Kedves
Barátaink!
Az
UMFT Támop programjának keretében megkezdtük a www.meosz.hu
interaktív portállá szervezését. Ennek keretében kivétel nélkül minden
egyesületünk lehetőséget kap arra, hogy egyszerű, központilag programozott
módon, különleges szaktudás nélkül, bármely internet kapcsolatról ingyenesen,
sőt az elvégzett munka díjazása mellett saját információit, híreit, rendezvényeit
közzétegye, LÁT munkáját, tagnyilvántartási munkáját elvégezze (természetesen
ez utóbbiakat zárt rendszerben), böngésszen a többiek nyílt információi
között. Ezen kívül lehetőség lesz arra, hogy az internetes élő kapcsolaton
keresztül konzultáljanak szakembereink egymással és a MEOSZ szakértőivel
és vezetőivel, internetes fogadó órákat tartsanak tagjaiknak. Az interaktív
rendszer ezen kívül oktatási szolgáltatásokkal is bővül, megoszthatjuk
információinkat képben és hangban, megtekinthetünk rendezvényeket melyekre
nem tudunk elmenni, stb. Az interaktív rendszer lehetőséget ad arra is,
hogy a helyi információkat országosan is közzétegyük, így pl. a helyi akadálymentes
helyeket mindenki megtalálja, a rendezvényekre máshonnan is jelentkezhessen,
a munkalehetőségekről bárhonnan értesülhessen. Egyszóval: valamennyi egyesület
lényegesen javíthatja szolgáltatásainak színvonalát.
Mindehhez
elegendő az egyesületnek a meglévő internet kapcsolata, vagy akár egy megbízott
tag otthoni internet kapcsolata, tehát semmiféle nagy beruházást nem igényel.
A pályázati forrásból a felkészülés és működtetés egyesületi költségeire
összesen 14 M Ft áll rendelkezésre.
A project
fejlesztését megkezdtük, befejezése 2010 közepén lesz. A funkciók többsége
2009 nyár elejére már teljes egészében működőképes lesz. 2009 áprilisától
megkezdjük a közös munkát és egy-két hónap után már mindenki élvezheti
az első eredményeket.
A
project lépései amelyben közreműködéseteket kérjük:
1.
Kapcsolattartó kijelölése.
Minden
egyesülettől szükségünk van egy olyan kollégára, akivel a kapcsolatot tartani
tudjuk. Ő az, aki begyűjti és felteszi az adatokat, továbbítja az információkat,
segíti a helyi, internethez nem értő vezetőket és kollégákat. Kérjük,
ennek a személynek a kijelölését. Fontos, hogy az egyesület alkalmazza
őt, vagy legyen választott tisztségviselő, tehát egyértelmű legyen, hogy
megbíztok benne. Alapvető, hogy akár az egyesület internet kapcsolatán
akár saját internet kapcsolatán gyakorlott módon tudjon egyszerű honlap
funkciókat kezelni, emailezni. Alapvető, hogy a jelölés úgy történjen,
hogy ezzel számára egyben engedélyezitek, hogy az egyesület nevében jogosan
tesz fel adatokat. Természetesen az egyesület vezetése figyelemmel kísérheti
a munkáját és szükség szerint a kijelölt személy megbízását visszavonhatja.
A kijelölt
kapcsolattartók számára áprilisban félnapos bemutatót tartunk Budapesten,
hogy megismerjék a rendszert. Ez után elegendő az interneten kapcsolatot
tartanunk.
A kapcsolattartó
kijelölésének az a módja, hogy a kapcsolattartónak az interneten a az alábbi linken be kell regisztrálnia adatait. A regisztrációt követően április
elején minden egyesületet (az elnököt) postai úton kiértesítünk, kit regisztráltunk
a nevében. Ha a regisztrációt nem hagyja jóvá, az értesítésben szereplő
módon ezt jelezheti, letilthatja. Tehát nem kell külön leveleket írni.
Kapcsolattartó regisztrálására csakis az internetes oldalon van mód, levelet
nem fogadunk el. Jelenleg egy egyesülettől maximum két kapcsolattartó
kijelölését tudjuk elfogadni.
A kapcsolattartó
a regisztrációs oldalon minden tudnivalóról értesül és a regisztrációjáról
visszajelzést kap email címére. A kapcsolattartó csak akkor kezdheti meg
munkáját, ha a budapesti egy napos tanfolyamot elvégezte. Ez után tud belépni
a rendszerbe. A kapcsolattartó ill. az egyesület tevékenységét a későbbiekben
díjazzuk oly módon, hogy az elvégzett tevékenységek után járó "pontokat"
az egyesület leszámlázza a MEOSZ-nak és ezt megtérítjük abból a célból,
hogy a kapcsolattartó illetve a többi résztvevő tevékenységét az egyesület
díjazni tudja.
2.
Kapcsolattartó és más szakértők díjazásának árajánlata
A kapcsolattartó
és más szakértők díjazási árának megállapításához kérjük, hogy minden egyesület
(a kijelölt kapcsolattartó regisztrációja után, a kapcsolattartó segítségével)
töltse ki a az alábbi kérdőívet is! E kérdőívek összesítése alapján állapítjuk meg azt a díjazást,
mely megfelel az átlagos munkadíjnak. Kérjük, hogy igyekezzenek pontos
adatokat szolgáltatni.
3.
Adatvédelem
Valamennyi
begyűjtött adatot a legszigorúbb adatvédelmi szabályoknak megfelelően kezelünk,
csakis a project keretein belül használunk fel, harmadik félnek át nem
adunk. Sem a jelentkezéseknél, sem a további munkák során a kapcsolattartáson
ill. a project működtetésén túli adatokat nem gyűjtünk és tárolunk.
4.
LÁT és Tagnyilvántartás
A központilag
működtetett LÁT és Tagnyilvántartás programok különleges módon működnek,
az e rendszerekben begyűjtött adatok nem az Interneten, hanem a MEOSZ titkos
elérésű szerverén tárolódnak majd, ezekhez csak az illetékesek férhetnek
hozzá. Például a tagok minden adatához csak az az egyesület férhet hozzá,
amelyik rögzítette a tag adatát. Mások csak a tagnyilvántartás adataiból
generált országos statisztikákat láthatják (az egyesületi statisztikákat
is csak az egyesület láthatja). Ezért a későbbiekben a kapcsolattartó ezen
rendszereket csak bemutatja annak, akit az egyesület LÁT ügyintézéssel
ill. Tagnyilvántartó vezetéssel felhatalmaz. A kapcsolattartó csak akkor
kap ezekhez a rendszerekhez belépést, ha ő maga később erre az egyesület
vezetésétől felhatalmazást kap (mert ő a kapcsolattartás mellett ilyen
ügyeket is intéz).
5.
A rendszer későbbi működése
A kapcsolattartó
segítségével később más szakemberek ill. egyesületi vezetők is csatlakozhatnak
a rendszerhez, olyan jogosultsággal, ami nekik jár. Pl. az egyesületi elnök
is kérhet elnöki belépő kódot, amivel például az elnökök fórumán úgy tud
kommunikálni a MEOSZ Elnökével és elnök kollégáival, hogy azt mások nem
láthatják.
6.
2010-től már általános szabály lesz
A jövő
évtől a MEOSZ valamennyi belső kommunikációját a mindenki számára ingyenes
rendszeren belül kívánjuk lebonyolítani. Ez egyben lehetőséget ad számos
papírmunka mellőzésére, további pályázati segítségek megvalósítására, gyors
és ingyenes hangban és képben történő kommunikációra, azonnali ügyintézésre.
A jelen project végeztével csak a project jár le de a rendszert tovább
működtetjük és fejlesztjük, hogy a MEOSZ hálózata segítségével társadalmi
szervezetünk versenyképes legyen minden más hazai társadalmi szervezettel,
gyorsabban tudjuk továbbítani az információkat és gyorsabban tudjunk cselekedni,
valamint olcsóbban tudjuk kiszolgálni sorstársainkat. Azok az egyesületek,
akik legalább egy-egy tagjuk révén nem tudnak részt venni interaktív közösségükben,
támogatásoktól és lehetőségektől esnek el.
7.
Kérjük, hogy a kapcsolattartó és az árajánlat oldalakat március végéig
töltsék ki. Kérdéseikkel fordulhatnak Dr. Derera Mihályhoz (9-18 h közt
Tel.: 06-20-9581-661, email: derera@meoszinfo.hu)