Gyászmise dr. Chikán Csaba, a MEOSZ alapító elnöke tiszteletére

Dr. Chikán Csaba a MEOSZ alapító elnöke tiszteletére 2019. május 25-én 18.00 órakor gyászmise lesz a Pestújhelyi, XV. kerület Klebelsberg Kuno u. 43. sz. alatti Keresztelő Szent János Plébánián. A gyászmisét egy mozgásában korlátozott plébános tartja. Dr. Chikán Csaba a MEOSZ alapító elnöke, a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének társelnöke, nyugalmazott közjegyző türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegséget követően 2019. január 2-án hunyt el.

Január 25-én helyezték végső nyugalomra a váci alsóvárosi temetőben. 2019. február 5-én töltötte volna be a 76. évét. Aznap dr. Beer Miklós püspök mondott érte gyászmisét Vácon. A család sokak kérésére Budapesten is mondat egy gyászmisét dr. Chikán Csaba tiszteletére.

A templom – mely akadálymentes – a Bosnyák térről a 124-es busszal közelíthető meg közvetlenül (a 9. megálló Pestújhelyi tér).

A belváros felől az alábbi, a Molnár Viktor utcánál megálló buszokkal érdemes megközelíteni a templomot: 7, 7E, 8E, 133E.  A Molnár Viktor utcai megállótól gyalogosan közel van a templom (Pestújhelyi tér).

Azóta történt

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájó szívvel tudatja, hogy 2024. január 29-én hosszan tartó súlyos betegség következtében életének…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájó szívvel tudatja, hogy 2023. május 9-én 65 éves korában elhunyt Annus Istvánné,…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájó szívvel tudatja, hogy 83 éves korában elhunyt prof. Dr. Zöld András gépészmérnök,…

Előzmények

Méltósággal viselt betegséget követően elhunyt Millef László, a Hegyalja Kapuja Mozgáskorlátozottak és Fogyatékkal Élők Egyesületének egykori elnöke. Emlékét…
Bakonyi Jánosné a Mozgássérültek Aktív Egyesületének elnöke, alapító tagja 2019. február 23-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Éva 2009-től, tíz…
2018. december 19 -én elhunyt Somos Alpárné, a Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesületének alapító tagja, aki több évig a…