Érdekvédelem

A MEOSZ-ról

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a mozgáskorlátozott emberek országos érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezete.

Szövetségünk több tucat tagszervezetre támaszkodva, hitelesen és legitim módon képviseli a mozgáskorlátozott emberek érdekeit más személyek, szervezetek, intézetek előtt. Érdekvédelmi munkánk alapját az emberi jogok adják: a mozgáskorlátozott emberek nem másodrendű állampolgárok, hanem a sokszínű társadalom aktív részesei, másokkal azonos alapon illetik meg őket a jogok, kötelességek, szolgáltatások!

A MEOSZ a „semmit rólunk nélkülünk” elve alapján részt vesz az országos fogyatékosságpolitika alakításában. Ezen felül minden olyan döntésben képviselni kívánjuk a mozgáskorlátozott emberek véleményét, amely hatással lehet a fogyatékos emberek életére. A helyi egyesületek a helyi döntések proaktív résztvevői.

Az ENSZ-egyezményről (CRPD)

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény olyan emberi jogi norma, mely a fogyatékossággal élő emberek jogait és az azok érvényesülésére vonatkozó kötelezettségeket deklarálja. A magyar állam az elsők között írta alá az Egyezményt és a hozzá tartozó Fakultatív Jegyzőkönyvet, a 2007. évi XCII törvénnyel kihirdette és elismerte kötelező hatályát, ezzel vállalva, hogy meghoz minden megfelelő jogalkotási, közigazgatási és egyéb intézkedést az Egyezményben foglalt jogok végrehajtása érdekében.

Az Egyezmény preambuluma a fogyatékosság fogalmát új, emberjogi alapra helyezte azzal, hogy a következőképpen határozta meg: a „fogyatékosság a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következménye, amely gátolja őket a társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben.” Az akadályok tehát a környezetben – az épített környezetben, a döntéshozatali eljárásokban, az intézményekben, a nem akadálymentes közösségi közlekedésben, a nem befogadó közösségekben stb. – és nem a károsodással élő emberben vannak.

A Szövetség célja a társadalmi akadályok beazonosítása és felszámolása annak érdekében, hogy megszűnjön a mozgáskorlátozott emberek társadalmi szegregációja.

Érdekvédelmi hírek, szakmai javaslatok

 

Márciustól havonta online tájékoztatókon várjuk – elsőként a gyógyászati segédeszközök kerülnek terítékre

Márciustól minden hónap utolsó szerdáján online tájékoztató előadást tartunk a mozgáskorlátozott emberek életét leginkább érintő témák kapcsán. Elsőként, március 27-én a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos problémákat járjuk körbe. Számítunk a fogyatékossággal élő emberekre, családtagjaikra,…

Év végére várhatóan elkészül a személyi igazolványok lakóhelyen történő ügyintézéséhez szükséges fejlesztés

Előreláthatóan 2024 utolsó negyedévére készül el az a fejlesztés, ami lehető teszi, hogy a személyesen megjelenni nem tudó mozgáskorlátozott emberek otthonukból intézhessék a személyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket – derüli ki a Belügyminisztérium nyilvántartások…

Az iskola a szőnyeg alá próbálta söpörni a fogyatékossá vált diákja problémáját

Egy tinédzser küzdelme, hogy balesete után kerekesszékesként is részt vehessen a tanórákon. Az életvidám 16 éves fiút 2022 nyarán érte baleset, minek következtében kerekesszékbe kényszerült. A hosszú gyógykezelés és rehabilitáció után szeretett volna…

Szochokedvezmény a fogyatékossági támogatásban vagy a vakok személyi járadékában részesülőknek

A MEOSZ által megfogalmazott javaslattal összhangban a fogyatékossággal élő személyekre nézve kedvezően változott a megváltozott munkaképességű személyek utáni szochokedvezmény. Az új szabályok alapján a fogyatékossági támogatásban vagy a vakok személyi járadékában részesülő személyeknek…

Támogassa Ön is adója 1%-ával a súlyosan mozgáskorlátozott emberek önrendelkező életét!

A Korlátok nélkül, mozgáskorlátozott emberek info-kommunikációs akadálymentesítése című projekt az elmúlt években 600 súlyosan mozgáskorlátozott ember infokommunikációs akadálymentesítését valósította meg annak érdekében, hogy könnyebbé tegye a közügyek intézését, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést, elősegítve…

Alkotmányellenes a beszédfogyatékos emberek kizárása a fogyatékossági támogatásból

Alkotmányellenes, hogy az önálló életvitelre képtelen, vagy mások állandó segítségére szoruló beszédfogyatékos embereknek nem jár fogyatékossági támogatás – mondta ki az Alkotmánybíróság. Azzal, hogy a jogalkotó nem szabályozta a jogosultság feltételeit, hátrányos megkülönböztetés…

Felmérés – Fogyatékossággal élő személyek és katasztrófák

Az ENSZ Katasztrófakockázat-csökkentési Hivatala (UNDRR, www.undrr.org) egy felmérést végez annak érdekében, hogy információt gyűjtsön a fogyatékossággal élő személyek és segítőik katasztrófahelyzetekkel kapcsolatos tapasztalatáról és szükségleteiről.

Győztes lett az ÖNÉ Révész szolgálatáról szóló film

A Révészek című film kapta a 9. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál magyar szekciójának fődíját, mely a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete (ÖNÉ) Révész szolgálatát mutatja be négy Révész -Dancsné Szilágyi Márta, Harmath János,…

A szociális hozzájárulási adó kedvezmény kiterjesztését javasolta a MEOSZ

A MEOSZ a Pénzügyminisztériumhoz fordult a szociális hozzájárulási adó szabályozásának felülvizsgálata érdekében. Kértük, hogy a kedvezményt terjesszék ki azokra a munkavállalókra is, akik a szociális hozzájárulási adóról rendelkező törvény alapján jelenleg nem minősülnek…

Szociális törvény: a MEOSZ-t is vonják be a részletszabályok kidolgozásába

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége arra kéri a kormányt, hogy a szociális törvény immár elfogadott módosításaival kapcsolatos részletszabályok kidolgozásába vonja be a fogyatékos emberek érdekképviseleti szervezeteit. A MEOSZ a napokban fordult a kormányhoz…

„Hogyan bírjuk rá az intézményeket az akadálymentesítésre?” – Sikeres tréningsorozat MEOSZ-tagoknak

Folytatódott a MEOSZ tréningsorozata, amelyben a szakértőink által kifejlesztett Akadálymentesítési teszt használatát mutattuk be MEOSZ tagszervezetek képviselőinek és MEOSZ-projektek munkatársainak. A teszt használatát a budapesti helyszínen a gyakorlatban is kipróbálták a résztvevők.

Rokkantsági ellátás: módosítani kell a munka törvénykönyvét

Az alapvető jogok biztosa szerint hátrányosan érinti a rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalókat a rájuk vonatkozó munkajogi szabályozás, ezért a foglalkoztatáspolitikáért felelős technológiai és ipari miniszterhez fordult, hogy a belügyminiszterrel együttműködve készítse el és…

A vállalkozókat megillető kedvezmények

A vállalkozókra vonatkozó adózási szabályokról szóló korábbi tájékoztatónkban bemutattuk az átalányadózás lehetőségét, valamint hogy kik választhatják továbbra is a KATA szerinti adózást. Jelen tájékoztatónkban pedig a vállalkozókat is megillető különféle adó és egyéb…

Vállalkozás a KATA után

Mint ismeretes a kisadózó vállalkozások tételes adójának (közismert nevén KATA) eddigi rendszere szeptember 1-jétől komoly változáson ment át. Ennek egyik következménye, hogy megszűnt az a lehetőség, mely alapján a megváltozott munkaképességű vállalkozók eddig…

„Hogyan bírjuk rá az intézményeket az akadálymentesítésre?” – A MEOSZ új online tréningje jelentkezőket vár

Ha Önt is érdekli az, hogyan tehet lakóhelyén az akadálymentesítés javításáért, csatlakozzon képzésünkhöz 2022. szeptember 15-én 8.30 és 12.30 között. A képzésen szabad helyek korlátozott számban vannak. A képzésre kizárólag MEOSZ-tagszervezetek jelentkezését várjuk.

Aláírásgyűjtést indítottunk a valódi és azonnali rezsivédelemért

Magánszemélyek, szervezetek, mindenki, aki azonnali változást szeretne, aki kiutat keres a létbizonytalanságból kérjük támogassa aláírásával a MEOSZ elnökségének törekvéseit!

Nyílt levél Magyarország Kormányának

Egyetemleges felelősség terheli az elmúlt évtizedek döntéshozóit Magyarországon közel hatszázezer ember él valamilyen fogyatékossággal, ezen belül a legnagyobb csoport a mozgáskorlátozottak közössége.

A kormányrendelet a fogyatékossággal élő emberek jelentős részét figyelmen kívül hagyta

A magyar kormány  kedd éjjel közzétett rendelete a fogyatékossággal élő emberek jelentős részét figyelmen kívül hagyta.  A MEOSZ valódi rezsivédelmet kért az áram és a gázfogyasztásra egyaránt. A kormány a megjelent kormányrendeletben kizárólag…

Tájékoztató

Szövetségünk közössége életkörülményeinek, szociális biztonságának javítása érdekében a  szigorítások kapcsán 2022. július 14-én haladéktalanul a kormányhoz fordult.

Mire jogosultak a védendő fogyasztók?

A rezsi költségek változására vonatkozó szabályok egyelőre nem érintik a védendő fogyasztókat hosszú évek óta megillető eddigi kedvezményeket, azonban a jelenlegi megszorítások közepette nem árt tisztában lenni azzal, hogy egyáltalán ki minősül védendő…

A csed és a gyed folyósításának időtartamát is figyelembe kell venni a rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás kiszámításakor

Az Alkotmánybíróság közelmúltban hozott döntése nyomán mindazok, akik a gyermekük születését követően igényelnek rehabilitációs vagy rokkantsági ellátást úgy, hogy előzőleg – biztosítási jogviszonyuk alapján – csecsemőgondozási vagy gyermekgondozási díjat kaptak, akkor a táppénzhez…

MEOSZ: a fogyatékossággal élő vállalkozók ne kerüljenek ki a KATA szabályai alól

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége arra kéri a kormányt, hogy a mozgáskorlátozott vállalkozók a jövőben is a KATA szabályai szerint adózhassanak.  Az átalányadózás keretében tényleges jövedelmükhöz igazodó tb járulékot fizethessenek, vagy közterheik egyéb…

MEOSZ: A fogyatékossággal élő emberek esetében ne emelkedjen az üzemanyagár

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége arra kéri a kormányt, hogy a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványára jogosult fogyatékossággal élő emberek és intézmények – így a szállító szolgálatok és bizonyos szociális, egészségügyi és köznevelési…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ elérte, hogy rezsivédelmet kapnak a fogyatékossággal élő emberek

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége azonnali fellépése eredményeként – a kormány 2022. július 21-én kihirdetett rendelete értelmében – a fogyatékossággal élő emberek további kedvezményben részesülnek. A MEOSZ elnöke a rezsicsökkentéssel kapcsolatos kormányintézkedésekről való…

A MEOSZ rezsivédelmet kér a civil szervezeteknek és a fogyatékossággal élő embereket ellátó civil fenntartású intézményeknek

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a kormányhoz fordult, mert veszélybe kerültek a civil szervezetek, különösen a fogyatékossággal élő emberek ellátásáról gondoskodó egészségügyi és szociális alap-, illetve szakellátást működtető valamint köznevelési intézményt fenntartó civil…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Rezsicsökkentés – a MEOSZ kéri, hogy a fogyatékossággal élő emberek mentesüljenek a piaci ár megfizetése alól

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2022. július 14-én Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő emberek, illetve rájuk tekintettel velük egy háztartásban élő családtagjaik mentesüljenek a kormány rezsicsökkentéssel…

Súlyosan és rendszerszinten sérül a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréshez való joga

Az épített környezet akadálymentességének hiánya miatt súlyosan és rendszerszinten sérül a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréshez való joga– mutatott rá a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az alapvető jogok biztosához benyújtott részletes…

Választások szabadon? – A fogyatékossággal élő személyek választási részvétele Európában

Az Európai Fogyatékosügyi Fórum (angol rövidítésben: EDF) nemrég jelentette meg átfogó jelentését az európai parlamenti és tagállami önkormányzati választásokról – ebben arról gyűjtöttek adatot, hogy milyen jogok illetik meg a fogyatékossággal élő embereket…

A MEOSZ a mozgáskorlátozott menekültek egyszerűbb menekültügyi eljárását kéri a belügyminisztertől

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kezdeményezte a mozgáskorlátozott, illetve más fogyatékosságban érintett, vagy egyéb egészségügyi okból személyesen a menekültügyi hatóság előtt megjelenni nem képes személyek menekültügyi eljárásának egyszerűbbé tételét. Úgy tapasztaltuk, hogy…

A hazai akadálymentesítés buktatói – új MEOSZ tanulmány a hazai rendszer kereteiről és hibáiról

Örömmel adjuk közre két kiváló szakember, dr. Szaszák Gabriella tájépítészmérnök és Szabó Henriett okleveles építészmérnök tanulmányát, amely a hazai akadálymentesítési gyakorlatokról szól. Mindkét szerző sok éve gyakorló rehabilitációs környezettervező szakmérnök, és a tanulmányban…

A digitális szolgáltatásokról szóló EU-s szabály nem biztosítja a hozzáférhetőséget – Az EDF felszólítja az EU-t, hogy korrigálja ezt a politikai megállapodást

Az Európai Unióban élő 100 millió fogyatékossággal élő személy nevében az Európai Fogyatékosságügyi Fórum (EDF) csalódottságának ad hangot amiatt, hogy az EU-s intézmények nem garantálják a digitális szolgáltatások hozzáférhetőségét a digitális szolgáltatásokról szóló…

A MEOSZ a személyi igazolványok lakóhelyen történő ügyintézéséhez szükséges feltételek biztosítását kéri

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) György István államtitkár azonnali intézkedését kérte, hogy a személyesen megjelenni nem tudó mozgáskorlátozott emberek ténylegesen intézhessék otthonukból a személyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket. Hiába biztosítja a kormányrendelet ezt…

Hogyan (ne) akadálymentesítsünk? – Új MEOSZ kiadvány jó és kerülendő gyakorlatokról

Sok tízezer mozgáskorlátozott ember tapasztalja, hogy mennyire nem akadálymentes épített környezetünk. Gyakran sem régi, sem felújított, de még a frissen épített épületek sem megfelelőek: magas padkák, használhatatlan rámpák, beragadt lépcsőjárók, szűk bejáratok, eltorlaszolt…

Tudnivalók a mozgáskorlátozott emberek 2022-es országgyűlési választásokon és az azzal egyidejűleg tartott népszavazáson való szavazásával kapcsolatban

A mozgáskorlátozott emberek szavazásával kapcsolatos szabályokat a választási eljárásól szóló 2013. évi XXXVI. törvény (Ve.) tartalmazza, mely alapelvi szinten rögzíti a fogyatékossággal élő választópolgárok joggyakorlásának elősegítését. A Ve. szerint fogyatékossággal élő választópolgárnak azt…

A MEOSZ a mozgáskorlátozott menekültek elhelyezésére alkalmas szálláshelyek listáját kéri az operatív törzstől

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) felajánlja szakmai segítségét a kormánynak az Ukrajnából menekülő mozgáskorlátozott emberek elhelyezése és ellátása kapcsán felmerülő kérdésekben, egyúttal arra kéri a Nemzetbiztonsági Operatív Törzset, hogy tegye nyilvánosan elérhetővé…

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Balogh Zoltán, a MEOSZ FB elnöke

Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést kapott – nemzeti ünnepünk március 15-e alkalmából – Balogh Zoltán címzetes főiskolai docens, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Felügyelő Bizottságának elnöke, a Védett Szervezetek Országos Szövetségének örökös elnöke,…

We welcome questions from persons with physical disability fleeing Ukraine

The National Federation of Organizations of People with a Physical Disability (MEOSZ) provides assistance to persons with physical disability fleeing Ukraine. If you or your helper have  questions regarding accommodation and care of…

Várjuk az Ukrajnából menekülő mozgáskorlátozott emberek kérdéseit

A MEOSZ segítséget nyújt az Ukrajnából menekülő mozgáskorlátozott embereknek. Amennyiben az érintetteknek és segítőiknek kérdésük lenne a mozgáskorlátozott menekültek elhelyezésével és ellátásával kapcsolatban, úgy kérdéseiket küldjék meg a menekultugy@meosz.hu e-mail címre. Kollégáink rövid…

Önrendelkező életet szeretnék élni, ahogy Te is!

Nem tudok járni, de örök mozgásban vagyok. Nem tudok érhetően beszélni, de mondanivalóm van. Önrendelkező életet szeretnék élni, ahogy Te is! (Kiss Csaba, a MEOSZ tapasztalati szakértője)

Ha én szólok, önmagam lehetek!

A súlyosan mozgáskorlátozott, beszédében is akadályozott Levente számára a fejpálca jelentette a csodák kezdetét. A hangzó beszédét pótló, kommunikációs eszközök ugrásszerű változást hoztak az ő és családja életében egyaránt.  Telefonál, SMS-t ír, netezik…

Minden fogyatékossággal élő gyermek maga egy csoda!

Vince egy 11 éves mozgáskorlátozott kisfiú, aki nem tud beszélni. Érzéseit, gondolatait mégis el tudja mondani. Szülei teremtették elő számára ugyanis azokat az eszközöket, amelyek a hangzó beszédét pótolják. Vince így iskolába jár,…

Egyetlen fogyatékossággal élő ember sem szorulhat ki az iskolapadból!

Anna csecsemőkori agyi bénulás következtében mozgásában és beszédében is akadályozott. Súlyos mozgáskorlátozottsága ellenére teljes életet él. Dolgozik, angolul tanul és kulturális rendezvényszervezőnek készül.

Azonos jogunk van az élethez!

Péternek sclerosis multiplexe van. Fokozatosan romlik az állapota, ma már nem tudja a kezével irányítani a számítógépet. A MEOSZ projektjében kapott szemegér van a segítségére, ennek köszönhetően tud dolgozni is. Sajnos sok súlyosan…

Jogerős ítélet szüntette meg az aláírásra és hangzó beszédre képtelen mozgáskorlátozott fiatal gondnokságát

A Siófoki Járásbíróság jogerős ítéletével megszüntette annak az ép értelmű súlyosan mozgáskorlátozott hangzó beszédre képtelen fiatalembernek a gondnokságát, aki a MEOSZ projektjében kapott kommunikációt segítő eszközök révén immár képessé vált kifejezni gondolatait. A…

Dönteni akarok a saját életemről!

Az én életem, az én döntésem! A súlyosan mozgáskorlátozott Tamás 16 évig várt arra, hogy megélhesse ezt a pillanatot. Mert hiába ép értelmű, gondokság alatt állt. Kizárólag azért, mert beszédképtelen.

Az EDF nyílt levele a fogyatékossággal élő emberek biztonságáról

Az Európai Fogyatékosságügyi Fórum (EDF) felszólít minden felet, hogy biztosítsa a fogyatékossággal élő személyek védelmét és biztonságát Ukrajnában. Az EDF nyílt levele az európai intézmények vezetőinek, az európai, orosz és ukrán államfőknek, valamint…

Állásfoglalás

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége állásfoglalása a MEOSZ  tagegyesületeitől a választási kampány során is  megkövetelt politikamentes tevékenységről.

Észszerű határidőn belül nem érkezett válasz az igazságügyi tárcától az észszerű alkalmazkodás törvényi szabályozására

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult, miután a magyar állam az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezmény (Egyezmény) 2007-es kihirdetése óta nem tett eleget az Egyezményben előírt észszerű…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Tiszteletet a fogyatékos embereknek!

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége nem politizál, kizárólag szakpolitikát folytat, a politikai csatározásokban nem kíván részt venni, azoktól elhatárolódik. A MEOSZ érdekvédelmi munkájának kizárólagos mércéje a fogyatékossággal élő emberek érdeke, hangsúlyozva, hogy az…

Rokkantsági nyugdíjrendszer – a visszamenőleges állapotvizsgálat szabályai

A komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról szóló 7/2012. (II. 14.) NEFMI rendelet állapotvizsgálatra vonatkozó rendelkezései  2021. december 22-én léptek hatályba. E szerint az orvosszakértő a rendelkezésre álló iratok alapján alakítja ki az indokolással…

Rokkantsági nyugdíjrendszer – 2022. február 28-ig kell nyilatkozni a kompenzáció elfogadásáról

A rokkantsági nyugdíjrendszer károsultjainak 2022. február 28-ig nyomtatványon kell nyilatkozniuk arról, hogy élnek-e a kompenzáció lehetőségével, amit a lakóhely szerint illetékes, rehabilitációs hatóságként eljáró kormányhivatal részére kell megküldeni. A beérkező nyilatkozatok alapján a…

ENSZ vitarendezési fórumokhoz fordulás egyéni ügyekben nem hiábavaló

A fogyatékossággal élő emberek az ENSZ Fogyatékossággal élő Emberek jogaival foglalkozó Bizottságához a világjárvány ellenére is fordulnak, és évről évre egyre többen, ha ügyükben számukra kedvezőtlen, de végleges hatósági vagy bírósági döntés született.

December 3- Fogyatékos Emberek Világnapja

Minden év december 3-án ünnepeljük a Fogyatékos Emberek Világnapját. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége köszönti a fogyatékos embereket és tiszteleg az emberi nagyságuk előtt!

A rokkantsági ellátás újbóli megállapítása új jövedelem esetén

A rokkantsági ellátásban részesülők nagy részében felmerült már a kérdés, hogy miként kaphatnának magasabb összegű ellátást. Főként olyan ellátottakról van szó, akik rokkantsági ellátásuk megállapítását megelőzően alacsonyabb keresettel rendelkeztek, ezért ellátásuk összege nem…

Sikeres nemzetközi tréninget tartott a MEOSZ

A MEOSZ munkatársai 2021. szeptember 6. és 9. között egy nemzetközi tréninget tartottak a lengyel „Wyjdź z Domu” (Mozdulj ki otthonról!) Alapítvány munkatársainak.  Az Európai Unió Erasmus+ programjának keretében a lengyel partnerek egy…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Magyar Érdemrend lovagkereszt állami kitüntetést kapott – állami ünnepünk augusztus 20. alkalmából – Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke. Az állami kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére Áder János köztársasági elnök adományozta.

Mozgáskorlátozott kortárs segítő jelentkezését várjuk a Peer to Peer projektbe

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a „P2P – Mozgáskorlátozott fiatalok társadalmi inklúziójának és társadalmi szerepvállalásának erősítése a kortárs segítés erejével” című projektjébe  várja még egy 21 és 30 év közötti mozgáskorlátozott kortárs segítő…

A buszról leszállított kerekesszékes anyuka és gyermeke elleni diszkrimináció miatt elmarasztalta a V-Busz Kft-t az ombudsman

A veszprémi V-Busz Kft. hátrányosan megkülönböztette mozgáskorlátozottsága miatt azt a kerekesszékes anyukát, akit diszkriminatív feltételeket támasztva kisgyermekével együtt leszállíttatott a járműről, ahelyett hogy az akadálymentes és biztonságos utazást biztosította volna számukra. Az ombudsman…

Legyenek akadálymentesek a szavazóhelyiségek a 2022-es országgyűlési választásokra

A mozgáskorlátozott emberek a következő, 2022-es országgyűlési választásokon másokkal egyenlő eséllyel gyakorolhassák a választójogukat, ezért minden mozgáskorlátozott ember részére biztosítani kell, hogy akadálymentes szavazóhelyiségben adhassa le szavazatát – ezzel a felhívással fordult a…

A mozgáskorlátozott emberek diplomaszerzése továbbra is nehezített a hazai egyetemeken

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kutatása szerint a mozgáskorlátozott egyetemi hallgatók továbbra is komoly akadályokkal szembesülnek tanulmányaik során. A MEOSZ kutatása kiemeli: habár az elmúlt évtizedben általánosan javult a fogyatékossággal élő hallgatók…

Rokkantsági nyugdíjrendszer – gyakorlati tudnivalók a kompenzációról

A rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításának károsultjai számára a kompenzáció vagy a megismételt állapotvizsgálat közötti választás lehetőségét biztosító rendelkezések 2021. július 1-jén lépnek  hatályba. Bár az időpont nagyon közeli, a törvénynek a hátrányos helyzetet rendező…

A fogyatékos nagykorú emberek esetében is előlegezze meg az állam a tartásdíjat

A fogyatékos és önhibáján kívül tartásra szoruló nagykorú személyek esetében is tegye lehetővé a jogalkotó a tartásdíj állam általi megelőlegezésének lehetőségét – kezdeményezte közösen kidolgozott javaslatában a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ elérte, hogy meghosszabbítható az elhalasztott műtét miatt lejáró táppénz

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) fellépése nyomán kormányzati intézkedés történt annak érdekében, hogy ne maradjon ellátás nélkül, akinek a járvány miatt elhalasztott műtét következtében lejár a táppénze. 2021. június 11. napjától a…

Megnehezítette majd kísérőhöz kötötte egy kerekesszékes hölgy utazását a Volánbusz Zrt.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságához (EBFF) fordult, amiért a Volánbusz Zrt. megnehezítette, majd kísérőhöz kötötte egy kerekesszékes hölgy utazását.  A MEOSZ fellépése nyomán…

MIRE, MIKOR, MENNYIT?” – Online rendezvény a MEOSZ szervezésében május 20-án

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) online rendezvényre hívja Önt.

A gyártóhoz és a NEAK-hoz is fordulhat, ha a szerviz szerint „kimerült a javítási keret”

A kerekesszékek javítása körül egyre több bizonytalanságra derül fény. A közgyógyellátással rendelt kerekesszék vagy moped javításért pl. egyes szervizek különféle díjakat számítanak fel. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint kihordási időn belül…

Gépjárműadó mentesség igénybevétele 2021-től

2021. január 1-jétől az önkormányzatok helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) látja el  gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat,  azonban a gépjárműadó alóli mentességek egyéb körülményeit ez a változás nem érinti. A 2020. december…

Idén sem emelkedik a súlyosan mozgáskorlátozott emberek gépjárműszerzési támogatása

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) megkeresésére a szociális ügyekért felelős szaktárca 2021. április 23-án arról tájékoztatott, hogy a Kormány megtárgyalta a kormányrendelet módosítására vonatkozó javaslatot, azonban a támogatási rendszer átalakítását jelenleg nem…

Az Országgyűlés elfogadta a rokkantsági ellátásban részesülők kompenzációjáról szóló törvényjavaslatot

Az Országgyűlés 2021. április 28-án egyhangúlag döntött a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) módosítását célzó törvényjavaslat elfogadásáról. A törvény új rendelkezései 2021. július 1-jén…

A MEOSZ javaslatot nyújtott be a rokkantsági ellátásról szóló törvény módosításához

A rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításának valamennyi kárvallottja – az állapotvizsgálat elvégzésétől függetlenül – kapja meg sérelmei ellentételezéseként az 500 ezer forintos egyszeri kompenzációt. Ezt az összeget azok a hozzátartozók is kaphassák meg, akiknek időközben…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ kezdeményezésére intézkedés várható a lejáró táppénzek ügyében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) fellépése nyomán hamarosan megszülethet az az intézkedés, mely révén várhatóan nem marad ellátás nélkül, akinek elhalasztott műtét miatt, önhibáján kívül lejár a táppénze. Kovács Ágnes, a MEOSZ…

Változik az egyes egészségügyi ellátások menete

A beutaló már csak elektronikus formátumban érvényes. Bővült a háziorvosok beutalási jogköre. Habilitációs kezelésre a háziorvos, házi gyermekorvos is beutalhatja a 3 év alatti gyermeket. Videóhívással történő orvosi kezelés során kérhetik a személyi…

Gondnok helyett támogatóval védjük a fogyatékossággal élő nagykorú gyermekeinket

A MEOSZ évek óta lép fel a végtagsérült vagy más okból aláírásra nem képes mozgáskorlátozott emberek, és ehhez kapcsolódóan a gondnoksággal élők ügyében. A 444. hu portálon 2021. április 5-én megjelent „Ha betöltötte…

Rokkantsági ellátás: 500 ezer forint valódi kompenzáció?

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja a több éves késlekedés után az érdekvédelemmel való előzetes egyeztetés nélkül benyújtott törvényjavaslatot, melyben a  magyar kormány lényegében  a jogérvényesítésről és ezáltal az ellátásról  való…

Bizonytalanságok a kerekesszékek javítása körül

A közgyógyellátással rendelt kerekesszék vagy moped javításért egyre több szerviz kiszállási díjat illetve javítási díjat számít fel. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint kihordási időn belül sem kiszállási díj, sem térítési díj nem…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Elhalasztott műtétek, táppénz nélkül maradó betegek – A MEOSZ a lejáró táppénz idejének meghosszabbítását kéri

A nem életmentő egészségügyi beavatkozások elhalasztása miatt számos műtétre váró, keresőképtelen ember marad táppénz nélkül, ugyanis az maximum egy évig adható. Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke ezért az Operatív…

Hosszabb lett a jótállási idő – egyes kerekesszékekre már 3 év garancia jár

Sok mozgáskorlátozott embert érinthet az a  vásárlók, felhasználók számára kedvező változás, hogy 2021. január 1-től az új tartós fogyasztási eszközök (pl: műszaki eszközök, gyógyászati segédeszközök) vásárlása esetén a termék értékétől függően már 3…

Elérhetőek a cselekvőképesség, választójog korlátozása helyett támogatott döntéshozatal című műhelyvitánk előadásai a MEOSZ Youtube csatornáján

A 2021. február 25-én tartott  műhelyvitán a téma szakértői, érintett, fogyatékossággal élő emberek  beszélgettek a cselekvőképesség korlátozásáról, a támogatott döntéshozatalról és a fogyatékossággal élő személyek választójogáról.

Tekintse meg „Létezik megoldás az írásra nem képes emberek kézjegyének helyettesítésére?” című műhelyvitánk előadásait!

A 2021. február 15-én tartott  online találkozón  az írásra testi, érzékszervi fogyatékosságuk miatt nem képes emberek jognyilatkozatának kérdését vitattuk meg. Az online fórumon a  MEOSZ aláírással kapcsolatos javaslatainak, valamint az elektronikus hitelesítés (aláírás)…

Tekintse meg a „Fogyatékos emberek közösségi életvitele – mit ad a mai rendszer és mit adhatna?” című műhelyvitánk előadásait!

A 2021. február 3-án 14.00 órától meredezett online műhelyvitán a MEOSZ szervezésében neves szakértők és érdekvédők előadásait követően gondolták újra a résztvevők, miként nézne ki egy „ideális” hazai szolgáltatórendszer.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Az új beszerzésű buszok az elektromos mopedek szállítására is alkalmasak legyenek – a MEOSZ a pályázati kiírás pontosítását kéri

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fellépett annak érdekében, hogy a 36 milliárd forintos Zöld Busz Program pályázatainak keretében kizárólag teljesen akadálymentes, a mozgáskorlátozott emberek biztonságos utazását lehetővé tevő elektromos autóbuszok és trolibuszok legyenek…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Ombudsmani vizsgálat indult a MEOSZ fellépése nyomán a gyógyászati segédeszközök támogatási rendszere ügyében

A gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerének ellentmondásai miatt sérülnek a mozgássérült és beteg emberek alapvető jogai, akik így a rendszer veszteseivé válnak. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) ezért 2020. december 10-én az alapvető…

Spinraza támogatás – az SMA kezelésére kijelölt centrumok segítenek a kérelem benyújtásában is

Új remény az SMA kezelésben. Immár a gerinc eredetű izomsorvadás (SMA) betegséggel élő felnőttek is kérhetnek egyedi támogatást Spinraza kezelésre. A támogatást azonban külön kérelmezni kell az egészségbiztosítótól. Aki szeretné a kezelést igénybe…

Az EESZT szolgáltatásai akár életmentő fontosságúak is lehetnek

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) számos olyan praktikus és hasznos szolgáltatást nyújt, melyet érdemes igénybe venni, különösen ha nehezebben mozdulunk ki otthonunkból Az interneten elérhető szolgáltatás egyebek mellett tartalmazza a fontosabb egészségügyi…

Fővárosi Önkormányzat és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének közös közleménye

A Fővárosi Önkormányzat és a MEOSZ közös egyeztetést tartott az M3-mas metró akadálymentesítése kapcsán.

Cselekvőképesség, választójog korlátozása helyett támogatott döntéshozatal – Online műhelyvita

A cselekvőképesség, vagy a választójog korlátozása számos helyzetben akadályozza az önálló életvitelt, és a közösségi életbe való bevonódás ellen hat. A támogatott döntéshozatal tudja orvosolni ezt a helyzetet.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ jogi lépéseket tesz, ha elmarad az M3-as metró aluljáróinak akadálymentesítése

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége ismételten jogi úton szerez érvényt az egyenlő bánásmód követelményének, amennyiben átcsoportosítják az M3-as metróvonal állomásainak akadálymentesítésére félretett összeget, és ezzel részben vagy egészben meghiúsul az M3-as metróvonal akadálymentesítése.…

Hasznos információk a közgyógyellátás és szakorvosi javaslatok meghosszabbításáról

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a járvány második hulláma idején elrendelt veszélyhelyzet idején  is történtek a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök felíratását vagy kiváltását könnyítő intézkedések.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ elnöke az oltópontok akadálymentesítését kérte

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke az Operatív Törzshöz fordult, hogy a lakossági oltópontok kijelölése során településenként legalább egy olyan oltópontot biztosítsanak, amelyek akadálymentesen és biztonságosan hozzáférhetőek azon mozgáskorlátozott emberek számára, akik szeretnék…

Lényeges jogszabályváltozások 2021-ben a mozgáskorlátozott emberek életében

A mozgáskorlátozott emberek életét érintő számos jogszabály változott 2021. január 1-jétől. Az év eleji jogszabálymódosítások legjobban várt új szabálya a keresetkorlát megszüntetése, de fontos felhívni a figyelmet a megváltozott munkaképességű személyek ellátása felülvizsgálatának…

Legfontosabb tudnivalók az otthonfelújítási támogatásról

A családtámogatási program új eleme az otthonfelújítási támogatás, melyet a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet szabályoz. A központi költségvetésből finanszírozott, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás 2021.…

Létezik megoldás az írásra nem képes emberek kézjegyének helyettesítésére?

2021. február 15-én 13.00 órától online találkozóra várjuk mindazokat, akiket érdekel az írásra testi, érzékszervi fogyatékosságuk miatt nem képes emberek jognyilatkozatának kérdése. Az online fórumon a  MEOSZ aláírással kapcsolatos javaslatainak, valamint az elektronikus…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ javaslatára a családi otthonfelújítási támogatás a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság nélkül is igénybe vehető

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) javaslata nyomán a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásának – az erről szóló kormányrendelet értelmében – nem feltétele a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság igazolása. Ez csak egy lehetséges…

Fogyatékos emberek közösségi életvitele – mit ad a mai rendszer és mit adhatna?

BETELT! A jelentkezést lezártuk. Köszönjük a nagy érdeklődést. A műhelyvita előadásait közzétesszük a Facebookon és a MEOSZ honlapján. 2021. február 3-án 14.00 órától online műhelyvitára várjuk mindazokat, akiket érdekel, hogy milyen lehetne egy…

Mire költik a mozgáskorlátozott emberekkel kapcsolatos EU-s pénzeket? – Egy nemzetközi felmérés eredményei

Több mint 10 éve annak, hogy a magyar kormány is elkötelezte magát amellett: az EU-s forrásokat a fogyatékos emberek szervezeteinek bevonásával kell elkölteni, olyan célokra, amiket maguk az érintettek akarnak. Egy friss nemzetközi…

A Magyar Rehabilitációs Társaság aggodalmát fejezi ki az OORI és ORFI összevonása miatt

A Magyar Rehabilitációs Társaság – a rehabilitációs szakmáért érzett felelősségétől vezérelve, a járványügyi vészhelyzet rendelkezéseinek elfogadása mellett – közleményben adott hangot aggodalmának az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet és az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ tiltakozik az OORI beolvasztása ellen – veszélyben a fogyatékos emberek minőségi rehabilitációja

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tiltakozik az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) önállóságának megszüntetése és más intézményekkel való tervezett „összeolvasztása“ ellen! Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez…

Ismét meghosszabbodik a lejáró okmányok, így a parkolási igazolványok érvényessége is

A koronavírus-járvány terjedésének, valamint a személyes találkozások számának csökkentése érdekében a kormány 2020. november 13-án ismételten a lejáró személyi okmányok érvényességének meghosszabbításáról döntött, mely november 14-én lépett hatályba. Mivel a rendelet nem sorolja…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ-nak köszönhetően megszűnhet a szálláshely fejlesztési pályázatok akadálymentesítési gyakorlatával kapcsolatos visszás gyakorlat

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fellépése nyomán Horváth Péter, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról biztosította Szövetségünket, hogy megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a szálláshely fejlesztési pályázatok keretében létrejövő…

Legfontosabb tudnivalók az otthonfelújítási támogatásról

A Magyar Közlönyben 2020. november 25-én jelent meg a Kormány gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendelete, mely ugyan 2021. január 1-jén lép majd hatályba, de érdemes már most…

Szünetel az egészségi állapottól függő ellátások felülvizsgálata

A koronavírus világjárvány terjedésére tekintettel elrendelt újabb veszélyhelyzet a tavaszival megegyező kormányzati intézkedések megtételét követelte, ezért a Kormány 2020. december 4-én rendeletben határozta meg az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos veszélyhelyzetben alkalmazandó…

A MEOSZ megküldi a fogyatékos emberek törvény előtti egyenlőségére vonatkozó javaslatait Magyarország Kormányának

Nem tudunk engedni azokból a jogokból, melyeket a Fogyatékossággal élő Emberek Jogairól Szóló ENSZ Egyezmény biztosít a fogyatékosággal élő emberek számára, ezért a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Nyilatkozatot fogalmazott meg a fogyatékossággal élő…

Bemutatjuk a MEOSZ – Inklúzió és Innováció Technológiai Központot

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tisztelettel köszönti közösségének minden tagját a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából!

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Neves orvosszakmai elismerést kapott Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A Magyar Rehabilitációs Társaság Vas Imre emlékérmet adományozott Kovács Ágnesnek, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnökének az orvosi rehabilitációs tevékenységet támogató, illetve a fogyatékos emberek érdekvédelméért végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként. Az emlékérmet 2020.…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ elnöke a családokért felelős tárcával egyeztetett

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke – kezdeményezésére – a közelmúltban egyeztetett a családokért felelős tárcával a mozgáskorlátozott és más fogyatékosságban érintett gyermeket nevelő családok számára a családvédelmi intézkedések elérhetőbbé tétele, valamint az érintett…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Jövő év januárjától akár keresetkorlát nélkül dolgozhatnak a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban részesülők

A napokban benyújtott törvénymódosítási javaslat értelmében – mely összhangban van a MEOSZ által kidolgozott, a meghatározó országos érdekvédelmi szervezetek által támogatott korábbi javaslatával – annak elfogadása esetén, 2021. január 1-jétől a rokkantsági és…

A MEOSZ szerint veszélybe kerülhet a hatékony jogérvényesítés az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetésével

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elhibázott lépésnek tartja az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetését és hatásköreinek az Alapvető Jogok Biztosára történő átruházását, mert az nem szolgálja az egyenlő bánásmód követelményének hatékony magyarországi érvényesülését.  A…

A Pénzügyminisztérium nem támogatja a törlesztési moratórium mozgáskorlátozott emberekre történő kiterjesztését

A Pénzügyminisztérium, noha elismerte, hogy a koronavírus járvány a mozgáskorlátozott emberek vagyoni körülményeiben is „okozhat olyan negatív hatásokat, amelyek veszélyeztetik megélhetésüket, létfenntartásukat”, de nem támogatja, hogy az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő mozgáskorlátozott,…

Korlátok nélkül

Péter születési, központi idegrendszeri sérülésből fakadóan nem beszélő, négyvégtag bénult fiatalember. Mégis tud szólni hozzánk! Anna hasonlóképp, akinek ugyancsak születésekor sérült beszédközpontja. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Korlátok nélkül című programja keretében ugyanis…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ elnöke a pénzügyminiszterhez fordult a hiteltörlesztési moratórium mozgáskorlátozott emberekre történő kiterjesztése érdekében

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a mozgáskorlátozott emberek anyagi biztonságának garantálása érdekében Varga Mihály pénzügyminiszter azonnali intézkedését kérte, hogy a koronavírus veszélyhelyzet idején alkalmazott hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása e veszélyeztetett társadalmi csoportra is terjedjen…

A MEOSZ csatlakozott az UNICEF Gyermekjogi Civil Koalíciójához

A MEOSZ következetesen és határozottan kiáll a mozgássérült gyermekek és családjaik jogaiért. Többször adtunk jogi segítséget diszkriminációs ügyekben a mozgáskorlátozott gyermekek családjainak, számos alkalommal szót emeltünk az ápolási díjhoz nyújtott állami segítség javítása…

A MEOSZ azonnali intézkedést sürget a perköltségek ügyfelekre történő áthárítása miatt az egészségkárosodással összefüggésben indult közigazgatási perekben

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányhivatalok leterheltsége miatt az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek kell a formális közreműködések miatt perköltséget fizetniük az egészségkárosodással összefüggésben indult közigazgatási perekben. Kovács…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke tölti be a FESZT elnöki tisztségét

A Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) 2020. szeptember 14-én tisztújító közgyűlést tartott, melyen megválasztották a szervezet vezető testületeinek tisztségviselőit. A közgyűlés a FESZT elnökének Kovács Ágnest, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnökét…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A küldöttek ismét Kovács Ágnesnek szavaztak bizalmat a MEOSZ elnöki tisztségének betöltésére

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2020. augusztus 14-i tisztújító küldöttközgyűlésén az egyesületek küldöttei elsöprő többséggel Kovács Ágnesnek, a MEOSZ korábbi elnökének szavaztak bizalmat az elkövetkező ciklusra.

2020 – Egyenlőség az esélytelenségben

A mozgáskorlátozott emberek számára a karantén nem a járvánnyal kezdődött. Belegondoltak már abba, hogy az ő kényszerű bezártságuk már születésük vagy balesetük pillanatával elkezdődött?

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Indul a COVID 19 Krízisvonalunk mozgássérült embereknek

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2020. április 27-én elindítja „COVID 19 Krízisvonalát”, hogy szakmai és jogi segítséget nyújtson azoknak a mozgáskorlátozott embereknek, akik krízishelyzetbe kerülnek az őket megillető kötelező ellátás elmaradása miatt.

Fogyatékos gyermeket nevelő szülők munkajogi helyzete

A magyar munkajogi szabályozás a fogyatékos gyermeket nevelő szülők mellett szélesebb munkavállalói kör számára is biztosít némi kedvezményt. A hozzátartozója (így pl. gyermeke) tartós, személyes gondozását végző, illetve a gyermeket saját háztartásban nevelők…

MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzettel összefüggő kijárási korlátozásról

Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében a Kormány 2020. március 28-ától két hétre kijárási korlátozást vezet be Magyarország egész területére. A rendelet értelmében 2020. április 11-ig csak a rendeletben felsorolt alapos…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Az EMMI intézkedési tervet adott ki a veszélyhelyzetre a fogyatékos emberek védelmében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) fellépése nyomán a kormány kiterjeszti az otthonukban élő fogyatékos emberekre is az idős emberek védelmében bevezetett intézkedéseket.  Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a több százezer mozgáskorlátozott ember…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ az EMMI-hez fordult a mozgáskorlátozott emberek ellátásának védelmében

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke soron kívüli intézkedést kért prof. Dr. Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől a mozgáskorlátozott emberek anyagi biztonságának garantálása érdekében. A MEOSZ azt javasolja, hogy…

MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzettel összefüggő újabb kormányzati intézkedésekről

A Kormány 2020. március 11-én az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében Magyarország területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. Ebben a különleges jogrendben már több olyan intézkedést elrendeltek, amellyel ideiglenesen szükségtelenné vált vagy lényegesen…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Veszélyhelyzet: a MEOSZ kérése nyomán hamarosan érkezik a kormányzati segítség a mozgáskorlátozott embereknek

Az elmúlt napokban ingyenesen hívható zöldszám létrehozását kértem az Operatív Törzstől a mozgáskorlátozott emberek védelmében a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán. A több százezer mozgáskorlátozott ember nevében megfogalmazott kérésünket dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez, az Operatív…

Újabb fontos változások – A MEOSZ tájékoztatója az ügyintézések könnyítése érdekében tett kormányzati intézkedésekről

A Kormány 2020. március 11-én az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében Magyarország területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A veszélyhelyzet különleges jogrendet jelent, amelyben az alábbi fontosabb, az ügyintézést segítő ideiglenes intézkedéseket rendelték…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Ingyenesen hívható zöldszám létrehozását kérte a MEOSZ elnöke az Operatív Törzstől a mozgáskorlátozott emberek védelmében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az Operatív Törzs vezetőjéhez, dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek számára az Operatív Törzs alakítson ki egy olyan…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Veszélyhelyzet: A MEOSZ Orbán Viktorhoz fordult a mozgáskorlátozott emberek biztonságos ellátása érdekében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult, hogy adjon  soron kívüli tájékoztatást a mozgáskorlátozott emberek ellátására vonatkozóan. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke arra kérte a miniszterelnököt,…

A MEOSZ nemzetközi szinten is részese az intézményi kiváltás érdekében tett erőfeszítéseknek

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége csatlakozva az EEG – mely nemzetközi szervezetnek a MEOSZ is tagja – állásfoglalásához, együttérzését fejezi ki a közelmúltban csehországi fogyatékos emberek bentlakásos otthonában történt, több halálos áldozatot követelő…

A Fővárosi Törvényszék szerint a PestiSrácok.hu megsértette a mozgáskorlátozott emberek személyiségi jogait – A portál eddig nem tett eleget a bírósági kötelezésnek

A Fővárosi Törvényszék jogerős végzésében megállapította, hogy Vésey Kovács László és a PestiSrácok.hu kiadója megsértette a magyar nemzet részét  képező mozgásukban korlátozott  emberek és ezen belül kerekesszékes emberek közösségének személyiségi jogait, a PestiSrácok.hu…

2020. év elejének mozgáskorlátozott személyeket érintő legfontosabb jogszabályi változásai

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a jogszabályváltozásokra felhívja tagjai figyelmét, ezzel is megkönnyítve az ügyintézést. 2020. év elejének mozgáskorlátozott személyeket érintő legfontosabb jogszabályi változásait a csatolt tájékoztató anyagban…

A közjegyző eljárása írni nem tudó személy esetén

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége nemcsak támogatja a mozgáskorlátozott emberek jogtudatosságának erősítését, hanem ennek érdekében hétről-hétre megjelenő gyakorlati tanácsaival valós segítséget is nyújt. A pozitív visszajelzések mellett számos panasz szól arról, hogy az…

A tagszervezetek és a mentorok erősítik a MEOSZ érdekvédelmi munkáját

A MEOSZ a mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítését szolgáló, Korlátok nélkül című projektje révén olyan értékekre lelt, mely erősíti a Szövetség érdekvédelmi munkáját. Ebben nagyon fontos szerepe van az egyesületeknek és a mentoroknak, akikkel…

A MEOSZ az EMMI válaszát sürgeti az SMA betegek alanyi jogon járó támogatott kezelése érdekében

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke ismételten Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult az SMA betegek érdekében, miután a tárca vezetője március óta nem válaszolt a Szövetség megkeresésére. Annak érdekében kérte a miniszter…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ fellépése nyomán egyszerűsödik a mozgáskorlátozott emberek parkolókártya igénylése

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége következetes, szakmailag alátámasztott érdekvédelmi munkájával elérte, hogy a jövőben a mozgáskorlátozott emberek a speciális igényeihez igazodó, egyszerűbb eljárás keretében igényelhetik a parkolási igazolványt. A MEOSZ kérésével összhangban 2019.…

Aláíró szervezetek támogatását várjuk a vasúton utazók jogaira vonatkozó EU rendelet kedvező módosítása érdekében

Többéves tárgyalássorozat után az Európai Tanács elé került az Európai Parlamentnek azon javaslata, mely a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló 1371/2007 EU rendeletet akként módosítaná, hogy a jelenlegi 48…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ bírósághoz fordul a mozgáskorlátozott emberek emberi méltóságát sértő cikk miatt

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége felháborítónak, és elfogadhatatlannak tartja, hogy ma Magyarországon következmények nélkül lehet az emberi méltóságot súlyosan sértő, gyűlöletkeltő kijelentésekkel illetni a születésüknél fogva, illetve betegség vagy baleset következtében mozgáskorlátozottá vált,…

A MEOSZ intézkedéseket sürget az írásra képtelen emberek ügyintézésének megkönnyítése érdekében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint sürgősen szükség lenne azoknak a jogszabályoknak a megváltoztatására, amelyek a testi és érzékszervi fogyatékosságuk miatt aláírásra nem képes emberek ügyintézését megkönnyítenék. A MEOSZ az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult…

Együttműködési megállapodás az OKITI -val

2019. április 3-án együttműködési megállapodást írt alá mozgáskorlátozott emberek és a daganatos betegek legnagyobb betegszervezeteivel az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet. Az eseményről a csatolt dokumentumban olvashatnak.

A MEOSZ garanciát kér a fóti gyermekváros mozgáskorlátozott gyermekeinek megnyugtató elhelyezését illetően

A MEOSZ Fülöp Attila államtitkárhoz fordult a fóti Károlyi István Gyermekközpont bezárása kapcsán, hogy küldje meg a fóti Károlyi István Gyermekközpont bezárására vonatkozó terveket, megvalósíthatósági tanulmányokat és egyéb tervezeteket, különös tekintettel az ott…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

MEOSZ: az érdekvédelmet nem lehet megalkuvásra kényszeríteni a fogyatékos emberek életét meghatározó Intézkedési Terv kapcsán

A MEOSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy az EMMI úgy készíti el az Országos Fogyatékosságügyi Program Intézkedési Tervét, hogy az érdekképviseleti szervezeteket lényegében megalkuvásra kényszeríti. Az EMMI úgy készíti elő a fogyatékos emberek életét –…

A MEOSZ javaslatai is szerepelnek az új kitagolási koncepcióban

A MEOSZ üdvözli, hogy számos javaslatát átvette a kormány az intézményi férőhelykiváltás koncepciójában, ugyanakkor elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy a kitagolás minden érintettre vonatkozzon, ne csak az ápolást-gondozást nyújtó intézményekre. A módosított kormányzati koncepcióra…

Kormányzati szintű egyeztetés a MEOSZ székházában a korábbi rokkantsági nyugdíjrendszer felülvizsgálatáról

A MEOSZ a rokkantsági nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálata érdekében kormányzati szintű egyeztetést kezdeményezett. A MEOSZ székházában tartott hétfői rendezvényen a több tízezer embert hátrányosan érintő rendelkezések – konkrét javaslatainkkal alátámasztott – oly módon történő…

Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke nyilatkozott a Mária Rádióban

A Mária Rádió Otthon a családban című műsorának vendége volt Kovács Ágnes  a MEOSZ elnöke, aki fogyatékossággal élő gyermeket nevelő gyakorló édesanyaként nyilatkozott egyebek mellett a fogyatékossággal élő személyek segítéséről, az otthonápolás lehetőségeiről…

Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke a Mária Rádió vendége lesz

November 30-án  8:30-tól  a Mária Rádió Otthon a családban című műsorának vendége lesz Kovács Ágnes  a MEOSZ elnöke, gyakorló édesanya aki fogyatékossággal élő gyermeket nevelt fel. A téma: Fogyatékossággal élő személyek segítése, otthonápolásának…

Kiváltás: A MEOSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a fogyatékos emberek jogai álljanak a középpontban

Üdvözöljük, hogy az Autisták Országos Szövetsége, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége…

Ápolási díj: A MEOSZ egyeztetést vár a megkerülésével benyújtott törvényjavaslat kapcsán

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége azonnal egyeztetést kezdeményez a kormányzati oldal képviselőivel a kedden benyújtott, az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról rendelkező törvénytervezet kapcsán. A Szövetség elfogadhatatlannak tartja, hogy…

Rokkantsági ellátás: az Alkotmánybíróság törvényalkotásra kötelezte az Országgyűlést

Az Alkotmánybíróság döntött a Kúria beadványa nyomán a korábbi rokkantsági nyugdíjasok új ellátását illetően. Az Alkotmánybíróság szerint nem az új törvényi rendelkezés ütközik nemzetközi egyezménybe, hanem azok a szabályozási hiányosságok, amelyek folytán hátrányt…

Kormányzati egyeztetés az ápolási díj felülvizsgálatáról

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére kormányzati szintű egyeztetést tartott az ápolási díj ügyében ma az EMMI, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, az Autisták Országos Szövetsége, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi…

Az emberi méltóság nem alku tárgya – az Országgyűlésben kell megoldani az ápolási díjban részesülők  helyzetét

A  MEOSZ méltatlannak tartja, hogy a magyar döntéshozók több évtizede érdemi válasz nélkül hagyják ezt a hatalmas és minden megbecsülést jogosan megérdemlő közösséget. Ma elfogadták a 2019. évi költségvetést a szükséges források betervezése…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ elnöke nyílt levélben kér személyes találkozót Orbán Viktor miniszterelnöktől az ápolási díj ügyében 

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy tegyen érdemi lépéseket a közvetlenül 53 980 ápolási díjon élő, közvetve több százezer családtagot is érintő ápolási díj ügyében. A MEOSZ…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke szakértőként segíti az Országgyűlés Népjóléti bizottságának munkáját

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2018. június 18-i ülésén gratulált Kovács Ágnesnek, a MEOSZ elnökének az Országgyűlés Népjóléti bizottságában betöltött szakértői tisztségéért. Az elnökség elismerő szavai szerint a felkérés túl azon, hogy Kovács…

A MEOSZ az alapvető jogok biztosához fordult a tartóst ápolást végzők időskori támogatásáról szóló jogszabály diszkriminatív rendelkezései miatt

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége az alapvető jogok biztosához fordult, hogy folytasson le vizsgálatot a tartós ápolást végzők időskori támogatásával kapcsolatos törvényi szabályozás kapcsán. A MEOSZ szerint ugyanis diszkriminatívak a törvény jogosultsági feltételeket…

A megváltozott munkaképességűek ellátásának összegét érintő rendelkezést értelmezett az Alkotmánybíróság

Az ellátás összege így akár több is lehet! Egy magánszemély 2016. július 28-án rokkantsági ellátás megállapítása iránt nyújtott be igényt az illetékes kormányhivatalhoz. Mivel sem az úgynevezett referencia időszakban, vagyis a rokkantsági ellátásra…

A MEOSZ a közlekedőképesség-minősítési rendszer átalakítását sürgeti

A MEOSZ ismételten az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult a közlekedőképesség-minősítési rendszer átalakítása érdekében.  A MEOSZ szerint a jelenlegi komplex minősítési rendszer alkalmatlan betölteni a feladatát, így a ténylegesen érintettek nagy része nem kaphatja…

Tartós ápolást végzők időskori támogatása – A MEOSZ javaslatai figyelmen kívül maradtak

Öregségi nyugdíjuk mellett havi 50 ezer forint kiegészítő támogatást igényelhetnek azok, akik az öregségi nyugdíjra való jogosultságuk kezdő időpontját megelőző, összesen 20 éven át saját háztartásukban ápolták gyermeküket. A MEOSZ üdvözli a támogatást,…

A MEOSZ tanulmánybemutatója az ombudsmani hivatal honlapján

– Fontos, hogy az ombudsman és a rendkívül magas színvonalú érdekvédelmi, szakmai szövetség – a MEOSZ – fellépjenek a fogyatékossággal élő emberek helyzetének javításában – mondta el Borza Beáta, az AJBH főosztályvezetője.

Önrendelkező élet: tényleges elköteleződést várnak a mozgássérült emberek a magyar államtól

A magyar államnak ténylegesen el kell köteleződnie a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény mellett és fel kell gyorsítania a végrehajtását, mert tíz évvel a ratifikálása után az önrendelkező élet a legtöbb mozgássérült ember…

Megkérdeztük, hogyan fogja a kormány végrehajtani a mozgássérült utasok jogait bővítő EU-s irányelvet

Mint ismeretes, van egy uniós irányelv, amely az utasjogokról rendelkezik, és amely a jelenleginél több jogot, szolgáltatást biztosít a mozgássérült utasoknak, de legkésőbb 2021-ig a tagállamok haladékot kérhetnek az abban foglaltak teljesítésére, amit…

300 milliárdos szállásfejlesztési program: meg kell felelni az akadálymentességi követelményeknek

Hazánk eddigi legjelentősebb szállásfejlesztési programjában kiemelten figyelni kell arra, hogy megvalósuljon az épületek, a közösségi terek és a szolgáltatások akadálymentessége, amely törvényi kötelezettség – írta a MEOSZ a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program szállásfejlesztési…

A MEOSZ állásfoglalása lépcsőliftekről, korlátliftekről és lépcsőjáróliftekről

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége állásfoglalása az épített környezet, a közhasználatú építmény fizikai akadálymentesítése során a lépcsőliftek, korlátliftek és lépcsőjáróliftek beépítéséről és alkalmazásáról.

Mozgássérült emberek foglalkoztatása: hatékony támogatásra, az akadályok lebontására van szükség

A jelenlegi foglalkoztatási támogatási rendszer nem ösztönzi eléggé a fogyatékos emberek foglalkoztatását, és nem segíti a nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedésüket – írtuk az nemrég ombudsman kérdéseire válaszolva.

Nem mentesítés, hanem megfelelő támogatás kell a mozgássérült diákoknak

Mentesítés helyett megfelelő támogató technológiát, szükség esetén segítő személyt kell biztosítani a mozgássérült tanulóknak, hogy a többi diákéval egyenértékű képesítést, nyelvvizsgát szerezhessenek, és legyen esélyük továbbtanulni, versenybe szállni a nyílt munkaerőpiacon – áll…

MEOSZ-MUISZ együttműködés: közös fellépés az akadálymentes turizmusért

Közösen lép majd fel a jövőben a Magyar Utazási Irodák Szövetsége és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a turisztikai szolgáltatások, látnivalók akadálymentesítéséért – jelentette be közös sajtótájékoztatóján a két szövetség elnöke csütörtökön.

Nemzetközi szinten is jól szerepelt a MEOSZ

A fogyatékos emberek szervezetei felkészültek, a tanácskozás sem sikerült rosszul, jó hírek azonban nincsenek, a V4-es országok között is sereghajtók vagyunk – mondta Nagy Bendegúz, a MEOSZ elnökségi tagja, aki komoly szakmai elismerést…

Szülőknek szóló workshop a támogatott lakhatásról

A KézenFogva Alapítvány új képzési lehetőséget hirdet elsősorban szülők, hozzátartozók, támogatók és fogyatékos emberek számára, akik saját maguk vagy gyermekük jövőjét tervezik, és lakhatási lehetőséget keresnek.

Betegszállítás: egyeztetés a kerekesszékek elszállításáról

Bár az alapvető jogok biztosa és Szövetségünk is kérte, hogy a betegszállítás során biztosítsák annak feltételeit, hogy az elektromos kerekesszékeket is szállítsák el a mozgássérült beteggel együtt, mindezidáig semmilyen kormányzati intézkedés nem történt,…

Az önrendelkező élet még mindig csak álom Magyarországon

Az önálló élet európai napján, melyet május 5-én ünneplünk kontinens szerte, ki kell mondanunk: Magyarországon ma, tíz évvel a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálása után, a mozgássérült emberek számára még mindig elérhetetlen…

A minimálbér szintjére kell emelni az ápolási díjat – Frissítve: Az EMMI válasza!

El kell ismerni az ápolást végzők munkáját és meg kell állítani az érintett családok elszegényedését, ezért az ápolási díjat a mindenkori minimálbér szintjére kell emelni, az ápolást pedig foglalkoztatási jogviszonnyá kell minősíteni –…

Felmérés a mozgássérült emberek foglalkoztatási helyzetéről

A MEOSZ felmérést készít a mozgássérült emberek foglalkoztatási helyzetéről, amely kérdésben egyébként az alapvető jogok biztosa is vizsgálódik.

Akadálymentes szűrőprogramot vár el a MEOSZ – Frissítve: Az EMMI válasza!

A mozgássérült emberek hozzáférését is biztosítani kell a most induló országos vastagbélszűrési programhoz, és minden hasonló, népegészségügyi programhoz, az egészségügyi szolgáltatások széles köréhez – hívta fel a szaktárca figyelmét Kovács Ágnes elnök.

A MEOSZ a megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek megőrzéséért

A MEOSZ elnöke tavaly novemberben – csatlakozva a VSZOSZ kezdeményezéséhez – a minimálbér és a garantált bárminimum 2017-es emelése kapcsán arra kérte a szaktárcát: a megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek megőrzése érdekében emelje az…

MEOSZ: a beteggel együtt a kerekesszékét is szállítsák el

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az alapvető jogok biztosa vizsgálatot folytatott és megállapította: jogsértő, ha a mozgássérült beteg kerekesszékét nem szállítják el a betegszállítók. Ezt a MEOSZ is kifejtette a vizsgálathoz küldött állásfoglalásában, és…

A MEOSZ több javaslata is beépült a Magyar Nemzeti Bank pénzintézeteknek szóló ajánlásába

A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt időszakban egy pénzintézeteknek szóló ajánláson dolgozott, amely a fogyatékos ügyfelek egyenlő esélyű hozzáférésének biztosítását szolgálja, és amelyhez a MEOSZ is megtette tavaly év végén a javaslatait.

Autóbuszos közlekedés: a meglévő jogokat nem érinti a jogszabályváltozás

A mozgássérült emberek eddig meglévő jogosultságai nem vesznek el, de sajnos 2021-ig nem is bővülnek – mondta el Kovács Ágnes a meosz.hu-nak azzal a nemrég életbe lépett jogszabályváltozással kapcsolatban, amely négy év haladékot…

Válaszolt levelünkre a ferencvárosi közterület-felügyelet

Megérkezett a válasz a Kovács Ágnes elnök által a IX. kerületi közterület-felügyelet vezetőjének írt levélre.

Tájékoztatást kértünk a ferencvárosi közterület-felügyelettől

Kovács Ágnes elnök tájékoztatást kért a ferencvárosi közterület-felügyelet vezetőjétől a 444.hu internetes újság által megírt parkolási ügyben.

Intézményi normatíva: kértük, a kormány emeli

Mint ismeretes, a MEOSZ elnöke decemberben levélben fordult a szaktárcához és több kormánytaghoz, kérve: vizsgálják felül az intézményi normatívák, a támogató szolgálatok és a szociális intézményi foglalkoztatás finanszírozását, valamint a fogyatékos emberek szervezeteinek…

Megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása – a tárca válaszolt

Mint ismeretes, a MEOSZ tavaly novemberben – csatlakozva a VSZOSZ kezdeményezéséhez – a minimálbér 2017-es emelése kapcsán arra kérte a tárcát: a megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek megőrzése érdekében emelje az akkreditált foglalkoztatók támogatását.

Az ombudsman szerint is el kell szállítani a súlyosan mozgássérült betegek kerekesszékét

A MEOSZ az ombudsman megkeresésére tavaly kifejtette: sérti a súlyosan mozgássérült emberek jogait a betegszállítók azon gyakorlata, hogy a betegek elektromos kerekesszékét nem szállítják el, csak a hagyományos, összecsukható székeket. Olyan szabályozást kértünk,…

Intézményi normatívák – a kormány dolgozik megoldáson

Mint ismeretes, a MEOSZ elnöke decemberben több miniszterhez fordult levélben, kérve: vizsgálják felül az intézményi normatívákat, a támogató szolgálatok, valamint az intézményi szociális foglalkoztatás finanszírozását, és a fogyatékos emberek szervezeteinek bevonásával állítsanak fel…

Az állami gondozásban lévő súlyosan fogyatékos gyermekeknek is joguk van családban felnőni

A MEOSZ aggályosnak tartja a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) módosítását, amelyet az Országgyűlés 2016. december 13-án fogadott el.

A MEOSZ a megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek munkahelyeinek megőrzéséért

Örvendetes, hogy a kormány elkötelezte magát a minimálbér emelése mellett, de vélelmezhető, hogy a végrehajtásnak lesznek vesztesei, különösen a rehabilitációs foglalkoztatottak körében – áll Kovács Ágnes elnök levelében, amelyet Czibere Károly államtitkárnak küldött.

A MEOSZ az intézményi normatívák felülvizsgálatát kéri

Szövetségünk elnöke levélben fordult a szaktárcához és több kormánytaghoz, kérve: vizsgálják felül az intézményi normatívákat és a támogató szolgálatok finanszírozását, valamint a fogyatékos emberek szervezeteinek bevonásával állítsanak fel egy munkacsoportot, amely a 2018-as…

Kitagolás: a MEOSZ keményen képviseli a súlyosan mozgássérült emberek érdekeit

A statisztika szerint Magyarországon mintegy tizenháromezer mozgássérült ember él olyan intézményekben, ahol nem adottak a szabad döntés, az önrendelkező élet feltételei, a bentlakóknak sérül az emberi méltósághoz való joga.

Milyen az akadálymentes közösségi közlekedés?

A MEOSZ – a Közlekedéstudományi Intézettel történő együttműködés keretében – elkészítette a közösségi közlekedés akadálymentességéről szóló állásfoglalását.

Egyeztettünk a BKK-val az új üzletszabályzatról, elfogadható megoldás született

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új üzletszabályzaton dolgozott az idén, amelynek a fogyatékos emberekre vonatkozó részét még a tavasszal egyeztette a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsával (FESZT), őszre pedig elkészült egy újabb verzió.

Élet a közösségben minden fogyatékos ember számára – mit jelent az önálló, önrendelkező élet a gyakorlatban?

A mozgássérült emberek önrendelkező életéhez szükséges feltételek megteremtése szövetségünk érdekképviseleti munkájának egyik sarkalatos célja. Sajnos hazánkban a fogyatékos emberek ellátása jellemzően intézményi körülmények között történik, ahol az intézmény fenntarthatósága, szabályzatai nagyobb súllyal esnek…

A kitagolás legnagyobb kihívása még mindig az, hogy ne “mini intézetek” jöjjenek létre

Módosítás előtt állt a szociális törvény, a tervezetet a MEOSZ is véleményezte nemrég. Vannak üdvözlendő lépések, de – egyebek mellett – hiányzik belőle a támogató szolgálatok kapacitásnövelése és 24 órássá bővítése, a támogatott…

A MEOSZ büszke Magyarország paralimpikonjaira

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöksége hazánk minden paralimpiai versenyzőjének azt kívánja: érje el azt a célt Rióban, amiért az elmúlt években keményen küzdött. Szövetségünk teljesítménytől függetlenül büszke minden versenyzőre, aki Magyarországot…

Nincs különbség olimpiai és paralimpiai teljesítmény között: egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik. A Szövetség szerint nincs különbség olimpiai és paralimpiai teljesítmény között, csak az ember…

Fogyatékossággal élő gyermekek oktatása: a MEOSZ sürgős intézkedéseket javasol

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint rendszerszintű változtatásokra van szükség ahhoz, hogy az oktatás a mozgássérült, fogyatékos gyermekek egyéni szükségletei szerint működhessen. Az inkluzív oktatásra való áttérés tovább nem halasztható, kodifikált határidőkre van…

Digitális Jólét program: a MEOSZ javaslata a mozgássérült emberek támogatására

A kormány digitális fejlesztési programjához a MEOSZ-tól is javaslatot kért arra vonatkozóan, hogy milyen lépésekkel lehetne javítani a mozgássérült emberek internethez való hozzáférését, a digitális kultúra fejlesztését. Szövetségünk ingyenes internet-hozzáférést, a digitális eszközök,…

Gépjárműszerzési támogatás: sikerült áttörni a falat!

A MEOSZ javaslatára a kormány jövőre külön pályázati keretet biztosít a súlyosan mozgássérült emberek gépjárműszerzésére. Mivel jelenleg nincs mód az új autók körének bővítésére, a MEOSZ átmeneti megoldásként azt kérte, hogy a súlyosan…

Szükséglet-alapú lakás-akadálymentesítésre van szükség, korlátok nélkül!

A MEOSZ elnöke ismét levelet írt a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság munkabizottságának, amely a lakás-akadálymentesítés új koncepcióján dolgozik.

Vasúti közlekedés: nem biztosított az egyenlő esélyű hozzáférés

2016 áprilisában az uniós vasúti rendszernek a fogyatékossággal élő és a csökkent mozgásképességű személyek általi hozzáférhetőségével kapcsolatos átjárhatósági műszaki előírásokról szóló workshopra hívták a MEOSZ-t, melyen az Európai Vasúti Ügynökség (ERA) szakértői, továbbá…

Nőtalálkozót és konferenciát tartott a MEOSZ

A mozgalmunkban részt vevő nők nemcsak a családjukért, a közösségünkért teszik nap mint nap a dolgukat, de az egész társadalmat arra tanítják: nem lehetünk olyan nehéz helyzetben, hogy abból ne tudjunk felállni –…

Egymillió forintra nőtt az új autó vásárlásához nyújtott támogatás

Április elsejével módosult a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló kormányrendelet. A legfontosabb változás, hogy az új személygépjárművek szerzési támogatását 900 ezerről 1 millió forintra emelték. Lényeges az is, hogy a kölcsönszerződés egy…

Oktatás, vizsgák – A MEOSZ válasza az ombudsmani hivatalnak

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) a MEOSZ álláspontját kérte egy mozgáskorlátozott diák érettségi vizsgája kapcsán, aki az írásos vizsgához állapota miatt segítő személyt vett igénybe, ám ezt az illetékes kormányhivatal oktatási főosztálya…

Korai intervenció: kötelező és rendszeres szűrést javasol a MEOSZ

„A korai felismerés egyetlen hatékony módszere a születést követő kötelező és rendszeres szűrés, mely egy szakértői team létrehozásával kivitelezhető, melynek működését jogszabályi szinten kell deklarálni” – írja Kovács Ágnes elnök a koragyermekkori intervenció…

EMMI-MEOSZ: közös cél a mozgássérült emberek helyzetének javítása

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége kezdeményezésére egyeztetés-sorozat indult a Szövetség elnöksége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és felzárkózásért felelős államtitkársága között a mozgássérült emberek helyzetének javítása érdekében.

A MEOSZ javaslatai a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény módosításához

A jövedelemkorlát eltörlését, az ellátások minimum-maximum összegének a mindenkori minimálbérhez történő igazítását és a rehabilitációs kártyára jogosultak körének kiszélesítését is javasolta a MEOSZ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény módosításának a napokban…

Egyeztetés indul a fogyatékosügyért felelős államtitkársággal

Elindulhat a közös gondolkodás és a közös munka az államtitkársággal – fogalmazott Kovács Ágnes azután a megbeszélés után, amelyet február elején folytatott a minisztériumban a Czibere Károly szociális ügyekért és felzárkózásért felelős államtitkárral,…

Használhatatlan egri akadálymentesítés

A MEOSZ levélben fordult az egri polgármesterhez az Eszperantó sétány melletti híd ügyében. Tájékoztatást kértünk arról, hogy milyen lépéseket terveznek a hibás akadálymentesítés kijavítása érdekében és mennyi időn belül kívánják helyrehozni a problémát.

Mopedek: elindult a párbeszéd és az együttműködés

Kovács Ágnes elnök egyeztetést kezdeményezett az érintett tárcákkal, hatóságokkal a mopedek szállítása ügyében. A hétfői megbeszélésen a MEOSZ elnöke hangsúlyozta: az államnak meg kell teremtenie a feltételeket, és jogszabályban kell biztosítania a mopedet…

Állásfoglalás az inkluzív oktatáshoz való jogról

A MEOSZ állásfoglalása az inkluzív oktatáshoz való jogról, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény 24 cikkéről szóló 4. számú Általános Kommentár Tervezethez.

Elértük: emelkedik a lakás-akadálymentesítési támogatás összege és többször is lehet igényelni

A MEOSZ üdvözli, hogy a kormány megemelte és többször igényelhetővé tette a mozgássérült embereknek járó lakás-akadálymentesítési támogatást (LÁT). A januártól bevezetett változásokat Szövetségünk többször kérte, javasolta, most végre megvalósultak.

Nem a mopedet használók kitiltása a megoldás

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége nem ért egyet a bíróságok érvelésével, amelyet az Egyenlő Bánásmód Hatóság csütörtökön weboldalán ismertetett, miszerint az elektromos mopeddel közlekedő mozgássérült emberek szállításának megtagadása nem hátrányos megkülönböztetés, és nem…

Javaslataink a közlekedési kedvezményekre: megdöbbentő választ kaptunk a minisztériumtól

Október közepén a MEOSZ részletes előterjesztést küldött az Emberi Erőforrások Minisztériumának, melyben javasoltuk a közlekedőképesség-minősítés felülvizsgálatát, kétféle parkolási igazolvány bevezetését és a gépjárműszerzési rendszer korrekcióját annak érdekében, hogy a súlyosan mozgássérült személyek közlekedési…

Ideiglenes parkolási igazolványt javasoltunk az elhúzódó ügyintézés miatt, az államtitkár nem támogatja

A MEOSZ-hoz több panasz érkezett, és a sajtóban is sokszor lehetett olvasni arról, hogy a parkolási igazolványok érvényességének meghosszabbítása sok esetben hónapokig, akár fél évnél tovább húzódik, a Szövetség ezért áthidaló megoldásként ideiglenes…

Mozgássérült főiskolások: a MEOSZ szakértőként segíti az oktatási jogok biztosának vizsgálatát

Kovács Ágnes elnök a múlt héten személyesen egyeztetett Aáry-Tamás Lajossal arról a vizsgálatról, amelyet az oktatási jogok biztosa indít a fogyatékossággal élő hallgatók jogainak érvényesüléséről a felsőoktatásban, és amelyben szakértőként a MEOSZ is…

Egy kerekesszékes főiskolás fiatalt elszállásolt a MEOSZ, de mi lesz a többiekkel?

Bár sokaknak okoz gondot, a súlyosan mozgássérült, kerekesszékes fiataloknak szinte lehetetlen megfelelő szállást találniuk a sikeres felsőoktatási felvételit követően, a főiskolai kollégiumok és az albérletek döntő többsége ugyanis nem akadálymentes. A rendkívüli helyzetre…

Akadálymentesítés, hozzáférhetőség: garanciát szeretnénk és partnerséget!

A MEOSZ ezentúl kiemelt figyelmet fordít az akadálymentesítés, a hozzáférhetőség ügyére – mondta el Kovács Ágnes a meosz.hu-nak. Az elnök már megválasztása előtt is hangsúlyozta: az akadálymentesítés ügyében a MEOSZ-nak határozottan, szakmai érveket…

Kovács Ágnes a mozgássérült emberek helyzetének javításáról tárgyalt Czibere Károly államtitkárral

Több más intézkedés mellett a közlekedési kedvezmények rendszerének korrekcióját is szorgalmazta Kovács Ágnes azon a megbeszélésen, amelyet Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral, valamint Nyitrai Imre helyettes államtitkárral folytatott július…

A mozgássérült emberek jövőjéről egyeztetne a MEOSZ a miniszterelnökkel

Konzultációt kezdeményezett a mozgássérült emberek jövőjéről Orbán Viktor miniszterelnökkel a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke a kormányfő múlt pénteki, Ötéves a kormány című konferencián elmondott beszédének hatására. Kovács Ágnes levelében hangsúlyozza: a…

150 ezer forintból nem lehet egy lakást akadálymentesíteni

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra kéri a kormányt, hogy állítsa helyre a súlyosan mozgáskorlátozott embereknek járó lakás-akadálymentesítési támogatás reálértékét, amely közel húsz éve változatlanul 150 ezer forint, így mára már teljesen…