Felhívás mozgáskorlátozott emberek számára

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kampányt indít a mozgáskorlátozott személyeket érintő közlekedőképesség-minősítési rendszerének felülvizsgálata érdekében!

A jelenlegi -2012. márciusától fennálló – rendszert nem tartjuk elfogadhatónak, mert annak bevezetése óta sok mozgáskorlátozott ember kimarad a közlekedőképesség súlyos akadályozottságához kapcsolódó kedvezményekből, holott a hétköznapokban ténylegesen hátrányokkal rendelkezik a közlekedés, mindennapi életvitel terén.

Mint ismeretes a személygépkocsi szerzési, illetve átalakítási támogatásra, továbbá a parkolási igazolványra, a lakás akadálymentesítési támogatásra – mások mellett – a közlekedőképességében súlyosan akadályozott személyek lehetnek jogosultak.

A MEOSZ már évek óta szorgalmazza a minősítési rendszer felülvizsgálatát. Annak érdekében, hogy a jelenlegi rendszer működéséből adódó anomáliákat szemléltethessük, várjuk azon érintettek jelentkezését, akik történetük rövid ismertetésével hozzájárulnának kezdeményezésünk sikeréhez!

Elsősorban azok írjanak nekünk akik, bár mozgáskorlátozottságuk okán közlekedésükben, mindennapjainkban ténylegesen akadályozottak, azonban a „közlekedésében súlyosan akadályozott” minősítést nem kapták meg, a minősítés kiadása iránti kérelmüket a hatóság elutasította.

Jelentkezésüket a kozlekedokepesseg@meosz.hu email címre várjuk 2017. december 4-ig.

A problémáról szóló tájékoztatót itt olvashatják!

 

Budapest, 2017.11.27.

MEOSZ

Azóta történt

Hozzájuthat-e társadalombiztosítási támogatással a napi 24 órás ápolást igénylő, súlyosan mozgáskorlátozott, hangzó beszédre képtelen Zoltán Ágoston azokhoz a…
A Civil Érték Egyesület szervezésében 2024. április 20-án parasportnap lesz az Üllői Városi Sportcsarnokban. A rendezvényt a FOF2023-C-3371…
Magyarországon a lakásállomány töredéke akadálymentes, így a fogyatékossággal élő emberek számára alapjaiban hiányoznak az önálló, méltóságteljes életükhöz szükséges…

Előzmények

„Korlátok nélkül” címmel hiánypótló projektet indít a MEOSZ a mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítésére, hogy az asszisztív technológiák meghonosítása…
A MEOSZ üdvözli, hogy a kormány a nyugdíjuk mellett havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatásban tervezi részesíteni az…
A MEOSZ 2017. november 16-án levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Tarlós István főpolgármesterhez, mert aggódva szemléli, hogy…