Az idős hölgynél rosszindulatú pajzsmirigy daganatot diagnosztizáltak. Műtéti úton eltávolították a Miskolci Megyei Kórházban, azonban a kezelés itt még nem ért volna véget. A sikeres műtét után egy orvosszakértőből álló, úgynevezett „onko. team” a daganat nagy mérete miatt úgy döntött, hogy Kovács Bélánénak „rádiójód” kezelésre van szüksége, aminek segítségével csökkenthető a rák későbbi kiújulásának esélye. Ennek megfelelően Kovács Bélánét a kezelőorvosa először az Országos Onkológiai Intéztet Nukleáris Medicina Osztályára küldte kezelésre, ott azonban elutasítottak „immobilitására”, azaz mozgásképtelenségére hivatkozva. Ekkor az onko team ismét összeült és az elutasítás ellenére is úgy döntött, a betegnek szüksége van a kezelésre, ezért ezúttal a Debreceni Egyetem Klinikájára irányították, ahol szintén elvégezhető a fenti kezelés. A klinika lényegében ugyancsak a fenti okra hivatkozással szintén elutasította a beteg kezelését. A MEOSZ úgy ítélte meg, hogy Kovács Bélánét súlyos jogsérelem érte, ezért az idős hölgy meghatalmazásával eljárást indított az érintett egészségügyi intézmények ellen az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál.
Kovács Béláné egészséges gyermekként jött a világra. Kazincbarcikán egy biztosítónál dolgozott, férjhez ment, családot alapított. Fiatal felnőtként egyre többször érték furcsa balesetek. Sokszor minden különösebb ok nélkül elesett, elvesztette az egyensúlyát. Orvosi vizsgálatok sora után kiderült krónikus izomsorvadásban szenved, ami szervezete lassú, biztos leépülésével jár. Még egy ideig tudott dolgozni a biztosítónál, de az egyre sűrűbben előforduló balesetek miatt a munkáltatóval közösen úgy döntöttek, biztonságosabb, ha „lerokkantosítja magát”. Kovács Béláné ennek ellenére szeretett volna dolgozni, így rokkantnyugdíj mellet, tapasztalati úton megtanult fehérneműket varrni, és ezzel egészítette ki nyugdíját. Végül folyamatosan romló állapota miatt ezzel is fel kellett hagynia, mikor férjét elveszítette. Ezt követően egyre többet szorult segítségre, amit a magyar szociális háló nem tudott neki megfelelően biztosítani így fia családjához költözött, akik azóta is segítik a mindennapokban.
Életében a következő tragédia 2017-ben következett be, amikor pajzsmirigy daganatot mutattak ki nála a Miskolci Kórházban. Az első feltáró műtét után úgy látták a daganat jó indulatú, azonban utólag kiderült, hogy helytelen volt a diagnózis. 2018 januárjában így ismét megműtötték, a daganatot komplikációk nélkül eltávolították. Az eredmények biztatók voltak, azonban a daganat mérete miatt egy szakorvosokból összeállított onko team a megadott protokoll szerint eljárva rádiójód kezelés elvégzését látta szükségesnek, így Kovács Bélánét kezelőorvosa Országos Onkológiai Intéztet Nukleáris Medicina Osztályára küldte kezelésre.
Kovács Béláné állapotára tekintettel csak családja segítségével tudott Budapestre utazni. Fia szabadságot vett ki, hogy autóval elvigye a kezelésre, ennek ellenére az intézményben a várakozástól eltekintve pár percet töltöttek. Az osztályt vezető főorvoshoz irányították, aki megkérdezte tőle, ki tud e ülni a székből, segítség nélkül képes e ellátni magát? Miután Kovács Béláné nemmel válaszolt, szó nélkül rávezette az ambuláns lapra, hogy immobilitása miatt a beteget nem tudják fogadni. Mikor Kovács Béláné részletesebb információhoz szeretett volna jutni ezzel kapcsolatban, csak annyit közölt vele, hogy majd a kezelőorvosa tájékoztatja, azonban részletes tájékoztatást nem kapott ezt követően sem.
Az állapotáról döntő onko team ez után úgy döntött megkeresi a Debreceni Egyetem Klinikáját, ami szintén el tudja végezni a kezelést. A korábbi eset miatt itt már a kezelőorvos írásban kereste fel a kórházat és kért véleményt, Kovács Béláné állapotáról pedig írásban adott tájékoztatást. Ennek alapján a Debreceni Kórház is elutasította a vizsgálatot, ugyanakkor ők hosszan próbálták indokolni annak okát, illetve a levélből az is látszik, hogy komolyan konzultáltak az esetről a döntés meghozatala előtt. Persze ez a helyzeten mit sem változtatott, Kovács Béláné így is elesett egy olyan kezeléstől, amit minden más daganatos páciens megkapott.
A második elutasítást követően Miskolcon sem tudtak mást mondani Kovács Bélánénak, mint hogy a lehetőségeket kimerítették, más alternatív, igazoltan is hatásos kezelést nem tudnak javasolni a számára. Ebben maradtak egészen 2018 nyaráig, amikor is a Humanitás című folyóiratban Kovács Béláné elolvasta az ésszerű alkalmazkodásról szóló cikkünket, és világossá vált számára, hogy nem megfelelően jártak el vele szemben orvosai. A MEOSZ, amint értesült a precedens értékű esetről, illetve arról, hogy a jogsértő megatartás következménye hatással lehet Kovács Béláné egészségügyi állapotára is, azonnal felvette a kapcsolatot a hölggyel, tájékoztatta a lehetőségeiről és vele mindenben egyeztetve, az ő meghatalmazásával az emberjogi munkacsoport kérvényezte a két érintett egészségügyi intézmény eljárás alá vonását az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál.
Ezzel párhuzamosan szervezetünk megkereste az érintett intézményeket is, hogy tájékoztatást kérjen.
Az Onkológiai Intézet Nukleáris Medicina Osztályán azt a választ kaptuk, hogy rádiójód kezelést nem lehet olyan mozgáskorlátozott személyen végrehajtani, akinek az önellátó képessége hiányzik. A kezelés során ugyanis nagy dózisú sugárzóanyag, radioizotóp kerül a páciens szervezetébe kapszula, vagy folyadék formájában, ezért kell a betegeknek ellátniuk saját magukat,, a sugárzó anyag vizelet formájában távozik a szervezetből, speciális tartájokba. Ha a páciensnek segíteni kell, a veszélyt jelenthet a segítő kórházi személyre, ugyanis a nyilatkozó orvos szerint, amennyiben az ápoló a beteg közelében tartózkodik hosszabb ideig, vagy sugárzó anyag kerül a testére, úgy a megengedett sugárterhelésnek hatszorosa éri az ápolót, ezt a kockázatot pedig nem vállalhatja a kórház, nem kényszerítheti erre a dolgozóit. Kovács Béláné túlélési esélyeivel kapcsolatos kérdésünkre, miszerint ha a kezelést megkapná, az orvos azt mondta: bizonyos szövettani lelelet alapján javasolt a kezelés, ha megkapja, statisztikailag igazoltan kisebb az esélye a rákos megbetegedés kiújulásának. Ugyanakkor a kezelés elvégzéséről, mint vezető főorvos ő jogosult dönteni, ő pedig megalapozottnak látja a döntését a páciens állapotára tekintettel. Azt is elmondta továbbá, hogy vannak betegek, akik nem vállalják, nem akarják a kezelést, akkor sem, ha a kezelőorvosuk javasolja. Elmondása szerint nem akarnak kibújni a mozgáskorlátozott beteg kezelése alól, ez a kezelés mindenhol a világon egy olyan eljárás, amit csak akkor végeznek el, ha a beteg képes magát ellátni.
A Debreceni Egyetem orvosait is kerestük, akik Kovács Béláné kezelését elutasították, őket azonban nem értül el telefonon. Ugyanakkor Kovács Bélánénak és kezelőorvosának írt korábbi levelükben hosszabban, de ugyan azt írják le, mint amit a Budapesti kollégájuk közölt.
A MEOSZ ezen információk alapján továbbra is úgy vélte, hogy Kovács Béláné esetében az intézményeket képviselő orvosok jogsértően jártak el ezért vele egyeztetve a Szövetség továbbra is az eljárás lefolytatását kérte az EBH-tól.
Az EBH 2018. november 20-án tárgyalást tartott az érintettek részvételével Kazincbarcikán, ahol Kovács Bélánét – aki személyesen is részt vett – a MEOSZ jogtanácsosa képviselte. Az Onkológiai intézetet az egyik szakorvos és jogi képviselője képviselte, a Debreceni Egyetem Klinika részéről senki nem jelent meg személyesen a tárgyaláson. Jogi képviselőjük megkereste az EBH-t a tárgyalás előtt, illetve írásban nyilatkoztak, arról, hogy utólag hibának látják, hogy személyesen nem konzultáltak Kovács Bélánéval és papírokból hozták meg az elutasító döntést, így lehetőséget szeretnének biztosítani egy személyes meghallgatásra, amennyiben erre a páciens nyitott.
A tárgyaláson minden értintettnek lehetősége volt bemutatni állaspontját, reflektálni az elhangzottakra, valamint a MEOSZ indítványára tanúként hallgatták meg Kovács Béláné miskolci kezelőorvosát is. A tárgyaláson az eljárás alá vont intézet képviselői továbbra is fenntartották korábbi álláspontjukat, miszerint Kovács Béláné kezelése a speciális körülményekre való tekintettel nem végrehajtható anélkül, hogy a kezelő személy ne kerüljön potenciális veszélybe. Ugyanakkor a meghallgatás hatására az is nyilvánvalóvá vált, hogy az idős hölgyet nem tájékoztatták megfelelően a kezeléssel kapcsolatban, így ezért a tárgyaláson elnézést kértek.
Tekintettel arra, hogy Kovács Béléné nem fogadta el az intézmény álláspontját, a tárgyaláson nem született egyesség, így az eljárás tovább folytatódik.
A MEOSZ úgy véli, hogy az érintett orvosok sem a tárgyaláson, sem korábban nem voltak tekintettel Kovács Béláné helyzetére. Nem tájékoztatták megfelelően a kezelésről, nem próbáltak megoldást találni a fogyatékosságából adódó speciális igényeire mielőtt elutasították a kezelését, nem jártak utána annak, külföldön van e lehetőség rá. Az eljárás alatt a hivatkozásaik alapján fontosabbak voltak számukra az infrastrukturális körülmények az esetleges átalakítással járó anyagi és adminisztrációs terhek számbavétele, mint Kovács Béláné kezelésének a lehetősége. Mindez jól mutatja a magyar egészségügy hozzáállását a fogyatékost emberekhez, ami ebben az esetben veszélyeztetheti Kovács Béláné gyógyulásának esélyét is.