A MEOSZ az intézményi normatívák felülvizsgálatát kéri

Szövetségünk elnöke levélben fordult a szaktárcához és több kormánytaghoz, kérve: vizsgálják felül az intézményi normatívákat és a támogató szolgálatok finanszírozását, valamint a fogyatékos emberek szervezeteinek bevonásával állítsanak fel egy munkacsoportot, amely a 2018-as költségvetési évre kidolgozza a szektorsemleges finanszírozás kereteit.

A MEOSZ kezdeményezéséhez a fogyatékos emberek érdekvédelmi szervezetei is csatlakoztak. Levelünket – amely itt olvasható – Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszternek, Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárnak, Székely Lászlónak, az alapvető jogok biztosának, Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének és Zupkó Gábornak, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének képviseletvezetőjének is megküldtük.

MEOSZ

Azóta történt

Az alapvető jogok biztosa szerint a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor a…
Márciustól minden hónap utolsó szerdáján online tájékoztató előadást tartunk a mozgáskorlátozott emberek életét leginkább érintő témák kapcsán. Elsőként,…
Előreláthatóan 2024 utolsó negyedévére készül el az a fejlesztés, ami lehető teszi, hogy a személyesen megjelenni nem tudó…

Előzmények

A statisztika szerint Magyarországon mintegy tizenháromezer mozgássérült ember él olyan intézményekben, ahol nem adottak a szabad döntés, az…
A MEOSZ – a Közlekedéstudományi Intézettel történő együttműködés keretében – elkészítette a közösségi közlekedés akadálymentességéről szóló állásfoglalását.