Elektromos mopedet használó mozgássérült embereket keresünk kérdőíves felméréshez!

Mint az ismert, az elmúlt időszakban a MEOSZ számos lépést tett annak érdekében, hogy az elektromos mopeddel közlekedő mozgássérült emberek is hozzáférhessenek a közösségi közlekedéshez, sok helyen ugyanis letiltották őket a buszokról. Azt kértük a kormánytól, hogy a helyzetet jogszabályi szinten rendezze, másokkal egyenlő módon biztosítsa számukra a közösségi közlekedésben való részvételt.

Érdekvédelmi tevékenységünk eredményeképp a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányításával végre elkezdődött a jogi szabályozás előkészítése. A tárca nemrég megbízta a Közlekedéstudományi Intézetet, hogy vizsgálja meg az elektromos mopedek tömegközlekedésben való részvételét az esélyegyenlőség és a hozzáférhetőség szempontjából, és készítsen szabályozási javaslatot. Ennek egyik fontos lépése egy átfogó vizsgálat, kutatás, amelyet a Közlekedéstudományi Intézet végez, a MEOSZ és más partnerek bevonásával. A szakemberek meg fogják vizsgálni, hogyan szállíthatók biztonságosan az eszközök a helyi és helyközi autóbuszos, illetve vasúti közlekedésben.

A kutatás része lesz egy kérdőíves felmérés is, amelyet több száz, elektromos mopedet használó mozgássérült embernek kell kitöltenie hamarosan.

Arra kérünk mindenkit, aki elektromos mopedet használ, hogy 2016. november 15-ig jelentkezzen be a moped@meosz.hu e-mail címen, és adja meg személyes elérhetőségét, valamint, hogy melyik településen él! A kérdőívet egy internetes felületen kell majd kitölteni, a linket meg fogjuk küldeni, amint elkészült a kérdőív.

Csak együtt tudunk eredményeket elérni!

Várjuk a jelentkezéseket!

Köszönettel:

MEOSZ

 

 

Azóta történt

Hozzájuthat-e társadalombiztosítási támogatással a napi 24 órás ápolást igénylő, súlyosan mozgáskorlátozott, hangzó beszédre képtelen Zoltán Ágoston azokhoz a…
A Civil Érték Egyesület szervezésében 2024. április 20-án parasportnap lesz az Üllői Városi Sportcsarnokban. A rendezvényt a FOF2023-C-3371…
Magyarországon a lakásállomány töredéke akadálymentes, így a fogyatékossággal élő emberek számára alapjaiban hiányoznak az önálló, méltóságteljes életükhöz szükséges…

Előzmények

A MEOSZ elnöke mind az általa kezdeményezett januári egyeztetésen, mind a nemzeti fejlesztési miniszternek írt júliusi levelében azt…
A bürokrácia és a döntéshozók szándékhiánya is hátráltatja a mozgáskorlátozottak igényeinek teljesítését Magyarországon, s annak ellenére, hogy korábban…
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új üzletszabályzaton dolgozott az idén, amelynek a fogyatékos emberekre vonatkozó részét még a…