A MEOSZ támogatja a civil szervezetek bevonását az uniós rendezvények akadálymentességének biztosítása érdekében

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke levelében támogatásáról biztosította az EDF igazgatóját az Európai Uniós rendezvények teljes körű akadálymentességének elérése érdekében tett törekvéseiben. Az EDF azt követően szólította fel az Európai Bizottságot a jogszabályokban rögzített előírások betartására, hogy az akadálymentesítés súlyos hiányosságaival szembesült egy nagyszabású brüsszeli rendezvényen.

2018. június 5-6-án rendezték meg Brüsszelben az Európai Fejlesztési Napokat (European Development Days), melyen a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségét is képviselő EDF is részt vett.

Az EDF Szövetségünknek megküldött tájékoztatása szerint résztvevő fogyatékos személyeknek több nehézséggel is szembesülniük kellett a helyszín akadálymentesítésének hiánya miatt. Így például a bejáratnál nem volt egyértelműen megjelölve, hogy a kerekesszékesek vagy mozgásukban egyéb módon korlátozott emberek hogyan juthatnak be az épületbe, de rámpa sem volt az épület előtt elhelyezve. A mozgásukban korlátozott felszólalóknak azzal a nehézséggel kellett számolniuk, hogy külön színpadon tudták megtartani felszólalásaikat, mert a színpad nem volt akadálymentes. További problémát jelentett, hogy az étkező helyiségbe csak lépcsőkön vagy elzárt rámpákon lehetett lejutni, s emellett kijelölt parkolóhely sem volt a fogyatékos személyek részére. Mindezen túl, a személyzetet sem készítették fel kellőképpen a felmerülő akadálymentesítési intézkedések megtételére.

A fenti tapasztalatok nyomán az EDF hivatalos panasszal fordult a rendezvény szervezői felé, javasolva: a jövőre nézve vizsgálják felül az eseménnyel kapcsolatos akadálymentesítési intézkedéseket az érintett fogyatékos embereket képviselő szervezetek bevonásával, annak érdekében hogy minden uniós esemény akadálymentes legyen a fogyatékosság típusától függetlenül ahogy arra az ENSZ egyezmény kötelezi az Európai Uniót.

A MEOSZ elkötelezett a fogyatékos embereket érintő teljes körű akadálymentesítés mellett, ezért támogatja az EDF törekvését. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke ezért levelében támogatásáról biztosította az EDF igazgatóját.

A MEOSZ elnökének válaszlevelét itt olvashatják.

 

Budapest, 2018. június 19.

Azóta történt

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a napokban tartott újabb kormányzati szintű egyeztetésen felkérte a MEOSZ-t, hogy vegyen részt…
Idén tavasszal új építészeti törvény koncepció látott napvilágot, melynek célja egy egységes, átlátható új szabályozás kialakítása volt. A…
Egy tinédzser küzdelme, hogy balesete után kerekesszékesként is részt vehessen a tanórákon. Az életvidám 16 éves fiút 2022…

Előzmények

Az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól Szóló Egyezmény aktuális országjelentése kapcsán 2018. február 1-jén az Igazságügyi Minisztériumban  a…
A mai napon a Fővárosi Közgyűlés – a MEOSZ következetes érdekérvényesítő munkája nyomán – megszavazta, hogy az M3-as…
Elérte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a kormány és a főváros képviselőivel folytatott egyeztetések eredményeként, hogy az M3-as…