2009. augusztus 3-án megjelentek a gyógyászati segédeszköz ellátás átalakításával kapcsolatos jogszabályváltozások. (110. sz. Magyar közlöny), amelyek augusztus 16-án lépnek hatályba, és amelyre szakmai és pénzügyi szempontból volt szükség. Célja, hogy lehetővé tegye a források hatékonyabb felhasználását (takarékosság jegyében), és a betegellátás minőségének javulását.
Az intézkedéscsomag a gazdasági válság ellenére az indokolt esetekben támogatásnövelő intézkedéseket is tartalmaz (magasabb támogatási kulcsokat, gyakoribb rendelhetőséget, nagyobb felírható mennyiséget, vagy szélesebb felírási jogokat). Az átalakítás során ügyeltek arra is (OEP, EÜM), hogy a betegek számára minőségi eszközöket és szakmai szolgáltatásokat biztosító tisztességesen működő kis- és középvállalkozások már augusztustól a korábbinál kiszámíthatóbb és áttekinthetőbb piaci viszonyok között tevékenykedhessenek.
Az átalakításra két lépcsőben: 2009 augusztusában, valamint 2010. január 1-jétől kerül sor.
Első lépcsőben: a rendeletmódosítás által áttekinthetőbbé válik a támogatási rendszer. A támogatási kulcsok egységesen 50, 70, 80 és 90 %-osak, emellett bevezetésre került egy új, 98 %-os kulcs, amely a korábbi 100%-kal támogatott eszközök jelentős részére vonatkozik. Ez utóbbi esetben - például a nagy értékű végtagprotéziseknél, mopedeknél - azonban a beteg által fizetendő térítési díj legfeljebb 5. 000 Ft lesz, ennek célja a kiemelt támogatású eszközökkel ellátott betegek terheinek mérséklése. Számos nagy értékű eszközt azonban nem évente, hanem 6-8 évente kell cserélni, így csupán 6-8 évente kell az 5000 forintos maximált térítési díjat megfizetni.
Pontosították egyes eszközök rendelhetőségi feltételeit, valamint az ésszerű felhasználás érdekében több eszközcsoport esetében módosul a kihordási idő, illetve a kihordási időre felírható mennyiség. Ilyen például a súlyosan mozgáskorlátozott személyek által használt mopedek, motorkerékpárok termékcsoport esetében a kihordási idő csökkentése 10 évről 8 évre. A legsúlyosabb helyzetben lévő négy végtag bénult emberek közlekedését biztosító elektromos motorral meghajtott, joystick-irányítású kerekes-székek esetében a kihordási idő szintén 10 évről 8 évre módosul, a támogatási mérték a korábbi 85%-os kulcs megszűnésével 90%-os mértékűre emelkedik. A felnőttek számára rendelhető digitális hallókészülékek kihordási ideje 7 évről 6 évre csökken. A kihordási idő csökkentésével a betegek rövidebb időnként juthatnak korszerű, új eszközhöz, így is javítva ellátásuk minőségét.
Második lépcsőben, 2010. január 1-től kerül sor azokra a változásokra, amelyek az egész GYSE-ellátási rendszert helyezik új alapokra. Ekkor indul a nagy értékű, tartós használati eszközök kötelező kölcsönzési rendszere, ekkorra válhat lehetővé a beteg számára maximális rugalmasságot biztosító keretösszegű támogatás bevezetése a sztómaterápiás eszközöknél és az inkontinencia eszközöknél, valamint az egyszerűsített eszközfelírás a parókák, emlőprotézisek és szemüveglencsék esetében.
A lehetőségekhez képest mindazon módosítási javaslatok beépítésre kerültek, amelyekkel az új támogatási rendszer a betegek valódi érdekeit tudja szolgálni. Nagyra értékeli az OEP és az Egészségügyi Minisztérium a szakmailag korrekt és konstruktív javaslatokat, az együttműködési készséget az érdekképviseleti szervek, szakmai kollégiumok részéről. A kialakult kompromisszum is mutatja, hogy az együttműködés a döntés-előkészítés legcélszerűbb útja.
Korrekt partneri együttműködés alakult ki a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével, aminek eredményeként ésszerűbbé válik a nagy értékű protézisek, mopedek és kerekes-székek felírhatósága is.
Néhány beteg-, illetve eszközcsoport ellátásának változása
(bővebben ide kattintva olvashatja el)
Végtagprotézisek
A végtagprotézisek 98%-os támogatási kategóriába kerülnek azzal, hogy a beteg által fizetendő térítési díj nem haladhatja meg az 5000 forintot.
Ortopéd cipők
Az enyhén deformált lábra írható ortopéd cipők támogatása felnőttek esetében 50%, gyermekek esetében 70%. A nagyfokú deformitás kezelésére szolgáló ortopéd cipők zöme 90%-os támogatással rendelhető.
Hosszú idő után egységesedik az ortopéd cipők, valamint tartozékaik támogatása: ez azt jelenti, hogy a tartozékok támogatását az alapcipő támogatási kulcsa szerint állapítjuk meg. Az ortopéd cipők kihordási ideje 12 hónapban egységesedik, kivéve a súlyos paresis esetét, ahol a kihordási idő 6 hónap.
Járóbotok és járókeretek
Az eszközök ismételt felírására a beteg háziorvosa is jogosult lesz, ami a betegek hozzáférését javítja.
Higiénés segédeszközök, mosási és zuhanyzási segédeszközök
Az eszközök felírására nemcsak a szakorvos, hanem szakorvosi javaslatra a beteg háziorvosa is jogosult lesz, ami a betegek utazási terheit csökkenti.
Mopedek és kerekes-székek
A kerekes-székek támogatási rendszere ésszerűsödik:
- a legtöbb eszköz támogatási kulcsa 80% lesz,
- a joystick-irányítású elektromos kerekesszékek támogatása viszont 90%-ra nő.
A kihordási idő a valós technológiai élettartamnak megfelelően
- a mechanikus kerekes-székek - és tartozékaik - esetében főszabályként 5 évről 6 évre nő,
- a mopedek és elektromos kerekes-székek esetében 10 évről 8 évre csökken, ami azt jelenti, hogy a betegek ezeket az eszközeiket az eddiginél gyakrabban cserélhetik.
A mopedek indikációja egyértelművé válik oly módon, hogy ezen nagy értékű eszközök ártámogatással történő igénybe vételére azok lesznek jogosultak, akik oktatásban való részvételük, munkahelyre való eljutásuk, aktív életvitelük érdekében, illetve kiskorú gyermek nevelésével összefüggésben rendszeresen kültéren közlekednek, valamint fizikai és mentális állapotuk alapján képesek az eszköz kormányzására.
A nagy értékű eszközök (súlyosan mozgásfogyatékosok kerekes-székei, aktív kerekes-székek, elektromos kerekes-székek) rendelését a Regionális Egészségbiztosítási Pénztárak szakértő főorvosai ellenjegyzik.
Kompressziós terápia eszközei
A kompressziós pólyák és harisnyák indikációja, valamint a felírási jogosultságok pontosításra kerülnek. A támogatási mértékek és a rendelhető darabszámok nem változnak.
Kötszerek
Néhány elavult, elsősorban nem-steril kötszercsalád (pl. nem-steril kötszerek, szigetkötszer-tekercsek, papírvatták) támogatása megszűnik. A kötszerekre augusztus 16.-tól egységesen 80%-os támogatási kulcs vonatkozik, ami több korszerű kötszer (filmkötszerek, polimer kötszerek, hydrogélek) esetében jelentős támogatásnövekedést jelent. A felírható mennyiségek ésszerűsödnek:
- több olyan esetben, ahol eddig havonta 30 darabot lehetett felírni, a sebellátás szempontjainak megfelelő 20 darab lesz rendelhető, és
- az így felszabadított források révén több kötszerfajtából havi 10 darab helyett 20 darabot lehet felírni.
Az egyes kötszerfajták indikációját pontosították, a felírás pedig szakorvosi kompetencia marad, ám mozgásukban korlátozott, nem szállítható betegek esetében lehetővé válik a háziorvosi kötszerfelírás.
Tájékozódási segédeszközök (tapogatóbotok és pálcák)
A vakok számára írható tapogatóbotok és pálcák támogatása 85%-ról 98%-ra nő.
Inzulinterápia segédeszközei
Ezeket az eszközöket a jövőben a beteg háziorvosa rendelheti, a gyógyszeres inzulinterápiára vonatkozó szakorvosi javaslat alapján, amelynek érvényességi időtartama 1 év.
A különböző tűk és fecskendők felírhatóságára vonatkozó szabályok egységesednek annak érdekében, hogy a különböző típusú eszközökből a betegek - igényeik szerint - ugyanolyan terápiás értékű "csomagokat" állíthassanak össze.
Optikai segédeszközök
A 6. 00 dioptria alatti szemüveglencsék ártámogatása megszűnik, aminek oka, hogy az eddigi támogatási összeg a betegek terheit érdemben nem csökkentette, miközben az egészségbiztosítási alapra összességében jelentős terhet rótt. Szemüvegkeretek továbbra is a támogatott szemüveglencsékhez rendelhetők.
A kontaktlencsék (korrekciós lencsék) támogatása 70%-ra, a távcsőszemüvegek és tartozékaik támogatása 80%-ra módosul.
Műfogsorok és fogszabályozó eszközök
Műfogsorok egyfelől fejlődési rendellenességek, daganatos megbetegedések és traumás sérülések esetén lesznek rendelhetők (életkori korlátozás nélkül) 80%-os támogatással, másfelől kizárólag közgyógyellátás jogcímen megmarad a foghiány pótlásának lehetősége 50%-os támogatással. A fogszabályozás segédeszközei szintén fejlődési rendellenesség, tumor és traumás sérülés esetén, valamint 18 éven aluliak számára a fogazat súlyos alaki rendellenessége esetén rendelhető, egységesen 80%-os támogatással.
Sztómaterápiás segédeszközök
A sztómaterápiás segédeszközök támogatási kulcsa 98% lesz. A sztómazsákokból három hónapra felírható mennyiség - a gyermekek számára rendelhető zsákokat kivéve - egyrészes zsákok esetében 180, illetve a maxi zsákok esetében 150 darab, kétrészes zsákok esetében 140 darab. Az alaplapok, sztómasapkák és sztómadugók felírható mennyisége nem változik. A felírási jogosultságok szintén változatlanok maradnak. A pasztákat 50%-os kulccsal támogatjuk, a bőrvédő és bőrtisztító termékek támogatása megszűnik.
Hallásjavító eszközök
A hallásjavító eszközök kihordási ideje
- a 9 év feletti betegek esetében 72 hónapban (azaz 6 évben) egységesedik, ami a digitális készülékek esetében jelentős minőségi előrelépést és ellátásfejlesztést jelent,
- a 9 év alatti betegek esetében megmarad a szakmailag indokolt 48 hónapos kihordási idő.
A támogatási kulcs
- a 18 év felettiek esetében egységesen 70%,
- a 18 év alattiak esetében egységesen 98% lesz. A legfeljebb 5000 forintos térítési díjra vonatkozó kiegészítő szabály természetesen itt is érvényes.
Kötelezővé válik emellett a 15 napos kipróbálási idő. A tartozékok és kiegészítők támogatása megszűnik, kivételt képeznek ez alól a 18 év alattiak hallókészülékeihez rendelt elemek és akkumulátorok, amelyek a jövőben magasabb, 98%-os támogatással elérhetők. Az V. kategóriájú hallókészülékek közgyógyellátás jogcímen nem rendelhetők.
Inkontinencia eszközök
A vizelettartási és/vagy széklettartási problémában szenvedők számára rendelhető eszközök támogatása 80%-ban egységesedik, ami számos eszköz (inkontinenciabetét, illetve nadrágpelenka) esetében jelentős támogatásnövekedést jelent. Ezt az enyhe inkontinencia kezelésére szolgáló kis űrtartalmú inkontinenciabetétek támogatásának szűkítése, valamint az indikációk kismértékű pontosítása teszi lehetővé. Mindezekkel az intézkedésekkel a magyarországi inkontinenciaellátás az európai standardokhoz közeledik.
Hivatkozás: 25/2009. (VIII. 3.) EüM rendelete a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosításáról.
Társadalombiztosítási támogatással rendelhető és kiszolgálható gyógyászati segédeszközök teljes körének érvényes listája 2009. augusztus 16.-tól
http://www.oep.hu/portal/page?_pageid=35,34882&_dad=portal&_schema=PORTAL
Összeállította: Bernáthné Székely Julianna,
MEOSZ Rehabilitációs megbizott
(2009.08.07.)