Ellátások

Keresőtevékenység mellett is igényelhető rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás

2024. január 1-jétől azok is kérhetik a megváltozott munkaképességű személyeknek járó rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátás megállapítását, újraszámítását, akik az igénybejelentés időpontjában kereső tevékenységet folytatnak. A MEOSZ több alkalommal szót emelt a jogszabályváltozás érdekében,…

2024 januárjától emelkedik egyes ellátások összege

2024. január 1-jétől – a vonatkozó szabályozásnak köszönhetően – módosul a különféle ellátások mértéke és azok összegei. A nyugellátások és egyes más ellátások 2024. januári emeléséről rendelkező 524/2023. (XII. 1.) kormányrendelet a nyugdíjak…

Novemberben érkeznek az emeléssel érintett pénzbeli ellátások

A kormány a közelmúltban az inflációra tekintettel a nyugdíjak és más rendszeres pénzellátások 3,1 százalékos kiegészítő emeléséről döntött, mely visszamenőleg 2023. január 1-jétől illeti meg az érintetteket. A visszamenőleg járó ellátások és a…

Szochokedvezmény a fogyatékossági támogatásban vagy a vakok személyi járadékában részesülőknek

A MEOSZ által megfogalmazott javaslattal összhangban a fogyatékossággal élő személyekre nézve kedvezően változott a megváltozott munkaképességű személyek utáni szochokedvezmény. Az új szabályok alapján a fogyatékossági támogatásban vagy a vakok személyi járadékában részesülő személyeknek…

A gyermek hozzátartozója is megkaphatja a GYOD-ot – döntött az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a gyermekek otthongondozási díját (GYOD) a gyermek hozzátartozói is megkaphatják, ha a szülő meghal vagy szülői felügyeleti joga szünetel függetlenül attól, hogy a szülőknek korábban megítélték-e GYOD-ot. Az eredeti…

Novemberben érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés, a nyugdíj prémium és az egyszeri juttatás

Novemberben érkezik a januártól visszamenőlegesen járó 4,5 százalékos mértékű kiegészítő emelés a nyugdíjban, illetve egyéb ellátásban részesülők számára. Úgyszintén novemberben számíthatnak a legfeljebb 10.000 forint összegű  nyugdíjprémiumra a nyugdíjasok, illetve az egyszeri juttatásra…

Rokkantsági ellátás: módosítani kell a munka törvénykönyvét

Az alapvető jogok biztosa szerint hátrányosan érinti a rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalókat a rájuk vonatkozó munkajogi szabályozás, ezért a foglalkoztatáspolitikáért felelős technológiai és ipari miniszterhez fordult, hogy a belügyminiszterrel együttműködve készítse el és…

Aláírásgyűjtést indítottunk a valódi és azonnali rezsivédelemért

Magánszemélyek, szervezetek, mindenki, aki azonnali változást szeretne, aki kiutat keres a létbizonytalanságból kérjük támogassa aláírásával a MEOSZ elnökségének törekvéseit!

Nyílt levél Magyarország Kormányának

Egyetemleges felelősség terheli az elmúlt évtizedek döntéshozóit Magyarországon közel hatszázezer ember él valamilyen fogyatékossággal, ezen belül a legnagyobb csoport a mozgáskorlátozottak közössége.

Lényeges jogszabályváltozások 2022-ben – a pénzbeli ellátások összegét érintő változások

2022. január 1-től 5 százalékkal emelkednek a 2022. január 1-je előtt megállapított ellátások. Az ellátások emeléséről a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG) hivatalból intézkedik, tehát az ellátásban részesülő személynek nem kell külön kérelmet benyújtania. A…

Rokkantsági nyugdíjrendszer – a visszamenőleges állapotvizsgálat szabályai

A komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról szóló 7/2012. (II. 14.) NEFMI rendelet állapotvizsgálatra vonatkozó rendelkezései  2021. december 22-én léptek hatályba. E szerint az orvosszakértő a rendelkezésre álló iratok alapján alakítja ki az indokolással…

Rokkantsági nyugdíjrendszer – 2022. február 28-ig kell nyilatkozni a kompenzáció elfogadásáról

A rokkantsági nyugdíjrendszer károsultjainak 2022. február 28-ig nyomtatványon kell nyilatkozniuk arról, hogy élnek-e a kompenzáció lehetőségével, amit a lakóhely szerint illetékes, rehabilitációs hatóságként eljáró kormányhivatal részére kell megküldeni. A beérkező nyilatkozatok alapján a…

A rokkantsági ellátás újbóli megállapítása új jövedelem esetén

A rokkantsági ellátásban részesülők nagy részében felmerült már a kérdés, hogy miként kaphatnának magasabb összegű ellátást. Főként olyan ellátottakról van szó, akik rokkantsági ellátásuk megállapítását megelőzően alacsonyabb keresettel rendelkeztek, ezért ellátásuk összege nem…

Jövedelemkorlátozás nélkül végezhető munka a fogyatékosság miatt saját jogon járó családi pótlék mellett

A tartós betegségre vagy fogyatékos állapotra tekintettel járó saját jogú családi pótlékban részesülő felnőttek 2021. július 1-től kereset korlátozás nélkül vállalhatnak munkát és ellátásukat sem veszítik el. A szabály kiterjed a jövedelemszerzés más…

Tudnivalók az elhalasztott műtét miatt lejáró táppénz meghosszabbításának igényléséről

Akinek a járvány miatt elhalasztott műtét következtében jár le a táppénze, az a MEOSZ közbenjárásának eredményeként immár kérheti, hogy azt méltányosságból tovább folyósítsák számára. A meghosszabbítás nem automatikusan történik, hanem orvosi igazolásokkal együtt…

Rokkantsági nyugdíjrendszer – gyakorlati tudnivalók a kompenzációról

A rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításának károsultjai számára a kompenzáció vagy a megismételt állapotvizsgálat közötti választás lehetőségét biztosító rendelkezések 2021. július 1-jén lépnek  hatályba. Bár az időpont nagyon közeli, a törvénynek a hátrányos helyzetet rendező…

A fogyatékos nagykorú emberek esetében is előlegezze meg az állam a tartásdíjat

A fogyatékos és önhibáján kívül tartásra szoruló nagykorú személyek esetében is tegye lehetővé a jogalkotó a tartásdíj állam általi megelőlegezésének lehetőségét – kezdeményezte közösen kidolgozott javaslatában a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ elérte, hogy meghosszabbítható az elhalasztott műtét miatt lejáró táppénz

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) fellépése nyomán kormányzati intézkedés történt annak érdekében, hogy ne maradjon ellátás nélkül, akinek a járvány miatt elhalasztott műtét következtében lejár a táppénze. 2021. június 11. napjától a…

Az Országgyűlés elfogadta a rokkantsági ellátásban részesülők kompenzációjáról szóló törvényjavaslatot

Az Országgyűlés 2021. április 28-án egyhangúlag döntött a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) módosítását célzó törvényjavaslat elfogadásáról. A törvény új rendelkezései 2021. július 1-jén…

A MEOSZ javaslatot nyújtott be a rokkantsági ellátásról szóló törvény módosításához

A rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításának valamennyi kárvallottja – az állapotvizsgálat elvégzésétől függetlenül – kapja meg sérelmei ellentételezéseként az 500 ezer forintos egyszeri kompenzációt. Ezt az összeget azok a hozzátartozók is kaphassák meg, akiknek időközben…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ kezdeményezésére intézkedés várható a lejáró táppénzek ügyében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) fellépése nyomán hamarosan megszülethet az az intézkedés, mely révén várhatóan nem marad ellátás nélkül, akinek elhalasztott műtét miatt, önhibáján kívül lejár a táppénze. Kovács Ágnes, a MEOSZ…

Rokkantsági ellátás: 500 ezer forint valódi kompenzáció?

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja a több éves késlekedés után az érdekvédelemmel való előzetes egyeztetés nélkül benyújtott törvényjavaslatot, melyben a  magyar kormány lényegében  a jogérvényesítésről és ezáltal az ellátásról  való…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Elhalasztott műtétek, táppénz nélkül maradó betegek – A MEOSZ a lejáró táppénz idejének meghosszabbítását kéri

A nem életmentő egészségügyi beavatkozások elhalasztása miatt számos műtétre váró, keresőképtelen ember marad táppénz nélkül, ugyanis az maximum egy évig adható. Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke ezért az Operatív…

Spinraza támogatás – az SMA kezelésére kijelölt centrumok segítenek a kérelem benyújtásában is

Új remény az SMA kezelésben. Immár a gerinc eredetű izomsorvadás (SMA) betegséggel élő felnőttek is kérhetnek egyedi támogatást Spinraza kezelésre. A támogatást azonban külön kérelmezni kell az egészségbiztosítótól. Aki szeretné a kezelést igénybe…

2021 végéig van lehetőség a rokkantsági és rehabilitációs ellátások összegének felülvizsgálatára

A havi átlagjövedelem új meghatározása miatt 2021. január 1-jétől kérhetik rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásuk felülvizsgálatát azok a jogosultak, akiknek ellátását a hatóság 2016. május 1-jét követően havi átlagjövedelem hiányában az alapösszeget figyelembe véve…

Gyakorlati tudnivalók a keresetkorlát megszüntetéséről

2021. január 1-jétől alkalmazandó az a MEOSZ által is javasolt törvénymódosítás, mely hatályon kívül helyezte a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) azon rendelkezéseit, melyek…

Hasznos információk a közgyógyellátás és szakorvosi javaslatok meghosszabbításáról

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a járvány második hulláma idején elrendelt veszélyhelyzet idején  is történtek a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök felíratását vagy kiváltását könnyítő intézkedések.

Lényeges jogszabályváltozások 2021-ben a mozgáskorlátozott emberek életében

A mozgáskorlátozott emberek életét érintő számos jogszabály változott 2021. január 1-jétől. Az év eleji jogszabálymódosítások legjobban várt új szabálya a keresetkorlát megszüntetése, de fontos felhívni a figyelmet a megváltozott munkaképességű személyek ellátása felülvizsgálatának…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ javaslatára a családi otthonfelújítási támogatás a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság nélkül is igénybe vehető

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) javaslata nyomán a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásának – az erről szóló kormányrendelet értelmében – nem feltétele a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultság igazolása. Ez csak egy lehetséges…

Tájékoztató a rokkantsági nyugdíj és ellátás folyósításának öregségi nyugdíjnál történő figyelembe vételéről

Az öregségi nyugdíjkorhatárhoz közeledve vagy a nyugdíjbiztosítási adategyeztetés miatt sokakban felmerül a kérdés, hogy 2012. előtt rokkantsági nyugdíjuk, majd 2012. január 1-től rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásuk folyósításának időtartamát elismeri-e szolgálati időként  a nyugdíjbiztosítási…

December 21-től egységes segélykérő mobilapplikáció segíti a fogyatékossággal élő embereket

2020. december 21-től telefonhívás nélkül, mobilapplikáció vagy SMS útján is kérhetik a mentő/tűzoltó/rendőrség segítségét a fogyatékossággal élő emberek, akár áldozatként, akár szemtanúként kerülnek veszélyhelyzetbe. A „112 SOS Hallássérülteknek” mobilapp-ot az elnevezése ellenére bármely…

Januártól megszűnik a keresetkorlát a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülők számára

Keresetkorlát nélkül dolgozhatnak 2021. január 1-jétől a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülő emberek, miután az Országgyűlés 2020. december 16-án elfogadta a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI.…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Jövő év januárjától akár keresetkorlát nélkül dolgozhatnak a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban részesülők

A napokban benyújtott törvénymódosítási javaslat értelmében – mely összhangban van a MEOSZ által kidolgozott, a meghatározó országos érdekvédelmi szervezetek által támogatott korábbi javaslatával – annak elfogadása esetén, 2021. január 1-jétől a rokkantsági és…

A MEOSZ a képviselőkhöz fordult a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény felülvizsgálatát sürgetve

A MEOSZ az országgyűlési képviselőkhöz fordult, miután az Alkotmánybíróság – a megváltozott munkaképességű emberek védelmében fellépve – 2019. március 31-ig adott határidőt az Országgyűlésnek, hogy megalkossa azokat a szabályokat, melyek rendezik a mulasztás…

Kormányzati szintű egyeztetés a MEOSZ székházában a korábbi rokkantsági nyugdíjrendszer felülvizsgálatáról

A MEOSZ a rokkantsági nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálata érdekében kormányzati szintű egyeztetést kezdeményezett. A MEOSZ székházában tartott hétfői rendezvényen a több tízezer embert hátrányosan érintő rendelkezések – konkrét javaslatainkkal alátámasztott – oly módon történő…

Rokkantsági ellátás: az Alkotmánybíróság szerint szakértővel kell bizonyítani az állapotjavulást

Újabb Alkotmánybírósági döntés született arról, hogy a 2012. előtt ellátásban részesülő, az új rendszerben pedig rokkantsági ellátásra jogosultak esetében nem elég az állapotjavulás tényét a két minősítési rendszer összevetésével megállapítani, hanem arra vonatkozóan…

Fontosabb adózást érintő változások

A megváltozott munkaképességű személyek esetén az adókedvezményekre jogosultak köre bővül. Valamint kedvezőbb feltételekkel vállalhatnak munkát a nyugdíjasok. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) tájékoztatóját az alábbiakban olvashatják!

Rokkantsági ellátás: az Alkotmánybíróság törvényalkotásra kötelezte az Országgyűlést

Az Alkotmánybíróság döntött a Kúria beadványa nyomán a korábbi rokkantsági nyugdíjasok új ellátását illetően. Az Alkotmánybíróság szerint nem az új törvényi rendelkezés ütközik nemzetközi egyezménybe, hanem azok a szabályozási hiányosságok, amelyek folytán hátrányt…

Kormányzati egyeztetés az ápolási díj felülvizsgálatáról

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére kormányzati szintű egyeztetést tartott az ápolási díj ügyében ma az EMMI, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, az Autisták Országos Szövetsége, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi…

A MEOSZ konstruktív szerepet kíván vállalni a gyógyászati segédeszköz ellátás rendszerének átalakításában

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárságának kezdeményezésére kedden megbeszélést tartott az EMMI, a MEOSZ, az Orvostechnikai Szövetség, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség, az Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége, az OPRA Ortetika, Protetika, Rehabilitáció Szövetség…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ elnöke nyílt levélben kér személyes találkozót Orbán Viktor miniszterelnöktől az ápolási díj ügyében 

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy tegyen érdemi lépéseket a közvetlenül 53 980 ápolási díjon élő, közvetve több százezer családtagot is érintő ápolási díj ügyében. A MEOSZ…

A MEOSZ és a SINOSZ a kormány elé terjesztette a gyógyászati segédeszközök áfájának egységesen 5%-ra csökkentését célzó javaslatát

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) közösen a kormány elé terjesztette a támogatott gyógyászati segédeszközök áfájának csökkentésére vonatkozó javaslatát. A MEOSZ és partnerszervezetei a jelenleg már…

Akadálymentes ellátásokat és vizsgálatokat biztosító egészségügyi intézmények

Az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól Szóló Egyezmény aktuális országjelentése kapcsán 2018. február 1-jén az Igazságügyi Minisztériumban  a Fogyatékossággal Élők Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoport ülésén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Egészségügyi Ellátási és…

A MEOSZ a közlekedőképesség-minősítési rendszer átalakítását sürgeti

A MEOSZ ismételten az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult a közlekedőképesség-minősítési rendszer átalakítása érdekében.  A MEOSZ szerint a jelenlegi komplex minősítési rendszer alkalmatlan betölteni a feladatát, így a ténylegesen érintettek nagy része nem kaphatja…

Tartós ápolást végzők időskori támogatása – A MEOSZ javaslatai figyelmen kívül maradtak

Öregségi nyugdíjuk mellett havi 50 ezer forint kiegészítő támogatást igényelhetnek azok, akik az öregségi nyugdíjra való jogosultságuk kezdő időpontját megelőző, összesen 20 éven át saját háztartásukban ápolták gyermeküket. A MEOSZ üdvözli a támogatást,…