Egyeztetés indul a fogyatékosügyért felelős államtitkársággal

Elindulhat a közös gondolkodás és a közös munka az államtitkársággal – fogalmazott Kovács Ágnes azután a megbeszélés után, amelyet február elején folytatott a minisztériumban a Czibere Károly szociális ügyekért és felzárkózásért felelős államtitkárral, Nyitrai Imre helyettes államtitkárral és Szekeres Pál miniszteri biztossal, az államtitkár kezdeményezésére.

Az elnök rendkívül hasznosnak ítélte a találkozót. Több kérdésben is közeledtek az álláspontok, de a felek – a MEOSZ kezdeményezésére – abban állapodtak meg, hogy asztalhoz ülnek, és részletesen átbeszélik a Szövetség javaslatait, amelyek nemcsak a közlekedési kedvezményeket érintik – mondta el a meosz.hu-nak.

Mint ismeretes: a Szövetség tavaly ősszel kezdeményezte a tárcánál a közlekedő-képesség minősítési rendszerének felülvizsgálatát, kétféle parkolási igazolvány bevezetését, amely lehetővé tenné, hogy a mozgássérült parkolóhelyeket csak a súlyosan mozgássérült emberek használhassák, és a gépjárműszerzési rendszer módosítását annak érdekében, hogy a legsúlyosabban mozgássérült embereknek is biztosítson megfelelő autókat a szükséges átalakításokkal. Nyitrai Imre válaszában elutasította a javaslatokat, utóbbi kettőt arra hivatkozva, hogy diszkriminálná a többi fogyatékossággal élő embert. A MEOSZ elnöksége ezzel nem értett egyet, és úgy döntött, a Szövetség további lépéseket tesz az ügyben.

Az államtitkársággal folyatott mostani megbeszélésen megállapodás született arról, hogy létrejön egy munkacsoport, amely felülvizsgálja a közlekedőképesség minősítés rendszerét, és a javaslatokat tesz a módosításra. A kétféle parkolási kártya bevezetését továbbra sem támogatják, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az idősotthonok nem lesznek rá jogosultak, így egyelőre nem bővül azok köre, akik miatt a súlyosan mozgássérült emberek nem tudják használni a speciális parkolóhelyeket. A parkolási ügyeket nem hagyjuk annyiban, tovább fogunk róluk tárgyalni, ahogy a gépjárműszerzési rendszerről is – mondta Kovács Ágnes a meosz.hu-nak.

Az elnök a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai kapcsán – a tavaly nyári találkozóhoz hasonlóan – most is kérte a jövedelemkorlát eltörlését. A rehabilitációs ellátottak esetében javasolta a heti 20 órás munkaidőkorlát megszüntetését, és jelezte: biztosítani kell az ellátások értékállóságát, elfogadhatatlan ugyanis, hogy 2016-ban még mindig a 2012-es minimálbér alapján számolják ki az ellátások minimum-maximum értékét.

Kovács Ágnes a találkozón elmondta: a nagy létszámú bentlakásos intézetekben sok mozgássérült ember él, ezért a MEOSZ szeretne részt venni a kitagolás és a támogatott lakhatás monitorozásában. Kérte azt is, hogy a súlyosan mozgássérült emberek érdekében bővítsék 24 órásra a támogató szolgáltatásokat (személyi segítés, szállítás). A MEOSZ szívesen vinne egy ilyen, uniós finanszírozású, kísérleti programot. A bővítés azért is sürgős és elengedhetetlen, mert a házi segítségnyújtás rendszerét úgy alakította át a kormány, hogy abból a súlyosan mozgássérült emberek kiszorulnak. Erről több panasz is érkezett már a MEOSZ-hoz – mondta el az elnök. Az államtitkár támogatta a javaslatot, és megkérte Kovács Ágnest, hogy vegyen részt a szakmai munkában.

Az elnök örömét fejezte ki, hogy végre elkezdődhet egy közös gondolkodás, közös munka az államtitkársággal a mozgássérült emberek helyzetének javítása érdekében. Mint mindig, most is hangsúlyozta: a MEOSZ kiemelten fontosnak tartja, hogy a súlyosan mozgássérült emberek közlekedési kedvezményei valóban segítséget jelentsenek a közlekedési hátrányok leküzdésében. Ugyanolyan fontos, hogy biztosítva legyenek számukra az önálló élethez szükséges feltételek, legyen szó akár a támogató szolgáltatásokról, akár a lakhatásról.

Az első egyeztetésre a MEOSZ megküldte az időpontjavaslatait az államtitkárságnak, várjuk a választ.
Gábor Imola

Azóta történt

Márciustól minden hónap utolsó szerdáján online tájékoztató előadást tartunk a mozgáskorlátozott emberek életét leginkább érintő témák kapcsán. Elsőként,…
Előreláthatóan 2024 utolsó negyedévére készül el az a fejlesztés, ami lehető teszi, hogy a személyesen megjelenni nem tudó…
Egy tinédzser küzdelme, hogy balesete után kerekesszékesként is részt vehessen a tanórákon. Az életvidám 16 éves fiút 2022…

Előzmények

A MEOSZ levélben fordult az egri polgármesterhez az Eszperantó sétány melletti híd ügyében. Tájékoztatást kértünk arról, hogy milyen…
A MEOSZ üdvözli, hogy a kormány megemelte és többször igényelhetővé tette a mozgássérült embereknek járó lakás-akadálymentesítési támogatást (LÁT).…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége nem ért egyet a bíróságok érvelésével, amelyet az Egyenlő Bánásmód Hatóság csütörtökön weboldalán…