A MEOSZ Elnökének felhívása
Szövetségünk a 2012. január 1. napjától hatályba lépett, a rokkantási nyugdíj ellátást megszüntető törvény közvetlen és közvetett hátrányaira tekintettel, minden lehetséges törvényes jogi eszközt igénybe kíván venni az érintett emberek érdekeinek védelméhez. tovább>>
Európa megkérdezte a véleményünket, válaszoltunk
2011 júniusában az EDF megfigyelőközpontot hozott létre, mely nyomon követi, hogy a válság idején a tagországok kormányai milyen intézkedéseket hoztak, illetve terveznek, amelyek segítik, esetleg akadályozzák a fogyatékos embereket jogaik gyakorlásában.
A Fórum kérdőívet dolgozott ki, hogy valós képet kapjon arról, miként befolyásolja a válság - munkanélküliség, oktatás, kirekesztettség, szegénység - a fogyatékos emberek életét országos, regionális és helyi szinten. A kérdésre több országos szervezet, annak helyi szervezete, illetve azok tagjaitól kaptunk választ. A válaszokat összefoglalva továbbítottuk az Európai Fogyatékosügyi Fórum megfigyelőközpontjának. A válaszok jól tükrözik, milyen félelmei voltak a fogyatékos embereknek a megszorító intézkedések előkészítése során, milyen bizonytalanságot éreztek jövőjükre nézve. A válaszok kitérek a fogyatékos emberek mindennapos nehézségeire, hátrányos helyzetükre a munkaerőpiacon, valamint azokra a tevékenységekre, amelyeket a szervezetek végeznek az érintettek helyzetének javítása érdekében. tovább>>
Látogatóban
Mit is mondhat a szubjektív tudósító, ha olyan felemelő eseményről lát tudósításokat, mint amikor Gyurcsány Ferenc és társai (Demokratikus koalíció) három napra beköltöznek a miskolci Avas lakótelepre, hogy tájékozódjanak a hétköznapi életről. Elereszthet egy cifra megjegyzést például, valahogy így: "Akkor mentél volna Fletókám, amikor hatalmon voltál, tán nem k..tad volna el annyira!" De megfogalmazhatja ennek ellenkezőjét is: "Lám lám Viktor, neked is ezt kéne tenni, jobb, ha más kárán tanulsz!". Csakhogy a szubjektív tudósító egyben pártsemleges kell legyen egy ilyen közösségi oldalon. Úgyhogy inkább maradjunk a tényeknél. Persze…De ne vágjunk a dolgok elébe. tovább>>
MEOSZ TV
Legújabb néznivaló:
Bírósághoz fordul a MEOSZ
Az új rendelkezések okozta hátrányok miatt Alkotmánybírósához és Strasbourghoz fordul a MEOSZ. Erről kérdeztük Dr. Hegedűs Lajos elnököt.tovább>>
Matyóföld Szíve Mezőkövesd-Megalázó felülvizsgálat: combcsonkolt rokkanttól tagadják meg az ellátást Január 1-től számos hátrány érte a mozgáskorlátozottakat – állítják a fogyatékkal élők. Megszűnt többek között a rokkantsági nyugdíj, helyette rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást kaphatnak az érintettek. A mozgáskorlátozottak kifogásolják, hogy emiatt olyanoknak is felülvizsgálatra kell jelentkezniük, akiknek az állapotában nem várható javulás. Ez sokaknak jelentős költséget jelent. Emellett elveszítettek számos, a nyugdíjasoknak járó kedvezményt, például az utazási támogatást. Emiatt a mozgáskorlátozottak akár a strasbourgi bíróságig is hajlandóak elmenni.
Matyóföld Szíve Mezőkövesd-Felülvizsgálat a Taigetoszra? Sérültek és a megcsonkolt jogok Minden elképzelhető hazai és nemzetközi jogi fórumot igénybe vesz igazának érvényesítése, a megváltozott munkaképességűeket érintő januári jogszabályok felülvizsgálata érdekében a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ). Ezt Hegedüs Lajos elnök mondta kérdésünkre. Fodor István rokkantnyugdíjas is ezt tervezi saját hatáskörben: neki egy napon „múlik az élete”.
EquWork ,,Kitárul a világ" Engedjétek meg, hogy bemutatkozzak, Tóth Mónika, a MEOSZ Ifjúsági Tagozatának Hajdú-Bihar Megyei Ifjúsági koordnátora vagyok. Jelenleg a MATCH and More Consulting Munkaközvetitő Irodában, az EquWork project managereként dolozom, amely a megváltozott munkaképességgel élő emberek munkaerő-piaci integrálását célozza meg.
Az állandó jogszabályváltozások megnehezítik a mozgássérültek mindennapjait Zalaegerszeg - A mozgássérültek érdekvédelmi szervezetei nehezményezik, hogy a kormány az őket érintő döntéseknél nem kéri ki a véleményüket. Ennek, mint mondják a gyakorlatban szinte naponta érzik hátrányát. Csakúgy, mint annak, hogy a jogszabályok oly gyakran változnak, hogy nyomon követésük és alkalmazásuk már-már lehetetlen.
Kedves Sorstársaink! Szeretettel hívjuk és várjuk önöket az A Művelődés Háza és Könyvtára és a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és –Zemplén Térségi Egyesülete által közösen szervezett ünnepi programokra:
Matyóföld Szíve Mezőkövesd-KOR-TARS-11 Módosult az Kor-Társ Idősügyi Program 2011., Idősklubok, nyugdíjasklubok, kulturális, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására (KOR-TARS-11) kiírt Pályázati Felhívás és Pályázati Útmutató:
Matyóföld Szíve Mezőkövesd-Pályázat üdülésre A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2011. évi pályázatai. FONTOS: A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban Alapítvány) a támogatást névre szóló üdülési szolgáltatásformájában, több választási lehetőséget kínálva állami tulajdonban lévő üdülőkben biztosítja a szociálisan rászorulók kikapcsolódását és pihenését
Vár a pihenés pályázat fogyatékosok részére Pályázók köre:
Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött fogyatékossággal élő személy, aki fogyatékossági támogatásban és/vagy vakok személyi járadékában és/vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül 2011. évben. Az elbírálásnál előnyt élvez az a pályázó, akinek havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a nettó 120.000 Ft-ot.
Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg Erasmus hallgatók/oktatók kiegészítő támogatása Az Erasmus programban részt vevő felsőoktatási intézmények és a Tempus Közalapítvány közösen támogatást nyújthatnak azon felsőoktatásban dolgozó vagy tanuló fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók vagy oktatók számára, akik a 2011/2012-es tanév során Erasmus mobilitásban kívánnak részt venni.
Egész életen át tartó tanulás program 2012 Az Egész életen át tartó tanulás programja gyerekkortól időskorig teljes mértékben lefedi az élethosszig való tanulást. A négy szektoriális alprogram közül a Comenius a közoktatást, az Erasmus a felsőoktatást, a Leonardo a szakmai képzést (a felsőoktatási szint kivételével), a Grundtvig pedig a felnőttoktatást támogatja. Ezeket a szektoriális programcsomagokat egészítik ki azok a transzverzális programok, amelyek több területhez is kötődnek.
Kerekesszék pályázat Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete pályázatott ír ki adományból származó használt szobai kerekesszékekre.
JAVASLATOK, TANULMÁNYOK
Ebben a rovatban fontos változtatási javaslatok, helyzetelemző tanulmányok olvashatók.
A MEOSZ szakképzési javaslatai
A MEOSZ szakképzéssel kapcsolatos, a kormány számára benyújtott javaslatait itt olvashatja: letöltés>>
A MEOSZ foglalkoztatáspolitikai javaslatai
A MEOSZ foglalkottatáspolitikai javaslatait, melyet a Széchenyi tervhez is benyújtott, itt olvashatja: letöltés>>
A MEOSZ Elnökének előterjesztése a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében. Itt olvashatja: letöltés>>
A MEOSZ javaslatai a lakás átalakítási támogatásról
A LÁT javaslatot itt olvashatja: letöltés>>
A MEOSZ javaslatai közlekedési támogatásokról
A közlekedéssel kapcsolatos támogatásokról szóló javaslatokat itt olvashatja: letöltés>>
A fogyatékkal élők helyzete
Az ENSZ egyezmény teljesítéséről a civil szervezetek véleményét itt olvashatja el: letöltés>>
Fogyatékos Személyek Jogai
A magyar civil caucus párhuzamos jelentése az ensz egyezményrôl letöltés>>
Copyright: MEOSZ OTTI
- Minden jog fenntartva. -
Impresszum
- Ajánlott felbontás:
1024 x 768
A "Mozgássérültek Interaktív Portálja" c. project az Európai Szociális Alap hozzájárulásával jött létre.
Kedvezményezett neve és elérhetősége: Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
1032 Budapest San Marco u. 76.
Közreműködő szervezet neve és elérhetősége: ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
1134 Budapest, Váci út 45. "C" épület