Idén is megrendezték Nordwaldéban az ifjúsági tábort

A MEOSZ az idén is aktívan közreműködött a németországi, nordwaldei, integrált ifjúsági tábor megszervezésében. Az európai ifjúsági találkozót már harminc éve rendezi meg nyaranta a kölni egyetem gyógypedagógiai kara, szövetségünk több mint két évtizede hirdeti meg idehaza, és szervezi a hazai mozgássérült, fogyatékossággal élő és ép fiatalok részvételét.

A tábor célja, hogy 16 és 26 év közötti, fogyatékossággal élő és ép fiatalok integráltan, amennyire lehetséges önállóan, jól érezzék magukat, tanuljanak, fejlődjenek a két hét alatt. A résztvevőknek szemináriumokat tartanak, kirándulást, zenés, táncos, illetve sportprogramokat szerveznek, és természetesen szórakozásra is lehetőség nyílik. A rendezvény kiváló alkalom a fiatalok számára a nyelvgyakorlásra, az ismerkedésre és barátkozásra. Az idén augusztusban a MEOSZ közreműködésével tíz magyarországi fiatal vett részt a programon.

Végh Marcell beszámolója

„2016. augusztus 1. és 12. között került megrendezésre az EuroContact elnevezésű európai ifjúsági tábor Németországban, az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Nordwalde-ban, közel a holland határhoz….Én személy szerint másodszor vettem részt a táboron, melynek indíttatása részemről, egyik oldalról az volt, hogy már tavaly is nagyon jól éreztem magam, másik oldalról pedig a kíváncsiság, hogy látok-e ismerős arcokat. Láttam, de sok új ismeretséget is sikerült kötnöm. További érdekesség, hogy idén egyedül mentem, míg tavaly édesapám kísért el.

Az önállóság fejlesztéséhez szerintem annyiban járul hozzá a tábor, hogy az embernek ugyan van lehetősége segítséget kérni mind a szervezőktől, mind a többi résztvevőtől, én mégis igyekeztem mindent (amit lehetett) egyedül megoldani. Arról nem is beszélve, hogy rendkívüli módon fejleszti a nyelvtudást és a biztos idegennyelv-használatot, már amennyiben magyarul csak a magyar csoporttársak tudnak, így a többi nemzetből érkezőkkel az ember kénytelen angolul, és/vagy németül beszélni. Amit én a kint töltött idő alatt tanultam, az a következő: mindenre egyedül kellett odafigyelnem, nem volt, aki figyelmeztessen, ha valamit elfelejtenék esetleg. Szóval a koncentrációs készség fejlesztésére is jó abban az esetben, ha ez valakinek nem erőssége.

A programok között volt két különböző társas-beszélgetős csapatfoglalkozás, melyek egymás megismerését szolgálták. Mindkettőnél 5-5 téma közül lehetett választani. Ezen kívül voltak szervezett programok, valamint szabadfoglalkozások is. Elmentünk például a közeli Münsterbe várost nézni, majd rögtönöztünk egy kerekes székes gyorsulási versenyt. Ez pontosan azért volt jó, mert ilyen tempóval még sosem közlekedtem kerekes székkel. Augusztus hatodikán, szombaton nyílt napot tartott a tábor, melyen felvonultattuk a népeinkre jellemző dolgokat. Voltak, akik népviseletbe öltöztek, mi magyarok a saját asztalunkat halasi csipketerítővel terítettük le, vittünk kalocsai mintás, de Budapest feliratú stampedlis poharakat és hűtőszekrény-mágneseket, plüss pulikutyát, és hasonló, tipikusan magyarnak nevezhető dolgokat. Második csütörtökön, tizenegyedikén, pedig EC4ALL (EC for all, EuroContact mindenkinek) elnevezésű napot tartottunk, amikor is egymásnak mutatkoztak be az egyes országok, kisfilmek levetítésével. Itt a magyar csapat bemutatója alapvetően Budapestre fókuszált, de néhány országos hírű nevezetességet is bemutattunk.

A tábor fő üzenete számomra az, hogy a (legalábbis kelet-európai) fogyatékossággal élő embereknek nem minden esetben van lehetősége utazgatni a világban, így nem tud alkalom nyílni nemzetközi ismeretségek, barátságok kialakulására, és egymás kultúrájának megismerésére. Erre ez, és az ehhez hasonló táborok tökéletes lehetőséget nyújtanak.

A szálláson belül (ami egyébként teljesen akadálymentes) két mankóval, azon kívül aktív kerekesszékkel közlekedtem, nagyobb távolságok megtételének céljából. A szállás két épületből áll, melyek közt fedett folyosó vezet át az udvaron keresztül. Erre szükség is volt, hiszen idén megállás nélkül esett az eső. A fűre, ahol többek között focizni is lehet, a két lépcsőn kívül rámpa is levezet, direkt a kerekes székeseknek. A szobák között a fürdőszoba közös, két szobához tartozik egy, és mindkét ajtó belülről zárható.

A tábor szervezésében a MEOSZ és a nordwalde-i csapat között állandó telefonos és e-mail-es egyeztetés zajlott, Szövetségünk ugyanis az evangélikus ifjúsági központ partnereként 1994 óta szervezi meg a magyar fogyatékos fiatalok és segítőik számára az EuroContact táboron való részvételt.”

Ferenczi Fanni beszámolója

“Nagy köszönettel tartozunk minden hazai és külföldi szervezőnek, hogy ilyen fantasztikus élményben lehetett részünk. Annak ellenére, hogy szinte ismeretlenek voltunk egymás számára, egy hihetetlen jó hangulatú és életvidám társaságot alkottunk.

A tábori programok még jobban összekovácsoltak minket, a COM-okon (community) és a szemináriumokon kevert csoportokban voltunk, így sok új embert ismerhettünk meg, és bátran kijelenthetjük, hogy igen szoros barátságok köttettek, amelyek aztán a tábor után sem szakadtak meg, mert tartjuk a kapcsolatot az ott megismertekkel. Mint mindenki, mi is sok gátlással érkeztünk, de ezek mind feloldódtak és nem volt olyan, azelőtt talán hihetetlennek tűnő vidámság, amiből ne vettük volna ki a részünket. Nagyon jó lehetőség volt a nyelvgyakorlásra is, de sok esetben az idegen nyelv hiánya sem volt akadály.

Sok dicséretet is kapott a magyar csapat a többiektől, (az aktivitás, jókedv és ötletek miatt) de számunkra talán az volt a legemlékezetesebb, amit az orosz, ukrán és fehérorosz csapatoktól kaptunk az orosz csapat vezetőjének tolmácsolásában, miszerint az elmúlt négy évben, mióta ő vezette az orosz csapatot, mi vagyunk a legvidámabb és kicsit talán, persze pozitív értelemben, a legőrültebb magyar csapat is, akivel találkozott. Azt a szeretetet és bizalmat, amit egymástól, valamint a tábori résztvevőktől kaptunk, nehéz szavakban kifejezni. Mindannyian sok élménnyel gazdagodtunk és mindent megteszünk, hogy ezeket a kapcsolatokat ápoljuk, reméljük, jövőre újra lehetőségünk lesz elutazni erre a csodálatos helyre.”

Köszönettel:
Simon Pálma, Hankó László, Végh Marcell, Vankó Barnabás, Skultéti Anna, Skultéti Balázs, Fehérvári Zsolt, Bánlaky Dániel, Szűcs András, Ferenczi Fanni – A magyar csapat

2016 szeptember 4.

Azóta történt

Az ENSZ Katasztrófakockázat-csökkentési Hivatala (UNDRR, www.undrr.org) egy felmérést végez annak érdekében, hogy információt gyűjtsön a fogyatékossággal élő személyek…
KÖSZÖNJÜK A NAGY ÉRDEKLŐDÉST, A KONFERENCIA BETELT! A mai nap folyamán megnyílt a regisztráció a MEOSZ, valamint cseh…
Az Önálló Élet Európai Hálózata (angol rövidítéssel: ENIL) kétnapos rendezvényt tartott 2022. július 7-8. között Budapesten, a Mozgáskorlátozottak…

Előzmények

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöksége hazánk minden paralimpiai versenyzőjének azt kívánja: érje el azt a célt…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt…