M3-as metró: a MEOSZ észrevételei nyomán az Ecseri út és a Pöttyös utcai megállóknál is hagyományos liftek lesznek

A korábbi észrevételeink nyomán a BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatóság a korlátliftek helyett a mozgáskorlátozott emberek számára végleges megoldást nyújtó hagyományos lifteket épít be az M3-as metró Ecseri út és Pöttyös utcai megállóinál – tájékoztatott Radnay Tibor, projektigazgató a MEOSZ által kezdeményezett egyeztetésen.  A teljes metróvonal felújításának befejezése után valamennyi állomáson akadálymentesen lehet közlekedni. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a közeljövőben felveszi a kapcsolatot Karácsony Gergely főpolgármesterrel a MEOSZ és a Főváros között létrejött korábbi megállapodás garanciáinak betartása végett.

A MEOSZ kezdeményezésére 2019. október 18-án egyeztetést tartottak az M3-as metró teljes körű felújítása kapcsán a BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatóság és a MEOSZ munkatársai a Szövetség székházában. Miután a MEOSZ csak az önálló, biztonságos és az emberi méltóságot tiszteletben tartó közösségi közlekedést tartja elfogadhatónak a mozgáskorlátozott emberek szempontjából, ezért folyamatosan figyelemmel kíséri az M3–as metró MEOSZ által elért teljes körű akadálymentesítésének folyamatát.

Radnay Tibor projektigazgató beszámolt a felújítás további tervezett folyamatáról. Ennek keretében a MEOSZ észrevételeit is figyelembe véve olyan előremutató lépéseket terveznek, mint például a korábban átmenetileg tervezett korlátliftek helyett az Ecseri út és Pöttyös utcai megállóknál a végleges megoldást szolgáló hagyományos lifteket építik be. E két megállót is érintő déli metrószakaszt a tervek szerint 2020 harmadik negyedév végén adják át. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke üdvözölte ezt a döntést, ugyanis a MEOSZ mindvégig hangsúlyozta, hogy a korlátlifteket csak átmeneti megoldásként tudta elfogadni.

Radnay Tibor a középső szakasz felújítása kapcsán arról tájékoztatott, hogy a Nagyvárad téren az eredetileg tervezett, a felszín és a peron közvetlen összeköttetését biztosító lift kialakítása az Üllői úti közműhálózat teljes körű áthelyezését és a közúti forgalom lezárást igényelte volna, ami kivitelezhetetlen. Ehelyett egy olyan konstrukciót alakítanak ki, ahol a peronszinttől az aluljárószintig három mozgólépcső és egy lift biztosítja az utasforgalmat, az aluljárószinttől a felszínig pedig további két lifttel lehet utazni. Így az utasok rögtön a metróállomásnál érhetnek a felszínre, míg a korábbi megoldás szerint a liftet csak jóval távolabb tudták volna kialakítani.

A középső vonalszakasz hat állomásán a tervek szerint ferdelifteket alakítanak ki, amelyek a peron és az aluljárószint közötti akadálymentes közlekedést hivatottak biztosítani, a vonatkozó közbeszerzési eljárás jelenleg folyamatban van. A megújult M3-as metróvonal átadására a tervek szerint 2022. december végéig kerül sor.

A megbeszélésen a MEOSZ szakértője, Nagy Bendegúz Lóránd építész, rehabilitációs szakmérnök – a már átadott északi szakasz bejárása során szerzett tapasztalatok alapján is – több észrevételt fogalmazott meg a megküldött tervrajzok kapcsán. Kritikaként fogalmazta meg a peron és a metrókocsi közötti nagy átlépési távolságot, mely a kerekesszékkel közlekedők többségének leküzdhetetlen akadály.  Ennek orvoslására áthidaló megoldást javasolt. Javaslatával egyezően a projektigazgatóság munkatársai azon elképzelésükről számoltak be, hogy a metrószerelvény első és utolsó kocsija, illetve az érintett peronrész lenne úgy kialakítva, hogy azokra áthidalókat építenek be, melyek segítségével tudnának a kerekesszékkel közlekedő emberek fel és leszállni.

Németh Zoltán, a projekt műszaki vezetője az aluljárók és a felszín akadálymentesítési munkálatai kapcsán elmondta, hogy azok a BKK Zrt.-hez tartoznak, melynek kiviteli tervei már elkészültek, és tervek szerint kormányzati és fővárosi közös finanszírozásban valósulnának meg. Az erről szóló kormányelőterjesztést – ismereteink szerint – a BKK Zrt. már elkészítette, de döntés még nem született róla. Ennek keretében kerülne sor a metróállomásoknál a felszínen a mozgáskorlátozott embereknek fenntartott parkolók és a biztonságos gyalogátkelőhelyek kialakítására is. Így a kritikaként megfogalmazott Dózsa György úti és újpesti megállóknál is.

Nagy Bendegúz Lóránd felvetette, milyen garanciákat tudnak biztosítani a mozgáskorlátozott emberek kimenekítésére egy esetleges tűz esetén. A projektigazgatóság munkatársai elmondták: a katasztrófavédelem kiemelt feladatként kezeli ezeket az eseteket, személyesen végzik a kimenekítést, melyet hangosbemondón keresztül irányítanak. A felújítás keretében a már meglévőt korszerűbb szellőzőrendszerekre cserélik le, amelyek a légcserén túl a hő- és füstelvezetést is meg tudják oldani.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke üdvözölte az előremutató lépéseket, melyek a mozgáskorlátozott emberek biztonságos és önálló közlekedését hivatottak biztosítani. Jelezte, hogy a közeljövőben egyeztetést kezdeményez a Főváros új vezetésével a MEOSZ és a Főváros között létrejött megállapodásban foglalt kötelezettségvállalásról.

Budapest, 2019. október.24

Azóta történt

Magyarország Kormánya elindította a „Közös ügyünk a zöldenergia” online párbeszédet. A felmérésben egyebek között a zöldenergia megtermelésének és…
Március 15-én akadálymentes körülmények között hallgathatják meg Orbán Viktor miniszterelnök beszédét a Magyar Nemzeti Múzeumnál a mozgáskorlátozott emberek…
A 2024. március 1-jén életbe lépett új tarifarendszerrel ­ – ami az elmúlt évtizedek legnagyobb változását jelenti a…

Előzmények

Kovács Ágnes hivatalos fotó
Előremutató, konstruktív együttműködésre törekszik a MÁV a  Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke és dr.…
A Budapesti Közlekedési Központ az Európai Unió által finanszírozott Inclusion projekt keretében szeretné jobban megismerni, hogy a város…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a mintegy 160 ezer gyógyászati segédeszközt használó ember nevében is üdvözli, hogy Szövetségünk…