Közösségi közlekedés: a nemzeti fejlesztési miniszter sürgős beavatkozását kéri a MEOSZ elnöke

– Azt gondolom, abban egyetértünk, hogy a mozgássérült embereknek ugyanolyan joguk van részt venni a közösségi közlekedésben, mint bárki másnak. Ma már ez nem kegy és jótékonykodás, hanem emberi jogi kérdés. Kérem Önt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy ez a jog maradéktalanul érvényesülhessen – írja Kovács Ágnes elnök abban a levélben, amelyet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek küldött nemrég a mozgássérült emberek egyre problémásabb közösségi közlekedési helyzetével kapcsolatban.

Mint ismeretes, 2012-ben a debreceni közlekedési társaság biztonsági okokra hivatkozva letiltotta a mopedeket a járműveiről. A tiltást azóta Pécs és a Dél-alföldi régió szolgáltatója is alkalmazza. Tavasz óta Budapesten is megszaporodtak a panaszok, és az érintettek köre is bővült: ma már nemcsak mopedeseket hagynak ott a buszok a megállókban, hanem elektromos kerekesszéket, sőt, hagyományos, kézi hajtású kerekesszéket használó súlyosan mozgássérült embereket is.

A MEOSZ az idén januárban egyeztetést hívott össze az ügyben és a kormány intézkedését kérte. Az elnök az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a Budapesti Közlekedési Központ képviselőivel folytatott megbeszélésen hangsúlyozta: Magyarországot nemzetközi és hazai jogszabályok sora kötelezi arra, hogy biztosítsa a mozgássérült emberek esélyegyenlőségét, közösségi közlekedésben való részvételét. Az államnak ezt szem előtt tartva meg kell teremtenie a mopedek biztonságos szállításához szükséges műszaki feltételeket és jogszabályban kell biztosítania a mozgássérült emberek számára ezt a lehetőséget. Hangsúlyozta: minden mozgássérült embernek joga van a közösségi közlekedési járműveken utazni, attól függetlenül, hogy milyen segédeszközt, milyen típusú kerekesszéket vagy éppen elektromos mopedet használ.

Miközben Szövetségünk azóta is folyamatos lépéseket tett az ügyben – egyeztetéseket kezdeményeztünk és folytattunk közlekedési szolgáltatókkal, jogi képviseletet biztosítunk egy mopedet használó, érintett fiatalembernek, a nemzeti buszipar fejlesztésével kapcsolatban levélben hívtuk fel több kormánytag figyelmét a mozgássérült utasok szempontjainak figyelembe vételére –, a kormányzat részéről érdemi intézkedést nem tapasztaltunk.

Kovács Ágnes a nemzeti fejlesztési miniszternek írt levelében most ismét kormányzati beavatkozást sürget: „Az ügyben több helyi érdekvédelmi szervezet és szövetségünk is próbált a közlekedési vállalatokkal egyeztetni, de ez alig járt érzékelhető eredménnyel. Egyértelmű, hogy a problémákat kizárólag a területért felelős tárca jogszabályban rögzített intézkedései szüntethetik meg.”

Az elnök arra kérte a minisztert, hogy kezdeményezzen országos egyeztetést, a szaktárca pedig dolgozza ki a mopedek szállításával kapcsolatos esetleges biztonsági aggályokra a megfelelő műszaki megoldásokat, és haladéktalanul kezdje meg a mozgássérült utasok szállítására vonatkozó, jelenleg hiányos jogi szabályozás megalkotását.

„Emellett számos egyéb probléma is van, amit rendezni kell” – írja Kovács Ágnes. – „Ilyen többek közt az akadálymentes járatokról, menetrendről történő nem megfelelő tájékoztatás, a menetrend be nem tartása, a 36 órás bejelentési kötelezettség, ami a mozgássérült utasok életét nehezíti, a vasúti szolgáltatások területén tapasztalt hanyagság. Kiemelten kell foglalkozni a vasúti‐ és egyéb közlekedési fejlesztések akadálymentességével, ami messze nem kielégítő, sok esetben csak papíron valósul meg.”

Az akadálymentes közlekedés megteremtése nem csak a mozgáskorlátozott, hanem az idős, a babakocsival közlekedő, a poggyászt cipelő emberek érdekében is szükséges, valamint ez tükrözné legjobban egy modern, befogadó társadalom képét – hangsúlyozza a MEOSZ elnöke a levélben, amely itt olvasható.

Budapest, 2016. augusztus 8.

Gábor Imola

Azóta történt

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a napokban tartott újabb kormányzati szintű egyeztetésen felkérte a MEOSZ-t, hogy vegyen részt…
Idén tavasszal új építészeti törvény koncepció látott napvilágot, melynek célja egy egységes, átlátható új szabályozás kialakítása volt. A…
Egy tinédzser küzdelme, hogy balesete után kerekesszékesként is részt vehessen a tanórákon. Az életvidám 16 éves fiút 2022…

Előzmények

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter májusban bejelentette: a kormány meg kívánja erősíteni a hazai buszgyártást, hogy megállhassa a…
A MEOSZ elnöke ismét levelet írt a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság munkabizottságának, amely a lakás-akadálymentesítés új koncepcióján dolgozik.
A MEOSZ olyan lakás-akadálymentesítési támogatási rendszert javasol a kormánynak, amelyben az egyén valós szükségletei határozzák meg a támogatás…