A MEOSZ tudatosan és következetesen távol tartja magát a pártpolitikától, választási időszakban pedig különösen óvatosan nyilatkozik az egyes kérdésekről, mi ugyanis a mozgáskorlátozott emberek érdekében minden legitim erővel szót kell értsünk. Lassan 30 éve működik szervezetünk és ugyanilyen régen követjük ezt az elvet.
Vannak azonban tények, amelyek felett nem mehetünk el szó nélkül.
Török Zsolt az MSZP ügyvezető alelnöke, a párt esélyegyenlőségi és fogyatékosügyi ügyvivője a közszolgálati Tv (M1) 2010 február 18-i reggeli műsorában (reggel 6 óra 48 perckor) szó szerint ezt mondta: "2001-hez képest amikor a FIDESZ volt kormányon az MSZP sokszorosára emelte a fogyatékos személyek és a fogyatékos szervezetek támogatását."
Kormányoktól és pártoktól függetlenül néhány tény a Magyar Köztársaság adott évi költségvetési törvényeiből:
- A mozgássérültek személygépkocsi szerzési támogatása 1995-től egyetlen forinttal sem nőtt. (Az erre szánt pénz viszont mára a felére csökkent)
- A mozgássérültek lakás akadálymentesítési támogatása 1989-től egyetlen forinttal sem nőtt.
- A MEOSZ támogatása 2001-en 144 M Ft volt, 2010-en 105 M Ft
- A fogyatékosügyi programok támogatása 2001-ben 1000 M Ft, 2010-ben 527 M Ft
- Fogyatékossági támogatás és vakok személyi járadéka 24,5 Mrd forintról 30,4 Mrd forintra nőtt (24% a 9 év alatt miközben pl. az országgyűlési képviselők átlagos javadalmazása 40%-al nőtt).
- A mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 1995 óta nem változott (miközben a tömegközlekedés árai többszörösére emelkedtek és a benzin ára sem csökkent 15 év alatt).
- A legkisebb öregségi nyugdíj összege két éve nem nőtt. (Ez által az ehhez kapcsolódó ellátások sem).
Nem soroljuk tovább. A fogyatékos személyek és szervezetek támogatása egyetlen tételben sem növekedett sokszorosára, sőt, reálértékben olykor inkább drasztikusan csökkent, mint nőtt.
Nem kívánunk értékvitákba bonyolódni, csak tényeket rögzítünk. Mint ahogyan azt is kérjük tényként kezelni, hogy a fogyatékos emberek közt csak nagyon kevesen szenvednek olyan súlyos értelmi akadályozottságtól, hogy a kevesebbet a többtől ne tudnák megkülönböztetni. A nyilatkozók - bármely oldalhoz tartozzanak is - kérjük, legalább ezt tartsák tiszteletben.
Dr. Derera Mihály
(2010.02.18.)