Kettős lábszárcsonttörést szenvedett Dani Gyöngyi a vancouveri téli paralimpián, ezért nem tud részt venni az alpesi síversenyeken. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) vasárnapi tájékoztatása szerint a sportoló a szobájában a térdére esett, amikor ágyából a kerekesszékébe akart átülni. A röntgenvizsgálatok során megállapították, hogy a bal lábszára mindkét csontja eltört.
Bejek Zoltán csapatorvos, a magyar küldöttség vezetője Vancouverből azt a tájékoztatást adta, hogy a versenyzőnek a helyszínen szereztek speciális kerekesszéket, amely nyújtott állapotban is megtartja a sérült lábat. A csapat irányítói Danira bízzák, hogy korábban visszatér-e Budapestre vagy a többiekkel marad,
A szervezők egyébként a rossz időjárás miatt megváltoztatták az alpesisí versenyek időpontjait. Az eredetileg a játékok elejére kiírt lesiklást későbbre halasztották és előrehozták a műlesiklást, valamint az óriásműlesiklást. A módosítás az egyetlen magyar indulót, Koleszár Balázst is érinti, akinek így hétfőn kell versenyeznie óriásműlesiklásban és - ha az időjárás nem szól közbe - március 17-én műlesiklásban. Az eredeti forgatókönyv szerint 18-án lett volna Koleszár első versenye.
***
Itthon ápolják a lábát tört paralimpikont
Szerdán megérkezett Vancouverből Budapestre Dani Gyöngyi, aki a téli paralimpia helyszínén, vasárnap kettős lábszárcsonttörést szenvedett. A sportolót kórházban ápolják tovább. A versenyzőt Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke kísérte haza Kanadából.
Az MPB tájékoztatása szerint Dani az utazást jól bírta, a repülőtérről pedig azonnal kórházba szállították. Ideális esetben nyolc hét múlva kezdhet el edzeni, az azonban már biztos, hogy a kerekesszékes vívók idei első két Világkupa-versenyén nem vehet részt. Dani Vancouverben alpesi síben versenyzett volna, így ő lehetett volna az első magyar női sportoló, aki a nyári után a téli paralimpián is elindul. (sportgeza.hu)
Forrás: (MTI)
(2010.03.16.)