ápoló-gondozóotthoni ellátásban részesülők felülvizsgálatát 2000. január 1. és 2001. december 31. között el kell végezni,
    • a szociális intézményrendszer átalakítására vonatkozó programokat a megyei önkormányzatok bevonásával 2001. szeptember 30-ig el kell készíteni,
    • a lakóotthoni ellátás szabályainak kidolgozása 2000. január 1-jéig történjen meg,
    • a támogató szolgálatok modellkísérleteire 2000. január 1. és 2003. május 31. között kerüljön sor, ezt követően szükséges szabályozásukról 2003. december 31-ig gondoskodni,
    • a szociális alap- és nappali ellátás bővítésére fokozatosan, de legkésőbb 2003. december 31-ig sort kell keríteni.



VIII.
1. A fogyatékossággal, egészségkárosodással élő emberek legfontosabb szervezetei

- Értelmi Fogyatékosok Szüleinek és Segítőinek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), 1051 Budapest, Október 6. u. 22.

- LÁNC, Egészségkárosodott Emberek Szervezeteinek Szövetsége (LÁNC Szövetség), 1132 Budapest, Váci u. 14. IV. emelet 2.

- Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetséget (MVGYOSZ), 1146 Budapest, Hermina u. 47.

- Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), 1032 Budapest, San Marco u. 76.

- Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ), 1068 Budapest, Ben czúr u. 21.
 

2. Források: gondolatok, adatok, tények, összefüggések, jogszabályok a fogyatékossággal élő emberekről, embereknek (az itt felsorolt dokumentumok kisebb része a MOESZ-nál, illetőleg könyvtárakban - esetenként könyvtárközi kölcsönzéssel is - elérhető.)

A MEOSZ Internet portálja www.meosz.hu

A mozgásfogyatékos emberek rehabilitációjának sokoldalú  megközelítése (Tanulmánykötet)
 MEOSZ kiadvány, 1997.

Ábrahámné Győrök Margit (szerk.): Együtt nevelkedve
 Alfa Kiadó, Budapest, 1994

Ábrahámné Győrök Margit (szerk.): Hol segítenek mozgássérült gyermekemen?
 MEOSZ kiadványa, Budapest

Böhm András: Napnyugtán
 DFC Kiadó

Chikán Csaba (szerk.): Előadások és dokumentumok a hazai fogyatékosságügy témaköreiből
 MEOSZ, Budapest, 1995

Chikán Csaba: Embernek születtünk
(Sub Rosa kiadó 1998.)

Cseh Katalin: Élet affáziával, hemiplégiával
 Magánkiadás, Budapest, 1996

Derera Mihály: Lépések... - Gondolatok mozgáskorlátozottaknak
 MEOSZ - Magyar Vöröskereszt OVB kiadványa, Budapest, 1986

Derera Mihály (szerk.): Fregatt az üvegben
 Népszava Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1986

Derera Mihály (szerk.): Aranyfillérek
 Alfa Könyv- és Lapkiadó, Budapest, 1989

Egy könyv a foglalkozási rehabilitációról.
 (Down Egyesület gondozásában)

Fejes András: Gerincsérültek rehabilitációs pszichológiája
 Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1975

Fejes András: A mozgáskorlátozottak és a társadalom.
 MEOSZ kiadványa, Budapest, 1984

Fejes András: Testi sérültek szexualitása
 MEOSZ Rehabilitációs Szolgálatának kiadása, Budapest 1994

Fejes András: Testi sérültek szexualitása - átdolgozott kiadás
 (MEOSZ, 2000.)
Fekete Árpád (szerk.): Társadalom és személyiség
 Alfa Kiadó, Budapest, 1995

Hasznos tudnivalók a spina bifidáról
 MEOSZ kiadványa, Budapest, 1990

Hatályos jogszabályok gyűjteménye
 (CD jogtár, Kódexpressz vagy a Magyar Közlöny megfelelő számai)

Józsa Teréz (szerk.): Sérült emberek adattára I.; Sérült emberek adattára II.
Értünk, magunkért, velünk
 Humanitás Információs Alapítvány, Budapest, 1996, 2001.

Józsa Teréz (szerk.): Tájkép csata közben
 (MEOSZ 2001.)

Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban
 Gondolat, Budapest, 1992

Könczei György: Költség versus haszon. Avagy a rehabilitációs foglalkoztatás hasznossága
 MEOSZ kiadványa, Budapest, 1992

Losonci Miklós: Sebzett Madár (Nyitott Kapu Alapítvány, 2000)
Mozgáskorlátozottak szükségleteinek felmérése
 MEOSZ kiadvány, 1996.

Rácz J. Zoltán: Kővé vált szavak (magánkiadás, 2000.)

Sárhegyi Csaba: A szabadság útja
 Móra Könyvkiadó, Budapest, 1996

Vitó Zoltán (szerk.): A “Szeretet" igazgatója
 Mozgássérültek Pest Megyei Egyesülete kiadványa, 1992

Vitó Zoltán: Az inaszakadt könyve
 Mozgássérültek Pest Megyei Egyesülete kiadványa, Budapest, 1993

1990. évi népszámlálás - a fogyatékosok életmódja és életkörülményei
 Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1995



vissza a www.meosz.hu nyitóoldalára