Gépjárműszerzés: újabb egyeztetést kezdeményeztünk

A MEOSZ üdvözli Lázár János miniszter bejelentését, miszerint jövő év elejétől a kormány megszünteti a kötelező kölcsönfelvételt és felülvizsgálja a Lehetőségautó-programot – mondta Kovács Ágnes a meosz.hu-nak.

A MEOSZ számos alkalommal jelezte a kormánynak, hogy a gépjárműszerzési támogatási rendszer a legtöbb, különösen a súlyosan mozgássérült emberek számára nem megfelelő. Többször is egyeztetettünk a minisztériummal, a Lehetőségautó Kft.-vel és a finanszírozó szervezetekkel, és sikerült elérnünk pozitív változásokat. A kezdeti 27 százalékos THM 17,4 százalékra csökkent, ami azonban még mindig rendkívül magas. A kötelező hitelfelvételt a kezdetek óta elleneztük. Kétszer is tárgyaltunk róla a finanszírozó szervezettel, ennek eredményeként először 25 ezer forintra csökkent a kötelezően felveendő összeg, most pedig januártól a miniszter úr tájékoztatása szerint meg is szűnik új autó vásárlása esetén, aminek nagyon örülünk. Mindezek fontos változások, ugyanakkor további, jelentős lépésekre van szükség.

A rendszer legfőbb problémája még mindig az, hogy csak Suzukit lehet újonnan venni állami támogatással, a súlyosan mozgássérült, kerekesszéket vagy más segédeszközt használó emberek többségének ezek az autók szűkek, nem felelnek meg. Szeretnénk, ha nem lenne meghatározva a márka, mindenki olyan autót vehetne a támogatásból, amilyen a mozgássérültségének, az igényeinek megfelel – mondta Kovács Ágnes a meosz.hu-nak.

Az elnökség ismét egyeztetni tervez a Lehetőségautó Kft.-vel és a finanszírozó szervezettel, meghívtuk őket a soron következő elnökségi ülésre – mondta az elnök. Használt autó esetén is meg kell szüntetni a kötelező hitelfelvételt. Sok panasz érkezik az ügyintézés menetére, lassúságára, ezen sürgősen változtatni kell. A piacon a legrosszabb esetben is 5-6 százalékos kamattal lehet új autót venni, a mozgássérült emberek a programban ennek a többszörösét fizetik meg, ami számunkra elfogadhatatlan, erről is tárgyalnunk kell ismét, ahogy a gépjárműszerzéshez kapcsolt, kötelezően megkötendő biztosításról – tette hozzá Kovács Ágnes.

A súlyosan mozgássérült emberek gépjárműhöz juttatása érdekében átmeneti megoldásként – addig, ameddig a Lehetőségautó-programot teljes mértékben át nem lehet alakítani – javasoltunk egy külön pályázatot. A minisztériummal történt egyeztetéseink eredményeként az idén el is indult. Bár az Autóplusz feltételei nem pontosan olyanok, mint amit a MEOSZ szeretett volna, és a szűkös keret miatt csak 17 autóhoz lehetett támogatást adni, ez is egy fontos lépés. Ígéretet kaptunk arra, hogy az 50 milliós keretet megemelik, amire nagy szükség van, mert több mint 500 millió forint támogatási igény érkezett be a pályázaton – mondta az elnök. Mindemellett a fő célunk továbbra is az, hogy a Lehetőségautó program legyen úgy kialakítva, hogy megfeleljen minden mozgássérült ember igényeinek – összegezte a MEOSZ törekvéseit Kovács Ágnes.

 

  1. október 20.

Gábor Imola

Azóta történt

2021. január 1-jétől az önkormányzatok helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) látja el  gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat,…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) megkeresésére a szociális ügyekért felelős szaktárca 2021. április 23-án arról tájékoztatott, hogy…
A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete a Magyar Nemzeti Bank közel 8,3 millió forintos támogatásával új Opel…

Előzmények

A MEOSZ részmegoldásnak tartja a napokban meghirdetett AUTÓPLUSZ 2017 pályázatot, mert nem nyújt elegendő támogatást ahhoz, hogy az…
A MEOSZ javaslatára a kormány jövőre külön pályázati keretet biztosít a súlyosan mozgássérült emberek gépjárműszerzésére. Mivel jelenleg nincs…
Mivel a szaktárca szerint jelenleg nincs mód az új autók körének bővítésére, a MEOSZ áthidaló és átmeneti megoldásként…