A MEOSZ nemzetközi szinten is aktívan lép fel a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megteremtése érdekében

Az European Disability Forum most készíti harmadik emberi jogi jelentését az egyenlőség és hátrányos megkülönböztetéstől való mentesség kérdéskörében. Ahhoz, hogy megfelelő és naprakész információkat szerezzen, egy kérdőívet küldött ki az Európai Unió tagállam tagszervezetei részére az Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény 5. cikkének tagállami végrehajtásával kapcsolatban.

A kérdőívben feltett kérdések a tagállamokban fennálló jogi szabályozás, illetve az általános gyakorlati tapasztalatok mellett a tagszervezetek véleményére, azok érdekérvényesítési céljaira is kitértek.

A MEOSZ a kérdőívre adott válaszában felhívta a figyelmet a hazai jogi környezet hiányosságaira és az abból adódó gyakorlati problémákra. Hangsúlyozta, hogy bár léteznek állami programok a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségének megteremtésére, azonban ezek végrehajtását nem ellenőrzik, és azok eredményeit nem értékelik kellőképpen ahhoz, hogy a helyzet pozitívan változhasson. Kiemelte, hogy célja a fogyatékos személyek egyenlőségének megteremtése és mindenfajta hátrányos megkülönböztetésének felszámolása. Beszámolt arról is, hogy a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést javítását célzó jelenleg futó két uniós projektjével is az esélyegyenlőség megteremtését kívánja elősegíteni.

 

A kérdőívre adott válaszaink az alábbi linken érhetők el.

 

Budapest, 2018. július 3.

Azóta történt

Hozzájuthat-e társadalombiztosítási támogatással a napi 24 órás ápolást igénylő, súlyosan mozgáskorlátozott, hangzó beszédre képtelen Zoltán Ágoston azokhoz a…
A Civil Érték Egyesület szervezésében 2024. április 20-án parasportnap lesz az Üllői Városi Sportcsarnokban. A rendezvényt a FOF2023-C-3371…
Magyarországon a lakásállomány töredéke akadálymentes, így a fogyatékossággal élő emberek számára alapjaiban hiányoznak az önálló, méltóságteljes életükhöz szükséges…

Előzmények

A KézenFogva Alapítvány harmadik alkalommal hirdeti meg a “KézenFogva nevelőszülői díj 2018” pályázatot, amelyben olyan nevelőszülőket kíván díjazni,…
Az érdekvédelmi szervezetek szerint sürgetően szükség van az ápolási díj rendszerének felülvizsgálatára, ezért ismét benyújtották erre vonatkozó javaslataikat…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) közösen a kormány elé terjesztette…